Hirdetés
Műtrágya 94 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Napjainkban a különféle műtrágyák a növénytermesztésben történő tápanyagutánpótlás legfontosabb input anyagát jelentik. Maga a műtrágya terminus egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), amelynek célja a talajban keletkezett hiányok pótlása, ezáltal segítve a növények megfelelő fejlődését. A műtrágya név természetesen a mesterséges előállításban gyökerezik.
Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni szükséges, különben a talaj kimerül és a termés mennyisége jelentősen lecsökken, legyen szó bármilyen növénykultúráról. Így nem véletlen, hogy legtöbbet használt műtrágyákat a nitrogén műtrágyák (mint például a pétisó), illetve a foszfor és kálium alapú műtrágyák adják. A felsoroltak mellett esetenként más kémiai anyagok, nyomelemek műtrágyaként való pótlására is szükség lehet. Ilyen input anyagokkal a rovat apróhirdetéseit böngészve is találkozhatunk: granulált ásványi műtrágyák (például Polysulphate), mikroelemes műtrágyák, granulált mésztrágya (kálcium-karbonát), talajjavító mésziszap, zeolit, lombtrágyák stb.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágyát alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatják, bár a két eltérő módszer közül inkább a felszínre szórás terjedt el jobban. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák. Léteznek ugyanakkor folyékony műtrágyák is, mint például a nitrosol. Ezek tárolása és kijuttatása más módszerekkel történik. A szilárd műtrágyák mozgatására és tárolására újabban a big-bag zsákok jelentik a legközkedveltebb megoldást.

Olvasson tovább
4.700 Ft
7 éve hirdető
2025. január 28. 23:09 Műtrágya Bács-Kiskun, Kecel
A legjobb ár-érték arányú granulált marhatrágya magas szerves- és szárazanyagtartalommal. Szarvasmarhatrágya, amely ideális a talaj humuszanyaggal történő gazdagításához. Az alacsony nedvességtartalom (10%) teszi lehetővé a gyorsan bomló szerkezetet,...
64.900 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 28. 22:14 Fejér, Mezőszilas
Szója, napraforgó, repce, búza savanyú területeken akár állományban is pótolhat kálciumot, de akár kálciumot és ként is hatékonyan granulált mésztrágyával. Savanyú területeken a granulált mésztrágya segíti a gyökérzóna nehézfémjeinek megkötését és a...
6.500 Ft
8 éve hirdető
2025. január 28. 19:27 Műtrágya Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs
Talajjavító mésziszap eladó Szerencsen. Kiválóan alkalmas savanyú talajok javítására, növeli a termőföldek minőségét. Árak: - Mésziszap: 6500 Ft/m3 + rakodás (1000 Ft/m3) - Mésziszap zeolittal keverve: 8500 Ft/m3 + rakodás (1000 Ft/m3) A szállítás...
68.900 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 27. 13:19 Műtrágya Komárom-Esztergom, Lábatlan
Tömörödött, savanyú és szervesanyag hiányos a talaj? Belvizes a terület vagy aszályos régióban termel? A drága műtrágya nem hozza meg az elvárt eredményt? Talajbaktérium / növénykondicionáló készítmény használatát tervezi? Minden kérdést egy csapásra...
24.587 Ft
2 hónapja hirdető
2025. január 27. 11:54 Összetett műtrágya Bács-Kiskun, Kecskemét
Compo Easy Start ® TE-Max BS - Szárazabb körülmények között kedvezőbb tápanyag-hasznosulás - Erősebb, mélyebb gyökérnövekedés Finoman granulált NPK komplex magas foszfát-, Bacillus subtilis- és mikroelem-tartalommal. A Bacillus subtilis...
2025. január 27. 08:44 Műtrágya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
VulcanAgro termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Termékeinkhez országos kiszállítást is vállalunk! Vulcan Vital NPK+ Folyékony, nitrogén, foszfor, kálium és cink tartalmú talaj- és lombtrágya. Mikroelemek közül továbbá rezet és molibdént...
100 Ft
15 éve hirdető
2025. január 27. 03:39 Műtrágya Bács-Kiskun, Kiskőrös
A vinasz a cukorgyártási melléktermékből, a melaszból aerób körülmények között előállított élelmezési célú élesztőgomba maradék terméke. Az élesztőgyári vinasz értékét az adja, hogy tartalmazza mindazon élettani szempontból szükséges és jól felvehető...
2025. január 27. 03:39 Műtrágya Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Dózis: 3 kg/ 100 m2 Hatóanyag tartalom: Nitrogén: N 18% Foszor: P2O5 5%; P 2,18% Kálium: K2O 5%; K 4,15% Magnézium: MgO 2,5%; Mg 1,507% Kálcium: CaO 3%; Ca 2,154% Kén: SO3 47,5%; K 19% Vas: Fe 2% Kiszerelés: 10 kg
9.600 Ft
9 éve hirdető
2025. január 26. 23:59 Zala, Zalaszentgrót (Zalaudvarnok)
Üdvözlöm Rendelhető Mütrágyáink FertiSun NPK 12-20-20 FertiSun NPK 14-5-25 FertiSun NPK 14-10-20 FertiSun NPK 14-24-11 FertiSun NPK 15-5-12 FertiSun NPK 15-16-15 FertiSun NPK 15-25-5 FertiSun NPK 16-16-16 FertiSun NPK 16-20-10 FertiSun NPK 17-5-18...
3.249 Ft
3 éve hirdető
2025. január 26. 22:19 Műtrágya Budapest, Budapest
MIBEN NYÚJTHAT MEGOLDÁST A TERMÉKÜNK: Az ORGANIT® KALCIUM komplex mikroelem tartalmával hatékonyabban pótolja a kalciumot, mint a csak egy tápanyagot (pl. kalciumnitrát) tartalmazó műtrágyaoldatok. Továbbá adalékanyagai révén olyan...
27.300 Ft
7 éve hirdető
2025. január 26. 15:19 Összetett műtrágya Bács-Kiskun, Kecel
Felhasználható valamennyi szántóföldi és kertészeti kultúrában Területi dózis 300-600 kg/ha kultúrától függően Bruttó 27300-ft/mázsa.
15.500 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. január 26. 15:09 Ammónium-nitrát Bács-Kiskun, Kecel
Kamionos tételre egyedi ajánlatot adunk, leszállítva! Összes hatóanyag-tartalom: 39% Prillezett és granulált formában is elérhető. A Pétisó nitrogénjében azonos arányban van jelen a lassabban ható ammónium-nitrogén és a gyors hatást biztosító...
23.500 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. január 26. 14:14 Kálium-szulfát Bács-Kiskun, Kecel
30% Kálium-szulfát tartalmú műtrágya kiegészítve Magnéziummal. Az egyik legjobb Kálium tartalmú műtrágya szulfátos formában tartalmazza a káliumot, gyorsan felvehető megfelelően vízoldható K forma Minden növény számára ideális K műtrágya. Jó ár /...
15.118 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 26. 14:04 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Előnyei - Növeli a termés mennyiségét, javítja minőségét. - Javítja a növény kondícióját, stressztűrő képességét. - Nem savanyító hatású, növeli a talaj pH-értékét, termelékenységét. - Fizikai tulajdonságai alkalmassá teszik a hagyományos, valamint a...
26.800 Ft
7 éve hirdető
2025. január 26. 11:54 Összetett műtrágya Bács-Kiskun, Kecel
NPK (Mg, S) 3,5-7-25-(2,5-19,5) GRANULÁCIÓ ÉS TÉRFOGATSŰRŰSÉG Min. 90%-ban 2,0 és 5,0 mm közötti méretű szemcséket tartalmaz. Térfogatsűrűsége: 0,9 és 1,0 kg/dm³ közötti JELLEMZŐI 3,5% ammónium-nitrogén (N) 7% ásványi savakban oldható...
17.500 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. január 26. 09:19 Bács-Kiskun, Kecel
A kálisó a legkoncentráltabb (akár 60%-os) káliumtartalmú, kálium-klorid alapú műtrágya, melyet leginkább alaptrágyaként őszi kalászosok és repce alá ajánlunk. A szántóföldön felhasznált káliumműtrágyák döntő többségében kálium-klorid alapúak, hiszen...
12 éve hirdető
2025. január 26. 01:39 Pest, Abony
Tisztelt Partnereink! Kedves Termelők! Az árak tájékoztató jellegűek, kérjük hívjon bizalommal! 06-20/258-7599 06-30/252-2256 Nitrogén alapú műtrágyák: 10 tonnától. Ha nem egész kamion +2-5.000 Ft/tonna Ammónium Szulfát - tartálykocsi 25 to - 131.000...
4 éve hirdető
2025. január 26. 01:39 Karbamid Pest, Csemő
ELADÓ/RENDELHETŐ NS21/24%, Karbamid N46%, UAN32%, NPK, AS, AS, DAP, MAP Műtrágya! BB és ömlesztett kiszerelésben Raktárunk Paks kikötőben. Pontos ár és összetétel miatt kérem keressen elérhetőségeinken Min rendelés 24 tonna.
11.700 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 21:54 Műtrágya Pest, Felsőpakony
Az aminosav alapú műtrágyák három különböző és egymást kiegészítő hatásfronton fejtik ki hatásukat. Aminosav alapú műtrágya, amely véd a lepkekártevők által okozott károktól. Három hatásmódon hat. Fokozza a növény fejlődését és...
44.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 20:54 Műtrágya Pest, Felsőpakony
EK Műtrágya mikroelemtrágya. A csigák okozta károkat megelőző hatású műtrágya! Csigák táplálkozása után a víz megkötésével fejti ki hatását az emésztőrendszerükből (hepatopancreas), kiszáradást okozva Valamint elősegíti a nyálkahártya kiszáradását,...
42.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 20:39 Műtrágya Pest, Felsőpakony
EK műtrágya, amely gátolja a vírusok hatását Vas (Fe) 0,2%, cink (Zn) 1,0%. Vas-kelátot és cinkkelátot tartalmazó oldat. Tartalmazza: Vas (Fe), vízben oldódik: 2% vas (Fe), EDTA kelát: 2% Cink (Zn), vízben oldódik: 1% Cink (Zn), EDTA kelát: 1% pH:...
184.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 20:09 Műtrágya Pest, Felsőpakony
Az aminosav alapú műtrágyák három különböző és egymást kiegészítő hatásfronton fejtik ki hatásukat. Aminosav alapú műtrágya, amely véd a lepkekártevők által okozott károktól. Három hatásmódon hat. Fokozza a növény fejlődését és...
47.500 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 20:03 Műtrágya Pest, Felsőpakony
Az aminosav alapú műtrágyák három különböző és egymást kiegészítő hatásfronton fejtik ki hatásukat. Aminosav alapú műtrágya, amely véd a lepkekártevők által okozott károktól. Három hatásmódon hat. Fokozza a növény fejlődését és...
9.900 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 19:39 Műtrágya Pest, Felsőpakony
EK műtrágya, amely gátolja a vírusok hatását Vas (Fe) 0,2%, cink (Zn) 1,0%. Vas-kelátot és cinkkelátot tartalmazó oldat. Tartalmazza: Vas (Fe), vízben oldódik: 2% vas (Fe), EDTA kelát: 2% Cink (Zn), vízben oldódik: 1% Cink (Zn), EDTA kelát: 1% pH:...
9.400 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 25. 19:29 Műtrágya Pest, Felsőpakony
EK Műtrágya mikroelemtrágya. A csigák okozta károkat megelőző hatású műtrágya! Csigák táplálkozása után a víz megkötésével fejti ki hatását az emésztőrendszerükből (hepatopancreas), kiszáradást okozva Valamint elősegíti a nyálkahártya kiszáradását,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Tápanyag-utánpótlás
- Műtrágya (94)
- Egyéb (15)
- Kálium műtrágya (1)
- Nitrogén műtrágya (2)
- Összetett műtrágya (7)