Hirdetés
Takarmány 1.243 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. szeptember 26. 05:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Piros, sárga, francia, bordó és popcorn kukorica, sárga, barna, zöld és...
2024. szeptember 26. 05:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Mikroelemeket is tartalmazó takarmánykiegészítő, amely kokcidiosztatikum-tartalmánál fogva segít megelőzni és gyógykezelni a nyulak bél- és...
2024. szeptember 26. 05:00 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Piros és sárga kukorica, búza, vörös cirok, napraforgó, sárgaborsó, vörös...
2024. szeptember 26. 04:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Az Authentic Silver Cat átlagos aktivitású felnőtt macskák táplálására kifejlesztett, teljes értékű száraz eledel. Eledeleink egyedi...
2024. szeptember 26. 04:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A takarmányliszt a búza őrlésekor keletkező lisztes anyag, kiváló melléktermék,...
2024. szeptember 26. 04:50 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: hobbi-és haszonállatok takarmányozására.
2024. szeptember 26. 04:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Optimális beltartalommal bíró koncentrátum lovak számára a hagyományos takarmányozás kiegészítésére életkortól függetlenül. Etetésével...
2024. szeptember 26. 04:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Alkalmas bármilyen fajtájú és korú állat - baromfi, strucc, emu, nyúl, sertés, szarvasmarha, birka, galamb, papagáj,...
2024. szeptember 26. 04:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús és állati származékok, növényi fehérjekivonatok, növényi eredetű származékok, olajok és zsírok, hal és...
2024. szeptember 26. 04:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A készítményvalamennyi állatfaj számáraideális arányban tartalmaz vízben és zsírban oldódó vitaminokat, aminosavakat...
2024. szeptember 26. 04:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Szürkés, fekete fehér csíkozású, alapvetően étkezési célra termesztett óriás méretű csíkos takarmány napraforgó.Alapvetően nagyobb testű...
2024. szeptember 26. 04:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele:francia, sárga takarmány, étkezési, popcorn és piros kukorica, madár-és...
2024. szeptember 26. 04:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús és állati származékok (10%, azaz, 20% rehidratált hús és állati származéknak felel meg, minimum 4% marhával és...
2024. szeptember 26. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Folyékony multivitamin készítmény, aminosavakkal és ásványi anyagokkal kiegészítve bármilyen fajú és korú házi-és haszonállat...
2024. szeptember 26. 04:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: piros és sárga kukorica, búza, fekete napraforgó, vörös cirok, sárga borsó,...
2024. szeptember 26. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Árpa, fehér és vörös cirok, hajdina, hántolatlan rizs, szeklice, mungóbab,...
2024. szeptember 26. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: sárga galamb kukorica, francia kukorica , piros kukorica, bordó kukorica és popcorn kukorica
2024. szeptember 26. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Elsősorban szárnyasok, baromfik számára az intenzív növekedési időszakban, valamint a tojástermelés támogatására....
2024. szeptember 26. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű morzsázott tojótáp (RZ 2), takarmánykeverék.Felhasználási javaslat: Háztáji tojó tyúkok, baromfik...
2024. szeptember 26. 04:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús és állati származékok, növényi fehérjekivonatok, olajok és zsírok, növényi eredetű származékok, hal és...
2024. szeptember 26. 04:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Tojótyúk, csirke, liba és pulykarendszeres takarmányozásához bármilyen takarmánnyal vagy adalékkal együtt...
2024. szeptember 26. 04:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A Reaszelén Combi a háziállatok szelénhiányos állapotának megelőzésére, illetve megszüntetésére, a stressztűrő...
2024. szeptember 26. 03:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A termék optimálisan összeállított tengeri ásványokat tartalmazó madárhomok, kemény koráldarabokkal kiegészítve.A madarak esetében az...
2024. szeptember 26. 03:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Szárnyasok takarmányozására.Összetétele: Kukorica, búza, cirok, fekete napraforgó.
2024. szeptember 26. 03:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele: Francia, sárga takarmány, étkezési, popcorn és piros kukorica, csíkos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.243)
- Egyéb takarmány (603)
- Pellet (15)
- Szalma (147)
- Széna (328)
- Takarmány lucerna (149)