Hirdetés
Traktorok 2.696 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7.000.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 28. 13:14 MTZ-82 Pest, Szigetszentmiklós
Eladó családi gazdaságból egy 82-es. Tavaly esett át egy teljes motor-generálon, és kapott egy C16-os cseh turbót. - Klíma - Grammer ülés - Új KHR rakodó - Nagy első kerekek - Nagy orrsúly - Svéd vezérlőtömb - Irányváltó - Levegős difi - És még sok...
113.990.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. november 28. 12:09 8R 410 Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Újszerű állapotban eladó gép. 80%-os Michelin abroncsokkal. E23-as sebességváltó. JD RTK SF7500 INT. Aktív üllés, prémium világítás. 5 pár E-SCR. Automata vonófej. Gyártási év: 2021. november. Üzemóra: 1553,5.
490.000 Ft
13 éve hirdető
2024. november 27. 17:01 Fortschritt ZT Hajdú-Bihar, Nyíradony
Felújítás (hüvely, dugó, gyűrű, hajtókarcsapágy, adagoló, porlasztó tápszivattyú) óta 100 üzemórát ment. Kb. Fortschritt ZT 423 traktorba volt kompletten önindítóval, generátorral, kipufogóval, szervószivattyúval eladó.
3.800.000 Ft
10 éve hirdető
2024. november 27. 14:44 Rába Hajdú-Bihar, Hortobágy
Eladó egy Rába Steiger 250 családi gazdaságból, típusváltás miatt. - 50% Buci kerekek - Klíma - Új ventilátor - 4 éve teljesen újra vezetékelve - Új kipufogócső Éves szinten keveset használt.
58.500.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. november 27. 13:30 826 Vario Somogy, Juta
Eladó családi gazdaságból Fendt 826 Vario traktor Profi Plus felszereltséggel. Az Axial Kft.-től vásároltuk ahol Demó gépként használták. A traktorban 1890 üzemóra van. Vario 50 km/h váltó,Vario Guide+RTK kiépítés Novatell jellel,TMS,Fülke és híd...
25.000.000 Ft
3 éve hirdető
2024. november 27. 09:59 Vas, Kemenesmihályfa
Eladó használt New Holland G210 traktor! 7 500 cm³, 210 lóerő. Érdeklődni telefonon!
9.500.000 Ft
3 éve hirdető
2024. november 27. 09:39 1221.3 Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó MTZ 1221.3, 6140 üzemóra, klímás. 2013-as évjárat.
500 Ft
12 éve hirdető
2024. november 27. 09:30 MTZ-82 Bács-Kiskun, Szabadszállás
Mtz traktort keresek kis gazdaságba!
205.000 EUR
5 éve hirdető
2024. november 27. 08:09 Zala, Türje
Eladó első tulajdonostól Fendt 1050 Vario traktor, TOP műszaki állapotban. A traktort faanyagszállításra használtuk. Ár: nettó
176.500 EUR
5 éve hirdető
2024. november 27. 08:09 Zala, Türje
John Deere 8400R típusú traktor következő felszereltséggel: - ILS rugózással, - Starfire 6000-rel, - 4600 kijelzővel, - Michelin gumizással, - gyári fronthidraulikával ellátott, - öt pár hidraulika csatlakozóval, LS, 1000-1300 kardánfordulattal, -...
15.000.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 26. 19:50 R3.105 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Lónya
Elektromos irányváltó, elektromos hidraulika a kényelmesebb, pontosabb kezelhetőség érdekében. Rendszeres olajcsere. Jó állapotú, 35xx üzemórás traktor eladó Ferro Flex rakodóval együtt. Gumik: - Hátul 80% - Elöl 50% Irányár, nincs plusz áfa! Bővebb...
8 éve hirdető
2024. november 26. 18:17 Crystal 150 Csongrád-Csanád, Domaszék
Zetor 8145 megkimélt állapotban 40 kmesváltó. új gumik.orbitos. új hidrószivattyú..jó nyomaték váltó.4év.lassúműszaki.16tonavontatás.gyárikerekeketadomhozzá.
15.999.999 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. november 26. 15:25 6330 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Első tulajdonostól, Magyarországon újonnan vásárolt, rendszeresen szervizelt és folyamatosan karbantartott, kizárólag növényápolási és pótkocsi vontatásra használt traktor eladó. 4 hengeres, 120 LE. Prémium felszereltség: klíma, rádió, hasi húzó,...
8.000.000 Ft
7 éve hirdető
2024. november 25. 19:26 6400 Pest, Letkés
100 LE Sisu motoros Valtra gyári alkatrész, felújított powerrel eladó.
13.999.999 Ft
9 éve hirdető
2024. november 25. 18:19 8441 Csongrád-Csanád, Mórahalom
Fedett gépszínben tárolt, 700 üzemórás, klímás, újszerű gép.
14.800.000 Ft
10 éve hirdető
2024. november 25. 17:37 T5.95 Bács-Kiskun, Soltvadkert
2015.11.hónapban Magyarországon forgalomba helyezett 6500 órát dolgozott könnyű munkában hibátlanul működik váltóban 6200-nál volt olaj csere motor most aktuális szép meg vigyázott külső-belső sárvédők természetesen meg vannak 1 és 2 kőrös fék...
6.200.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 25. 16:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsbáka
VALTRA - VALMET 665 - 4 1998. évjáratú, 2028. 11. hóig műszakival. 4 hengeres SISU motorral, 4400 köbcentis, teljes motorfelújítás, gyári állapotban eladó.
10.980.000 Ft
11 éve hirdető
2024. november 25. 15:50 Ares 656 Pest, Vácrátót
Eladóvá vált napi használatból 2005 ös claas ares bővebb infó telefonon.
14.990.000 Ft
5 éve hirdető
2024. november 25. 15:16 TD5050 Csongrád-Csanád, Ruzsa
Első tulajdonostól, kizárólag kertészetben és könnyű munkára használt New Holland TD5050 eladó. 2014. évjáratú, 2329 garantált üzemórával, 4 hengeres, 95 LE-s motorral. Felszereltség: klíma, TRIMBLE robotpilóta előkészítés, HAUER homlokrakodó...
42.900.000 Ft
14 éve hirdető
2024. november 25. 14:35 6155M Csongrád-Csanád, Ruzsa
Kihasználatlanság miatt eladó egy John Deere 6155M, újonnan vásárolt (0 üzemórával), nem "DEMO" traktor. A gép 3 éves, 220 üzemórával (100 üzemórás szerviz elvégezve), gyönyörű állapotban, gyakorlatilag új, temperált garázsban tartott....
30.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. november 25. 09:04 9340 TTV Zala, Nagykanizsa
ELADÓ DEUTZ FAHR 9340 TTV ÉVJÁRAT: 2016 ÜZEMÓRA 3343 FOKOZATMENTES VÁLTÓ FRONT TLT FRONT HIDRAULIKA 4 PÁR KIHELYEZETT HIDRAULIKA 2 KÖRÖS LÉGFÉK
4.800.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. november 24. 17:46 Goldoni Pest, Szentmártonkáta
Eladó a fenti típusú kertészeti traktor. Tulajdonostól, 2022-ben lejárt műszakival, megkímélt állapotban (garázsban tárolt).
13.990.000 Ft
3 éve hirdető
2024. november 24. 17:28 5100 Somogy, Marcali
Megkímélt, jó állapotú, mezőgazdaságban nem használt gép eladó. Amire használtam: hasítás, darabolás kardán meghajtással. Közúton, földúton erdészeti pótkocsi vontatása. Üzemóra állása: 2755, végig időben hivatalos szervizelés elvégezve. Nem...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.696)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (156)
- Zetor (115)
- Több