Hirdetés
Műtrágya 99 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Napjainkban a különféle műtrágyák a növénytermesztésben történő tápanyagutánpótlás legfontosabb input anyagát jelentik. Maga a műtrágya terminus egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), amelynek célja a talajban keletkezett hiányok pótlása, ezáltal segítve a növények megfelelő fejlődését. A műtrágya név természetesen a mesterséges előállításban gyökerezik.
Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni szükséges, különben a talaj kimerül és a termés mennyisége jelentősen lecsökken, legyen szó bármilyen növénykultúráról. Így nem véletlen, hogy legtöbbet használt műtrágyákat a nitrogén műtrágyák (mint például a pétisó), illetve a foszfor és kálium alapú műtrágyák adják. A felsoroltak mellett esetenként más kémiai anyagok, nyomelemek műtrágyaként való pótlására is szükség lehet. Ilyen input anyagokkal a rovat apróhirdetéseit böngészve is találkozhatunk: granulált ásványi műtrágyák (például Polysulphate), mikroelemes műtrágyák, granulált mésztrágya (kálcium-karbonát), talajjavító mésziszap, zeolit, lombtrágyák stb.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágyát alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatják, bár a két eltérő módszer közül inkább a felszínre szórás terjedt el jobban. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák. Léteznek ugyanakkor folyékony műtrágyák is, mint például a nitrosol. Ezek tárolása és kijuttatása más módszerekkel történik. A szilárd műtrágyák mozgatására és tárolására újabban a big-bag zsákok jelentik a legközkedveltebb megoldást.

Olvasson tovább
68.420 Ft
3 éve hirdető
2025. január 13. 19:04 Műtrágya Budapest, Budapest
A réz a növény fejlődésére is kedvezően hat. Erősebbé, ellenállóbbá teszi a szöveteket, hatására a metszés során ejtett sebek is gyorsabban kalluszosodnak. A hagyományosnak számító rézgálicból készített Organit® Réz használata az év első és utolsó...
8.869 Ft
3 éve hirdető
2025. január 13. 18:34 Műtrágya Budapest, Budapest
Zöldpajzs növénykondicionáló 1L A Zöldpajzs egy teljes egészében magyar gyártású speciális növénykondicionáló termék, amely természetes formában biztosítja a növények számára elengedhetetlen mikro-, makro- és mezoelemeket. A Zöldpajzs mezo- és...
4 éve hirdető
2025. január 8. 20:32 Összetett műtrágya Somogy, Marcali
Tisztelt dunántúli Kertészek! Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek! Az alábbi termékekkel kapcsolatban állok rendelkezésükre: - Vízoldható komplexek - Vízoldható mono műtrágyák - Vízoldható mikroelemek - Szilárd granulált, komplex...
198.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 6. 13:39 Pest, Szentmártonkáta
Eladó műtrágya készletek tevékenység abbahagyása miatt. 3x16 NPK, 16 tonna, 600 kg-os Nitrosol 30, 12 000 l tartályból szivattyúzva. Mindenről számlával és tanúsítvánnyal rendelkezünk. Értékesítés beszerzési áron.
6.259 Ft
3 éve hirdető
2025. január 5. 00:54 Műtrágya Budapest, Budapest
TÖBB TERMÉK RENDELÉSE ESETÉN EGYEDI SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGET SZÁMOLUNK FEL! Humin Force Dudarit talajkondícionáló 30kg A Humin Force egy megfelelő összetételű és beltartalmú, huminsavval vagy humuszanyaggal ellátott talajkondicionáló, organikus műtrágya,...
18.110 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 3. 13:32 Bács-Kiskun, Soltvadkert
A kálium utánpótlás egyik alappillérét képezi ez a műtrágya magas káliumtartalma miatt (60 kg káliumot tartalmaz 100 kg műtrágyában). Egy igazán költséghatékony megoldás lehet a kedves termelők számára. Fontos tudni, hogy a kálisóból lassan oldódik...
19.606 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 29. 11:29 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Ammóniumnitrát 34% 25/1 19606Ft + ÁFA /q Big-bag zsák 700kg 18897Ft + ÁFA /q
380 Ft
3 éve hirdető
2024. december 27. 23:04 Műtrágya Budapest, Budapest
Számos összetevőből álló műtrágya rudak formájában, orchideák számára. A növények megfelelő növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges tápanyagok átfogó készletét tartalmazza. A pontosan adagolt kálium biztosítja a virágok szép színét, elszíneződés és...
20.350 Ft
3 éve hirdető
2024. december 27. 04:44 Műtrágya Budapest, Budapest
A réz a növény fejlődésére is kedvezően hat. Erősebbé, ellenállóbbá teszi a szöveteket, hatására a metszés során ejtett sebek is gyorsabban kalluszosodnak. A hagyományosnak számító rézgálicból készített Organit® Réz használata az év első és utolsó...
12.779 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 23. 10:49 Műtrágya Bács-Kiskun, Soltvadkert
Péti komplex I. 14-7-21 Kiszerelés 20kg/zsák 14203Ft +ÁFA Péti komplex II. 10-0-25 Kiszerelés 20kg/zsák 12779+ÁFA Péti komplex III 15-5-30 Kiszerelés 20kg/zsák 12417+ÁFA
178.190 Ft
3 éve hirdető
2024. december 22. 20:59 Műtrágya Budapest, Budapest
MIBEN NYÚJTHAT MEGOLDÁST A TERMÉKÜNK: Biopajzs® EK műtrágya a növények egészségéért. A biopajzs® hatékonyabbá teszi a műtrágyafelhasználást, csökkenti a veszteségeket, elérhetővé teszi a felhalmozódott, felvehetetlen tápanyagokat.Fokozza a növények...
22.834 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 22. 10:34 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Magas kálium, kén és magnézium tartalmú műtrágya, melyben a kálium szulfát formában van jelen így gyorsabban hasznosul, mint a hagyományos kálium klorid műtrágyák, emellett a magas magnézium tartalom hozzájárul a talaj kémiai egyensúlyának...
4.820 Ft
3 éve hirdető
2024. december 21. 02:34 Műtrágya Budapest, Budapest
A réz a növény fejlődésére is kedvezően hat. Erősebbé, ellenállóbbá teszi a szöveteket, hatására a metszés során ejtett sebek is gyorsabban kalluszosodnak. A hagyományosnak számító rézgálicból készített Organit® Réz használata az év első és utolsó...
95 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. december 19. 10:33 Műtrágya Győr-Moson-Sopron, Győr
A vinasz barnás színű, jellegzetes szagú, gyengén savas kémhatású anyag, melynek összetevői a következők: – szárazanyag-tartalom: 40 tömeg% – nyersfehérje-tartalom: 25-30 tömeg% – szervetlen anyag: kb. 50% – szerves anyag: kb. 50% A vinasz pH-ja az...
28.570 Ft
3 éve hirdető
2024. december 14. 22:19 Műtrágya Budapest, Budapest
MIBEN NYÚJTHAT MEGOLDÁST A TERMÉKÜNK: EK MűtrágyaPK műtrágya oldat mikroelemekkel Tápanyagfelvételi dinamikához igazított foszfor és kálium utánpótlás molibdén kiegészítéssel! A foszfor és a kálium a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagok....
1.099 Ft
3 éve hirdető
2024. december 10. 09:54 Műtrágya Budapest, Budapest
Koncentrált műtrágya célszerűen alkalmazható rudak formájában. A rudat egyszerűen be kell helyezni egy cserépbe, hogy megkezdődjön az ásványi tápanyagok kibocsátása a zöld növények növekedésének és fejlődésének elősegítésére. A makro- és mikroelemek...
2.990 Ft
3 éve hirdető
2024. december 3. 20:39 Műtrágya Budapest, Budapest
Water Retainer VízŐr bio talajkondicionáló 100ml A VízŐr® egy magas szerves anyag tartalmú növényi eredetű élelmiszeripari melléktermékeket, nedvszívó, nedvesítő és felületaktív anyagokat, valamint vizet tartalmazó talajkondicionáló készítmény....
12.209 Ft
3 éve hirdető
2024. december 3. 20:29 Műtrágya Budapest, Budapest
Water Retainer VízŐr bio talajkondicionáló 1L A VízŐr® egy magas szerves anyag tartalmú növényi eredetű élelmiszeripari melléktermékeket, nedvszívó, nedvesítő és felületaktív anyagokat, valamint vizet tartalmazó talajkondicionáló készítmény....
3.189 Ft
3 éve hirdető
2024. november 22. 13:49 Műtrágya Budapest, Budapest
MIBEN NYÚJTHAT MEGOLDÁST A TERMÉKÜNK: A bórt a növények a talajból bórsav illetve borátok formájában veszik fel. A felvétel után a bór a növényben lassan mozog. Ez az oka annak, hogy a hiánya elsősorban a hajtáscsúcsokon és a termékenyülés...
2 éve hirdető
2024. november 5. 11:09 Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Eladásra kínálom talajjavító gyártására alkalmas alapanyagomat. Az anyag laboratóriumban bevizsgált összetételű CaSO4 (gipsz). Mérettartomány: 0-450 mm. Őrléssel talajjavító készíthető belőle.
25.729 Ft
3 éve hirdető
2024. november 4. 00:09 Műtrágya Budapest, Budapest
A gyümölcstermesztők számára nagy kihívást jelent, hogy a frissen eltelepített vagy pótolt csemeték minél előbb termőre forduljanak és minimális legyen a kipusztulási arány. Komoly anyagi előnyre tud szert tenni az a termelő, aki 2-3 év alatt termőre...
150.480 Ft
3 éve hirdető
2024. október 21. 01:59 Műtrágya Budapest, Budapest
Water Retainer VízŐr bio talajkondicionáló 20L A VízŐr® egy magas szerves anyag tartalmú növényi eredetű élelmiszeripari melléktermékeket, nedvszívó, nedvesítő és felületaktív anyagokat, valamint vizet tartalmazó talajkondicionáló készítmény....
4 éve hirdető
2024. október 19. 15:36 Somogy, Marcali
GG minőségű, tehát 100%-ban vízoldható, magas kalcium tartalmú, apró szemcsés, granulált nitrogénműtrágya. A műtrágya gyakorlatilag tiszta mésznitrát, így a termék 15,5% nitrogén mellett, több mint 26% kalcium hatóanyag tartalommal készül. Vízben...
4 éve hirdető
2024. október 19. 14:52 Összetett műtrágya Somogy, Marcali
Elsősorban kertészeti növénykultúrák, gyümölcsfélék, szőlő, zöldségfélék, dísznövények, valamint a klórra érzékeny szántóföldi növények termesztéséhez ajánljuk. Leginkább vetés előtti alapműtrágyaként történő alkalmazása javasolt. A jobb...
88.130 Ft
3 éve hirdető
2024. október 18. 02:49 Műtrágya Budapest, Budapest
Zöldpajzs növénykondicionáló 10L A Zöldpajzs egy teljes egészében magyar gyártású speciális növénykondicionáló termék, amely természetes formában biztosítja a növények számára elengedhetetlen mikro-, makro- és mezoelemeket. A Zöldpajzs mezo- és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Tápanyag-utánpótlás
- Műtrágya (99)
- Egyéb (19)
- Kálium műtrágya (1)
- Nitrogén műtrágya (2)
- Összetett műtrágya (11)