Ez komoly technológiai átállással is jár, a fejleményről Facebook-posztban számoltak be:

"Nehéz szívvel, de kivágtuk a 21 éves A117-es ültetvényünket, hogy a helyére a változó klímát remélhetőleg jobban viselő, intenzív termesztésre alkalmas fajtát ültessünk. Még egy évet hagyni terveztük, de az AKG program faramuci szabályozása miatt most hirtelen kellett kivágnunk. Tavasszal már egy 14 hektáros, egybefüggő Chandler ültetvény lesz a helyén, aminek nagyon fogunk örülni, de most még kicsit gyászolom a fákat, amiknek a cseperedését már kamaszkoromtól végig követtem. A jó hír viszont az, hogy ezzel az utolsó alapfajta ültetvényünktől is elköszöntünk, irány a teljesen intenzív termelés!" – írta Engelhardt Ádám, a vállalkozás tulajdonosa, ügyvezetője.

Vele beszélgettünk a döntés hátteréről – a szakember úgy véli: sajnos, a régi magyar fajtáknak sem az üzemi ültetvényekben, sem a házikertekben nincs már jövőjük.

– A magyar diótermesztés becsléseim szerint 80-90 százalékát a három alapfajta adja: a Milotai 10-es,  az Alsószentiváni 117-es, illetve a Tiszacsécsi 83-as, de főleg az első kettő – bocsátotta előre Engelhardt Ádám. – Ezek a magyar alapfajták, ezeknek a kvázi korszerűsített verzióikat nemesítették ki nagyjából 25 évvel ezelőtt, ezek az úgynevezett hibrid magyar fajták. A Milotai 10-es és a Pedro, egy amerikai fajta keresztezéséből jött létre a Milotai kései, a Milotai intenzív és a Milotai bőtermő. Az Alsószentiváni 117-es és szintén a Pedro keresztezéséből létrejött hibrid a Bonifác és az Alsószentiváni kései. Azért nemesítették ki ezeket a fajtákat, mert az alapfajták csak csúcsrügyön teremnek, ennek okán csúcsévben sem tudnak három tonnánál nagyobb termést, átlagosban meg inkább kettőt, vagy az utóbbi időkben annál is kevesebbet. Az előbb említett új hibridek pedig már különböző mértékben az oldalrügyeken is hoznak termést, tehát nagyobb terméshozamra képesek és intenzív termesztésre alkalmasabbak, sőt, az ízük is jobb, lágyabb ízűek és jobban is törhetők. Ennek ellenére máig folyamatosan települnek az alapfajták – nem tudom, hogy ennek mi az oka, de én mindenkit, akit csak lehet, igyekszem lebeszélni erről. Hozzáteszem, úgy látom, hogy az ország dióültetvényeinek jó része nem árutermő céllal jött létre, hanem pusztán azért, hogy támogatáshoz jussanak vele a tulajdonosok. Jelen pillanatban a hivatalos statisztikák szerint mintegy 9500 hektárnyi dióültetvény van az országban, ebből becsléseim szerint jó, ha 1500 a  tényleges árutermelő ültetvény, a maradék 8000 csak támogatást "optimalizál". Ehhez meg valóban teljesen mindegy, milyen fajtát telepítenek.

Engelhardt Ádám

Engelhardt Ádám – forrás: A termelő

Engelhardt Ádám jelezte: sajnos, az idei nyár megmutatta, hogy ennyi hőségnapot, ami most volt, az alapfajták egyszerűen nem képesek már elviselni, főleg, ha az ültetvények túlnyomó többsége extenzív, tehát öntözés nélküli. A hőség miatt a kívülről makkegészségesnek látszó dió barna dióbelet rejtett, ami sajnálatos módon nem igazán piacképes és lényegesen kisebb értékű, sokan emiatt úgy döntöttek még az árutermő ültetvényeknél is, hogy be se takarítják a termést. A magyar diótermesztés Engelhardt Ádám szerint mindezek okán 2024-ben lényegében összeroppant.

– Azok az ültetvények kivételek csak, amelyek öntözöttek voltak, és/vagy hibrideket telepítettek, de ez ma még elenyészően kevés – fogalmazott. – Ugyan a hibrid fajták fogékonyabbak a betegségekre, de ami kívülről egészséges volt, annak a belseje sem okozott csalódást. Abból lehetett normális, héjas diót csinálni, melynél az a minőségi kritérium, hogy egy 100-as mintát megtörnek, abból legalább kilencvennek fehérnek, egészségesnek kell lennie. Ha erre nem képes, azt nem szabad, vagyis elvileg nem lenne szabad héjasan eladni. Én ezt tartom is, de nem mindenki van ezzel így. Ezt a minőséget idén szerintem olyan 300 tonna tudta teljesíteni az országban, ami lényegében egy kerekítési hiba a diótermesztés volumenéhez képest. Tehát az alapfajták ma már se terméshozamban, se minőségben nem képesek teljesíteni az elvárásokat és azok a mítoszok már nagyon régen megdőltek, hogy a diót nem kell permetezni, mert jó lesz anélkül is. Ha valaki alapfajtákkal akar termelni, az nagyon meg van lőve, mert ugyanúgy rá kell költeni egy csomó pénzt a növényvédelemre, de az ezektől várható egy-két tonnás terméshozammal eleve nem lesz rentábilis a vállalkozás.


Ádámék emiatt már korábban elkezdték lecserélni a régi fajtáikat. Most, utolsóként egy 14 hektáros ültetvényen került sor a váltásra, melyből 11 hektár volt A117-es, 3 hektár pedig Alsószentiváni kései. Ez egyébként amúgy is zsákutcának bizonyult, mert az A117-es rendszeresen túlporozta a késeit, aminek emiatt az összes virága elabortált. Húsz évig próbálták megmenteni az ültetvényt, van is megfelelő készítmény a virágok abortálásának megelőzésére, csak az a baj, hogy az amerikai piacon, de onnét ide sehogyan nem lehet ezt behozni, így két évvel ezelőtt ezt a 3 hektárt már az amerikai Chandler fajtára cserélték. A maradék 11 hektárt szerették volna ültetvény újratelepítési-korszerűsítési pályázat keretén belül 2026-ban lecserélni, de mivel az új AKG-szabályozás szerint a 10x12-es térállásban nem volt meg a megfelelő tőszám és a jogalkotó ezt a helyzetet nem tudta kezelni (hiába telepítenének egy év múlva már megfelelő ültetvényt), ezért kénytelenek voltak még az idei évben, pályázat nélkül kivágni a 11 hektárnyi ültetvényt.

dió

Húszéves fákat kényszerültek kivágni – forrás: Engelhardt Dióbirtok

– Eléggé szomorú helyzet ez, de azzal nyugtattuk magunk, hogy mindenhogyan ez lett volna a vége, mert ahogy mondtam, ezekkel a fajtákkal a mi szintünkön nem lehet jövedelmezően termelni. Emellett nagyon fontos az öntözés is, másként nem megy – szögezte le a szakember. – Szépen látszott a '22-es év után, hogy egy ilyen durván aszályos nyár nem egy évet tesz tönkre, hanem legalább kettőt. Mert tönkreteszi azt, amelyik évben aszály van és a következőt is, mert a fák rügydifferenciálódása nem lesz kielégítő, illetve a fák az aszálystressz miatt legyengült állapotban, betegségekre fogékonyabban mennek bele a következő évbe. Két év kiesett hozamából pedig gyakorlatilag bármilyen öntözőrendszert ki lehet alakítani, nem érdemes ezt megspórolni, másként bármikor elmaradhat a bevétel. Úgyhogy mi is ebbe az irányba mentünk, igazából ez volt az utolsó alapfajta-ültetvényünk. A fajtaválasztásról még annyit, hogy mivel mi intenzív, öntözött, síkfalmetszett ültetvényekben gondolkodunk most már, ehhez a magyar fajták közül nem sok jön szóba.

– A Milotai bőtermő jó lenne, mert kis növekedési erélyű és nagy termőképességű, de annyira vékony a héja, hogy az héjas árunak gyakorlatilag alkalmatlan, mire az ember méretre válogatja, lecsomagolja, rengeteg összetörik belőle – folytatta. – A Milotai kései szintén jó fajta, nekünk is van belőle 10 hektár, kedveljük is, de tapasztalataink szerint olyan erős növekedési erélyű, hogy egy sövényesített, síkfalmetszett ültetvényben én nem látom a helyét, úgyhogy abból nem akartunk többet telepíteni. A Bonifác szintén jó fajtatulajdonságokkal rendelkezik, alkalmasnak gondoljuk erre az intenzív technológiára is, héjas árunak is szép és a dióbele is nagyon finom. De Bonifácból talán nekünk van a legtöbb az országban, ezért a portfólió diverzifikálása miatt sem akartunk ebből többet telepíteni most, így esett a választás a világ legelterjedtebb fajtájára, a Chandlerre. Évtizedekig hallgatta a magyar diótermesztés, hogy az amerikai fajtákat nem szabad behozni, mert nem bírják ezeket a kemény teleket és egyébként is, vannak nekünk kiváló magyar fajtáink. Egyrészt hol vannak már a kemény telek? Másrészt ez az amerikai fajta reményeink szerint termőképességében még a magyar hibrideket is felülmúlja, és tőlünk északabbra, Szlovákiában is tudunk jól termő ültetvényekről, így bízunk benne, hogy a klímánkkal sem lesz problémája.

dió

Az újonnan telepített Chandler-ültetvény – forrás: Engelhardt Dióbirtok

Engelhardt Ádám jelezte: ugyan személyes véleménye szerint a magyar hibrideknek teltebb, erősebb íze van, mint a Chandlernek, ugyanakkor ennek hófehér, kiváló feles arányra törhető termése rendkívül keresett, nagyon dekoratív, piacos áru.

dió

Tetszetős, szép világos színű a Chandler bélzete – forrás: Engelhardt Dióbirtok

– Nyilván többféle fajtával kell dolgozni, és az is látszik, hogy minimum a 3 tonnás termésátlagokat el kell érni ahhoz, hogy az embernek legyen jövedelme a diótermelésből – fogalmazott. – De azt hiszem, ki kell mondani: a régi fajtáknak már a házikertekben sincs létjogosultságuk, mert ugyanúgy megbarnul a dióbél a hőségtől, mint az üzemi ültetvényekben, ráadásul előbbieknél a dióburok-fúrólégy kártételétől sem lehet megmenteni. Ültetvényi szinten ma már adott a technológia a védekezésre, de szoliter, háztáji fák termésének megvédésére nem tudok megbízható módszert. Természetesen fogalmam sincs, milyen időjárású évek jönnek, de nekünk van öntözött ültetvényünk is és brutális a különbség akár ugyanazon fajták esetén is. Az öntözött gyönyörűen, minden évben szinte ugyanazt a 3,5 és 4 tonna közötti termésátlagot tudja hozni jó minőségű dióból, amelyik meg nem öntözött, ott sokkal hullámzóbb a termésátlag és látványosan fogékonyabbak a betegségekre is a fák, vélhetően az aszályos időszakok okozta stressz miatt. Úgyhogy én most azon vagyok, hogy minden, az elmúlt két, kereskedelmileg viszonylag jól sikerült évben megkeresett pénzt ezerrel toljunk bele öntözésfejlesztési projektekbe – addig meg sem állok, ameddig az összes ültetvényünk öntözött nem lesz. Ezzel reményeim szerint lefektetjük az alapjait annak, hogy a mottónkat – "Jó diót kell termelni!" – minden szempontból megvalósíthassuk.

Indexkép: Pixabay