Hirdetés
Burgonya 62 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A burgonya Piactér kategóriában étkezési célú, ipari felhasználású, illetve takarmányozásra szánt burgonyát, krumplit találhatunk. A kínálatot a zsákos burgonya uralja, elvétve találkozhatunk csak ömlesztett vagy ládázott formában árult portékával. A mennyiségeket tekintve egyaránt előfordul a nagy volumenben kínált áru (akár raklapos kiszerelésben), ahogyan kisebb mennyiségekben gondolkodó eladók is vannak.
Ami a krumplifajtákat illeti, a kínálat igen szélesnek mondható ezen a téren is, hiszen a hagyományos fajták és az újabb nemesítésű modern fajták egyaránt megjelennek az apróhirdetések között: balatoni rózsa, Rudolph, Desire, Kifli (sheri), Red scarlet, Bellarosa, Laura, Esmee, Evolution, Mozart, Marizza, Fabiola, Red Fantasy, Bernina, Agria, Hópehely, Sanibel.
A felsorolásban sárga és piros burgonyafajták egyaránt előfordulnak, ahogyan az étkezési burgonyák mezőnyében főzésre és sütésre optimalizált fajták is megjelennek, akár még burgonyasaláta készítésére kinemesített krumplival is találkozhatunk. Emellett az ipari és takarmányozási célú krumplik között megjelennek az apróburgonyát, takarmányburgonyát és a másodosztályú burgonyákat kínáló ajánlatok.
Ami a krumplifajtákat illeti, a kínálat igen szélesnek mondható ezen a téren is, hiszen a hagyományos fajták és az újabb nemesítésű modern fajták egyaránt megjelennek az apróhirdetések között: balatoni rózsa, Rudolph, Desire, Kifli (sheri), Red scarlet, Bellarosa, Laura, Esmee, Evolution, Mozart, Marizza, Fabiola, Red Fantasy, Bernina, Agria, Hópehely, Sanibel.
A felsorolásban sárga és piros burgonyafajták egyaránt előfordulnak, ahogyan az étkezési burgonyák mezőnyében főzésre és sütésre optimalizált fajták is megjelennek, akár még burgonyasaláta készítésére kinemesített krumplival is találkozhatunk. Emellett az ipari és takarmányozási célú krumplik között megjelennek az apróburgonyát, takarmányburgonyát és a másodosztályú burgonyákat kínáló ajánlatok.
Olvasson tovább
30 Ft
10 éve hirdető
2025. január 27. 17:00 Burgonya Győr-Moson-Sopron, Gyömöre
Takarmányburgonya eladó! 30 Ft/kg
30 Ft
3 éve hirdető
2025. január 24. 17:59 Burgonya Pest, Bugyi
Takarmány burgonya eladó!
33 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 15. 05:52 Burgonya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Étkezési és vetőburgonya több fajtából nagy tételben eladó (piros és sárga héjú) Ugyanitt takarmányburgonya is kapható. Ár:megegyezés szerint tétel függvényében
50 Ft
15 éve hirdető
2025. március 6. 15:21 Burgonya Csongrád-Csanád, Mórahalom
Rudolf fajtájú II.osztályú burgonya , ömlesztve eladó.Száraz hibás, fúrott,rágott,zöld végű, babás. Minimum vásárolható mennyiség: 600 kg Ár: nettó: 50ft/kg
50 Ft
3 hete hirdető
2025. március 3. 16:42 Burgonya Győr-Moson-Sopron, Ásványráró
Eladó 500 kg bezsákolt ipari burgonya 50 Ft/kg áron.
50 Ft
5 éve hirdető
2024. november 13. 15:13 Burgonya Pest, Nyársapát
Hibás krumpli takarmánynak Eladó!
110 Ft +ÁFA
1 hete hirdető
2025. március 22. 14:46 Burgonya Pest, Kiskunlacháza
Sárga héjú burgonya (Fontane) nagytételben 10kg zsákos kiszerelésben eladó .Származási hely:M.o.Főzési típusa:B=főzni való.Az étkezési burgonya megfelel a 34/2016 (V. 4.) FM rendeletben (Burgonyarendelet) meghatározott minőségi előírásoknak.
120 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 28. 12:13 Burgonya Komárom-Esztergom, Komárom (Szőny)
Komáromban eladásra kínálunk sütni való, kiváló minőségű burgonyát.
130 Ft +ÁFA
1 hete hirdető
2025. március 22. 14:52 Burgonya Pest, Kiskunlacháza
Piros héjú burgonya nagytételben, big bag zsákos kiszerelésben eladó. Származási hely: M.o. Főzési típusa: B = főzni való. Az étkezési burgonya megfelel a 34/2016 (V. 4.) FM rendeletben (Burgonyarendelet) meghatározott minőségi előírásoknak.
130 Ft
15 éve hirdető
2025. március 18. 14:37 Burgonya Csongrád-Csanád, Mórahalom
Apró burgonya (Rudolf) eladó Mórahalmon, termelőtől. Minimum vásárolható mennyiség: 600 kg, rendelkezésre álló mennyiség: 5 tonna. Mérete: 40-50 mm, mosott. Kiszerelése: 10 kg zsákos.
135 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 20. 20:55 Burgonya Komárom-Esztergom, Komárom
Több fajata burgonya eleadó. Sunita, Soraya, Colomba, Fenna, Aulette Csomagolni tudjuk: 10kg 25kg 1000kg big bag
150 Ft
7 éve hirdető
2025. március 25. 19:26 Burgonya Csongrád-Csanád, Zákányszék
Eladó vetőméretű Memphis burgonya. 30-50 mm-es méret. Tavalyi kék címkésből származik. 150 Ft/kg
150 Ft
12 éve hirdető
2025. március 22. 22:09 Burgonya Bács-Kiskun, Harta
DESIRE 3-5CM fehér cimkés burgonyátol 150FT/KG
150 Ft
9 éve hirdető
2025. március 19. 16:05 Burgonya Pest, Kiskunlacháza
Desire 50+ os étkezési burgonya nagytételben eladó.
150 Ft
1 hete hirdető
2025. március 19. 09:21 Burgonya Komárom-Esztergom, Tata
Eladó vetőburgonya 35-45 mm Fajták: Balatoni Rózsa, Esmee, Red Scarlett. UT1 csírázó képessége kiváló. Nagy tételben is. 150 Ft/kg.
150 Ft
9 éve hirdető
2025. március 1. 20:42 Burgonya Pest, Kiskunlacháza
Desire,vetőméretű burgonya kis és nagy tételben eladó!
150 Ft
10 éve hirdető
2025. január 11. 21:05 Burgonya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsveresmart
Burgonya kb. 50 mázsa,
150 Ft
10 hónapja hirdető
2024. július 9. 21:12 Burgonya Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Étkezési burgonya eladó, nagy mennyiségben és jó minőségben - több fajta (sárga, piros)
150 Ft
10 hónapja hirdető
2024. július 9. 21:11 Burgonya Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Étkezési burgonya eladó nagy mennyiségben - több fajta (sárga, piros).
150 Ft
2 éve hirdető
2023. március 5. 12:29 Burgonya Pest, Kiskunlacháza
Desiree- étkezési burgonya kis és nagy tételben eladó!
150 Ft
8 éve hirdető
2021. március 23. 17:58 Burgonya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Papos
Apró méretű burgonya, kis és nagy tételben eladó. Esmee, Aloette.
155 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 4. 16:03 Burgonya Csongrád-Csanád, Szentes
Szép darabos burgonya kis - és nagy mennyiségben eladó. Rendelés minimum 300 kg. Big bag zsákban 155 Ft/ kg 10 es 15 kg kiszerelesben 170 Ft/kg
160 Ft
8 éve hirdető
2025. március 16. 19:31 Burgonya Bács-Kiskun, Solt
Solton Cartagena fajtájú burgonya eladó, méret: 30-45 mm átmérőjű kb.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Kiderült, hogy valódi kincs, amit eddig hulladéknak gondoltunk
Az olívaolaj-gyártás mellékterméke tele van antioxidánsokkal és hasznos...