Hirdetés
Gabonafélék 275 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 28. 20:04 Kukorica Hajdú-Bihar, Sáránd
Kukorica szárított, tisztított, zsákolva és ömlesztve eladó.
150 Ft
11 éve hirdető
2024. június 17. 10:48 Búza Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Tönköly és Alakor búza hántolás ki mennyiségben 150/kg
3 éve hirdető
2024. május 27. 15:43 Búza Hajdú-Bihar, Biharnagybajom
Búza eladó, 2022-2023 évi saját termény.
10.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 2. 19:03 Zab Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Eladó kiváló minőségű, ázásmentes tavaszi zab.
6.300 Ft
5 éve hirdető
2024. július 16. 09:08 Árpa Komárom-Esztergom, Bokod
Bokodon frissen aratott árpa eladó.
13 éve hirdető
2023. augusztus 4. 17:04 Árpa Nógrád, Salgótarján
Takarmány árpa és búza felvásárlás azonnali fizetéssel napi áron.
120 Ft
2 hónapja hirdető
2024. május 12. 12:24 Búza Bács-Kiskun, Kunadacs
Jó minőségű 2 tonna Bánkúti búza eladó! Helyileg Kunadacson.
7.000 Ft
7 éve hirdető
2024. április 17. 15:28 Tritikálé Bács-Kiskun, Csólyospálos
100q triticale eladó Csólyospáloson 7000/q áron. Silóból.
8.000 Ft
12 éve hirdető
2024. február 26. 18:00 Búza Zala, Zalaszentgrót
Eladó 2023-as kombájntiszta búza kis és nagy mennyiségben Zalaszentgróton. 8000 Ft/q
5.000 Ft
12 éve hirdető
2023. augusztus 12. 13:35 Kukorica Hajdú-Bihar, Zsáka
Eladó tavalyi évjáratú, 12 mázsa szemes kukorica ömlesztve!
3 éve hirdető
2024. július 12. 12:04 Kukorica Nógrád, Pásztó
Jó minőségű szemes kukorica nagy tételben eladó.
6.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 8. 18:26 Árpa Nógrád, Balassagyarmat
ÁRPA, BÚZA és TRITIKÁLÉ eladó telephelyről! Helyileg: Nógrád vármegye, Balassagyarmat és Örhalom közötti telephely. Ára: 6 000 Ft/mázsa....
6 éve hirdető
2024. június 21. 16:07 Búza Veszprém, Balatonfüred
Száraz, hűvös helyen tárolt, big bag zsákolt.
60 Ft
11 éve hirdető
2024. május 7. 10:20 Árpa Heves, Kompolt
4 tonna kiváló takarmányárpa Kompolton eladó. Ár: 60 Ft/kg.
6.500 Ft
11 éve hirdető
2024. június 23. 13:41 Rozs Nógrád, Bercel
Rozs ,kukorica, zab, árpa eladó kis és nagy tételben. Szállitás megoldható.
6.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 3. 08:40 Búza Baranya, Kistapolca
Eladó takarmány búza 7000 forint mázsája.
7.000 Ft
4 éve hirdető
2024. május 14. 13:41 Búza Vas, Gersekarát
Kombájntiszta őszi búza eladó. 2023-as termés, 7000 Ft/q
2 hónapja hirdető
2024. április 28. 21:48 Búza Pest, Tahitótfalu (Tótfalu)
ELADÓ búza árról érdeklődni telefonon Helyszín: Tahitótfalu
7.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 11. 07:40 Kukorica Pest, Tápióbicske
Kukorica eladó! 7000 forint/mázsa áron.
7.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 16. 09:08 Búza Komárom-Esztergom, Bokod
Frissen aratott búza eladó.
500 Ft
4 éve hirdető
2024. július 10. 22:34 Búza Csongrád-Csanád, Makó
Ősi magyar búza, alakor búza és tönkölybúza eladó kombájn tisza, vetőmagnak vagy étkezésre is vegyszermentes, műtrágyamentes! Termelőtől.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4436/cikk_74436/buza-lead_fill_540x300_0.jpg)
Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ
Úgy érzi, megéri az árát a furcsán hangzó beavatkozás.![Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4438/cikk_74438/konzerv-lead_fill_540x300_0.jpg)
Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét
Sokáig idegenkedtek tőle, de a háború utánra már mindenki megszerette.![Nincs megállás? Őrült zuhanásban a tojás ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4433/cikk_74433/tojas-talcas-1_fill_540x300_0.jpg)