Hirdetés
Szalma 108 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szalma az olyan szemesterményeket termő növények cséplése után megmaradó növényi részegységek (például szár és szárrészek, levelek) összefoglaló elnevezése, mint például a gabonafélék körébe tartozó búza, rozs vagy árpa. Tágabb értelmezésben nem feltétlenül csak a gabonaféléknek lehet szalmája, hiszen ismertek olyan szalmafajták is, mint például a borsószalma. Az úgynevezett gabonaszalmák között legyakoribbak a búzaszalma, a rozsszalma, az árpaszalma és zabszalma. A szalma a termény betakarításkor, aratatáskor egyfajta értékes melléktermékként keletkezik.
Elmondható, hogy az egyes tavaszi vetésű gabonák szalmájának fehérjetartalma jelentősen nagyobb lehet, mint az őszi vetésűeké, ezért a haszonállatok takarmányozására alkalmasabbnak tekinthető. A takarmányozási célok mellett a szalmát igen gyakran használják az istállóban tartott állatok almozására, mivel kiváló alomanyag. A szalma – szerves anyag mivoltából fakadóan – az állati ürülékkel összekeveredve később kiválóan alkalmazható trágyaként is.
További felhasználási módokat jelenthet a szalmának a biomasszaként való alkalmazás (fűtés), tetőfedés (zsúpszalma), illetve tárgyak készítésére is használja a kézműipar (például szalmadíszek, szalmakalap, koszorú stb.) sőt a papíripar is fel tudja használni a különféle növényi szalmákat. A szalma rovat apróhirdetései között egyaránt találkozhatunk kisbálás és nagybálás szalmával, körbálákkal és kockabálákkal, kötözött, hálózott és csomagolt szalmabálákkal is Magyarország teljes területét lefedően.
Elmondható, hogy az egyes tavaszi vetésű gabonák szalmájának fehérjetartalma jelentősen nagyobb lehet, mint az őszi vetésűeké, ezért a haszonállatok takarmányozására alkalmasabbnak tekinthető. A takarmányozási célok mellett a szalmát igen gyakran használják az istállóban tartott állatok almozására, mivel kiváló alomanyag. A szalma – szerves anyag mivoltából fakadóan – az állati ürülékkel összekeveredve később kiválóan alkalmazható trágyaként is.
További felhasználási módokat jelenthet a szalmának a biomasszaként való alkalmazás (fűtés), tetőfedés (zsúpszalma), illetve tárgyak készítésére is használja a kézműipar (például szalmadíszek, szalmakalap, koszorú stb.) sőt a papíripar is fel tudja használni a különféle növényi szalmákat. A szalma rovat apróhirdetései között egyaránt találkozhatunk kisbálás és nagybálás szalmával, körbálákkal és kockabálákkal, kötözött, hálózott és csomagolt szalmabálákkal is Magyarország teljes területét lefedően.
Olvasson tovább
6.500 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. február 20. 13:45 Szalma Komárom-Esztergom, Aka
2024-es, takaróponyva alatt tárolt búzaszalma körbála eladó. Összesen 200 db.
7.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 20. 13:19 Szalma Hajdú-Bihar, Püspökladány
Felrakást tartalmazza az ár! Eladó a képeken látható 165-ös búzaszalma körbálák (kb. 350 kg/db). Helyileg Hajdú-Bihar megye, Püspökladány. Hívjon és megegyezünk!
27 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. február 19. 12:46 Szalma Bács-Kiskun, Jánoshalma
Eladó körbálás szalma 150x120 cm méretben, átlagsúly: 250 kg/bála. Mc Hale bálázóval készített. Telephelyen felrakva (Jánoshalma). Szép aranysárga, akár szállítva is. Hívjon bizalommal, biztosan megegyezünk!
5.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 18. 11:24 Szalma Bács-Kiskun, Gara
Szalma eladó 125*130 bála
5.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 15. 12:29 Szalma Békés, Dévaványa
Elado szalma Letakart bala 150es 45db
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:24 Szalma Győr-Moson-Sopron, Győr
130-as, hálós körbálás, eső- és pormentesen bálázott,árpaszalma búzaszalma,zabszalma eladó. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
2.200 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 13. 19:53 Szalma Csongrád-Csanád, Mindszent
2023 évi 140-es körbálás hálós búza szalma eladó!
4.500 Ft
10 éve hirdető
2025. február 13. 10:45 Szalma Csongrád-Csanád, Szegvár
Búza- és árpaszalma eladó. 140-es, 160-as bálák.
3.500 Ft
8 éve hirdető
2025. február 13. 09:02 Szalma Csongrád-Csanád, Nagylak
Körbálás búzaszalma hálós kazalba rakva, 120×130-as bála mérettel, kisebb-nagyobb tételben eladó.
800 Ft
11 éve hirdető
2025. február 11. 18:34 Szalma Komárom-Esztergom, Ács
Tavalyi búza kiskocka szalmabála eladó. Fedett helyen tárolva. Kb. 100 db. 800 Ft/db. Elsősorban egyben.
2.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 11. 13:03 Szalma Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Eladó 200 db szalma bála kazalban (egyben)
6.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 11. 11:53 Szalma Fejér, Tabajd
Eladó 150-es méretű szalma bála.
5.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 11. 11:26 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Takart búzaszalma eladó, 140-es mérettel!
500 Ft
11 éve hirdető
2025. február 10. 17:16 Szalma Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Eladó kb. 70 darab tömör tavaszi árpa szalma kis bála, 35×45×90 cm-es méretben. Ára: 500 Ft/db.
5.500 Ft
11 éve hirdető
2025. február 8. 11:03 Szalma Békés, Mezőgyán
Eladó 500 db 125 x 155 szalma bála 5 500 Ft/db áron, takart kazalból. Kiváló minőségű, esőmentes, aranysárga, tömör bálák. Az ár a felrakást tartalmazza.
7.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 6. 09:12 Szalma Bács-Kiskun, Soltvadkert
Takart árpa, rozsszalma, valamint réti fűszéna eladó! 150-es méret. A felrakásban tudok segíteni.
800 Ft
15 éve hirdető
2025. február 1. 09:19 Szalma Nógrád, Szurdokpüspöki
Réti széna és szalma kisbála 800 Ft/db-tól, (lucerna széna elfogyott) eladó. Továbbá jó minőségű 130-as réti széna és szalma körbála kocsira rakva, fedett tárolóból 5000 Ft/db-tól eladó. A bálák fedett helyen tároltak, ázásmentesek, jó minőségűek....
5.600 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 27. 10:01 Szalma Hajdú-Bihar, Nádudvar
Eladó 2024-es 150cm takart szalma körbála. 1000db Minimum 30db csak kamionos tétel.
2 éve hirdető
2025. január 27. 07:42 Szalma Bács-Kiskun, Solt
Eladó 160-as tömör szalma bála. Szállítással is 36 db egyszerre.
5.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 26. 21:18 Szalma Hajdú-Bihar, Berekböszörmény
Eladó 400 db szalma bála, 150-es, letakarva.
4.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. január 24. 11:25 Szalma Békés, Gerendás
Eladó a képen látható 2024.évi búzaszalma! Méret:120x125,Hálóba kötve. Felrakodás megoldható!
5.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 23. 15:20 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Besenyszög
Eladó 400 db kiváló minőségű, 160 cm-es búzaszalma körbála. Rakodás benne van az árban. Helyileg: Besenyszög.
5.000 Ft
1 éve hirdető
2025. január 21. 16:15 Szalma Békés, Biharugra
Eladó 500 db szalmabála, 120x160-as, jó minőségű ponyva alatt tárolt.
9 éve hirdető
2025. január 17. 13:54 Szalma Békés, Pusztaföldvár
Nagy kockabálás szalma, illetve kukoricaszár nagy tételben eladó. Krone HDP és HDP II. típusú géppel készültek a bálák.
13 éve hirdető
2025. január 15. 15:29 Szalma Bács-Kiskun, Nyárlőrinc
Hálós, körbálázott szalma eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ha túl sok kávét iszol, a tested ezekkel a jelekkel figyelmeztet
Nézd meg, rád melyik igaz a 7 tünet közül!
Megérkeztek a tavasz hírnökei: visszatérésük az igazi jó idő beköszöntét jelzi
A búbos banka kifejezetten a meleg időt kedveli, így az ő visszatérése valóban...