Hirdetés
Faáru 151 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.

Olvasson tovább
3.308 Ft
10 éve hirdető
2025. március 3. 03:39 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Bepattanó, rugalmas gumi tartályfedél 365 mm átmérőjű tartálynyíláshoz.A további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
135 Ft
9 éve hirdető
2025. március 1. 16:34 Tűzifa Pest, Sóskút
Év végi ajánlatunk keretében most két raklap RUF brikettet 259200 Ft-ért adunk. Ez 135 Ft/kg-os árat jelent. Egy raklap ára 144000 Ft. Henger briketteket is kedvező áron kínálunk. Sóskút 20 km-es körzetében a házhoz szállítás továbbra is ingyenes....
8 éve hirdető
2025. március 1. 13:19 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Kecskemét
Rostfát, papírfát keresek darálás céljából
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 1. 11:54 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - TömlővégA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 1. 08:24 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Menet - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
2.230 Ft
10 éve hirdető
2025. március 1. 03:29 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Bepattanó, rugalmas gumi tartályfedél 265 mm átmérőjű tartálynyíláshoz.A további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 1. 03:04 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
1 éve hirdető
2025. március 1. 01:19 Rönkfa Baranya, Botykapeterd
BLIZANCI Kft. EUTR: AA5840557 A BLIZANCI Kft. eladásra kínál tölgy rönköt (minimum kamiontételben) belföldön és külföldön egyaránt! Cégünk hosszú évek óta foglalkozik erdőgazdálkodással, mezőgazdálkodással, lábon álló fa értékesítésével, illetve...
1 éve hirdető
2025. február 28. 22:24 Rönkfa Baranya, Botykapeterd
BLIZANCI Kft. EUTR: AA5840557 A BLIZANCI Kft. tölgy, kőris, akác és fekete dió rönköt vásárolna Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyékben, minimum kamiontételben! Cégünk hosszú évek óta foglalkozik erdőgazdálkodással, mezőgazdálkodással, lábon álló...
383 Ft
10 éve hirdető
2025. február 28. 21:24 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. február 28. 13:49 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
2.200 Ft
6 éve hirdető
2025. február 27. 15:36 Oszlop Baranya, Kisjakabfalva
Eladó akác oszlopok Méret: 250x8x8 cm Használt akác oszlopok, újrahegyezve, ütőfelület újravágva. Többszáz db elérhető. Villány mellett, szállításban nagyobb mennyiségnél tudunk segíteni.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. február 27. 04:24 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - TömlővégA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. február 26. 23:24 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Menet - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. február 26. 16:29 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
9 éve hirdető
2025. február 26. 15:59 Tűzifa Pest, Sóskút
Brikett Akció! Egész évben alacsonyabb áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A brikett könnyen szállítható, jól raktározható, és kényelmes vele a tűzgyújtás is. Vegyesen tölgy- és bükkkeverékéből préselt, ragasztó- és...
9 éve hirdető
2025. február 26. 15:49 Tűzifa Pest, Sóskút
Brikett Akció! Egész évben alacsonyabb áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Követi az új trendeket? Újítson a tüzelőanyagán is! Könnyebb és tisztább a használata. Energiát és időt takaríthat meg! Vegyesen tölgy és bükk...
9 éve hirdető
2025. február 26. 15:04 Tűzifa Fejér, Etyek
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A tűzifa víztartalma 20-25% körül van, míg a fabriketté csak körülbelül 10%. A tűzifánál 2-3-szor nagyobb sűrűségű, vegyesen tölgy és bükk keverékéből préselt,...
9 éve hirdető
2025. február 26. 14:39 Tűzifa Fejér, Kajászó
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A tűzifa víztartalma 20-25% körül van, míg a fabriketté csak körülbelül 10%. A tűzifánál 2-3-szor nagyobb sűrűségű, vegyesen tölgy és bükk keverékéből préselt,...
9 éve hirdető
2025. február 26. 14:34 Tűzifa Fejér, Baracska
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Fabrikettjeink 100%-ban természetes anyagokból, faforgácsból, faaprítékból, fűrészporból és erdőgazdasági melléktermékből készülnek. Vegyesen tölgy és bükk keverékéből...
9 éve hirdető
2025. február 26. 14:29 Tűzifa Fejér, Gyúró
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Csupán 1-2% hamu marad a fabrikett égetése után, az pedig a kertben elásható. A hamuban lévő nyomelemek és a lúgos hatás többféle növénynek is barátja. Vegyesen tölgy-...
140.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 25. 22:08 Egyéb faáru Baranya, Mekényes
Eladók a magántulajdonban álló erdőinkből származó faanyagok: Oszlop,rönk,gerenda igény szerinti méretben. - AKÁC palló fotókon látható méretben, minőségben, mennyiségben. Felmérése vásárláskor közösen darabonként. (kb 5 m³) felvágva 2024. december....
240 Ft
9 éve hirdető
2025. február 25. 22:07 Egyéb faáru Baranya, Mekényes
Bontott tölgy karámdeszka eladó. 3cm vastag, 5 méter hosszú, átlag 10cm széles, kb 5000 folyóméter mennyiségben, 700ft/méter áron. Ezen tételből a fényképeken látható minőségben TÖLGY karó eladó. 3x4x120cm: 350ft/db Egyéb karóméret kivágására is van...
9 éve hirdető
2025. február 25. 13:14 Tűzifa Pest, Diósd
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A fabrikettből 15-30%-kal kevesebb kell, mert legalább ennyivel sűrűbb, mint a tűzifa. Nagy nyomáson préselik, ezért fűtőértéke is 50%-kal magasabb. Vegyesen tölgy és...
9 éve hirdető
2025. február 25. 11:44 Tűzifa Fejér, Bicske
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Ebben a szezonban is kedvező áron juthat hozzá prémium fabrikettjeinkhez. Vegyes tölgy- és bükkkeverékből préselt, ragasztó- és kötőanyagmentes termék. Tárolása...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

7 napos időjárás-előrejelzés: Durva, amit a tavasz első hete tartogat
Hajnalra helyenként köd is képződhet.
8000 forint egy szem eperért? A luxusgyümölcs, ami lázban tartja a világot
Különleges formájú, tökéletesen piros és elképesztően drága – ez a japán...