Hirdetés
Takarmány 467 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
1.300 Ft
5 hónapja hirdető
2025. január 12. 22:45 Takarmány lucerna Fejér, Seregélyes
Eladó kis bálás lucerna. Ára: 1300 Ft/db. Érdeklődni telefonon.
9 éve hirdető
2025. január 12. 15:37 Széna Nógrád, Ludányhalászi
Ázásmentes széna eladó termelőtől. Saját részre készített Comprima 155-ös tömör bálák, fedett helyen tárolva. Kis és nagy tételben egyaránt. Ár: egyezség szerint.
10 éve hirdető
2025. január 12. 15:23 Szalma Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Repceszalmát vennék, kör vagy nagykocka bálában. Kiskunhalasi telephelyre beszállítva vagy érte megyek.
10 éve hirdető
2025. január 12. 15:23 Szalma Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Méret- és minőséghibás kockabálás szalma eladó.
10.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 11. 21:36 Takarmány lucerna Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
120-as körbálás lucerna és széna eladó: 10 ezer és 8 ezer.
5.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 11. 21:03 Takarmány lucerna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsveresmart
200 db lucerna- és szénabála 125-ös méretben, 5 ezer és 4 ezer Ft-os áron eladó.
10.000 Ft
1 éve hirdető
2025. január 11. 19:19 Takarmány lucerna Tolna, Szedres
Eladó kb. 60 db 125-130 centiméter átmérőjű takart lucernabála. Második kaszálás.
11.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 11. 10:46 Széna Baranya, Szentlőrinc
Takaró alatt raklapon tárolt 125-ös körbála réti fűszéna eladó . Zabszalma eladó 125-ös körbála Érdeklődni csak telefonon
45 Ft
8 hónapja hirdető
2025. január 8. 20:51 Széna Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár
Eladó kiváló minőségi perémium minőségű zölden szárad fedet helyen tárolt Széna és lucerna eladó 600db szena és kb 500db lucerna, 240x120x90 cm 650kg átlag súly /db 12 éve családi változásba értékesettünk és mindig a minőségre törekszünk időbe...
5.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 8. 18:09 Széna Pest, Alsónémedi
Széna és lucernásszéna eladó hálós körbálák tárolt, zöld száraz 1500 db, muhar 250 db, zölden lekaszált zab 200 db, ár:5000-9000ft, szállítás megoldható.
4.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 8. 18:08 Takarmány lucerna Pest, Alsónémedi
Lucerna és széna eladó. Zöld száraz, letakart bálák: 2500 db. Muhar: 250 db. Zab bála: 200 db. Szállítás megoldható. Ár: 4000-9000 Ft.
5 éve hirdető
2025. január 8. 11:53 Szalma Heves, Besenyőtelek
Kelet-Magyarországon vásárolnánk nagy tételben repceszalma-bálát.
15.000 Ft
6 éve hirdető
2025. január 8. 06:03 Takarmány lucerna Pest, Monor
Réti széna, lucerna, fedett helyen tárolt takarmányok eladók. Gépi rakodás. Szállítás igény szerint. Takarmányok 15000 Ft-tól. Monor
6.500 Ft
1 hónapja hirdető
2025. január 7. 20:04 Széna Vas, Mersevát
Hello 140 és réti széna és sàsas széna eladó 100-100 db vas megyei Mersevàton kazalba rakva le takarva egyszert sem àzot meg! Réti széna 6500 Ft per db a sàsas 5500 Ft per db rakodàsban tudunk segíteni!!! Érdeklődni az alábbi telefon számon lehet...
5 éve hirdető
2025. január 7. 18:24 Takarmány lucerna Borsod-Abaúj Zemplén, Nemesbikk
Eladó lucernabála 120x150 cm-es, jó minőségű, takart kazalból!
4.500 Ft
5 éve hirdető
2025. január 7. 16:41 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszaeszlár
Gyepszéna eladó tavalyi kaszálásból, 160-as méretben kazalból kis és nagytételben. Felrakás megoldható 200 ft/db.
8.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 6. 18:51 Széna Nógrád, Magyarnándor
Fedett helyen tárolt, jó minőségű 130-as körbálás zab széna eladó.
10.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 6. 18:51 Széna Nógrád, Magyarnándor
Fedett helyen tárolt, jó minőségű 130-as körbálás fű széna eladó
1.500 Ft
12 éve hirdető
2025. január 6. 18:51 Takarmány lucerna Nógrád, Magyarnándor
Fedett helyen tárolt, jó minőségű, kis bálás lucerna
8.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 6. 18:50 Széna Nógrád, Magyarnándor
130-as körbálás zabszéna 8000,-/db, 130-as körbálás fűszéna 10000,-/db, kis bálás lucerna 1500,-/db. Fedett helyen tárolt, jó minőségű.
5.500 Ft
11 éve hirdető
2025. január 6. 13:43 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Jászkisér
Eladó 250 db 2024-es betakarítású 125x155 méretű gyepszéna körbála Jászkisérén. Az ár irányár 5.500 Ft/db.
4.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 6. 09:07 Szalma Csongrád-Csanád, Eperjes
1.400 db búzaszalmabála eladó!
1.234 Ft
9 éve hirdető
2025. január 5. 21:12 Szalma Zala, Nagykutas
Elado szalmát keresek nagy tételben Zala, Vas megyében .
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (467)
- Egyéb takarmány (43)
- Pellet (6)
- Szalma (94)
- Széna (223)
- Takarmány lucerna (101)