Hirdetés
Traktorok 2.694 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 9. 14:39 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 3595 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 20/20...
2025. január 11. 05:44 Maxxum 125 Tolna, Tolna
125 LE, ActiveDrive 4, 40 km/h Motorteljesítmény: 125 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: ActiveDrive 4 Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 6300 Kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS...
2024. december 30. 05:04 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 180LE névleges és 210LE PowerPlus teljesítmény, 8400kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata kormányzás...
2025. január 11. 14:24 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 6170 Agrotron prémium német traktor most kedvező áron elérhető az AKCIÓS KÉSZLET EREJÉIG!!! Műszaki adatok: Max teljesítmény (ECE R 120): 171 LE / 129 kW 6,1 literes, hathengeres DEUTZ Common Rail motorok Stage5 ZF PowerShift váltó...
2024. december 27. 00:34 6150 CVT Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 158LE névleges és 175LE PowerPlus teljesítmény, 7300kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata kormányzás...
2024. december 26. 23:24 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Motor típusa: FPT, STAGE V, 4 hengeres, 3,6 l-es Turbófeltöltéses, Intercooleres common rail motor, cEGR, DPF, DOC, SCR Motorteljesítmény: 81 kW/ 110 LE / 1900 f/min Max. forgatónyomaték: 490 Nm / 1300 f/min Nyomatéki rugalmasság 34% 128 l üzemanyag...
2025. január 12. 11:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Többféle felszereltségű Same Argon 90 és 100-as traktorok készletről! Pl: Same Argon 90 Motor FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail, Turbo Intercooler motor 2887 cc térfogattal. EGR, DOC katalizátoros DPF részecskeszűrös, Teljesítmény [ECE R...
2025. január 12. 10:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Frutteto traktor elektromos vagy mechanikus irányváltóval rendkívül kedvező áron, már sík padlóval! 95 és 105 LE max teljesítmény változatban! FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC...
2025. január 12. 10:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
106 LE példa változat leírása! Elektromos irányváltóval!!!! Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE/74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106...
2025. január 12. 10:39 Egyéb traktor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesitmény [ECE R 120]: 101LE/74 kW.Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106 LE/78 kW. Folyadék/olaj hűtött, Elektronikusan vezérelt Általános...
2025. január 12. 10:37 Proxima 120HS Bács-Kiskun, Kiskőrös
Zetor Proxima HS 120 traktorok eladók! Univerzális, megbízható, robusztus kialakítás! Korszerű STAGE V besorolású, Deutz TDC 3.6 típusú (AdBlue-s), 4 hengeres / 8 szelepes, 3621 cm³-es, 126 LE és 500 Nm teljesítményű, takarékos és hosszú élettartamú...
2025. január 12. 10:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbó intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 110 HP / 80,6 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 116 HP / 85 kW. Folyadék/olaj hűtött, elektronikusan...
2025. január 12. 08:46 3522 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 12. 08:38 1221.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
44.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. január 11. 17:56 826 Vario Bács-Kiskun, Kiskőrös
Magyarországi,első tulajdonostól,normál gumiabroncsok helyett dupla kivitelű ápoló kerék garnitúrával szerelt a traktor,2 tengelyes alváz; rugózott 1+1 személyes zárt kabin; tetőszellőző; automata vezérlésű légkondicionáló; 4 kerékhajtás; 2...
2025. január 11. 14:09 5105 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5105 univerzális 106 lóerős traktorok KÉSZLETRŐL KEDVEZMÉNYES ÁRON!!! ÓRIÁSI KÉSZLETAKCIÓ a készlet erejéig!!! KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem kérje ajánlatunkat. Főbb...
2025. január 10. 18:56 Major CL80 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! A Major CL 80 modell takarékos, 75 LE teljesítményű, STAGE V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral van felszerelve. A típus 12/12 sebességes szinkron sebességváltóval és mechanikus...
9.500.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 6 éve hirdető
2025. január 10. 13:25 Fotrak Veszprém, Veszprém
Cégünk a Novatech Economic Shandong cég generál importőre, így az általuk gyártott Fotrak traktorokat és munkaeszközöket kizárólagos joggal hozzuk be az országba, forgalmazzuk és biztosítjuk a szerviz (alkatrész) hátterét. A Novatech Economic...
2025. január 10. 09:04 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5125 univerzális, 126 lóerős traktorok készletről!!! KEDVEZŐ ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Főbb műszaki adatok: - 4 hengeres,...
2025. január 10. 08:59 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE - PRÉMIUM FELSZERELTSÉG - PRECÍZIÓS CSOMAG DIGITÁLIS PÁLYÁZATBAN TÁMOGATOTT TRAKTOR. MEGBÍZHATÓ NÉMET MINŐSÉGŰ DEUTZ-FAHR 7250 TTV WARRIOR KEDVEZŐ ÁRON, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSSAL!!! - Deutz...
2025. január 9. 16:47 26 Cabin Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
5.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 12 éve hirdető
2025. január 9. 15:32 T-150K Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsbáka
Eladó a képeken látható HTZ traktor. 3600 üzemóra, megkímélt, felújított, bármikor munkára fogható. Jó esztétikai és műszaki állapotban. Érdeklődni telefonon.
2025. január 9. 11:39 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
IGJ Járműgyártás Kistraktor Centrum. 18-75 LE közötti minőségi kis traktorok, európai garancia háttér, széles választék, tartozékokkal, munkaeszköz választék, ingyenes műszaki vizsga. Gyári online alkatrészellátás! T Y M / Branson és a TAFE Tractors...
2025. január 9. 11:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor FARMotion 45 ULTRA [Tier 5]. 4 henger. 3849 cm³ térfogatú. Teljesítmény [ECE R 120]: 129 LE/94,6 kW. Max teljesítmény [ECE R 120]: 136 HP/99,8 kW. Max teljesítmény BOOST [ECE R 120]: 143 HP/105 kW. Általános adatok EGR, DOC, DPF, SCR...
28.000.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 11 éve hirdető
2025. január 8. 09:10 8410 Hajdú-Bihar, Hajdúdorog
Eladó John Deere 8410 traktor 2001 Gyártási év. 7063 üzemóra alvázszám RW8410P011427 Bontatlan, költségmentes, azonnal munkára fogható állapotban. Ár és további információkért kérem keressen a következő telefonszámon +36306931207
Kiemelt 11 éve hirdető
2025. január 8. 09:06 8120 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
John Deere 8120 ILS, 7526 üzemóra, 2005 év RW8120P028204 Gumik: 540/65R30, 650/65R42 Telefonszám: 06306931207
29.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 11 éve hirdető
2025. január 8. 09:05 7830 Hajdú-Bihar, Hajdúdorog
Eladó John Deere 7830 traktor, 2011-es gyártási év, 6700 üzemórával, 50 km/h légfék, Autoquad Ecoshift váltóval szerelve, 4 db kihelyezett hidraulika, 4 év műszaki vizsga, hibátlan műszaki állapotban. Gumik: 650/85R38, 600/70R30.
18.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. január 12. 09:04 6115M Csongrád-Csanád, Makó
Eladó jó állapotban lévő John Deere 6115M traktor: - érvényes műszakival - üzemórák száma: 7213 - gyártási év: 2014 - mezőgazdasági vontató, 40 km/h kivitel - POWRQUAD Plus sebességváltó - standard kabin, comfort légrugós üléssel, klímával, rádióval...
2025. január 12. 16:39 Axion 810 Fejér, Felcsút
Újszerű, frontkardános gép, magyarországi tulajdonostól, Michelin gumizással. Vásároljon akár lízingre 10% + Áfa önerővel! Powershift 40 km/h váltó, rugózott híd + fülke, 1+2 körös légfék, gyári automata kormányzás előkészítés, Claas monitorral....
55.000 Ft
15 éve hirdető
2025. január 12. 16:38 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Zetor alsó húzó eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.694)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (97)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (450)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több