Árvízi védekezés 2024 címmel rendkívüli kormányinfót tartottak ma reggel. Orbán Viktor, miniszterelnök ismertette a védvonalak állapotát és készültségét, valamint a levonuló árhullámmal járó feladatokat.

"A jövő héten nem várunk esőt. Ez azt jelenti, ha száraz időszakban kell védekezni, akkor már ismert a legmagasabb vízszint és ez fog végigvonulni. Jó hír, hogy ahogy belépett a legmagasabb vízszint, az összes védművünk állta a próbát" – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta: kedd éjjel, szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, mostantól az a feladata a vízügyeseknek, a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a belügynek és az önkénteseknek is, hogy kikísérjék az árhullámot a Lajtától, tehát az ország nyugati végpontjától délre, amíg el nem hagyja Szerbia felé Magyarországot.

Kiemelte, hogy jó döntés volt a Mosoni-Duna árvízkapuját megépíteni, ezért nincs veszélyben most Győr, valamint az árvíz levonulása után sietni kell az esztergomi gátépítéssel, amit nem sikerült befejezni.

Ismertette, hogy

  • a 11-es út mellett a Margitsziget is a nehéz helyszínek közé tartozik,
  • kritikus pont a Batthyány tér,
  • nehéz helyzet lesz Dunabogdányban, Tahitótfaluban, itt szükség lesz önkéntesekre,
  • Vácnál a 2-es utat részlegesen le kell zárni,
  • Pilismarót, Kismaros nehéz ügy és Kisoroszi is, ott hatvan százalékon áll a védekezés.


"Ez a víz már mederben van, kiszámítható, nem úgy, mint a korábbi napokban. Ezzel együtt az előrejelzés is stabilizálódik" – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Felsorolta, hogy a főbb gócpontokon mikor várható a tetőzés:

  • Lajtán csütörtökön
  • Szigetköz alsó szakaszán csütörtök délután
  • Győrben csütörtök este (ahol a torkolati műtárgy alkalmazása miatt 1 méterrel alacsonyabb lesz az árvíz, mint a többi helyen)
  • Komáromban péntek délelőtt
  • Esztergomban péntek éjjel
  • Vácon szombat napközben
  • Budapesten szombat délután, este.

Az árhullám jövő hét közepén hagyhatja el az országot – emelte ki.

"Nagyon fontos szerepe lesz a tetőzés után a figyelőszolgálatok megszervezésének és fenntartásának annak érdekében, hogy a levonuló árhullám elleni védekezést biztosítani tudjuk" – hangsúlyozta az OVF főigazgatója.

"Az árhullám nagyon bizonytalan volt, nem tudtuk mikor fog ide érni a tetőzés. Ez egy olyan tartományú Lajta árvíz volt, amely olyan területeket öntött el, amit eddig még nem. Éppen ezért nehéz volt kiszámolni, mikor érkezik árhullám csúcsa. A szükségtározó csak akkor működik jól, ha az árhullámnak pontosan a tetejét tudjuk levágni, tehát nem mindegy, hogy mikor indítjuk el a szükségtározót. Ezért kértünk egy előzetes engedélyt, mert láttuk, hogy a tervezett időpontban még nem szabad megnyitnunk a tározót. Ugyanis, ha idő előtt nyitjuk meg, akkor a tározóképességet elveszítjük és utána jön még az árvíz. Ma hajnalban 1 órától 4 óráig nyitottuk meg azt a bukót, ami a megfelelő vízmennyiséggel tudta tehermentesíti a Lajtát" – magyarázta el a főigazgató.

Az Árvízi védekezés 2024 kormányinfó itt nézhető vissza

Indexkép: MTI/Koszticsák Szilárd