A méltán világhírű és világelső magyarországi dámgazdálkodás ismét bizonyított. Új magyar dámrekord született 22 év után azzal, hogy a  Bakony-Vad Vadásztársaság vadászterületén, Veszprémvarsány határában 2024. október 18-án egy cseh bérvadász kiemelkedő trófeájú, érett, aranyérmes dámszarvas bikát hozott terítékre.

Igazi klasszis a trófea

Az elejtett bika trófeáját az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal vadászati hatósága első fokon 234,96 CIC pontra értékelte, és a bika korát 13 évre (12. felrakás) becsülte. Az elért magas pontszámra figyelemmel a jogszabályoknak megfelelően 2024. november 28-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban került sor a trófea felülbírálatára, amelyet az Országos Trófeabíráló Testület végzett el. Ennek során a trófea 6,87 kilogrammos tömeggel, 240,41 CIC pontot ért el, az első fokon megállapított kor helybenhagyása mellett. Ezzel a pontszámmal maga mögé utasította a legendás 237,63 CIC pontra értékelt, 2002-ben a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének területén elejtett, világrekordnak minősített dámszarvas bika trófeáját.

Szarvasrekord a nemzetközi karrier kapujában

A világrekorder cím elnyeréséhez a szabad területen elejtett trófeát még a nemzetközi trófeabíráló bizottságnak is minősítenie kell. Vélhetően erre a közeljövőben sor kerül majd, azonban ez már a magyar hatósági trófeabírálattól független folyamat eredményeként valósul meg. Ennek a lezárását követően alakul ki az, hogy a magyar rekord dámtrófea hol helyezkedik el a nemzetközi mezőnyben.


Dámvadban a Bakony egyedülálló

A Bakony-Vad Vadásztársaság dámgazdálkodása országosan és világszinten is kiemelkedő eredményeket produkált már az elmúlt években is, így a rekord dámtrófea nem előzmények nélküli. Veszprémvarsányban 2020-ban 6,23 kilogramm tömegű, 232,93 CIC pontszámú, 2022-ben pedig 7,04 kilogrammos, 224,05 CIC pontra értékelt dámbika került terítékre. A vadászterület kimagasló vadgazdálkodásának eredményeképp a korábban elképzelhetetlennek tartott 7 kilogrammos álomhatárt is sikerült átlépni.

A bakonyi vadászterület kiváló élőhelyi adottságai, a kapitális dámtrófeák, valamint az ezek miatt híressé vált helyi dámpopuláció bizonyítják a Bakony-Vad Vadásztársaság sikeres élőhelyfejlesztési, állományszabályozási, korszerű szakmai és génmegőrzési erőfeszítéseinek eredményességét.

Indexkép: Shutterstock

Cikkajánlónk e témában:

Régóta keresik és végre megtalálták a választ a kutatók arra, mi a dámszarvas őshazája

Mégsem a puska a legjobb módszer a dámszarvas-állomány szabályozására?