Az erdők egyrészt megoldást jelentenek a klímaváltozás ellen, másrészt azonban elszenvedik annak hatásait. Ezért a sikeres erdősítések érdekében a szaporítóanyag termelésben új eszközöket és módszereket kell alkalmaznunk – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, szerdán, Abaligeten, ahol átadták Magyarország első hűtött erdészeti magtárolóját.

Abaligeten átadták Magyarország első hűtött erdészeti magtárolóját – fotó: Vermes Tibor

Az államtitkár hangsúlyozta, az erdészeti ágazat egyik legfontosabb jelenlegi feladata, hogy a modern technológia és az erdészeti tudomány eredményeinek felhasználásával aktívan cselekvő klímaadaptációs megoldásokat dolgozzanak ki és valósítsanak meg.

Zambó Péter kiemelte, nemcsak beszélni kell a klímavészhelyzetről, hanem érdemben cselekednünk szükséges. A szénmegkötés növelését, a klímaváltozás hatásainak csökkentését szolgálja az Agrárminisztérium minden olyan programja, amely az erdők gyarapodását tűzte ki célul. Ilyen például az Országfásítási vagy a Településfásítási Program, és kiemelendők a Közös Agrárpolitika pályázatai, melynek keretében az agrártárca külön kiírásokkal támogatja a szaporítóanyag-termelés fejlesztését, hogy a hazai erdészeti ágazat a kor elvárásainak megfelelően reagálhasson a klímaváltozásból eredő kihívásokra.


Lehetővé teszi az erdősítések során alkalmazott szaporítóanyag szabályozott körülmények között történő tárolását – fotó: Vermes Tibor

A korábbi évtizedekben alkalmazott szaporítóanyag-tárolási technológiák az egyre hektikusabbá váló időjárási viszonyok miatt már kevésbé tudják biztosítani a tölgymakk vetésig történő raktározását a minőség jelentős csökkenése nélkül.

A Mecsekerdő Zrt. beruházásának a célja egy olyan hűtőház megépítése volt, mely lehetővé teszi az erdősítések során alkalmazott szaporítóanyag szabályozott körülmények között történő tárolását akár egy éven túl is. A beruházás összértéke 150 millió forint, melyhez az Agrárminisztérium 125 millió forintos tulajdonosi támogatást nyújtott.

Fontos a tölgymakk vetésig történő raktározása a minőség jelentős csökkenése nélkül – fotó: Vermes Tibor

Zambó Péter kiemelte, ez az innovatív fejlesztés lehetővé teszi azt is, hogy az őshonos fafajaink esetében szervezett, kontrollált keretek között a tőlünk délebbre lévő területekről származó szaporítóanyagot fogadjunk.

A klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás egyik lehetséges iránya, ha olyan genetikai állományú életközösségekből gyűjtjük az erdők megújításához szükséges makkot, amelyek már alkalmazkodtak a szárazabb és melegebb éghajlathoz.

A megfelelő forrásokat hazánktól délnyugatra, a Balkánon és Törökországban kell keresnünk. Az Erdészeti Szaporítóanyag Terméktanács és a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének kísérleti programjában a közeljövőben törökországi tölgymakk érkezik Magyarországra, ahol megkezdődnek a széleskörű alkalmazáshoz szükséges vizsgálatok – mondta az államtitkár.

Hazánkban az erdészek és különösen az állami erdészeti társaságok legfontosabb feladata a nemzeti zöldvagyon védelme és gyarapítása. Az ágazat az erdők javait minden egyes ember és az egész társadalom számára biztosítja. Ennek a küldetésnek a része a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, és az alkalmazkodást szolgáló operatív cselekvés – hangsúlyozta Zambó Péter.