Hirdetés
Széna 327 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
9.500 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 9. 20:55 Széna Baranya, Old
120x125 ös hengerbàlában eladó 70 db lucerna széna. Harmadik kaszálás,eső mentes.
700 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 9. 20:46 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Őstermelőként eladásra kínálom 2024. szeptember 5-én bálázott, esőmentes, jó minőségű lucernás réti szénámat. A terület...
10.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 9. 14:47 Széna Békés, Békéscsaba
Eladó 83 db 125 cm-es szudáni fűszéna körbála. Esőmentes, szársértős kaszával vágott. 10.000 Ft/db Szállítás megoldható.
6.500 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 9. 11:44 Széna Veszprém, Pécsely
Eladó 2024-es 125-ös széna körbála . Ázásmentes, takart állapotban. Nagyobb mennyiség is.
8.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 9. 10:34 Széna Zala, Rezi
Széna, lucerna eladó. Nagyobb tételben kedvezőbb ár.
800 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 9. 10:32 Széna Zala, Rezi
Méret: 40x40x100, nagyvonalakban.
10.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. szeptember 9. 10:06 Széna Fejér, Aba
Szénabála 160-as eladó. Fejér megye, Belsőbáránd.
6.500 Ft
7 hónapja hirdető
2024. szeptember 8. 16:26 Széna Pest, Tóalmás
Pest vármegye, Tóalmáson Eladó 130-as hálós tömör szénabála. Ugyanitt lucernabála is eladó, 80 darab: 7000 Ft/db.
12.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 8. 13:43 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Ózd
Eladó 100 darab 120 cm x 160 cm-es réti szénabála 12.000 forint darabáron!
11.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 8. 13:27 Széna Pest, Dunakeszi
Állatállomány felszámolása miatt eladó jó minőségű széna,lucerna és szalma.Ázásmentes fedett helyen tárolt 120*135 centi tömör bálák nagyobb...
1.500 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 8. 09:29 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Levelek
130 db sarjú széna kiskockabála eladó.
6.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 7. 16:07 Széna Nógrád, Kisbágyon
50-60 db eladó, 120x125 méret
4.500 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:33 Széna
Eladó jó minőségű vetett, takart 120x125 hálós tömör körbálás széna. A takarmány penész virág és gaz mentes! Szállítás 22 db-ig valamint...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:31 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Őstermelőként eladásra kínálom kis és nagy mennyiségben, tető alatt és raklapon tárolt, kiváló minőségű, illatos, esőmentes kocka bálás...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:31 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Őstermelőként eladásra kínálom esőmentes, zöldre száradt kiváló minőségű szarvaskerep kocka bálás takarmányomat. A...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:29 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Őstermelőként eladásra kínálom kiváló minőségű, 2024.07.31-én bálázott, esőmentes, zöldre száradt vetett herekeverék...
750 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:27 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Hér bála AKCIÓ!!! Őstermelőként eladásra kínálom jó minőségű, eső- és penészmentes, tavalyi kaszálású, de tető alatt,...
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 6. 20:27 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Eladásra kínálom 2024.júniusában bálázott,esőmentes, kiváló minőségű vetett lóherés gyepszéna körbáláimat 120x125...
7.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 6. 16:29 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Sajóvelezd
ELADÓ A KÉPEKEN LÁTHATÓ 135-ÖS SZÉNA,LUCERNA ÉS EXTRA MINŐSÉGŰ SARJÚSZÉNA.AZ UTÓBBIT VERSENYLOVAKNAK AJÁNLOM A MINŐSÉGE MIATT.ZÖLDEN SZÁRADT...
7.500 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 5. 18:46 Széna Heves, Felsőtárkány
2024-ben utolsó 14 darab 120-as széna körbála eladó. Száraz, raklapon tárolt, takart. (Következő kaszálás már csak 2025-ben lesz.) Egy-két...
4 éve hirdető
2024. szeptember 5. 11:34 Széna Vas, Szombathely
Eladó 2024 es 1. Kaszálású fűszéna bála 120x150 es tömör zöldre száradt szállítás megoldható!
10.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 5. 08:48 Széna Veszprém, Tapolca
Réti széna 160-as, jó minőségű, igény szerint szállítással eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz