Ha itt az ősz, akkor vele együtt eljön a szelídgesztenye szezonja is. Sokaknak a szelídgesztenyéről elsőként a püré jut eszébe, pedig számtalan egyéb finomságot is készíthetünk ebből a csodás őszi csemegéből.

Amikor pedig eljönnek az első, hűvösebb napok, sorra jelennek meg az utcán a gesztenyesütők. Ezt az élményt pedig nem érdemes kihagyni. Nekem a nagymamám mutatta meg, hogy miért jó sült gesztenyét venni, hiszen nem csak az íze finom, de még a kezünket is átmelegíti, amikor a zsebünkbe tett kis papírzacskóból falatozunk. A forró gesztenye kívül és belül is melegséggel jár át bennünket, és persze nagyon finom és nagyon egészséges. Nem is beszélve a csodálatos illatról, ami betölti a házat, ha otthon sütjük a gesztenyét. Ismerjük hát meg a gesztenye minél több arcát!

Ismerd meg a szelídgesztenyét

Nem véletlen, hogy a gesztenyét már nagyon régóta kedvelik az emberek. Nem csak különlegesen finom, de nagyon egészséges is. 2007-ben pedig az év fájának is választották a szelídgesztenyét.

gesztenye szelídgesztenye

A gesztenye igazán finom megsütve, de levesként, köretként és akár még borként is kiváló. Fotó: Shutterstock

A szelídgesztenyefa a bükkfafélék családjába tartozó, gyors növekedésű fafaj. Délkelet-Európa hegyvidékeinek párás völgyeiből származik, és a rómaiak kezdték el meghonosítani a termése miatt. Magjából már akkor lisztet őröltek, és ők telepítették be a fákat hazánkba is.

Termése, a szelídgesztenye, nagyon sokféle módon használható fel. A maghéját bevágva piríthatjuk nyílt tűzön, de ha megszabadítjuk a héjától, azt akár kandírozhatjuk is, illetve készíthetünk belőle gesztenyepürét, bejglit, vagy egyéb süteményeket, de kiváló levesként, mártásként és akár töltelékként is, többek között a karácsonyi pulykába. Azonban nagyon fontos, hogy ne tévesszük össze a vadgesztenyével, melynek fogyasztása mérgező!

Erre figyeljünk, ha szelídgesztenyét vásárolunk

A szelídgesztenye szeptember végétől márciusig kapható a piacokon. Fontos, hogy körültekintően válasszunk, amikor szelídgesztenyét vásárolunk. Olyan nagyobb gesztenyéket válasszunk, amelyek nincsenek megsérülve, fényesek, kívülről kissé olajos tapintásúak, a felületük pedig sima.


De úgy is meggyőződhetünk róla, hogy valóban friss szelídgesztenyét szereztünk be, hogy vízbe tesszük, és amelyik feljön a víz felszínére, az már sajnos nem alkalmas a fogyasztásra.

A gesztenye arcai

A gesztenyéből remek levest, süteményt, pürét, tölteléket lehet készíteni, de még ezen kívül is rengeteg felhasználási módja van. Korzikán például olyannyira felfejlesztették a gesztenye felhasználását, hogy gesztenyesört, gesztenyemézet és lekvárt is készítenek belőle.

A franciák köretként is fogyasztják. Ehhez az áttört gesztenyét vajon párolt hagymához adják, ezután megsózzák, megborsozzák, és tejszínnel keverik össze. Az angolszász vidékeken és hazánkban is szívesen töltik meg vele a karácsonyi pulykát. Ekkor azonban darált hússal keverik, és úgy ízesítik.

Sok helyen pedig nem csak fogyasztják, de ünneplik is a gesztenyét, és gesztenyeünnepeket rendeznek a termés betakarítása után. Toszkánában, a Marradi nevű faluban, október minden hétvégéjén megrendezik az úgynevezett „Gesztenye ünnepet". Ilyenkor rengeteg gesztenyéből készült finomságot árulnak, többek között lekvárokat, mézeket, borokot, szörpöket és még pálinkát is.

Hazánkban is van hagyománya a gesztenye megünneplésének. Velemben már több, mint két évtizede rendezik meg az ünnep kétnapos változatát, ahol gesztenyesütéssel és különféle gasztronómiai bemutatókkal várják a gesztenye szerelmeseit. Madeira szigetén pedig Curral das Freiras faluban tartanak gesztenyeünnepet.

A gesztenye finom kis titkai

1. A szelídgesztenye apróbb terméseit állatok takarmányozására használják, de lisztet is őrölnek belőle.

gesztenye szelídgesztenye

A szelídgesztenye nem csak finom, de nagyon egészséges is. Fotó: Shutterstock

2. A szelídgesztenye Magyarország leghosszabb életű gyümölcsfaja. Kőszegen még 700 éves fákat is találhatunk.

3. Mi nagyon szeretjük a gesztenyét, azonban nem mindenki van így ezzel. A molyok és a muslincák kifejezetten kerülik, így érdemes gesztenyét tartani a lakás különböző pontjain.

4. A szelídgesztenyefa csak körülbelül 5-15 éves korában hozza meg első termését. Egy gesztenyefán évente akár 60 kg gesztenye is meg tud teremni.

5. A szántóföldi termelésre alkalmatlan területeken előszeretettel termeltek régebben gesztenyét.

6. A parasztcsaládokban jellemző volt, hogy gesztenyéből készült lisztből készítették a kenyerüket, és sokszor a burgonyát is szelídgesztenyével helyettesítették.

Ezért fontos, hogy sok gesztenyét együnk

A szelídgesztenyét már a népi gyógyászatban is használták hasmenés ellen. Ezen kívül kiváló megoldást nyújt hurutos és légzőszervi megbetegedések esetén, és görcsoldásban is. A gesztenyében nagyon sok vitamin megtalálható, bővelkedik B1-, B2-, B6-, C- és -E vitaminban, de káliumot, magnéziumot, vasat, rezet és foszfort is találhatunk benne.

A gesztenyében található eszcinnek számos jótékony hatása van, többek között segít megelőzni a különféle vizenyők kialakulását, gyulladáscsökkentő, javítja az érfalak rugalmasságát, görcsoldó, antioxidáns és köptető hatása is van. De a gesztenyére külsőleg is számíthatunk, mivel segít a narancsbőr elleni küzdelemben, és több fényvédő krém alapjául is szolgál, a kérgében található eszkulinnak köszönhetően.

A gesztenye nagyon gazdag rostokban, és segít a túlzott inzulintermelés visszaszorításában is, továbbá vízhajtó és zsírégető hatása is van.

Így készíts otthon csodás sült gesztenyét

Igazán hangulatos az utcán vásárolt sült gesztenyével sétálni, de ha éppen nem találkozunk árusokkal, otthon is el tudjuk készíteni ezt a csodás finomságot. Fontos, hogy csakis friss és hibátlan gesztenyét használjunk a sütéshez, és egyforma méretűek legyenek, mivel így fognak egyszerre elkészülni.

Sütés előtt vágjunk egy X alakot a héjba, hogy a gőz hatására nehogy felrobbanjon a gesztenye. Van, aki meg is főzi a gesztenyét sütés előtt. A sült gesztenyét érdemes még melegen meghámozni, mert később jóval nehezebb dolgunk lesz.

Mindenkinek gesztenyében gazdag őszt és jó étvágyat kívánunk!