Elkezdődött a kárókatonák gyérítése a Tisza-tavon a fenntartható halgazdálkodás érdekében, miután a hidegebb idő beköszöntével megemelkedett számuk a területen – közölte a tiszafüredi székhelyű Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. a honlapján.

A tájékoztatás szerint a gyérítést ezúttal is a társaság munkatársai végzik az adott területen illetékes vadásztársaságok közreműködésével. Az elmúlt héten 16 egyedet ejtettek el – számoltak be.

A társaság közleménye szerint a körülmények nem ideálisak a gyérítésre, mert a hőmérséklet még nem csökkent le annyira, hogy a tározótér vízterületei befagyjanak, ezért a kárókatonák az egész tavon halászhatnak. Ezzel a szakemberek számára is nehezebbé vált a feladat, mert az áradás miatt a Tisza-tó vízszintje a nyári szint körül vagy fölötte mozog, így a madarak hatalmas területen szétszóródva pusztítják a halállományt. A magas vízszint azonban egyben nagyobb életteret is jelent a halak számára – jegyezték meg.

Megkezdődött a kárókatonák téli gyérítése a Tisza-tavon

Megkezdődött a kárókatonák téli gyérítése a Tisza-tavon – Fotó illusztráció: Shutterstock


A kormoránok, vagy kárókatonák tolla nem vízhatlan, testük melegével fűtik magukat, ehhez viszont folyamatosan enniük kell. Szétverik és megsebesítik a téli vizekben vermelő, lenyugodott halakat, egy elfogyasztott halra három elpusztított jut. Közben tönkreteszik a galériaerdőket is, mert savas ürülékük lemarja a fákat. A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40 000 példány jelenik meg a magyar vizeken.