Hirdetés
Javítás 159 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A javítás hirdetési kategóriában a mezőgazdaság teljes területére vonatkozóan találhatunk szervizelésre, javításra, felújításra vonatkozó apróhirdetéseket. Ami elromolhat, az el is romlik, tartja az örökzöld mondás, nincs ez máshogyan az agrárszektorban sem: mindezt továbbgondolva azt válaszolhatnánk, hogy amit meg tudunk javítani, javítsuk is meg! A Piactér javítás rovatában ehhez találhatunk megbízható szakembereket, különböző elromlott mezőgazdasági gépek és eszközök javításával és szervizelésével foglalkozó cégeket.
A hirdetéseket böngészve olyan ajánlatokkal találkozhatunk, mint például a traktorok javítása, kombájnok szervizelése, szemestermény tárolók, takarmány silók, magtárak javítása, beázások megszüntetése (például üvegszál javítás-felújítás által), tartályok javítása, felújítása. Emellett targonca szerviz, targonca javítás és bérelhető targoncák is megjelennek az ajánlatok között. Továbbá előkerülnek még a hűtő-fűtő berendezések és a kompresszor javításával foglalkozó szakemberek is.
Hirdetnek itt országos permetezőszervizek, öntözőberendezések felújítását és növényházak karbantartását végző vállalkozások. Kínálnak klímabeépítést, hirdetnek vetőgép felújítást vállaló szakemberek, forgó gépalkatrészek statikus és dinamikus kiegyensúlyozását, növényházi vezérlő computerek javítását, hidraulika tömlő, hidraulika cső gyors javítását, ponyvajavítást, szivattyúk és villanymotorok javítását, vagy éppen meghibásodott kardántengelyek szerelését végző vállalkozások.
Megjelennek a mezőgazdasági munkagépek homokszórására, felújítására, újrafestésére vonatkozó ajánlatok is. Vannak itt olyan, csak egy adott helyszínen elvégezhető, kiszállásos szolgáltatások is, mint a mérlegjavítás, mérleg hitelesítés, karbantartás, kalibrálás, hídmérlegek szervizelése, vagy a furatjavítás, vonalfúrás, perselyezés.
A kerti kisgépek javítása és benzinmotoros kisgépek javítása témák természetesen szintén előkerülnek, sőt esetenként néhány általánosabb jellegű, a mezőgazdasághoz kevésbé kötődő hirdetéssel is találkozhatunk a lakásfelújítás, háztetők javítása, nádtetők javítása, felújítása, redőnyjavítás témakörökben.
A legismertebb mezőgazdasági márkák mind előkerülnek a gépjavítással és szervizeléssel foglalkozó szolgáltatók hirdetéseinek szövegében: CASE IH, MTZ, Steyr, New Holland, Massey Ferguson, John Deere, Claas, Fendt, JCB, TZ4K, Rába, Hardi a teljesség igénye nélkül.
A javítás rovat hirdetései az egész országot lefedik, így legyen akármilyen mezőgazdasági gépeket, eszközöket érintő problémája, szinte biztos, hogy itt megtalálja a javításhoz szükséges megfelelő szakembert. Ne feledje tehát, ha mezőgazdasági gépjavításra keres szakembert, akkor először mindenképpen Agroinform Piactéren nézzen körül!

Olvasson tovább
14.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 15. 10:38 Javítás Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Sóstóhegy)
Márkafüggetlen targoncaszervizként vállalunk targonca javítást, targonca szervizelést, targonca felújítást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékben. Vállaljuk targoncák motorfelújítását, váltómű...
100.000 Ft
Kiemelt 14 éve hirdető
2025. április 14. 18:39 Javítás Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Aktuális ajánlataink! - üvegszálas tartály, kád, siló stb. javítása, felújítása, - szemestermény-tárolósiló, magtár karbantartása, beázások javítása garanciával, - terményszárítók külső-belső karbantartása, tisztítása, - kármentők, tűzivíz-tárolók...
10.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 3 éve hirdető
2025. április 14. 07:09 Javítás Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Cégünk traktor, kombájn, markoló stb. klíma beszereléssel, javítással, karbantartással foglalkozik mezőtúri telephelyén, illetve kiszállással az ország egész területén! Továbbá autóklíma javítás, raktérhűtés beszerelés, javítás és szinte minden, ami...
15 éve hirdető
2025. április 15. 19:59 Javítás Hajdú-Bihar, Püspökladány
Klíma berendezések értékesítése, beüzemelése, karbantartása, áttelepítés, tisztítás. Ipari és nyers tej hűtők javítása, forgalmazása. Gree Comfort pro 3,5 kW raktárról bruttó 255 000 Ft/darab + szerelés. Főként Hajdú-Bihar megye 100 km-es...
1.500 Ft
2 éve hirdető
2025. április 15. 14:31 Javítás Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
régi motorkerékpár felújítását javítását vállalom
2025. április 15. 12:39 Javítás Fejér, Bicske
Herceghalom Interat Zrt. munkatársai több 10 éves tapasztalattal rendelkeznek szántóföldi és szőlő-gyümölcs permetezők javítása, felújítása, korszerűsítése terén. Országosan végezzük permetezőgépek helyszíni javításait. Műhely körülmények között...
6 éve hirdető
2025. április 15. 12:34 Javítás Békés, Békéscsaba
Megjött a siló, szárító DOKTOR!!! A típusfüggetlen gyártó és szerelő - partnereinkkel együtt meghirdetjük a szezon előtti eszközök felmérését, szükséges javítási, karbantartási felülvizsgálatát az egész országban. Meghirdetjük a rédlerek, serleges...
100.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. április 15. 12:24 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Hidraulikus szivattyúk, hidromotorok, orbitok, munkahengerek, vezérlőtömbök javítása garanciával.
100.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. április 15. 10:59 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Hidromotor, orbit, hidraulikaszivattyú, hidraulikus munkahenger javítása, felújítása országosan.
11.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. április 15. 10:19 Javítás Borsod-Abaúj Zemplén, Emőd
Mezőgazdasági gépek, traktorok, kombájnok, rakodók géppel történő diagnosztizálását, illetve szervizelését vállalom. Hibakódok olvasása, illetve törlése, injektorok illesztése, főbb egységek kalibrációja, szükséges javítások és szervizek elvégzése....
10.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. április 15. 09:54 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
GÖMBFEJ javítás és felújítás SZILENT gyártás Fendt, JOHN DEERE, New Holland, CASE... Legyen az talpas gömbfej, kormányösszekötőn lévő, alsó lengőkaron lévő kicsi vagy nagyobb... Vagy... Egyedi, vagy már nem kapható típusok esetében is hívjon minket...
1 hónapja hirdető
2025. április 15. 09:49 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
KARDÁNTENGELY, GÖMBFEJ, TURBÓ és FÉLTENGELY javítása gyors be- és visszaszállítással. A beszállítás után gyors ajánlatadás és javítás. A lehető leggyorsabb visszaszállítás a megbeszéltek szerint, az egész ország területén. Hívja kollégáinkat...
10 éve hirdető
2025. április 15. 09:35 Javítás Somogy, Kaposvár
TARTÁLY JAVÍTÁS,MŰANYAGHEGESZTÉS, üvegszálas gyártás, 26 éve a gazdákért! Munkagépek permetezőtartályok, tankok vízzáró és nyomásbiztos szakszerű műanyagjavítása soron kívül,országosan helyszíni kiszállással,KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Üvegszálas...
1 hónapja hirdető
2025. április 15. 09:24 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
KAMION és TEHERAUTÓ - KARDÁN, TURBÓ, GÖMBFEJ ÉS FÉLTENGELY JAVÍTÁSA, FELÚJÍTÁSA, ÉRTÉKESÍTÉSE, GYÁRTÁSA - RÖVID HATÁRIDŐ - GYORS, ORSZÁGOS FUTÁRSZOLGÁLAT - MEGBÍZHATÓSÁG Hívjon minket bizalommal! SyncWell Csapata 06-70-673 4444
12 éve hirdető
2025. április 14. 15:24 Javítás Békés, Gyomaendrőd (Endrőd)
John Deere 5-6-7-8-ezres széria és ezek változatainak javítását végezzük. Ami tartalmazza a motor, sebességváltó, hidraulika, elektromosság és a gép egyéb részegységeinek javítását. Bencsik Attila – 30/322-0664, bencsikattila78@gmail.com Kruchió...
15 éve hirdető
2025. április 14. 09:29 Javítás Borsod-Abaúj Zemplén, Ózd
Magtisztító gépek telepítése, tisztító telepek telepítése, felújítása, karbantartása, az ország egész területén, kérjük elérhetőségeink egyikén érdeklődjön. Mivel is foglalkozunk: Társaságunk 1999. óta működő, a korszerű tisztítási technológiákat...
9 éve hirdető
2025. április 13. 18:59 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja a meghibásodott erőgépének,betakarítógépének teljeskörű javítását. Saját szerszámgépeinkel rövid határidővel vállaljuk fődarabok felújítását,javítását -dieselmotor,sebességváltó,differenciálmű,hidraulika rendszer,hidrosztatika...
9 éve hirdető
2025. április 13. 18:39 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja a meghibásodott erőgépének,betakarítógépének teljeskörű javítását. Saját szerszámgépeinkel rövid határidővel vállaljuk fődarabok felújítását,javítását -dieselmotor,sebességváltó,differenciálmű,hidraulika rendszer,hidrosztatika...
9 éve hirdető
2025. április 13. 18:14 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja a meghibásodott erőgépének,betakarítógépének teljeskörű javítását. Saját szerszámgépeinkel rövid határidővel vállaljuk fődarabok felújítását,javítását -dieselmotor,sebességváltó,differenciálmű,hidraulika rendszer,hidrosztatika...
13.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 13. 18:04 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja mezőgazdasági erőgépek teljeskörű diagnosztikai vizsgálatát 900 Le-ig.Felújított diesel motorok erőgépbe beépített állapotban történő bejáratása,fékteremben terhelt állapotban történő bejáratása,üzemanyagfogyasztás...
9 éve hirdető
2025. április 13. 17:49 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja a meghibásodott erőgépének,betakarítógépének teljeskörű javítását. Saját szerszámgépeinkel rövid határidővel vállaljuk fődarabok felújítását,javítását -dieselmotor,sebességváltó,differenciálmű,hidraulika rendszer,hidrosztatika...
9 éve hirdető
2025. április 13. 17:39 Javítás Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Cégünk vállalja BOURGOIN betakarítógépek teljeskörű javítását,eredeti gyári alkatrészek beszerzését rövid határidővel. Raktárkészletünkön megtalálhatóak hidraulikaszivattyúk,hidromotorok,visszacsapószelepek,ferdefelhordó láncok,fosztóegység...
4 éve hirdető
2025. április 13. 17:09 Javítás Csongrád-Csanád, Makó
A gépek szervizelése mellett vállaljuk rövid határidőn belül hidraulika- és mosótömlők gyártását, javítását, valamint hidraulika munkahengerek gyártását és javítását. Akár egyedi igényeknek megfelelően is! További információkért fordulj bizalommal...
2025. április 13. 16:34 Javítás Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Több beállós műhelyünkben vagy kiszállással vállaljuk traktorok, kombájnok, munkagépek szakszerű javítását, fényezését, felújítását és hegesztését stb. Kiváló szolgáltatásunk alapja munkatársaink magas szintű képzettsége! Szervizes kollégáink több...
8 éve hirdető
2025. április 13. 12:29 Javítás Budapest, Budapest (XIV. kerület)
Cégünk vállalja borászati gépek, eszközök (pl. szőlőprések, bogyózók), valamint más gyümölcsfeldolgozó gépek (pl. magozók, darálók, szalagprések, kosárprések, pasztörizálók, töltőgépek) javítását, karbantartását, alkatrész beszerzését. Több éves...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Szolgáltatás
- Javítás (159)

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...