Hirdetés
Szalma 142 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szalma az olyan szemesterményeket termő növények cséplése után megmaradó növényi részegységek (például szár és szárrészek, levelek) összefoglaló elnevezése, mint például a gabonafélék körébe tartozó búza, rozs vagy árpa. Tágabb értelmezésben nem feltétlenül csak a gabonaféléknek lehet szalmája, hiszen ismertek olyan szalmafajták is, mint például a borsószalma. Az úgynevezett gabonaszalmák között legyakoribbak a búzaszalma, a rozsszalma, az árpaszalma és zabszalma. A szalma a termény betakarításkor, aratatáskor egyfajta értékes melléktermékként keletkezik.
Elmondható, hogy az egyes tavaszi vetésű gabonák szalmájának fehérjetartalma jelentősen nagyobb lehet, mint az őszi vetésűeké, ezért a haszonállatok takarmányozására alkalmasabbnak tekinthető. A takarmányozási célok mellett a szalmát igen gyakran használják az istállóban tartott állatok almozására, mivel kiváló alomanyag. A szalma – szerves anyag mivoltából fakadóan – az állati ürülékkel összekeveredve később kiválóan alkalmazható trágyaként is.
További felhasználási módokat jelenthet a szalmának a biomasszaként való alkalmazás (fűtés), tetőfedés (zsúpszalma), illetve tárgyak készítésére is használja a kézműipar (például szalmadíszek, szalmakalap, koszorú stb.) sőt a papíripar is fel tudja használni a különféle növényi szalmákat. A szalma rovat apróhirdetései között egyaránt találkozhatunk kisbálás és nagybálás szalmával, körbálákkal és kockabálákkal, kötözött, hálózott és csomagolt szalmabálákkal is Magyarország teljes területét lefedően.
Elmondható, hogy az egyes tavaszi vetésű gabonák szalmájának fehérjetartalma jelentősen nagyobb lehet, mint az őszi vetésűeké, ezért a haszonállatok takarmányozására alkalmasabbnak tekinthető. A takarmányozási célok mellett a szalmát igen gyakran használják az istállóban tartott állatok almozására, mivel kiváló alomanyag. A szalma – szerves anyag mivoltából fakadóan – az állati ürülékkel összekeveredve később kiválóan alkalmazható trágyaként is.
További felhasználási módokat jelenthet a szalmának a biomasszaként való alkalmazás (fűtés), tetőfedés (zsúpszalma), illetve tárgyak készítésére is használja a kézműipar (például szalmadíszek, szalmakalap, koszorú stb.) sőt a papíripar is fel tudja használni a különféle növényi szalmákat. A szalma rovat apróhirdetései között egyaránt találkozhatunk kisbálás és nagybálás szalmával, körbálákkal és kockabálákkal, kötözött, hálózott és csomagolt szalmabálákkal is Magyarország teljes területét lefedően.
Olvasson tovább
5.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 15. 17:22 Szalma Somogy, Kaposmérő
Eladó frissen bálázott búza szalma. 150-es tömör bálák. Rakodás megoldható , szállítani nem tudom.
1.400 Ft
9 éve hirdető
2024. július 15. 16:09 Szalma Hajdú-Bihar, Debrecen
Kisbálás szalma eladó Debrecenben. Jó minőségű, tömörbálás szalma. Ára: 1400 Ft/db. Érdeklődni és nyitvatartás: H-P 8-17-ig, Sz 8-13-ig....
5.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 15. 11:38 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Kengyel
Eladó zabszalma bála, helyileg Kengyelen található. További információért keressenek telefonon.
12 éve hirdető
2024. július 15. 11:24 Szalma Bács-Kiskun, Hajós
Nagy kocka bálákat vennék nagy tételben. (széna, szalma, búza, kukoricaszár, repce, stb.) 30/348-2363
700 Ft
4 éve hirdető
2024. július 15. 09:32 Szalma
Kiskocka szalmabála eladó. 700 Ft/db.
1.500 Ft
6 éve hirdető
2024. július 15. 00:19 Szalma Bács-Kiskun, Kecskemét
Korbalás szalma 1,5 méter hosszú. 6.000 Ft/db Kisbalás szalma. 1.500 Ft/db
500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 14. 18:43 Szalma Fejér, Lajoskomárom
Búza kisbálás szalma eladó!
3.500 Ft
6 éve hirdető
2024. július 14. 18:28 Szalma Heves, Noszvaj
Szalma körbála eladó Noszvajon. 120×120 méretű, madzaggal kötött.
4.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 14. 17:27 Szalma Heves, Tiszanána
Eladó 100 db 125 búzaszalma eladó!
5 éve hirdető
2024. július 14. 10:51 Szalma Fejér, Tabajd
11 db ázásmentes osztályon felüli búzaszalma, rakodással 8000 Ft/db áron eladó.
6 éve hirdető
2024. július 14. 10:34 Szalma Bács-Kiskun, Tiszaalpár (Tiszaújfalu)
Eladó 1000db 150es száma bála!fóliával takart!szállításban tudunk segíteni!ár megegyezés szerint!
7 éve hirdető
2024. július 13. 22:29 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Keresek megvételre bálázatlan szalmát(tarlón) Jászberény 40-km körzetében!
700 Ft
5 napja hirdető
2024. július 13. 17:35 Szalma Pest, Albertirsa
Eladó kisbálás szalma Jó minőségű száraz tömör bálák Helyileg albertirsa Helyben kiszállítás ingyenes 700ft/db
23 Ft
11 éve hirdető
2024. július 13. 16:54 Szalma Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Körbálás búzaszalma tárolóból 125x150 és 125x160 bálák. 150-es 275 kg/db 160-as 320 kg/db Ár: ft/kg Szállítás és rakodás megoldható.
600 Ft
10 éve hirdető
2024. július 13. 16:14 Szalma Zala, Ozmánbük
Eladó a képen látható idei kis kocka szalma bála. 65 db.
8.500 Ft
2 éve hirdető
2024. július 13. 07:53 Szalma Győr-Moson-Sopron, Bakonyszentlászló
Eladók szalma bála, zab(Fekete szemű "homoki" zab) gabonából bálázot! A méret 150 x 170cm. Kb: 350kg/db és 3,4 m3 /db ( az 1,2x1,3...
5.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 12. 17:18 Szalma Zala, Vöckönd
Hálós kötésű, 125x125-ös búzaszalma bála eladó. A felrakás megoldott. Zala megye
5.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 12. 17:01 Szalma Békés, Békés
130-as változó kamrás bálázoval bálázott búzaszalma eladó.
3.500 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 12. 15:34 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
130-as, kb. 170 db búzaszalma bála és 36 zabszalma eladó. 2023 termés.
5.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 12. 00:17 Szalma Pest, Cegléd
Eladó búza szalma! 5000 Ft / bála Cegléd környéke. Rakodásba tudok segíteni, szállításban nem.
10.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 11. 07:10 Szalma Komárom-Esztergom, Héreg
Héregen eladó tető alól primőr minőségű 125-ös, hálós búzaszalma körbála. 1-2 bála vétel esetén 1000 forint rakodási felár darabonként.
500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 11. 06:48 Szalma Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
600 darab búzaszalma kis bála, 35×45×90 cm-es méretben, 500 Ft/db-ért elvihető.
500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 11. 06:46 Szalma Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Eladó kb. 70 darab tömör tavaszi árpa szalma kis bála, 35×45×90 cm-es méretben. Ára: 500 Ft/db.
6.500 Ft
11 éve hirdető
2024. július 11. 03:04 Szalma Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Körbálás Rozs szalma szalmabála 165-ös Jó minőségben eladó. Szállítás megoldható (Ugyan itt Búza, Tritikálé, Árpa és Zab szalma is eladó.)
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Időjárás: Olyan hőség lehet, amilyen még sohasem volt hazánkban](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4386/cikk_74386/Pap-Mate_fill_540x300_0.jpg)
Időjárás: Olyan hőség lehet, amilyen még sohasem volt hazánkban
Ugyanakkor szórványosan záporok, zivatarok alakulhatnak ki.![Cseresznye: a vitaminbomba, amit érdemes beilleszteni az étrendedbe](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4369/cikk_74369/cseresznye_fill_540x300_0.jpg)
Cseresznye: a vitaminbomba, amit érdemes beilleszteni az étrendedbe
A cseresznye az egyik legegészségesebb nyári gyümölcs.![Nagyon magasra nőtt a leander? Ráadásul csupaszodik is? Segítünk!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6807/cikk_66807/leander_virag_fill_540x300_0.jpg)