Hirdetés
búza találatok 89 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
290 Ft
9 éve hirdető
2024. július 22. 11:39 Búza Hajdú-Bihar, Debrecen
2023. évi magyarországi, vegyszermentes termelésből származó hántolatlan tönkölybúza eladó postai utánvéttel. Tisztított, rostált. Ára: 1-9...
7.500 Ft
11 éve hirdető
2024. július 15. 05:34 Búza Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Felzsákolt Búza eladó 2023-as 7500 Ft/q Maximális mennyiség: 60q Szállítás megoldható. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
100 Ft
1 éve hirdető
2024. július 22. 17:33 Búza Vas, Kemenessömjén
Búza termelőtől eladó , kis tételben is, 100 Ft /kilója
7.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 22. 11:02 Búza Veszprém, Balatonfőkajár
Ömlesztett takarmány búza eladó, 7000 Ft/q áron, számlával.
150 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 21. 06:37 Búza Pest, Üröm
Bio minősítésű búza 2024-es eladó Schäffer Mihály
7.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 20. 18:42 Búza Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Ömlesztett takarmánybúza száraz helyről eladó Kiskunfélegyházán, kb. 20 mázsa.
9.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 20. 08:14 Kukorica Nógrád, Szurdokpüspöki
Kukorica 9000 Ft/q és búza eladó 9000 Ft/q áron, ömlesztve vagy zsákos kiszerelésben kis és nagy tételben is, garantáltan hazai termelésű...
7.500 Ft
7 éve hirdető
2024. július 19. 17:37 Búza Fejér, Pusztaszabolcs
Eladó 10 mázsa takarmány búza. Ár: 7.500 Ft/mázsa
7.500 Ft
7 éve hirdető
2024. július 18. 13:26 Búza Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Eladó búza kis és nagy tételben! Nem kamionos tétel!
9.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 18. 12:58 Búza Pest, Dabas (Sári)
Eladó 2024-es kombájn tiszta őszi búza zsákolva
6 éve hirdető
2024. július 18. 11:03 Búza Bács-Kiskun, Lajosmizse
Cégünk felvásárol Toxinos és üszkös búzát. Felvásárlási jegyre is van lehetőség. Az árat a felrakóhely ismeretében tudom megadni.
6 éve hirdető
2024. július 18. 11:03 Búza Bács-Kiskun, Lajosmizse
Cégünk vásárol fel tönkölybúzát országosan. Árat a felrakóhely ismeretében tudok adni. Min. mennyiség 1 kamion. Felvásárlási jegyre is...
8 éve hirdető
2024. július 18. 10:53 Búza Békés, Kunágota
Búza eladó! Igény esetén mintavétel lehetséges. Ár: 68 000 Ft/tonna.
4.000 Ft
5 napja hirdető
2024. július 17. 10:53 Búza Bács-Kiskun, Nemesnádudvar
20 q búza törtszem eladó!
6.500 Ft
6 napja hirdető
2024. július 16. 11:40 Búza Baranya, Kisasszonyfa
Idei aratású, kombájntiszta, tavaszi vetésű búza eladó! 6500 Ft/q.
7.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 16. 09:08 Búza Komárom-Esztergom, Bokod
Frissen aratott búza eladó.
65.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 15. 15:15 Búza Borsod-Abaúj Zemplén, Szikszó
Euró minősítésű búza kis és nagy tételben eladó. 65.000 Ft/tonna.
7.500 Ft
4 éve hirdető
2024. július 15. 09:34 Búza Pest, Tahitótfalu (Tótfalu)
Búza zsákolva eladó, 7500 Ft/q.
40 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 15. 04:12 Búza Pest, Üröm
Bio minősített, hántolatlan, kombájntiszta tönkölybúza, kb. 3 tonna eladó. Schäffer Mihály, Üröm.
80 Ft
7 éve hirdető
2024. július 14. 12:51 Búza Heves, Boldog
Idei kombájn tiszta kb 10 mázsa őszi búza eladó! Ár:80Ft/kg
500 Ft
4 éve hirdető
2024. július 10. 22:34 Búza Csongrád-Csanád, Makó
Ősi magyar búza, alakor búza és tönkölybúza eladó kombájn tisza, vetőmagnak vagy étkezésre is vegyszermentes, műtrágyamentes! Termelőtől.
7.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 10. 14:28 Búza Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
20 mázsa búza eladó Szentpéterszegen(hajdú-Bihar) ár 7000 Ft/q
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Sajtóközlemény
![Erdőmegfigyelő rendszert alakítanak ki](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4540/cikk_74540/roma_ind_fill_540x300_0.jpg)