Hirdetés
Traktorok 2.690 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 6. 09:19 50 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 5085M TRAKTOR + H260 HOMLOKRAKODó, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2015 Üzemóra: 480 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres John Deere motor Hengerűrtartalom: 4900 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 85 LE...
2025. január 6. 23:39 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm3 Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 Kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 327...
2024. december 27. 04:44 Favorit 818 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
FENDT FAVORIT 818 traktor, 2003. évi gyártású, 7990 üzemórával, hazai üzembe helyezéssel, megkímélt, jó állapotban eladó! - Rugózott híd és fülke - Front hidraulika - VARIO TMS váltó - 50 km/h - 540/65R30 gumik elöl - 620/70R42 gumik hátul, kb....
2025. január 6. 13:34 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5100 D Keyline 102 LE-s traktorok AKCIÓBAN - KEDVEZMÉNYES ÁRON - KÉSZLETRŐL!!! Könnyű univerzális, 102 lóerős traktorok egyedülálló ajánlat a DORKER kínálatában!!! Ideális választás kis és közepes gazdaságoknak, gyümölcsösbe,...
2024. december 27. 02:44 4125 Profi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
AKCIÓ!!!! Most érkezett 2023-as gyártású traktorok, 135LE névleges és 155LE Boost teljesítmény, 6700kg önsúly, MULTIKONTROLLER kezelőegység, 3 pár kiadószelep, S-CONTROL 8 sebességváltó automata és ECO üzemmódokkal, kiemelkedően kedvező fogyasztás,...
2024. december 26. 23:24 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Motor típusa: FPT, STAGE V, 4 hengeres, 3,6 l-es Turbófeltöltéses, Intercooleres common rail motor, cEGR, DPF, DOC, SCR Motorteljesítmény: 81 kW/ 110 LE / 1900 f/min Max. forgatónyomaték: 490 Nm / 1300 f/min Nyomatéki rugalmasság 34% 128 l üzemanyag...
4.750.000 Ft
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. január 7. 19:45 952.3 Pest, Hévízgyörk
MTZ 952.3 TRAKTOR JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. 2006 -os évjárat. Szinkronváltós .
2025. január 7. 14:19 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 6170 Agrotron prémium német traktor most kedvező áron elérhető az AKCIÓS KÉSZLET EREJÉIG!!! Műszaki adatok: Max teljesítmény (ECE R 120): 171 LE / 129 kW 6,1 literes, hathengeres DEUTZ Common Rail motorok Stage5 ZF PowerShift váltó...
2025. január 7. 14:09 5105 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5105 univerzális 106 lóerős traktorok KÉSZLETRŐL KEDVEZMÉNYES ÁRON!!! ÓRIÁSI KÉSZLETAKCIÓ a készlet erejéig!!! KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem kérje ajánlatunkat. Főbb...
10.700.000 Ft
Kiemelt 1 éve hirdető
2025. január 7. 09:59 10245 Bács-Kiskun, Lajosmizse
Üdv! Eladó Zetor 10245 típusú traktorom, kiváló műszaki és esztétikai állapotban, homlokrakodóval szerelve ami be van jegyezve a forgalmiba, 40 km/h váltóval, garanciás klímával, 2 körös légfékkel!
18.500.000 Ft
Kiemelt 7 éve hirdető
2025. január 6. 14:10 6620 Premium Bács-Kiskun, Gara
Eladó John Deere 6620 Premium! 6426 üzemórával Rugózott híd Rugózott fülke Legfék 24/24 váltóval Fronthidraulikával Automatikus kormányzás előkészítéssel 480-as első gumikkal és 520-as hátsó gumikkal
2025. január 6. 13:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készletről a legújabb kertészeti Same Dorado Natural traktorok kertészetbe 90 vagy 100 kivitelben több felszereltséggel! Felszereltség 90 kivitelnél: Motor: FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail, Turbo Intercooler motor 2887 cm³ térfogattal....
2025. január 6. 11:47 Nectis 237 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Nectis 237 VE - 2005 évjárat - kb. 2.000 üzemóra(kb. 1700 óránál a műszerfalat cserélték) - 79 lóerő - 40 km/h-es 2 poweres váltó - terhelés alatti irányváltó - klíma - légpárnás ülés - automata vonófej - fronthidraulika - front TLT - EHR - 4...
2025. január 6. 11:46 A124 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra A124H - 2019-es évjárat - leolvasott üzemóra állás 570 - 120 lóerő - 40 km/h mechanikus váltó - elektromos irányváltó - légpárnás ülés - légfék - klíma - 3 pár hidraulika csatlakozó - EHR - TLT 540/1000 - automata vonófej + hasi húzó -...
2025. január 6. 11:46 Fastrac 1135 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
JCB Fastrac 1135 - 1997-es évjárat - Leolvasott üzemóra állás: 6.405 - 135 lóerő - 36 fokozatú, 50 km/h váltó - Légpárnás ülés - Légfék - Klíma - Rugózott híd elöl és hátul - Saját készítésű fronthidraulika - 2 pár hidraulika csatlakozó - Automata...
2025. január 6. 09:14 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5125 univerzális, 126 lóerős traktorok készletről!!! KEDVEZŐ ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Főbb műszaki adatok: - 4 hengeres,...
2025. január 6. 08:59 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE - PRÉMIUM FELSZERELTSÉG - PRECÍZIÓS CSOMAG DIGITÁLIS PÁLYÁZATBAN TÁMOGATOTT TRAKTOR. MEGBÍZHATÓ NÉMET MINŐSÉGŰ DEUTZ-FAHR 7250 TTV WARRIOR KEDVEZŐ ÁRON, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSSAL!!! - Deutz...
8.000.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
2025. január 6. 08:08 Vision 95 Tolna, Dunaföldvár
Eladó kiváló állapotban levő Landini Vision 95 tip, 2008-as évjáratú traktor. Mechanikus irányváltó, 2+1 körös légfékrendszer, 3 pár hidraulika kör. Ár: 8.000.000 + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon:...
2025. január 5. 15:14 1221.2 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
45.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. január 5. 13:16 826 Vario Bács-Kiskun, Kiskőrös
Magyarországi,első tulajdonostól,normál gumiabroncsok helyett dupla kivitelű ápoló kerék garnitúrával szerelt a traktor,2 tengelyes alváz; rugózott 1+1 személyes zárt kabin; tetőszellőző; automata vezérlésű légkondicionáló; 4 kerékhajtás; 2...
2025. január 5. 11:39 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
IGJ Járműgyártás Kistraktor Centrum. 18-75 LE közötti minőségi kis traktorok, európai garancia háttér, széles választék, tartozékokkal, munkaeszköz választék, ingyenes műszaki vizsga. Gyári online alkatrészellátás! T Y M / Branson és a TAFE Tractors...
2025. január 5. 11:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor FARMotion 45 ULTRA [Tier 5]. 4 henger. 3849 cm³ térfogatú. Teljesítmény [ECE R 120]: 129 LE/94,6 kW. Max teljesítmény [ECE R 120]: 136 HP/99,8 kW. Max teljesítmény BOOST [ECE R 120]: 143 HP/105 kW. Általános adatok EGR, DOC, DPF, SCR...
2025. január 4. 12:54 Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 Le, Limitált Kiadás DEUTZ-FAHR A NÉMET TRAKTOR. KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS, HIHETETLEN ÁRON. EGYEDI MEGJELENÉS -- DEUTZ MOTOR - FRONTHIDRAULIKA - PRECÍZIOS CSOMAG NE MARADJON LE RÓLA, KÉRJE...
2025. január 4. 12:29 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 6210 Agrotron (216LE) NÉMET traktor prémium felszereltségben Deutz motorral, ZF powershift váltóval 6 powershift fokozattal, rugózott híddal és kabinnal, fronthidraulikával AKCIÓS ÁRON!!! Legújjabb 2023-as modell!!! MOTOR DEUTZ TCD 6_1...
5.900.000 Ft
Kiemelt 8 hónapja hirdető
2025. január 4. 05:15 Rába Győr-Moson-Sopron, Veszkény
Eladó műszakilag tökéletes állapotban lévő Rába Steiger!
18.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. január 7. 09:53 6115M Csongrád-Csanád, Makó
Eladó jó állapotban lévő John Deere 6115M traktor: - érvényes műszakival - üzemórák száma: 7213 - gyártási év: 2014 - mezőgazdasági vontató, 40 km/h kivitel - POWRQUAD Plus sebességváltó - standard kabin, comfort légrugós üléssel, klímával, rádióval...
15.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 7. 22:59 Forterra 110 Fejér, Mór
Erdészeti célra átalakított Zetor eladó, TwinTrac hátsó kormányzás, légfék rendszer, 250 üzemóránként motorolaj cserélve, 110 lóerős. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Finanszírozható!...
2025. január 7. 22:54 Traktor Fejér, Sárbogárd
Claas Axion 820 traktor légfékkel, CVT sebességváltóval, beépített Cebis monitorral, AMS előkészítés: ISOBUS, front hidraulikával, automata vonófejjel, alsóhúzóval eladó. Gyártási év: 2012 Teljesítmény (LE): 220 Üzemóra: 6429 Helység: Sárbogárd
95.000 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 7. 22:54 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -1200 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac gyári előkészítés - Autotrac aktiváció sarokoszlopon a kijlezőn - Légfék - Alsóhúzó - Pótkocsihúzó -Utasülés...
2025. január 7. 22:39 Arion 630 Bács-Kiskun, Baja
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.690)
- Case IH (166)
- Claas (192)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (87)
- Fendt (162)
- John Deere (405)
- Massey Ferguson (92)
- MTZ / Belarus (457)
- New Holland (155)
- Zetor (115)
- Több