Hirdetés
Takarmány 1.269 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2.690 Ft
3 éve hirdető
2024. június 24. 05:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Nyomelem tartalmú nyalósóA SALVANA Mini-biki amellett, hogy segít a lovak só igényét kielégíteni, pótolja a takarmányból hiányzó...
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. június 23. 19:32 Széna Győr-Moson-Sopron, Gyóró
Szénabála idei eladó. Ázásmentesen betakarított, jó minőség. 120x145-ös. Kb. 170 db. Rakodás megoldott.
10 éve hirdető
2024. június 23. 16:39 Egyéb takarmány Csongrád-Csanád, Üllés
Eladó 50 db hálós szalma, 35db elsőkaszálású lucerna bála eladó. Érdeklődni a megadott telefonszámon.
4.000 Ft
11 éve hirdető
2024. június 23. 13:53 Széna Nógrád, Bercel
Széna, lucerna és szalma bála eladó kis és nagy tételben. 4000 Ft-tól, rakodás és szállítás megoldható.
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. június 23. 10:58 Takarmány lucerna Tolna, Nagydorog
Eladó 200 db lucerna körbála.
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 23. 09:40 Takarmány lucerna Bács-Kiskun, Rém
125x135-ös lucerna körbálák gazdát cserélnének idei második kaszálásból. Nettó 10.000ft/db Zölden száradt, leveles, ázásmentes bálák. Az ár...
9 éve hirdető
2024. június 22. 21:56 Széna Fejér, Előszállás
Első osztályú idei széna eladó 120x160-as bálák.
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 22. 18:48 Széna Bács-Kiskun, Izsák
szudánifű széna eladó 120x150es bála 10.000ft/ bála
6.000 Ft
11 éve hirdető
2024. június 22. 16:54 Széna Baranya, Kékesd
Eladó, idei kaszálású 120x120-as, hálós, széna körbála. Esetleg szállításban tudok segíteni.
6.000 Ft
1 éve hirdető
2024. június 22. 15:14 Széna Komárom-Esztergom, Kisbér (Hánta)
125-ös zöldre szàradt széna bálák eladók(200db)
4.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. június 22. 10:32 Széna Heves, Verpelét
Idei, ázásmentes, egyszikűs, rozsnokos lucernaszéna, valamint réti széna tarlóról eladó. 150-es átmérőjű bálák. Az ár a felrakodást...
6.000 Ft
8 éve hirdető
2024. június 22. 09:14 Takarmány lucerna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírtelek
24 db bála eladó. Érdeklődni a megadott telefonszámon. Az ár darabonként értendő.
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:26 Szalma Győr-Moson-Sopron, Győr
130-as, hálós körbálás, eső- és pormentesen bálázott,árpaszalma búzaszalma,zabszalma eladó. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:26 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
I.osztályu,minőségi 130-es, hálós, körbálás, bio minőségű (vegyszermentes), eső- és pormentesen zöldre száradtan bálázott széna zárt, fedett...
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:25 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
130 cm átmérőjü hálós ,tömött,alaktartó ,I.oszt.,minőségi szénabála fedett tárolóból eladó,vagy bikaborjúra,sertésre,szemestakarmányra...
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:25 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
Idei extra minőségű 130cm átmérőjü hálós körbálás széna fedett tárolóból eladó. KAMION TÉTELBEN IS !!!!(36-40db/kamion)
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:24 Szalma Győr-Moson-Sopron, Győr
Kiváló minőségü 130 cm átmérőjü hálós buzaszalma bála ,raklapon tárolva,bálatakaró ponyvával letakarva eladó.
7 éve hirdető
2024. június 22. 08:24 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
EXTRA MINŐSÉGÜ ZÖLDEN SZÁRADT 130CM ÁTMÉRŐJÜ KÖRBÁLÁS HÁLÓS SZÉNA ELADÓ.
12.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. június 22. 08:04 Takarmány lucerna Pest, Ceglédbercel
Eladó 6 db, 160 cm átmérőjű lucerna bála. Második kaszálás, ázásmentes. Helyileg Ceglédbercelen található, a szállításban nem tudok...
5.000 Ft
3 éve hirdető
2024. június 21. 21:33 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tákos
Első kaszalású, hálókötéses, réti széna bála, 125x125-ös méretű.
8.500 Ft
3 éve hirdető
2024. június 21. 19:41 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Pusztafalu
Eladó idei 150-es réti széna körbála, ázásmentes, kemény, tömör, jó minőségű széna bálák. Rakodás megoldható.
600 Ft
3 éve hirdető
2024. június 21. 19:32 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Pusztafalu
Eladó kocka bála kb 500db sarjú széna 600ft/db , kb 500 db lucerna 800ft/ db áron. Ázásmentes kiváló minőségű takarmány fedett helyen...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.269)
- Egyéb takarmány (537)
- Pellet (12)
- Szalma (152)
- Széna (397)
- Takarmány lucerna (171)
Hirdetés
![Megtérülő megoldások a repce őszi gyomproblémáira](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4414/cikk_74414/belkar-novenyvedo-szer-750_fill_540x300_0.jpg)
Megtérülő megoldások a repce őszi gyomproblémáira
Az időben elvégzett gyommentesítés segíti a repcét a korai fejlődésben.
Sajtóközlemény
![Megérkeztek a befektetők a magyar biogáz üzletbe](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4444/cikk_74444/Szarvas_biogaz-uzem1_fill_540x300_0.jpg)
Megérkeztek a befektetők a magyar biogáz üzletbe
Magyarországon is terjeszkedik a globális piacvezető biogáztechnológiai cég.
Sajtóközlemény
![Irány a bolt polca: mesterséges intelligencia alapú alkalmazás támogatja a kistermelőket](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4443/cikk_74443/spar-1_fill_540x300_0.jpg)