Hirdetés
Gabonafélék 170 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
140.000 Ft
Kiemelt 10 éve hirdető
2025. április 8. 05:04 Köles Csongrád-Csanád, Szeged
Eladó Rumenka fajta 50 q vörösköles, kombájntiszta minőségben. Jelenleg pótkocsin van, a szállítás Szeged 40 km-es körzetében megoldható 2025.04.20.-ig
100 Ft
14 éve hirdető
2025. április 16. 10:34 Kukorica Pest, Bugyi
Kukorica eladó, szép, tiszta, száraz. Kérem, csak telefonon keressen.
17.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 16. 09:11 Köles Hajdú-Bihar, Polgár
900 mázsa köles eladó
6 éve hirdető
2025. április 16. 07:32 Egyéb gabonaféle Tolna, Györköny
kb 50 mázsa Pannónia fajtájú tisztított szója eladó, ára megegyezés szerint
70 Ft
12 éve hirdető
2025. április 15. 19:29 Árpa Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Őszi árpa Győrtől 10 km-re eladó. Ár: 70 Ft/kg.
80 Ft
12 éve hirdető
2025. április 15. 19:27 Búza Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Őszi búza Győrtől 10 km-re eladó. Ár: 80 Ft/kg.
10.000 Ft
15 éve hirdető
2025. április 14. 22:52 Zab Komárom-Esztergom, Piliscsév
Zab tisztított arany sárga első osztályú
10.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. április 14. 08:41 Zab Hajdú-Bihar, Hortobágy
Tárolóban tárolt takarmány, zab eladó, kb. 500 q.
10 éve hirdető
2025. április 12. 19:16 Búza Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Javító búza 93 to, malmi búza 95 to. kukorica 50 t. eladó.
12.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 11. 20:59 Kukorica Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Bio egészséges /toxin mentes/ kukorica eladó /50 tonna/. Kisebb tételben is.
10.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 11. 20:58 Búza Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Tisztított bio búza 8 t ,bio tritikálé 4 t. 10 000 ft/g.
110.000 Ft
6 napja hirdető
2025. április 10. 15:30 Zab Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Fémzárolt magból termesztett, tavaly aratott, gabonasilóban tárolt zab eladó. Tonnánként 110.000 Ft, 5 tonna van - egyben eladó.
13 éve hirdető
2025. április 10. 14:37 Kukorica Pest, Zsámbok
kis és nagy tételben takarmány kukorica eladó
13 éve hirdető
2025. április 10. 09:40 Kukorica Bács-Kiskun, Petőfiszállás
Kukorica saját termésből, bevizsgált, tokszinmentes, tisztított, szárított, kis és nagy mennyiségben eladó.
10.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:41 Kukorica Veszprém, Veszprémgalsa
Eladó szárított takarmánykukorica kisebb-nagyobb tételben vagy big bag zsákban.
10.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:41 Búza Veszprém, Veszprémgalsa
Eladó takarmány búza kis tételben vagy big bag zsákban!
220 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:01 Köles Pest, Üröm
Bio minősítésű fehér köles eladó GK Alba Schäffer Mihály Üröm
100 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:01 Búza Pest, Üröm
Bio minősítésű búza 2024-es eladó Schäffer Mihály Üröm
100 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:01 Tritikálé Pest, Üröm
Bio minősítésű tritikálé 2024-es eladó Schäffer Mihály Üröm
1.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 10. 07:01 Egyéb gabonaféle Pest, Üröm
Bio minősítésű barna vadköles eladó: 700 kg a megadott ár azegész tételre értendő Schäffer Mihály, Üröm
100 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. április 9. 18:05 Búza Fejér, Tác
Eladó takarmány Búza kb egy tonnás big beg zsákban,vagy értékegyeztetéssel 40-50 kilós sertés csere szóba jöhet.Kettő zsák van eladó csak egész zsák vihető.
9.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 9. 09:15 Árpa Bács-Kiskun, Solt
Őszi árpa termelőtől kis és nagy tételben eladó! Minimum 10 mázsa tétel mennyiségben, ömlesztve felrakás megoldott, zsákolás a vevő terhére lehetséges. Ugyanitt kukorica a fent leírt feltételek szerint eladó! 9000 Ft/mázsa
90.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 8. 20:54 Kukorica Pest, Gomba
Eladó tisztított, szárított, AT laborban bevizsgált, toxinmentes kukorica.
25.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 8. 20:16 Cirok Jász-Nagykun-Szolnok, Jászjákóhalma
Cirok eladó Jászjákóhalmán. 25 000 Ft/mázsa.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Fiatalos maradnál 50 felett is? Ezt edd mindennap!
Tudatos táplálkozással évtizedekkel is meghosszabbíthatjuk az egészséges életet..._fill_540x300_0.jpg)