Hirdetés
Gabonafélék 329 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
11.500 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 25. 10:19 Tritikálé Bács-Kiskun, Szank
Fémzárolt magból termesztett tiszított trismart fajtájú tritikálé eladó. Kiszerelés 40kg ppzsák , big-bag zsák 800kg
12.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 25. 10:09 Zab Bács-Kiskun, Szank
Tisztított őszi zab eladó 30kg egalizált zsákban vagy 500kg big-bag zsákban. Összesen 6000kg,ár 120ft/kg. Bács-kiskun Szank
7.500 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 25. 06:24 Búza Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Felzsákolt Búza eladó 2023-as 7500 Ft/q Maximális mennyiség: 60q Szállítás megoldható. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
7 éve hirdető
2024. szeptember 25. 05:03 Árpa Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Tisztított, szárított őszi árpa eladó, legjobb ajánlatért. Ár megegyezés szerint. Köszönöm érdeklődését!
7 éve hirdető
2024. szeptember 25. 05:03 Kukorica Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Magyar, ISCC-s 2023-as 2000 tonna szárított takarmány kukorica legjobb ajánlatért eladó. Bővebben telefonon.
586 Ft
2 napja hirdető
2024. szeptember 24. 13:47 Cirok
Elado septü cirok idei termes fesült kevebe kötve
80.000 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:35 Kukorica Békés, Füzesgyarmat
Füzesgyarmaton kukorica eladó, 930 tonna.
1 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:29 Búza Csongrád-Csanád, Kistelek
MirAgro Kft. gabonakereskedő cégünk vásárol BIO terményeket. Ár megegyezés szerint. Rugalmas szállítás és gyors fizetés.
1 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:29 Kukorica Csongrád-Csanád, Kistelek
MirAgro Kft. gabonakereskedő cégünk vásárol popcornt, cirokot, csíkos napraforgót. Ár megegyezés szerint. Rugalmas szállítás és fizetés....
1 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:29 Búza Csongrád-Csanád, Kistelek
MirAgro Kft. gabonakereskedő cégünk vásárol fel durum- és tönkölybúzát. Ár megegyezés szerint. Rugalmas szállítás és fizetés. Érdeklődni a...
3 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:05 Rozs Csongrád-Csanád, Makó
BSV Agro Kft.- gabonkereskedő cégünk nagy mennyiségben vásárol fel ROZST, ZABOT, TRITIKÁLÉT. Ár megegyezés szerint. Rugalmas szállítás és...
3 éve hirdető
2024. szeptember 24. 13:05 Búza Csongrád-Csanád, Makó
BSV Agro Kft.- gabonkereskedő cégünk nagy mennyiségben vásárol fel búzát, árpát, napraforgót (LO és HO napraforgót is ) kukoricát (toxinosat...
290 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 24. 12:39 Zab Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztított Homoki Zab Eladó Postai Utánvétellel. Csíraképesség: 90 % Fajta: Luxurial Ár: 290 Ft / kg Szállítás magyar postával,...
1.500 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 24. 05:18 Egyéb gabonaféle Pest, Üröm
Bio minősítésű barna vadköles eladó: 1500 kg Schäffer Mihály, Üröm
9.000 Ft
6 éve hirdető
2024. szeptember 23. 20:58 Tritikálé Bács-Kiskun, Kecskemét
Vetőmag tisztaságú TRITIKÁLE 50 kg-os zsákban eladó
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 23. 18:20 Tritikálé Komárom-Esztergom, Úny
2024-as aratású tritikálé eladó! 8000 Ft/q! Vegyszermentes! Szállítani tudom+fuvardíj ellenében. Zsák csere szükséges!
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 23. 15:11 Zab Vas, Söpte
Szombathely közelében zab eladó. 10.000 Ft/mázsa.
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 23. 15:11 Búza Vas, Söpte
Szombathely közelében búza eladó. 8.000 Ft/mázsa.
78.000 Ft
8 hónapja hirdető
2024. szeptember 23. 14:34 Zab Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Eladó 375 tonna tavaszi zab (jó minőségű, szép, kombájntiszta). Fémzárolt magból vetett GK Pillangó fajta, Biharkeresztes paritáson 42-44...
6.500 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 23. 14:15 Rozs Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Vetőmag minőségű rozs 2024 es. 2023-ban fémzárolt magból termelt. Ár/q Rakodás és szállítás megoldható. További gépajánlatainkért...
8.000 Ft
6 éve hirdető
2024. szeptember 23. 13:24 Zab Heves, Füzesabony
6 tonna zab eladó, 8 ezer Ft/mázsa áron.
8.500 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:33 Kukorica Tolna, Dunaföldvár
Eladó kombájn, tiszta kukorica.
180 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 23. 01:59 Köles Bács-Kiskun, Szank
Gyommagos sárga köles eladó 180ft/kg 25kg-os egalizált zsákban. Összesen 1500kg
250 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:09 Köles Bács-Kiskun, Szank
Tisztított, jó minőségű, fehér köles GK Alba eladó,felzsákolva ppzsák vagy big-bag zsákban 250ft/kg Tisztított, jó minőségű, vörös köles GK...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz