Hirdetés
traktor találatok 1.269 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 23. 09:49 T6.180 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T6.180EC - 2020-as évjárat - 3.200 üzemóra - 146 lóerő névleges teljesítmény(180 max.) - ElectroCommand 40 km/h 4 poweres váltó - klíma - légfék - rugózott első híd - fronthidraulika - front TLT - hidraulikus 3.pont - 4 pár hidraulika...
4.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 23. 09:29 Farmer 307C Csongrád-Csanád, Szeged
Jinma 1254 traktor, 6 hengeres, 125 LE motorral, kevés üzemórával, 2009-es évjárat, mechanikus váltóval, mászó fokozattal, piros rendszámmal, műszakival, elöl-hátul gyári jó gumikkal, orrsúllyal, keréksúllyal, hátul 4 hidraulika kivezetéssel, gyári...
2025. január 23. 09:29 T7.220 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.220 Auto Command - 2017-es évjárat - 151 lóerő - 4.938 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E - GPS - Automata...
2025. január 23. 08:49 7530 Premium Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 7530 Premium - 2009-es évjárat - 204 lóerő - 7.108 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/540E/1000/1000E - GPS - Automata vonófej + K80 - 4 + 1 pár hidraulika...
2025. január 23. 08:39 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 942 Vario Profi Plus GEN 6 - 2020-as évjárat - 415 lóerő - 615 üzemóra - klíma - légpárnás ülés + pótülés - rugózott fülke - rugózott első híd - EHR - Légfék - 220 L-es hidraulika pumpa - 6+2 pár hidraulika csatlakozó - 650/60 R38 + 750/70 R44...
2025. január 23. 08:29 JX95 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH JXU 95 - 2012-es évjárat - 6.000 üzemóra - 95 lóerő - klíma - légfék nélküli!!! - Quicke Q56 rakodóval Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető - Áfa körös vállalkozó. Németországi telephelyen...
2025. január 23. 08:11 952.7 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 23. 06:39 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 942 Vario Profi Plus - 2019-es évjárat - 420 lóerő - 6.750 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin pneumatikus - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Vario váltó 60km/h-s - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000...
2025. január 23. 06:29 Arion 510 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 510 CIS - 2021-es évjárat - 144 lóerő - 480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - kabin rugózás - rugozótt első híd - légfék - Front hidraulika - Front TLT - Class Fl 120 homlokrakodó - 480/65 R28 + 600/65 R38 Nettó áron megvásárolható...
2025. január 23. 06:09 Axion 940 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Axion 940 C-Matic Cebis - 2014-es évjárat - 4.850 üzemóra - 375 lóerő - C-Matic váltó - fronthidraulika - front TLT - rugózott első híd - kabinrugózás - 6 pár hidraulika csatlakozó - PowerBeyond - légpárnás ülés, MultiControlleres kartámasz -...
2025. január 23. 05:59 Axion 930 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 930 CMATIC CEBIS traktor - 2023-as évjárat - 355 lóerő - 93 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - EHR - Légfék - Multi kontrollos kartámasz - Front hidraulika - Automata vonófej + K80 - ISOBUS - Fedélzeti...
2025. január 23. 05:49 T5.105 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 5.105 homlokrakodós traktor - 2013-as évjárat - 105 lóerő - 6048 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - TLT 540/750/1000 - Quicke Q46 homlokrakodóval - 3 pár hidraulika csatlakozó - 420/70 R24 + 420/85 R38...
2025. január 23. 05:29 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Atos 220 homlokrakodós traktor - 2019-es évjárat - 1.456 üzemóra - 76 lóerő - szinkron váltó - szinkron irányváltó - légpárnás ülés - 2 pár hidraulika csatlakozó - automata vonófej - FL60C homlokrakodóval Nettó áron megvásárolható amennyiben...
2025. január 23. 04:59 Maxxum 140 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH Maxxum 140 - 2010-es első forgalomba helyezés - 8.181 üzemóra - 140 lóerő névleges teljesítmény - maxxum 125-ös matricával de 140-es - légfék - klíma - 16+16 fokozatú 4 poweres váltó - fronthidraulika - front TLT - 3 pár hidraulika csatlakozó...
2025. január 23. 04:39 6120R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6120 R Premium - 2022-es évjárat - 120 lóerő - 2.490 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - 40 km/h AutoPowr fokozatmentes váltó - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz -...
2025. január 23. 04:29 Axion 870 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Axion 870 C-Matic Cebis - 2016-os évjárat - 4.687 üzemóra - 270 lóerő névleges teljesítmény(295 max) - C-Matic fokozatmentes váltó - 600/70R30 + 710/70R42 - Business felszereltség csomag - gyári fronthidraulika - elektromosan állítható tükrök -...
2025. január 23. 04:19 4070E Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 4070 E - 2023-as évjárat ÚJ gép - 65 lóerő - 4 üzemóra - bukókeret - összkerék hajtás - 15/15 sebességes váltó - 1 pár hidraulika csatlakozó - TLT 540/750 - hátsó emelőkarok - automata vonófej - 280/85 R20 + 380/85 R28 Nettó áron...
2025. január 23. 04:09 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 470 CIS+ - 2023-as évjárat - 705 üzemóra - 155 lóerő - 4 hengeres 4,5 l-es FPT motor - Claas FL 120 homlokrakodóval - Panoramic fülke, rugózott - légpárnás ülés + pótülés - klíma - rádió - hűtőrekesz - Multifunkciós karfa, electro pilot -...
2025. január 23. 03:59 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 5070 D Keyline - 2023-as évjárat - 65 lóerő - 3 üzermóra (bemutató gép) - légpárnás ülés - összkerék meghajtás - 3 pár hidraulika csatlakozó - automata vonófej - 360/70 R20 + 420/70 R30 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik...
2025. január 23. 03:39 722 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 722 Vario S4 Profi Plus - 2015-ös évjárat - 220 lóerő - 6.160 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin pneumatikus - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - led-es munkalámpák -...
2025. január 23. 03:09 Axion 810 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 810 Cmatic Cis+ - 2019-es évjárat - 227 lóerő - 4.510 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti...
2025. január 23. 02:59 Arion 630 C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 630 - 2009-es évjárat - 4.200 üzemóra - 145 lóerő - légfék - klíma - légpárnás ülés - kabinrugózás - 4 pár hidraulika csatlakozó - TLT 540/540E/1000/1000E - 480/70R28 + 580/70R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2025. január 23. 02:29 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 650 Cmatic Cebis - 2016-os évjárat - 184 lóerő - 5.066 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - CMatic váltó 50km/h-s - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz Cebis terminállal - TLT...
2025. január 23. 01:39 Puma 220 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH PUMA 220 - 2018-as évjárat - 220 lóerő - 1.881 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540E/1000 - Automata vonófej - Fedélzeti computer - 4 pár...
2025. január 23. 01:29 Axion 870 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 870 CMatic Cebis - 2016-os évjárat - 295 lóerő - 8.920 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.269)
- Case IH (46)
- Claas (115)
- Egyéb traktor (83)
- Farmtrac (83)
- Fendt (107)
- John Deere (138)
- Massey Ferguson (49)
- McCormick (48)
- MTZ / Belarus (215)
- New Holland (52)
- Több