Az utóbbi időszakban egyre több északi vármegyében láttak medvéket, farkasokat. Barna környékén, a Cserhátban, de még Karancsban is vannak medvék, így fontos, hogy körültekintőek legyünk, ha az erdőben kirándulunk - írta meg a Nool.

"Nagyon fontos, aki kirándulni szeretne a természetben, azt ne a reggeli, a késő délutáni, vagy az esti órákban tegye. Helyette inkább nappal induljanak útnak és lehetőleg maradjanak a kijelölt túraútvonalon, hiszen oda kevésbé megy a vaddisznó, mert inkább a sűrű erdőbe húzódnak el, igyekeznek elkerülni a zajos környezetet"

– mondta a Nool érdeklődésére Szabó László, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Nógrád Megyei Területi Szervezetének titkára.

A gombászoknak is figyelni kell

Nem csak azoknak érdemes óvatosnak lenniük, akik kirándulni mennek a hazai erdőkbe. A gombászoknak sem árt résen lenniük, hiszen ők is csak saját felelősségre térhetnek le az útról. Érdemes átgondolni, hogy merre indulunk az erdőben, hiszen sosem tudni, hogy milyen vadállattal találkozunk szembe.

Csak pórázon!

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy aki kutyával indul útnak, annak érdemes még óvatosabbnak lennie. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy szabadon engedjük. Mindig csak pórázon tartsuk a házi kedvenceinket, főleg az erdei útvonalakon. A saját biztonságuk érdekében fontos, de a jogszabályok sem engedik az ebek "szabad közlekedését" az erdei útvonalakon.


"Ráadásul nem csak a vaddisznók jelentenek veszélyt, ugyanis napjainkban már medvék és farkasok is élnek a nógrádi erdőkben"

– tette hozzá az elnök.

A farkas például nem válogat, bármilyen kutyát megfog, de egy medvével sem túl szerencsés összefutni az erdőben. Mivel ezek a vadak nem őshonosak a magyar erdőkben, így nógrádban sem, így senki sem ismeri őket igazán. Nem tudhatjuk, hogy mi történik egy-egy véletlen találkozó során.

Átszökött medvék

"Már Bárna környékén, a Cserhátban, de a Karancsban is vannak medvék"

– tette hozzá Szabó László.

A szakember mindenkit arra figyelmeztet, hogy a vadállatok, főleg a vaddisznók bármikor betévedhetnek a falvakba, településekbe. Aki találkozik velük, véletlenül se menjen oda hozzájuk, ne zaklassa őket és fotózza az állatokat. Tiszteletben kell tartani azt, hogy egy erős állatról van szó, akit ha békén hagyunk, akkor nem bánt bennünket. Magától nem támad, kizárólag akkor, ha veszélyben érzi a malacait.

A vaddisznó csak akkor támad emberre, ha meg kell védenie a kicsinyeit - fotó: pexels.com

A vaddisznók párzási, búgási ideje október és január közé esik, a fialási időszak január második felétől egészen májusig tart. Áprilisban tehát már szinte biztosan vannak kölykeik, akiket meg kell védeniük.