Hirdetés
Faáru 141 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.
Olvasson tovább
2.400 Ft
6 éve hirdető
2024. április 21. 20:01 Oszlop Pest, Nagykőrös
Eladó Akác oszlopok többféle méretben! 200cm-1800Ft/db 8-16cm 250cm-2200Ft/db 8-14cm Készleten! Szállításban tudunk segíteni! Technikai azonosító: AA5849893
45.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2021. március 30. 09:08 Egyéb faáru Baranya, Bakóca
2m-2,7m -3m akácoszlopok eladó 6-25 átmérőig válogatni lehet
19.000 Ft
9 éve hirdető
2024. április 10. 19:05 Tűzifa Győr-Moson-Sopron, Győr
Eladó erdei köbméterben jó minőségű nemes nyár tűzifa Győben és 20 km-es környékén. Technikai azonosító számom: AA8912842 Darus autóval tudunk szállítani, a pontos árat a helyszín, és szükséges köbméter alapján, előre egyeztetjük. Régi és új...
12.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. január 15. 14:33 Tűzifa Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Több mint 5 éve zárt tárolóhelyen tárolt vegyes száraz tűzifa (akácfa, gyümölcsfa) költözés miatt eladó. 7 raklap x 1,7 m magas. 12 m³ egyben: • 100.000 Ft (~14 eFt/raklap, ha a vevő szállítja el a XVIII. kerületből), vagy • 130.000 Ft (~18...
1.500 Ft
9 éve hirdető
2023. szeptember 24. 11:31 Egyéb faáru Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Akác támfal rönk eladó ! Mérete : Hosza : 100 cm Vastagsága : 15 cm Kivitel :kérges Ára : 1500.-Ft/db
1.000 Ft
2 éve hirdető
2023. január 14. 17:20 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Csikéria
Saját tulajdonú, 7 ha csikériai akácerdő faanyag végkitermelésből eladó. Jelenleg még talpon áll. A kivágást megoldjuk. Ár megegyezés szerint.
32.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 18. 11:42 Tűzifa Baranya, Kistótfalu
Kistótfaluban, kb. 600 m3 2m-es csertőlgy tűzifa eladó. 70 éves vastag fa anyag. Szállítást augusztus 28-tól lehet kezdeni.
2 éve hirdető
2023. január 13. 14:24 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Kecskemét
Saját tulajdonú, 2 m-es fenyő oszlop eladó Kecskeméten. Ár kéreggel vastagságtól függően: 700-1000 Ft/db Ár kéreg nélkül vastagságtól függően: 1.000-1.300 Ft/db
25.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. január 20. 21:19 Tűzifa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fábiánháza
Tűzifa akác eladó: erdei köbméter 1x1x1,7. 2023 december kitermelés.
18.999 Ft
1 éve hirdető
2025. március 24. 12:01 Tűzifa Győr-Moson-Sopron, Győr
Győr Moson Sopron megye és vonzáskörzetében ingyenes kiszállítás. Keressen minket bizalommal! Kis és nagy tételben is. Kapható: 1*1*1 üzemi ömlesztett köbméter vagy sorba rakott kalodában Választható fa fajták: akác, tölgy, bükk, vegyes kemény és...
6.500 Ft
9 éve hirdető
2023. szeptember 23. 11:03 Egyéb faáru Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Akác szélezetlen deszka eladó! Felhasználás : - keritések -karámok - kerti bútorok - épületek Mérete : -200 cm Vastagsága : 25 mm Szélessége : 20 cm Kivitel : gyalult / hántolt . Ára : 6500.-Ft/ nm EUTR:AA5856666
14.000 Ft
2 éve hirdető
2023. január 14. 16:57 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Kecskemét
Saját tulajdonú, 2 m-es fenyőrönk eladó Kecskeméten. Ár:14.000 Ft/erdei m3
30.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. március 6. 22:39 Tűzifa Borsod-Abaúj Zemplén, Encs
Eladó felkészítetlen faáru egyenesen erdőgazdálkodótól! Választék: tűzifa / oszlop / rönk Fafajok: Akác (A), Cser (Cs), Kocsánytalan tölgy (KTT), Nyír (NYI), Nyár (NY), Erdei fenyő (EF). - Tűzifa: - Száraz / frissen (1 évnél nem régebben) vágott -...
8 éve hirdető
2024. január 8. 08:26 Egyéb faáru Baranya, Bakóca
Bármilyen épületfa gyártása 12m hosszig akár egyedi méretekkel is
20.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 20. 06:46 Tűzifa Pest, Üröm
Nyár, fenyő tűzifa száraz méter hosszban termelve, 1 m x 1 m x 1,7 m/m3 eladó erdőgazdálkodótól (erdőgazdálkodói kód: 1020556, EUTR: AA0266644). Schäffer Mihály, Üröm
500 Ft
6 éve hirdető
2024. október 9. 14:41 Egyéb faáru Baranya, Kisjakabfalva
Eladó légszáraz akác deszka, 10 cm széles és 18 mm vastag, 2 m, 2,5 m és 3 m hosszakban. Kerítéshez, kültéri építkezéshez ideális, időtálló keményfa. Ár: 500 Ft/folyóméter. Helyileg Villány mellett, szállítás megoldható.
104 Ft
6 hónapja hirdető
2025. február 24. 14:30 Tűzifa Nógrád, Mátranovák
Keményfa brikett (tölgy, bükk) 24 kg-os zsákokban 2.500 Ft/zsák áron átvehető Mátranovákon. Ragasztót nem tartalmaz. A brikett méretei: - átmérője 7 cm - hossza 7 cm
4.200 Ft
6 hónapja hirdető
2024. szeptember 14. 17:17 Tűzifa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szatmárcseke
Eladó tavalyi vágású tölgy tűzifa kuglizva Szatmárcsekén! Ár: 4200 Ft/mázsa A szállításban nem tudunk segíteni. Nagyobb mennyiség esetén az ár minimálisan alkuképes!
2.200 Ft
6 éve hirdető
2025. február 27. 15:36 Oszlop Baranya, Kisjakabfalva
Eladó akác oszlopok Méret: 250x8x8 cm Használt akác oszlopok, újrahegyezve, ütőfelület újravágva. Többszáz db elérhető. Villány mellett, szállításban nagyobb mennyiségnél tudunk segíteni.
5 éve hirdető
2025. március 3. 14:09 Egyéb faáru Pest, Bugyi
Körmárt akác oszlopok 80-200 cm-es átmérővel és 50-300 cm-es hosszúságban. Az átmérők: 80, 100, 120, 140, 160, 180, 200 mm A hosszúságok: 50, 100, 150, 200, 250, 300 cm
1.500 Ft
8 éve hirdető
2025. január 16. 09:56 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Bócsa
Használt 2,4 méteres akácoszlop eladó! Helybe szállítás megegyezés alapján!
78.750.000 Ft
10 hónapja hirdető
2024. június 23. 11:57 Tűzifa Tolna, Gyönk
Gyönkön 3500 m³ vágásérett lábon álló fa eladó! Fafajok: akác, dió, juhar, kőris, gyertyán, csertölgy. Ár: 22.500 Ft/m³.
34.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 10. 09:51 Tűzifa Borsod-Abaúj Zemplén, Vadna
Vadnán közbeeső rakodón juhar/gyertyán tűzifa eladó méteres szálban, erdei m3-ben. Ár: 34.000 Ft/erdei m³ Gazdálkodói kód: 09098898 EUTR: AA5655742
500 Ft
3 hónapja hirdető
2025. február 10. 14:49 Egyéb faáru Pest, Kakucs
1. osztályú akácdeszka több formátumban. A képek között szerepelnek a lehetőségek és az azokhoz tartozó árak.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ha túl sok kávét iszol, a tested ezekkel a jelekkel figyelmeztet
Nézd meg, rád melyik igaz a 7 tünet közül!
Megérkeztek a tavasz hírnökei: visszatérésük az igazi jó idő beköszöntét jelzi
A búbos banka kifejezetten a meleg időt kedveli, így az ő visszatérése valóban...