Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 666 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 13:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
FLIEGL ÁGVáGó 3 TáRCSáS, KéSZLETRőL AZONNAL ELéRHETő ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:5175000 huf Évjárat: 2023 Egyéb...
2.706.858 Ft +ÁFA
Kiemelt 14 éve hirdető
2024. augusztus 12. 09:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
Készletről azonnali átvétellel Európai gyártású prémium minőségű JIRBO JUMBO kardánhajtású, dobos kialakítású ágdaraboló ágaprító gép 48...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
ATP 175 PTO kardánnal hajtott változat, önkormányzati, útmenti karbantartóknak, erdészeti felhasználásra ajánlunk. Az üzemeltetéséhez már...
2024. augusztus 15. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Új Rebak R100 típusú fadaraboló raktárról, akár azonnal vihető. A képen látható zsákoló adapter nem tartozéka a gépnek, opcionálisan...
2024. augusztus 15. 19:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Az R-100 SZTENDERD ágdaraboló 9 cm átmérőjű ágak vágására készült, Az ágdaraboló felszerelhető lendkerékkel/tárcsával és összecsukható...
755.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 19:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz Vágó kés: 2 Fa maximális átmérője: 15 cm Macska hárompontos csatolása A rotor...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 19:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A Valentini SIOUX erdészeti szárzúzó egy kiváló minőségű és hatékony mezőgazdasági gép, amely kifejezetten az erdészeti ágazat igényeihez...
2024. augusztus 15. 18:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...

455.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 18:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 19 - kardán hajtású faaprító, öntött vas hajtómű szabadon futóval , dupla felső irányultságú adagoló garat, száraz fa...
425.196 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 18:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET R80 4 késes aprítógép kardán nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • R-80 6 m3/óra, • Minimum / ajánlott LE igény:...
2024. augusztus 15. 18:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
2024. augusztus 15. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Benzinmotoros-vontathato-agdaralo-DK-900-YAM-motor ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 17:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 2 Kalapács(db): 8 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 6-7 Garatméret(cm): 16x9 Ágátmérő(cm): 9 Teljesítmény(LE): 13...
1.670 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 17:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET R 120 8 késes aprítógép kardánnal nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • R-120 10 m3/óra, • Minimum/ajánlott LE igény:...
295.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:58 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Vas, Nádasd
Eladó a képeken látható Eberl Sh 20 típusú szecskázó,7,5 kw-os 3 fázisú motorral(csillag-delta),2 db vágókéssel,állítható...
2024. augusztus 15. 15:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép benzinmotoros - DELEKS DK-800 - motor Lifan 15LE Több infó a gépről itt:...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 15:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
TP 215 mobil A felülmúlhatatlan elő-tolóerőt két agresszív cápafogú adagoló henger, egy erős rugó és a TP DUAL TORQUE INFEED™ kombináció...
585.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 15:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposújlak
max. 13 cm ágátmérő Forgórész átmérője: 600 mm 4 db kés Teljesítmény igény: 20 - 50 LE Teljesítmény: 6-7 m3/h Tömeg: 220 kg
2.800 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Taarup galydaralo fadaralo, 1998 evjarat, munkara foghato jo allapotban. Unios Adoszammal Rendelkezoknek 0% Afa. Az árat a napi euró/forint...
1.730.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Maximális ágvastagság 200mm Fordulat 540/1000 rpm Súly 735kg Gépigény 65-150LE Kések 4db Aprítási teljesítmény 8m3/h Ára:...
385.000 Ft
1 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Eladó a képen látható ágaprító. Foglalkozást igényel, ezt az ára is tükrözi. Fék problémával küzd, pár alkatrész hiányzik róla.
2024. augusztus 15. 14:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-benzinmotoros-DELEKS-DK-800-BS-motor ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
1.200.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 TRACK gumihevederes alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 21,5 cm...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (666)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)