Hirdetés
Takarmány 972 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
5.500 Ft
4 éve hirdető
2025. április 14. 04:24 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Hatóanyag: fluvosavak Termékforma: orális oldat Célállat faj: mézelő méh Javallat: Mézelő méhek immunrendszerének erősítésére. Adagolás: 100 liter itatóvízbe 1-3 dl FulvoBee. 50 liter itatóvízbe 0,5-1,5 dl FulvoBee Felhasználás: Tavasszal és nyáron...
2025. április 14. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására. Összetétele: Piros és sárga kukorica, búza, vörös cirok, napraforgó, sárgaborsó, vörös köles, repce, árpa és hántolatlan rizs.
2025. április 14. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Szárnyasok takarmányozására. Összetétele: Kukorica, búza, cirok, fekete napraforgó.
2025. április 14. 04:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Az Authentic Silver Cat átlagos aktivitású felnőtt macskák táplálására kifejlesztett, teljes értékű száraz eledel. Eledeleink egyedi receptúrája optimális arányban tartalmazza Kedvence napi szükségletéhez elegendő fehérjét és zsírt, valamint minden...
2025. április 14. 04:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra. A sáfrányos szeklice kimagasló fehérje tartalma (42%) miatt egy igen kedvelt fehérje forrás. Magas nyerszsír és alacsony rosttartalma miatt kitűnő energiahordozó. A fizikai teljesítményt...
2025. április 14. 03:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A készítmény valamennyi állatfaj számára ideális arányban tartalmaz vízben és zsírban oldódó vitaminokat, aminosavakat és nyomelemeket. Alkalmas mindazon állatok vitamin, aminosav és ásványi-anyag igényének kielégítésére,...
2025. április 14. 03:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Háztáji körülmények között tartott süldők takarmánya, amellyel az extenzív genetikák növekedési erélyét előnyösen ki lehet használni és kedvező testtömeg gyarapodás mellett, egészséges sertés nevelés valósítható meg. Felhasználási javaslat: Süldőknek...
2025. április 14. 03:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Kis testű galamb takarmányozására. Összetétele: Francia kukorica, búza, napraforgó, vörös és fehér cirok, sárga takarmány, madár-és őszi borsó, sárga és vörös köles, fénymag, kendermag, lenmag, hántolt zab,hajdina, szeklice,...
5.429 Ft
4 éve hirdető
2025. április 14. 03:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználható takarmányozási célra, a kalcium szükséglet kielégítésére. Az egészséges állattartáshoz nélkülözhetetlen „puha” mészkőből készült állattakarmányozási adalékunkat takarmánykeverékekhez ajánljuk kiegészítésként. Magas kalcium-karbonát...
2025. április 14. 03:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására. Összetétele: Árpa, fehér és vörös cirok, hajdina, hántolatlan rizs, szeklice, mungóbab, búza, hántolt zab és köles.
2025. április 14. 03:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Vemhes kancák, pihenő vagy könnyű munkát végző lovak esetében is a széna és a zab a főbb táplálóanyagok szükségletét kielégítik, de ásványi anyag és vitamin utánpótlásról ilyen esetben is feltétlenül gondoskodnunk kell. A...
2025. április 14. 03:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Baromfi és galamb takarmányozására. A legelterjedtebb hüvelyes abrak mind kedveltségi, mind fontossági szempontból. Mérete és formája miatt is szívesen eszik a galambok szoktatás nélkül is. A hagyományos takarmány borsónál...
2025. április 14. 03:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására. Összetétele: francia, sárga takarmány, étkezési, popcorn és piros kukorica, madár-és sárgaborsó, csíkos napraforgó, szeklice, hajdina, kender, vörös és fehér cirok, vörös és sárga köles, mungóbab,...
2025. április 14. 03:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Szárnyasok takarmányozására. Összetétele: Sárga takarmány kukorica, piros kukorica, búza, tritikálé, árpa, napraforgó, borsó, vörös és fehér cirok, köles, repce, borsós baromfi pellet és mészgritt.
2025. április 14. 03:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű morzsázott tojótáp (RZ 2), takarmánykeverék. Felhasználási javaslat: Háztáji tojó tyúkok, baromfik takarmányozására. Összetétele: Kukorica, szójadara, napraforgódara, malomipari melléktermék, takarmánymész, előkeverék (P/75 Tojó kpr....
2025. április 14. 03:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására. Összetétele: piros és sárga kukorica, búza, fekete napraforgó, vörös cirok, sárga borsó, repce, vörös köles, árpa, hántolatlan rizs, szeklice, hajdina, fehér cirok, zöldborsó és sárga köles.
2025. április 14. 03:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: etetése ad libitum, amikor is a várható felvétel 30-100g/nap/állat. A Purina Mineral Horse Block speciális alkotó elemekből, megemelt mikroelem szinttel gazdaságos használatra készített nyalósó, amelyet az állatok szívesen...
2025. április 14. 03:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A ragadós egér és rovarfogó lap olyan késztermék, amely a rágcsálók és rovarok méreg nélküli elfogására alkalmas. Használható beltérben, pincében, garázsban, raktárakban, különösen ott, ahol a rágcsálóirtó szerek használata nem lehetséges vagy...
2025. április 14. 03:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús- és állati származékok növényi eredetű származékok, olajok és zsírok és ásványi anyagok. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok/kg: A vitamin 5000 NE, D3 vitamin 460 NE, E vitamin 40 mg, Kolin 70 mg, Niacin 12 mg,...
2025. április 14. 03:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: etetése ad libitum, amikor is a várható felvétel 30-100g/nap/állat. A Purina Horse Box gazdaságos használatra készített nyalósó, amelyet az állatok szívesen fogyasztanak és kiváló a felszívódása. Összetétel: Na: 38,20%, Cl:...
2025. április 14. 03:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Klasszikus, csattanós egérfogó csapda, fogazott éllel.
2025. április 14. 03:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Vanília illatú aromás sertés takarmány kiegészítő és egyben halcsali is. Erős illatanyaga miatt sok pecás nagy kedvence. Összetétele: Búza takarmányliszt, kalcium-karbonát és adalékanyagok.
9.529 Ft
4 éve hirdető
2025. április 14. 03:04 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Tetraszelén-400-E 1000 ml ✅ Hatóanyagok: E-vitamin: 80 000 NE Szelén: 0,4 g ✅ Termékforma: Orális oldat ✅ Célállat faj: Baromfi Sertés Szarvasmarha Kiskérődzők (juh, kecske) Nyúl ✅ Javallat: E-vitamin- és szelénhiány okozta kórképek megelőzése és...
2025. április 14. 03:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús és állati származékok, növényi fehérjekivonatok, olajok és zsírok, növényi eredetű származékok, hal és halszármazékok (1,6%, azaz 4% hal és halszármazéknak felel meg, minimum 4% lazaccal a hal alakú tápszemekben, amely...
2025. április 14. 02:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának köszönhetően kutyája szívesen fogyasztja majd ezt a könnyen emészthető kellemes ízű táplálékot. Összetétel: hús és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (972)
- Egyéb takarmány (583)
- Pellet (11)
- Szalma (106)
- Széna (194)
- Takarmány lucerna (78)

Mi oka lehet a világ egyik leggazdagabb emberének, hogy az állattenyésztésbe fektessen?
Az Amazon alapítója forradalmasítaná az ágazatot.