Csakúgy, mint a pörkölt kávé aromáját megőrző vákuumcsomagolást és a gőzöléses elven működő kávéfőzőgépet is. Illy Ferenc 1892-ben született Temesváron, iskoláit szülővárosában végezte, majd Bécsbe költözött. 1913-ban besorozták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, végigharcolta az első világháborút, részt vett az isonzói és a krasniki csatákban. Hősies helytállásáért vitézségi kitüntetéseket is kapott.


A háború vége Triesztben érte. A békekötés után közgazdaságtant kezdett tanulni, majd Bécsbe és Temesvárra ment, de végül visszatért feleségével, Vittoriával 1920-ban itt telepedett le.

Folytatta tanulmányait, közben elhelyezkedett a Hausbrandt cégnél, amely kávé- és kakaóforgalmazással, valamint kávépörköléssel foglalkozott. Trieszt akkoriban egyébként a kávé fellegvárának számított: már az 1800-as években 66 kávés vállalkozás működött a városban.

Illy Ferenc

Illy Ferenc – forrás: Wikipedia

Illy a kávékereskedésben dolgozva szembesült a vásárlók frissesség iránti igényével. Kísérletei nyomán rájött arra, hogy ha a frissen pörkölt szemeket légmentesen csomagolja és nitrogénnel tartja nagy nyomás alatt, azok megőrzik az aromájukat. Az általa kitalált vákuumcsomagolást azóta is világszerte alkalmazzák.

kávé

Kísérletei nyomán Illy Ferenc rájött arra, hogy ha a frissen pörkölt szemeket légmentesen csomagolja és nitrogénnel tartja nagy nyomás alatt, azok megőrzik az aromájukat – forrás: Pixabay

1933-ban megalapította máig létező vállalkozását, az Illycafèt, 1935-ben pedig új találmánnyal jelentkezett: megalkotta a világ első automata, forró gőzzel működő eszpresszógépét. Ez nagy nyomáson, forráspont alatti hőmérsékleten készítette el a vastag habú, ízgazdag kávét.


Gyermekeit is hamar megfertőzte a kávé iránti szenvedélyével: Ernesto fia vegyészmérnöki végzettséggel, tudományos módszerrel kutatta a kávéfőzés folyamatát. Triesztben megalapította az Università del Caffèt, amelynek ma Budapesten is működik baristaképző kurzusa. Jelenleg Ferenc unokája, Andrea Illy vezeti a vállalatot, amely továbbra is kizárólag kiváló minőségű arabica kávét forgalmaz. Az első, az Illycafè számára tervezett kis méretű csészéhez is ragaszkodnak.

Illy Ferenc 1956-ban hunyt el. 2013-ban szülővárosa, Temesvár posztumusz díszpolgári címmel ismerte el híres szülötte munkásságát.

Forrás: Kultura.hu