Hirdetés
Traktorok 6 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 19. 08:44 Tolna, Dunaföldvár
Eladó új MTZ traktorok BELARUS márkaképviselettől! MTZ 820: 26.200 Euro + ÁFA MTZ 820.4: 28.800 Euro + ÁFA MTZ 892.2: 31.000 Euro + ÁFA Megtekinthető: Személyesen: Dunaföldvár, Dankó P. u. 1 - 6-os főút kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy...
8.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 17. 07:59 Vision 95 Tolna, Dunaföldvár
Eladó kiváló állapotban levő Landini Vision 95 tip, 2008-as évjáratú traktor. Mechanikus irányváltó, 2+1 körös légfékrendszer, 3 pár hidraulika kör. Ár: 8.000.000 + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon:...
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 16. 09:59 Tolna, Dunaföldvár
Eladó új MTZ traktorok BELARUS márkaképviselettől! MTZ 820: 26.200 Euro + ÁFA MTZ 820.4: 28.800 Euro + ÁFA MTZ 892.2: 31.000 Euro + ÁFA Megtekinthetőek: Személyesen: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 - 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy...
31.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 16. 08:49 Tolna, Dunaföldvár
Új MTZ 892.2 traktor készletről Magyarországon a legkedvezőbb áron eladó. Ár: 31.000 EUR +ÁFA Személyesen: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 - 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414 AZ MTZ 892.2 TRAKTOR MŰSZAKI ADATAI: Motor:...
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 16. 08:29 Tolna, Dunaföldvár
MTZ 820-as garanciális, új traktor, hivatalos márkakereskedésből, kedvező áron készletről megvásárolható. Ár: 26.200 EUR +ÁFA Dunaföldvár, Dankó P.u.1 - 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414 MTZ 820 Műszaki adatok:...
28.800 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 16. 08:29 Tolna, Dunaföldvár
Új MTZ 820.4 traktor Magyarországon a legkedvezőbb áron, hivatalos márkakereskedésből, garanciával, készletről elérhető. Ár: 28.800 EUR +ÁFA Személyesen: Dunaföldvár, Dankó P. u. 1 - 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (6)
- Landini (1)
- MTZ / Belarus (5)
Hirdetés
Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?
Megoldások kukoricában, amelyek az AÖP-ben 2-2 pontot érnek.
Támogatott tartalom