Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.136 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. október 6. 10:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR PT-612 PÓTKOCSI 12 TONNA TERHELHETŐSÉGGEL KÉSZLETAKCIÓBAN!!! AZ AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES!!!! Műszaki adatok: -...
2024. október 6. 10:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27 tonna...
2024. október 5. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 15T HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától...
2024. október 5. 09:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T026 BÁLASZÁLLÍTÓ (Össztömeg:18 Tonna) PRONAR T026 pótkocsik tökéletesen alkalmasak nagy rakfelületet igénylő áruk, szalma- és...
9.500.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 11 éve hirdető
2024. október 4. 21:56 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737 AA 14 t XL mezőgazdasági pótkocsi - Maximális összsúly: 18000 kg - Rakodási súly: 14000 kg - Térfogat: 20,5 m3 - Raktér belső...
2024. október 4. 13:26 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: 415648 2 tengelyes futómű 537980 Vonórúd DIN vonószemmel 40 mm 436361 Megengedett össztömeg 11 000 kg 437033 Hegesztett,...
2024. október 4. 08:51 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.500.000 Ft
Kiemelt 6 éve hirdető
2024. október 3. 15:54 Billenős pótkocsi Somogy, Zákány
EB 7-es, jó állapotú, egytengelyes pótkocsi eladó, oldal magasítóval, gabonazsákoló garattal, 2029-ig érvényes műszakival, 7 tonna...
2024. október 3. 08:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!! Ne maradjon le Ön sem!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától AKCIÓBAN a...
2024. október 3. 08:36 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....

2024. október 2. 15:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része...
2024. október 2. 15:53 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL ELADÓ EGY PRONAR T700 MONOCOQUE (TEKNŐS) KIALAKÍTÁSÚ PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL A DORKERTŐL. PRONAR T700M Megengedett...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2024. október 2. 09:04 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
Kiemelt 1 hónapja hirdető
2024. szeptember 30. 11:39 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
Komplett mezőgazdasági 1/2/3 oldalra billenő felépítmények gyártása, megfizethető árak, maximális minőség rejtett költségek nélkül.
4 éve hirdető
2024. október 6. 10:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing jellege: Rögzített kamatozású forint...
2.899.000 Ft
7 éve hirdető
2024. október 6. 10:37 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Mikepércs
HW 60,11 billenős pótkocsi friss vizsgával, 5 év műszakival, rendezett papírokkal, új, erős, masszív platóval, új gumikkal, a képen látható...
2024. október 6. 09:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
4.500 EUR
13 éve hirdető
2024. október 6. 09:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
2 Tengelyes pótkocsi, 8000 kg önsúly, hátra billenős, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal...
2024. október 6. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. október 6. 09:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. október 6. 09:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2 hónapja hirdető
2024. október 6. 09:32 Billenős pótkocsi Békés, Dombiratos
Osztrák pótkocsi papírok nélkül eladó! Két oldalra fogasléccel, mechanikusan billent. Alváz, plató jó állapotú. Oldalak javításra szorulnak....
2024. október 6. 09:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
13 éve hirdető
2024. október 6. 08:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Meiller Kipper billenős plató, 8x4-es teherautókra szerelhető, hidraulikával együtt, 3 db készleten.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.136)