Hirdetés
Gabonafélék 292 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:52 Búza Békés, Szarvas
Javító búzát keresek megvételre min. 1500 tonna, illetve takarmány búzát, min. 1400 tonna. Rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel....
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:52 Búza Békés, Szarvas
Javító búzát vásárolnék rövid szállítási határidővel keresett mennyiség 2000 tonna. Fontos az árú élőkártevöktől mentes legyen, min 98%...
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:51 Zab Békés, Szarvas
Zabot keresek megvételre, minimum 25 tonnát, rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel.
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:50 Kukorica Békés, Szarvas
Keresek tavalyi termésű kukoricát, illetve idei termésűt, 2024-es termésűt 16% alatti víztartalommal. Minimum 100 tonna a keresett...
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:35 Búza
Bio tönkölybúzát, tönkölybúzát, bio búzát rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel, nem napi áron. Minimális mennyiség: 50 tonna....
9.000 Ft
5 éve hirdető
2024. augusztus 3. 18:53 Zab Pest, Csomád
Zab takarmány eladó.
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 3. 15:28 Árpa Heves, Heves
Őszi árpa kombájn tisztán eladó.
5 éve hirdető
2024. augusztus 3. 11:26 Búza Hajdú-Bihar, Püspökladány
620 tonna búza eladó. Hivatalosan is bevizsgáltatva. Nedvesség: 10,92% Fehérje: 14,74% Sikér: 32,65%
10.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 3. 10:02 Zab Zala, Zalakomár (Kiskomárom)
Őszi rostált zab eladó.
6.500 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 2. 18:58 Rozs
Eladó rozs kombájn, tiszta, 6500 Ft/q.
8.500 Ft
5 hónapja hirdető
2024. augusztus 2. 10:50 Zab Békés, Békéscsaba
100 q idei fekete zab eladó.
7.500 Ft
3 hónapja hirdető
2024. augusztus 2. 08:30 Búza Veszprém, Ganna
Tisztított búza eladó. Érdeklődni telefonon.
299 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 1. 13:39 Egyéb gabonaféle Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Bio pohánka mag eladó termelőtől: 299 Ft/kg, akár zöldítés, zöldtrágya
65.000 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 1. 10:54 Zab Bács-Kiskun, Tiszakécske
Eladó kb. 10 tonna tavaszi zab. Kombájntiszta, de szép, egészséges termény. Ömlesztve tudjuk adni, a felrakodást megoldjuk. Nem csak egyben...
4.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 1. 09:08 Búza Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
Búza ocsú ( tört szemű ) 7 mázsa egyben Hajdúszoboszlói tárolóból eladó .
120 Ft
7 éve hirdető
2024. július 31. 18:36 Búza Tolna, Dombóvár
Tisztított, idei bözödi alakor búza eladó, kb. 3 t van belőle, és egyben szeretném eladni. Bio minősítés van, vissza is vethető.
8.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 31. 09:14 Búza Győr-Moson-Sopron, Nemeskér
Kombájn tiszta búza eladó. fehérje :12.6 sikér : 27.2
50.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 30. 22:50 Zab Heves, Eger
Idei tavaszi zab, 20 tonna kombájn tisztán eladó egyben.
8.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 30. 09:45 Zab Heves, Füzesabony
6 tonna zab eladó, 8 ezer Ft/mázsa áron.
7.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 29. 20:44 Árpa Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Eladó árpa kis és nagy tételben! Nem kamionos tétel!
7.500 Ft
7 éve hirdető
2024. július 29. 20:44 Búza Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Eladó búza kis és nagy tételben! Nem kamionos tétel!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)