Hirdetés
Henger, tömörítő 594 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2025. január 10. 18:58 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással....
6.990.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m): 6,2 Teljesítményigény (le): 105 Szállítókerekek: 400/60-15.5 Súly kb. (kg): 3400
5 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Meglévő, régi, összepakolható gyűrűs henger tagokra, hidraulikus húzóvázak gyártását is vállaljuk, ezeket a vázakat 100x100x6, 80x80x6, 100x50x5, 80xx40x5 s355-ös zártszelvényből gyártjuk. Kérje egyedi ajánlatunkat. Az árak felől kérjük a megadott...
4 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 640 ASL Master henger Flat Spring rugós talajsimítóval. LEÍRÁS: • Hidraulikus csukású 6,40 m munkaszélességű Güttler henger • Az eredeti Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen öntisztítás, ezáltal tovább tud talajmunkát...
3.180.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Crosskill henger Hajdú-Bihar, Tépe
Importból, szezonra felkészítve.
2025. január 10. 23:04 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
5.700.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 10. 23:04 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,6 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a tavaszi...
750.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 10. 23:04 Egyéb henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - szélesség: 2,5 m - átmérő: 450 mm - jó állapotú henger --------------------------------------------------------------------------------------------------------- További információkért forduljon bizalommal munkatársainkhoz az alábbi...
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 10. 22:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Van egy 2018-ban gyártott Cambridge hengerünk a telephelyünkön, amit rendkívül kedvező áron vásárolhatsz meg! Most 1.250.000,-Ft-ot takaríthatsz meg! A gép teljesen új, soha nem volt használva, de a festés néhol már kopott. Vontatott, hidraulikus...
2.545.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Újdonság kínálatunkban! Népszerű csillaggyűrűs-henger családunk új taggal bővült. 3,0 m munkaszélességű vontatott változat. INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL- EGYENESEN A GYÁRTÓTÓL! Felépítése, műszaki paraméterei: - 3,0 m munkaszélesség- vontatott...
15 éve hirdető
2025. január 10. 22:44 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új gyűrűshenger vontatott, 5m, házhozszállítva eladó Házhoz szállítás megoldható
4.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:44 Crosskill henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgrocrosskill hengerek Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. MINŐSÉGI ALAPANYAG-FELHASZNÁLÁS- INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! Jellemzőik: - 6,2 m munkaszélesség - crosskill gyűrűprofil- tisztítótárcsával szerelve - nagy szilárdságú acél tengely...
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:44 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű aprító hengerek raktárkészletről: Munkaszélesség: 3 m Kések száma: 45 Tömeg: 1.480 kg Tömeg vízzel töltve: 2.180 kg Hengerátmérő késekkel: 820 mm Gépigény: 90-120 LE 3 pont felfüggesztés (hátsó és front hidraulikára is...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:34 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Újgenerációs tárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - hossz- ill. keresztirányú aprítás egy menetben - 9 késes aprítószett- osztott...
5.050.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 10. 22:34 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,6 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa. A felaprított szármaradvány ezáltal hamarabb lebomlik a...
2.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:34 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro 4,0 m-es hidraulikus cambridge-henger készletről azonnal ingyenes házhozszállítással. Felépítése, műszaki jellemzői: -150x100x8 mm S355 erősített vázszerkezet - cambridge gyűrűprofil - teljes hidraulikus működtetés (nyitás-zárás-munkahelyzetbe...
19.700 EUR
9 éve hirdető
2025. január 10. 22:29 Aprító henger Pest, Csemő
Az Ár az Egy DB KÉSZLET GÉP EREJÉIG ÉRVÉNYES Quivogne GLADIÁTOR KÉSES APRÍTÓHENGER, SZÁRZÚZÓ Nagy teljesítményű, nagy hatékonyságú késes tárcsás szárzúzó aprító henger a Quivogne-tól Késes henger-tárcsa kombináció Alapfelszereltség: 410 mm-es késes...
4.295.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 22:19 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro csillaggyűrűs-hengerek közvetlenül a gyártótól. MINŐSÉGI ALAPANYAG-FELHASZNÁLÁS- INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! Jellemzőik: - 6,2 m munkaszélesség - 450/500 mm gyűrűátmérő - 60 mm-es nagy szilárdságú acél tengely - teljes hidraulikus működtetés...
1.790.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 10. 21:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Sima hengerünket főleg kertészeti kultúrákban (a sekély vetésű apró magvak esetén) a vetések előtti ágyás felületek tömörítésére használják, de gyepek talajának tömörítésére is használható. Vízzel tölthető simítóhengerek közvetlen a gyártótól. -...
3.195.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 21:54 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro OSZTOTT KÉSES száraprító hengerek minőségi alapanyag felhasználással közvetlenül a gyártótól. Facebook és Youtube oldalunkon munka közben videón is megtekinthető. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - OSZTOTT KÉSES kivitel- folyamatos gördülés-...
3.995.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 21:44 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro hidraulikus cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Minőségi alapanyag felhasználás- kitűnő ár-érték arány! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - teljes hidr. működtetés...
3.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 21:34 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új 6,2 m-es csillaggyűrűs-henger a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól egyenesen a gyártótól. Minőségi alapanyagfelhasználás- 2 év garancia- házhozszállítás Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - 150x100x8 mm fővázszerkezet - 450/500 mm...
4.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 21:29 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro hidraulikus cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Minőségi alapanyag felhasználás- kitűnő ár-érték arány! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - teljes hidr. működtetés...
4.490.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 10. 21:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Vaderstad Rollex 9,4 méter munkaszélességű rögtörő henger jó, szép állapotban. 1 db tömörítőhenger és egy csapágy cserélve lett. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (594)
- Aprító henger (137)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (77)
- Rögtörő henger (148)
- Tömörítő henger (152)