Ha én rózsa volnék, nem szeretnék fázni. És ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül, hiszen minden rózsa szeretné sérülésmentesen átvészelni a telet. Ám sajnos maguktól nem tudnak védekezni, így nekünk kell megóvni őket a fagyoktól.

Ahogyan azt a kis herceg történetéből is megtudhattuk, a rózsák igen érzékeny teremtések, így nem szabad magukra hagynunk őket. Úgy általában sem, de amikor hidegre fordul az idő, akkor különösen fontos, hogy ott legyünk mellettük. Nem hiába nevezik őket a kertek királynőjének, hiszen királynői bánásmódban kell részesítenünk a rózsákat ahhoz, hogy bőséges virággal hálálják meg a törődésünket.

De ahány rózsa, annyiféle igény, így nem minden rózsa van kitéve a téli fagyás veszélyének. Például a nagy termetű parkrózsákat, a folyamatosan virágzó rózsabokrokat nem szükséges téliesíteni, hiszen kiválóan tűrik a fagyokat. Azonban néhány társuk egészen biztosan elpusztulna, ha nem védenénk meg őket. Cikkünkben áttekintjük, hogy melyik rózsa esetében melyik téliesítési módszer a leghatékonyabb. Ha tudjuk, pontosan mire vágynak, és azt meg is adjuk nekik, akkor az a rózsáknak és nekünk is jó lesz. És hogy miért? Mert amennyiben vigyázunk rájuk, akkor jövőre ismét gyönyörködhetünk csodálatos szépségükben és illatukban.

Így védd a rózsákat a hidegtől

1. A nagy virágú bokorrózsákat, amelyeket általában tearózsának nevezünk, meg kell védenünk a téli időszakban. Leginkább a rózsabokrok ágainak alsó részét, ahol a metszés után megmaradó rügyek helyezkednek el. A legjobb védekezés számukra, ha felkupacoljuk a talajt a tövüknél, és így óvjuk meg őket a fagytól. A törperózsákat szintén óvni kell, hiszen ők sem fagytűrők.

2. Manapság nagyon divatosak a magastörzsű rózsák. Igazán gyönyörű díszei a kertnek, csodás koronájuk miatt. Ezeknek a növényeknek az oltási helye is a korona alatt van. A magastörzsű rózsát azért nehezebb megóvni a hidegtől, mert a gyökérzetük és a törzsük vadrózsa, de a koronájuk már nemes rózsa.


Mindezzel csupán az a baj, hogy míg a vadrózsa kitűnően tűri a fagyokat, addig a nemes rózsa nagyon is érzékeny rájuk. Így csak a koronáját kell megvédenünk, úgy, hogy az ágak közét kitömjük újságpapírral és a kissé, körülbelül egyharmadnyira  visszametszett koronát beburkoljuk csomagolópapírral, vagy egyszerűen ráhúzunk egy papírzsákot. Fontos, hogy távolítsuk el a leveleket és az elnyílt virágokat, mielőtt betakarjuk a koronát, hogy az ne rothadjon el és ne kerüljön veszélybe a különböző fertőzések miatt.

rózsa

A kis herceg télen is óvja a rózsáját. Tedd ezt te is. Fotó: Shutterstock

A legjobb védekezés a fagyás ellen, ha a rózsákat kellően mélyre ültetjük. Így tudjuk legjobban megvédeni a rózsa legérzékenyebb részét, vagyis a gyökérnyak felett található területet, ahol a hajtások indulnak. Ha ezt a részt 5 cm-rel a föld alá ültetjük, hatalmas védelmet biztosítottunk vele a rózsánknak a fagyás ellen. Ha az oltási hely nem a föld alatt helyezkedik el, akkor a felkupacolással is megóvhatjuk. A tőzeg kevésbé alkalmas erre, mert megköti a nedvességet és nagy hidegben megfagy. A föld feletti hajtásalapot 15-20 cm magasan töltsük fel, és nagyon vigyázzunk, hogy a gyökerek ne maradjanak szabadon.

3. A futórózsák is különleges bánásmódot igényelnek. Náluk a legjobb megoldás, ha befedjük az oltás helyét földdel. A fő hajtások alapját védhetjük lombbal, az ágakat pedig nádszőnyeggel vagy fenyőágakkal fedjük le.

4. A dézsában, vagy cserépben nevelt rózsákat is meg kell védeni a hideg idő beköszöntekor. Mivel a dézsában vagy a cserépben igen kevés mennyiségű föld van, az teljesen képes átfagyni, elvonva a víz elérését a növény gyökérzetétől, így az el fog száradni. Tegyük be a növényt dézsával vagy cseréppel együtt egy védett helyre, a pincébe, vagy az előszobába, ahol nincs túlságosan nagy meleg, és csak nagyon mérsékelten öntözzük. Ha mégsem tudjuk bevinni, tegyük a dézsát vagy a cserepet szigetelt talajra.

Akár egy rács is tökéletes, amely biztosít számára egy plusz levegőréteget. Tekerjük be a cserepet vagy a dézsát hőszigetelő anyaggal, a növényre pedig húzhatunk papírzsákot, vagy vászonból készült zsákot. A fontos, hogy lélegző anyagból legyen a védelem.

A rózsa megfelelő fejlődése érdekében a tél elmúltával, tavasszal el kell távolítani a téli védelmet is. Ha ezzel túl sokáig várunk, a fiatal hajtások el fognak sárgulni. Az eltávolítás ne történjen napos időben, hogy a rózsának ne kelljen túl hirtelen hozzászokni a fényviszonyok változásához.

Mi árthat a rózsának?

  • Természetesen a fagy. Ha a hőmérséklet tartósan -10 Celsius-fok alatt van, akkor a rózsánk komoly veszélybe kerül.
  • Szintén veszélyes, amikor a fagyok után hirtelen változás áll be, és megindul az enyhülés, majd ezt újabb fagyok követik. Ez azért különösen veszélyes a rózsára nézve, mert a jég ilyenkor ráfagyhat a növényre, ami komoly fizikai károsodást képes neki okozni. Letörhet az ága, vagy olyan sérülés keletkezhet rajta, amely később mindenféle betegség forrása lehet.

rózsa

Ahány rózsa, annyi féle módszer a teleltetésre. Fotó: Shutterstock

  • Gyűjtsük össze a rózsák lehullott leveleit és égessük el, mert ezekben sok kártevő tud áttelelni.
  • Ne kezdjük túl korán a teleltetést. Az első fagyok beköszöntével kezdjük meg a kupacolást és az egyéb védelmet. Ha túl korán kezdjük, akkor ugyanis többet árthatunk, mint használunk, hiszen akkor még szinte naponta változik a hőmérséklet. Éjszaka ilyenkor még enyhe fagy van, nappal pedig felmelegedés, így a takarással csak megnehezítjük a növény számára az alkalmazkodást.

  • Novembertől már ne metsszük meg a rózsát, és hagyjuk, hogy minél több csipkebogyó legyen rajta. Csak az elvirágzott, beteg, sérült részeiket távolítsuk el.
  • Ilyenkor már tápoldatot sem kell adnunk neki. Majd csak a teleltetést követően kerüljön szerves trágya a rózsa töve köré.
  • Nagyon fontos, hogy ne csonkoljuk vissza ősszel a rózsát! A nagy metszést hagyjuk meg tavaszra.
  • A gombabetegségek terjedésének megelőzése érdekében a lehullott lombot mindig szedjük össze.
  • Ne használjunk műanyagot a rózsa téliesítésénél, mert az nem lélegzik.
  • Ne ássuk körbe, nehogy megsérüljön a gyökere. A szabadon maradt gyökérrészek ráadásul egészen biztosan a növény elpusztulásához vezetnek.

A rózsákat teleltethetjük két részletben

Az első ütemet időzítsük az első, általában novemberben bekövetkező kisebb fagyokra. Ilyenkor kupacoljuk fel a földjüket laza, morzsás szerkezetű termőfölddel. Ezt a szemzés felett 20 cm magasan tegyük meg. Soha ne ássuk fel a tő körül a földet és ne abból kupacoljunk! Ennek az az oka, hogy a rózsa gyökérzete ilyenkor könnyen megsérülhet, amely a növény elfagyását fogja előidézni.

A második ütemet a következő fagy elé ütemezzük, ekkor takarjuk le mulccsal, levelekkel vagy szalmával a rózsát. Fontos, hogy szellőző anyagot használjunk. Ha nagyon erős mínuszok várhatók, akár egy vödör rózsára borítása is plusz védelmet jelenthet.

Vigyázzunk a rózsáinkra télen is, hogy jövőre újult erővel gyönyörködtessenek bennünket a virágaikkal!