Ezt dr. Sánta Ákos történész, főmuzeológus, a 2021-es budapesti Vadászati Világkiállítás egyik kurátora mondta a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, aki előadásában többek közt a kora újkor vadászati kultúrájáról, a fegyverként használt állatokról is beszélt.
Azt is elmondta: a múzeum fegyvergyűjteményében közel félezer vadászfegyver található, a 16. század második felétől a 20. század második feléig. Vannak közöttük cseh, belga, angol, német és amerikai műhelyek remekei, de a gyűjtemény gyarapítása szempontjából a magyar fegyverek a legfontosabbak.
Megesett, hogy a díszes fegyverekkel soha nem lőttek, csak a vitrinben tárolták és büszkén mutatták meg vendégeinek – forrás: Pixabay
Az érdekességek közül a művészien faragott csontborítású puskáikat és karabélyaikat emelte ki.
"Mindenképpen megemlítendő az a puska is, melyet Franz Stransky fraknói mester készített az Esterházy és más főúri családok számára. Ennek a fegyvernek van egy, a puskatus gerincén kialakított, vadász felé néző rövidebb csöve és egy kihajtható szuronya is, így megfordítva pisztolyként használhatták vagy döfhettek vele, ha a helyzet úgy kívánta" – árulta el.
A vadászok részéről felmerült az igény olyan fegyverekre, amelyekkel gyorsan lehet újabb lövést vagy lövéseket leadni. Erre a fegyverműhelyek többféle kreatív megoldást találtak, többek között forgótáras, valamint két-, három- és négycsövű vadászpuskák konstruálásával. Mindegyik látványos technikai újításnak számított, a három- és a négycsövű fegyver azonban nehéznek és nehézkesen kezelhetőnek bizonyult, így csak a vadászok, illetve a sportlövészek körében ma is használatos duplacsövű terjedt el világszerte. A 16. század közepén jelentek meg az akár hónapokig is tűzkész állapotban tartható keréklakatos fegyverek, amelyeket már a vadászok is használtak.
A kora újkori nemesség vadászatain már nem az élelemszerzésen, hanem a szórakozáson, a kikapcsolódáson volt a hangsúly. A Habsburg-udvarhoz közelebb élő birtokos nemesség teljesen átvette azt a nyugati vadászati kultúrát, melynek a reprezentáció is fontos része volt. Reprezentáltak a vadászkastélyokkal és a vadaskertekkel, a vadászruhákkal, a kerámia és porcelán tálalókészletekkel, a felszolgált ételekkel és italokkal, és persze egy míves, művészien díszített puska is komoly státuszszimbólumnak számított. Voltak olyan fegyverek is, melyeket a főurak kizárólag reprezentációs céllal vásároltak, hogy a falra akasztva, vagy vitrinbe téve mutogathassák a vendégeknek.
Anno nem létezett még vadászetika, söréttel akár őzre, golyóval pedig harkályra is lőttek – forrás: Pixabay
Erdélyben azonban az archaikusabb, középkori jellegű szokásrendszer jellemezte a vadászatokat. Egyszer a későbbi fejedelem, II. Rákóczi György esküvőjére érkezett vendégeknek I. Rákóczi György fejedelem nagy vadászatot rendezett. A fejedelemség vadban gazdag terület volt, így őz, gímszarvas, vaddisznó, barnamedve, szürke farkas, hiúz, mezei nyúl, fogoly, fácán, fürj és különböző víziszárnyasok is terítékre kerültek.
Akkoriban még nem létezett vadászetika, olyan, manapság evidensnek tekintett szabályokat sem tartottak be, hogy apróvadra sörétes, nagyvadra golyós fegyverrel vadászunk. Így aztán lőttek söréttel őzre, golyóval harkályra vagy mókusra, amelyik fegyver éppen elérhető közelségben volt. Az egyik főúrról, Rákóczi Lászlóról fennmaradt, hogy golyós puskával fecskét lőtt röptében. Szinte hihetetlen, hogy a régi fegyverekkel is ennyire pontosan lehetett célozni...
Érdekes, hogy a trófeák ekkor még nem játszottak központi szerepet, az agancsot főleg nyersanyagként használták vadásztőrök nyele és puskaagy díszítésére.
A mai értelemben vett klasszikus vadászeb-fajták akkoriban még nem léteztek, így például a vizsla sem, ezeket később nemesítették ki – forrás: Pixabay
A fekete lőporral működő elöltöltő puskák ekkorra szinte teljesen háttérbe szorították a hagyományos lőfegyvereket, az íjat és számszeríjat, a vadásztőrt, a vadászkardot és a lándzsát. Persze néha előkerültek azért ezek is, mert íjjal és számszeríjjal hangtalanul lehetett vadakat ejteni, míg tőrrel vagy karddal vadászni igazi virtusnak számított.
Wesselényi Miklós báró, a későbbi „árvízi hajós" is kifejezetten szerette a veszélyes helyzeteket, még a 19. század elején is gyakran vívott közelharcot felbőszült vaddisznókkal, melyeket tőrrel döfött le.
A kora újkorban többek között a mostani magyar agárok elődeivel, a klasszikus magyar agarakkal, illetve kopókkal és szelindekekkel vadásztak. A kopóknak és az agaraknak főként az volt a feladatuk, hogy a zsákmányként kiszemelt állatokat lőtávolságon belülre hajtsák, de gyakran rá is eresztették őket a vadakra. A robusztus felépítésű szelindekeknek a medve- és vadkanvadászatnál volt kulcsszerepük: megállították, körbevették, lefogták vagy legalábbis lefoglalták a nagyvadat a vadász érkezéséig. Ez korántsem volt veszélytelen küldetés, szinte mindig felöklelte néhányukat a vadkan vagy leütötte a medve, úgyhogy lényegében fogyóeszköznek számítottak.
Forrás: kultura.hu
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
