Hirdetés
Takarmány 1.244 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. szeptember 26. 02:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának...
2024. szeptember 26. 01:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Baromfi és galamb takarmányozására.A legelterjedtebb hüvelyes abrak mind kedveltségi, mind fontossági szempontból....
8.090 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Takarmánykeverék könnyű munkát végző sportlovak és vemhes kancák részére.Felhasználási javaslat: A munkavégzés intenzitásának és a napi...
4.139 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Vemhes kancák, pihenő vagy könnyű munkát végző lovak esetében is a széna és a zab a főbb táplálóanyagok szükségletét...
2024. szeptember 26. 00:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Klasszikus, csattanós egérfogó csapda, fogazott éllel.
2024. szeptember 26. 00:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Az Authentic Silver Cat átlagos aktivitású felnőtt macskák táplálására kifejlesztett, teljes értékű száraz eledel. Eledeleink egyedi...
59.620 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 25. 23:59 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
A Greenman ProBio baktérium kultúrát tartalmazó takarmány kiegészítő hatása Célállat fajok: Baromfi, galamb, ló, szarvasmarha, juh, kecske,...
2024. szeptember 25. 23:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. szeptember 25. 23:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A természetes piretrin a dalmát krizantém virágának őrleményéből származó rovarirtó szer, ami biológiai hatékonyságát érintőméregként fejti...
2024. szeptember 25. 22:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Praktikus cumis bárány itató 100ml-es mérőbeosztással és akasztófüllel a palack alján.
3.219 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 25. 22:49 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
A SUPERLIV egy 19-féle gyógynövény keverékéből álló gyógyhatású takarmány-kiegészítő készítmény, amely hatékonyan javítja a máj működését,...
2024. szeptember 25. 22:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A természetes piretrin a dalmát krizantém virágának őrleményéből származó rovarirtó szer, ami biológiai hatékonyságát érintőméregként fejti...
2024. szeptember 25. 20:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Zeolitos, sós, gyógynövényes ásványi galambfürdető, állatgyógyászati ápolószer hobbi, sport- és húsgalambok, valamint díszmadarak...
2024. szeptember 25. 20:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. szeptember 25. 20:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Klasszikus, csattanós patkányfogó csapda, fogazott éllel.
14.989 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 25. 20:29 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
CSIBE ZSELÉ Összetétel: Cereáliák, cereália melléktermékek, növényi fehérjék, gél képzők, melasz, kalcium karbonát, vitaminok, nyomelemek,...
2024. szeptember 25. 20:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: Kalcium-karbonát, fluortalanított foszfát, nátrium-klorid, nátrium-bikarbonát, magnézium-oxid, adalékanyagok, búzakorpa, búza...
2024. szeptember 25. 19:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. szeptember 25. 18:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Vitamin és ásványi kiegészítő takarmány sertések, malacok, süldők és hízók részére.Felhasználási javaslat: Sertések részére, az állatok...
2024. szeptember 25. 16:53 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű és kiegyensúlyozott nedves macskaeledel pulykahússal mártásban 12 hónaposnál idősebb felnőtt macskáknak.Összetétel: hús és...
2.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 25. 16:39 Takarmány lucerna Bács-Kiskun, Bócsa
Lucerna eladó 2000ft/bála
2024. szeptember 25. 15:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A hajdina szénhidráttartalma az egyéb lisztes magokhoz képes kiugróan magas,...
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 25. 15:38 Széna Zala, Gősfa
Eladó réti szénabála 8000 Ft/db, nagyobb tétel esetén 6000-7000 Ft/db.
11.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 25. 15:38 Takarmány lucerna Zala, Gősfa
Eladó lucerna szenázs bála 11000 Ft/db áron.
2024. szeptember 25. 15:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Takarmányozás esetén10 kg takarmányhoz 400g ZOOLIT UNIVERSAL keverendő.Légtér tisztításhozaz istálló padlózatára vagy...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.244)
- Egyéb takarmány (603)
- Pellet (15)
- Szalma (147)
- Széna (329)
- Takarmány lucerna (149)