Hirdetés
szőlő találatok 3 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.

Olvasson tovább
123 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. június 14. 12:38 Egyéb faáru Veszprém, Veszprémgalsa
Akác karó( szőlő és nevelő karó; villanypásztorhoz, és jelölő karó ) , valamint oszlopok eladók. Akác karó(négyszög alak, hegyezett ) Átmérő...
300 Ft
13 éve hirdető
2024. április 24. 19:17 Egyéb faáru Borsod-Abaúj Zemplén, Kisgyőr
Akác szőlő karó megrendelhető igény szerinti hossz és keresztmetszetben.
800 Ft
6 éve hirdető
2024. március 7. 21:53 Egyéb faáru Győr-Moson-Sopron, Tét
Akác oszlop, épületfa, hintaláb, karámfa, gerenda, málnaláb, villanypásztorláb több méretben, 0,5-9 méter hosszban eladó, készleten. Ár 800...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Faáru (3)
- Egyéb faáru (3)
![Nem akarsz füvet nyírni? Ráadásul kiégett a gyeped? Ez a 11 növény segíteni fog, hogy újra szép legyen a kerted!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9479/cikk_59479/borostyan_fill_540x300_0.jpg)
Nem akarsz füvet nyírni? Ráadásul kiégett a gyeped? Ez a 11 növény segíteni fog, hogy újra szép legyen a kerted!
Ha nem szép a fű a kertedben, van megoldás! Ezek a növények segítenek!![Ez a növény szuper pázsit helyett, takarmányként, és az egészségünknek is jót teszünk vele](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4367/cikk_74367/lohere-_fill_540x300_0.jpg)
Ez a növény szuper pázsit helyett, takarmányként, és az egészségünknek is jót teszünk vele
Nagyon jó döntés, ha vörösherét ültetünk a kertünkbe.![Ezt a két gombát gyerekjáték otthon termeszteni! Mutatjuk, hogy kezdj bele!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/2011/cikk_52011/csiperke-gomba-pixabay_fill_540x300_0.jpg)