Hirdetés
Takarmány 1.349 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Folyékony multivitamin készítmény, aminosavakkal és ásványi anyagokkal kiegészítve bármilyen fajú és korú házi-és haszonállat...
2024. augusztus 13. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű morzsázott tojótáp (RZ 2), takarmánykeverék.Felhasználási javaslat: Háztáji tojó tyúkok, baromfik...
2024. augusztus 13. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Szárnyasok takarmányozására.Összetétele: Kukorica, búza, cirok, fekete napraforgó.
13.490 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 13. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Speciális készítmény a lovak magnézium ellátásáhozA magnézium sok enzimnek alkotó része és jelentősszerepet tölt be az izmok...
2024. augusztus 13. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A készítményvalamennyi állatfaj számáraideális arányban tartalmaz vízben és zsírban oldódó vitaminokat, aminosavakat...
2024. augusztus 13. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi állat takarmányozásra.A zab nagyon értékes takarmánygabona, kiváló beltartalmi értékekkel, amelyek a jól...
2024. augusztus 13. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: csíkos napraforgó, szeklice, kendermag, lenmag, fénymag, hántolt zab, sárga köles, fehér köles, vörös köles és színes vitamin...
2024. augusztus 13. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A ragadós egér és rovarfogó lap olyan késztermék, amely a rágcsálók és rovarok méreg nélküli elfogására alkalmas. Használható beltérben,...
2024. augusztus 13. 04:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: sárga galamb kukorica, francia kukorica , piros kukorica, bordó kukorica és popcorn kukorica
2024. augusztus 13. 04:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A termék optimálisan összeállított tengeri ásványokat tartalmazó madárhomok, kemény koráldarabokkal kiegészítve.A madarak esetében az...
2024. augusztus 13. 03:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A francia kukorica alapvetően a galamb takarmányozás hizlaló eleme, magas zsír és energiatartalma miatt. Fehérje és rost tartalma elmarad a...
2024. augusztus 13. 03:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: piros és sárga kukorica, búza, fekete napraforgó, vörös cirok, sárga borsó,...
2024. augusztus 13. 03:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A ragadós egér és rovarfogó lap olyan késztermék, amely a rágcsálók és rovarok méreg nélküli elfogására alkalmas. Használható beltérben,...
2024. augusztus 13. 03:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Kis testű galamb takarmányozására.Összetétele: Francia kukorica, búza, napraforgó, vörös és fehér cirok, sárga...
2024. augusztus 13. 03:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Tojótyúk, csirke, liba és pulykarendszeres takarmányozásához bármilyen takarmánnyal vagy adalékkal együtt...
2024. augusztus 13. 03:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Árpa, fehér és vörös cirok, hajdina, hántolatlan rizs, szeklice, mungóbab,...
2024. augusztus 13. 03:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Szárnyasok takarmányozására.Összetétele: Sárga takarmány kukorica, piros kukorica, búza, tritikálé,árpa, napraforgó,...
2024. augusztus 13. 03:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Francia, sárga takarmány, étkezési, popcorn és piros kukorica, csíkos...
2024. augusztus 13. 03:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A szárnyasokban megjelenő vörös madártetű atka fontos állategészségügyi kihívást jelent, hiszen jelentősen befolyásolhatja az állomány...
2024. augusztus 13. 03:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: hús- és állati származékok (baromfi min. 15%, bárány min 4%), kukorica, búza, rizs (min. 4%), növényi eredetű származékok...
2024. augusztus 13. 02:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: hús és állati származékok (4% baromfi), gabonafélék, hal és halszármazékok és ásványi anyagok.Analitikai összetevők:...
2024. augusztus 13. 01:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A forgácsot kizárólag fenyőfából készítik, idegen anyagot nem tartalmaz. Dobrostán portalanítják és bálákba préselik. A vírus- és...
2024. augusztus 13. 01:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A készítmény rendszeres és számított adagolása biztosítja a baromfi és a sertés calcium és foszfor szükségletét....
2024. augusztus 13. 01:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának...
2024. augusztus 13. 01:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Baromfi és galamb takarmányozására.A legelterjedtebb hüvelyes abrak mind kedveltségi, mind fontossági szempontból....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.349)
- Egyéb takarmány (579)
- Pellet (15)
- Szalma (151)
- Széna (426)
- Takarmány lucerna (176)
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)
Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére
Drónokkal baktériummal fertőzött szúnyogokat dobtak le.![Ha lódarázsfészket találsz, erről mindenképpen tudnod kell](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5062/cikk_75062/lodarazsfeszek_fill_540x300_0.jpg)