Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR415.28 FtUSD400.96 FtCHF441.5 FtGBP501 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Bízunk, hogy fizetik idén, én az mvh ügyintézőnek mondtam, hogy a fórumon mik terjednek, s azt mondta a sajtó rendelkezéseknek higgyünk, ne a pletykának...
Válasz #1797. hozzászólásra
Legalább nem kell belőle azonnal adózni. Meg jövőre már úgysem lesz ojró, vajon akkor miben számolják majd el, ha egyáltalán lesz mit....
Bízunk, én különben azt az infót kaptam, hogy legalább a mezőgazdászok száját be akarják fogni.
Illetve azt mondták, hogy 10 előtt még sose tudtak utalni.
Az a baj hogy pl én évről évre később kaptam meg a lét mert velem egytáblában lévő kiskirályok össze vissza garázdálkodtak. Nálom soha semmi hiányosságot valótlanságot nem tártak fel mégis ki kellett várom míg a végére járnak a dolgoknak. Volt hogy májusban láttam a pénzemet... és akkor már nagyon késő volt műtrágyát venni. :( De volt olyan is hogy az MVH esküdött hogy elutalta számomra a pénz egy részét hozzám mégse érkezett meg.. több napos utánajárással kiderült hogy az apeh lefoglalta és pontosan nem tudom de ha jólemlékszem 60 napig minden indok nélkül rajta tarthatja a kezét. Megreklamáltam nekik hogy nagy szükség lenne a lére ne szivasaananak már... mondták hogy őket ez nem érdeklni, lefojtatnak elelnem egy átfogó vizsgálatot és ha minden ok akkor majd kifizetik. Aztán már vagy a huszadik illetékes elvtárssal beszélve az a legnagyobb csodálkozásomra azt mondta na jó ha annyira kell az a lé nekem akkor leutalják.... gondoltom ez most szívat hogy elejét vegye a vitának... legnagyobb csodálkozásomra pár napra rá rajta volt a lé a számlámon.
Én értem de amikor egy idióta 0.5 hektárt rárajzol az én ellenőrzött területemre 3 éven keresztül, és minden évben visszaküldtem hogy az enyém rendben volt és le is lett ellenőrizve, és sorozatosan ilyen marhaság miatt került utolsók közé a kérelem, szerintem az ilyen ügyek tisztázásának is meg kellene hogy történjen az első 6 hónapban.Mert ez nagyon korai feldolgozottsági szakaszban kiderül.
De ez is visszavezethető létszámproblémákra.
Alapvetően nekem ugy nincsen bajom az MVH val.1-2 dolgot tartok picit körülményesnek.
Akinek rendben volt kérelme, mindig megkapta decemberben (évekre visszamenően a SAPS keret 90-95 %-a december végéig ki volt fizetve). Csak a legeslegproblémásabb kérelmek vannak júniusban kifizetve.
A létszám indoknak indok, az más kérdés, hogy mennyire méltányolható.
Nem mostani kifizetésről írtam hanem úgy általánosságban a évek során tapasztaltakról.
Az idén eddig tényleg eléggé egyszerre működött a dolog, de voltak évek hogy van aki december 20. án kapott, van aki június 20.-án, ezt nem tartom jónak.Ez pedig, te is tudod, nem indok hogy mennyien dolgoznak az MVH-nál.
Nem küldtem gazdálkodási naplót mert szántani kellett. Ez sem működik.
Én szerény véleményem szerint sehol nem alkalmaznám a beérkezési sorrendet. Ez korrupcióra csalásra ad okot. Ha 20. a határidő akkor 20. legyen minden beadott pályázat igénylés beérkezési ideje. Nyerjen az aki minőséget produkált , ne az aki gyors volt. (Netán előzetes információkkal rendelkezett, mert jó ismeretsége van.)Persze ez magánvélemény
A szlovák kifizető ügynökség létszám adatát nem ismerem (de most már engem is érdekel), míg az MVH-ban a megyei kirendeltségeken és a központban összesen 1700-1800 fő dolgozik. Az APEH-nál (a vámosok nélkül) 16 ezren ...
A SAPS kifizetések második részénél is működni fog, hogy 1 enterrel lesz elintézve. Nem tudom mire alapozod az összeesküvés elméletedet, mert még senki nem kapta meg a második részt, nincs ami reményre adhat okot.
Minden jogcímnél nem működhet az 1 enter megoldás, mert vannak jogcímek, ahol a kérelmeket a beérkezés sorrendjében kell elbírálni, vagy a kérelem beérkezésétől számított 30-60-90 nap az ügyintézési határidő.
Sapsi: tudod hogy szerintem téged tartunk itt az egyik legmegbízhatóbb és legkorrektebb információ forrásnak de ebben nem tudok igazat adni.
Szlovákiában valószínűleg kisebb az apparátus is ehhez, és a finanszírozási források is a szóban forgó pénzügyek % os arányától függenek.Velünk foglalkozik valaki ha egy szakhatósági eljárás csúszik és ezért határidőben nem ér be egy pályázat? Netán ettől egy vállalkozás a csőd szélére került? Kérdezi egy bank hogy a december 15. -i törlesztő részlet miért nem érkezett meg? Nem.
HA A magyar állam junius 15. re készül el ezzel akkor legyen junius 15. az időpont . és 1 enter gombal legyen lerendezve az első és az utolsó támogatási összeg is. Ez korrektség lenne. A mai rendszer egy kupleráj, találgatásokra, összeesküvés-elméletekre stb hülyeségre ad reális alapot. Igen lehet junius ra készülni most is de ha valaki kap az ember környezetében akkor elkezd reménykedni alapozni rá, kérdezősködni zaklatni az MVH-t És vele kell foglalkoznia az MVH-nak az helyett hogy a tényleges elellenőrzéssel , eljárással foglalkozna. Mert ha nem foglalkoznak vele akkor megint az MVH-t szidjuk. Mert mi ilyenek vagyunk. De talán azért mert a kötelező határidők csak ránk vonatkoznak.APEH nál is működik a 30-45 nap. Itt is így kéne lennie.Ha az előlegnél szinte 90% osan működött is ez a rendszer akkor mért nem lehetne ezt bevezetni minden egyes támogatási jogcímnél? Kapja mindenki egyszerre, egy időpontban amikor minddel végzett a hivatal.
Tegnap MVHban azt mondták nekem ha az összes előleg ki lesz fizetve. Akkor tudják a maradék lóvét visszaosztani és ez csak januárra lesz meg.... majd még hozzátették: "és különben is üres a kassza".
Én azt hittem, h ha a földhivatalban én vagyok bejelentve használóként, és meg van az őstermelőim illetve regisztrélom magam és az igénylést is beadom akkor én kapom meg a támogatást....
2 ha van családi kézben fele részben apám fele részben nagynéném a tulaj, mindketten aláírták a bérleti szerződést, illetve 3 ha-t bérlek falubeli idős emberektől akik szintén aláírták a haszonbérleti szerződést, ami szerint 2013 ig én használom a földeket.
Jövőre szeretnék először területalapú (SAPS) támogatást igényelni őstermelőként, de látom vannak buktatók, így pár dologban szeretnék útbaigazítást kérni. 5 ha-t fogok bérelni, ami részben családi föld részben idegen, ma függesztették ki az önkormányzatnál a haszonbérleti szerződéseket.Jelenleg derékig érő gaz van rajta, több éve nem művelt földek, melyek szántóként vannak bejegyezve. Kaszálással szeretném elkezdeni a művelésüket. Mire figyeljek oda, hogy ne legyen keserű a szőlő? Adózással kapcsolatos teendők vannak e? 3 ha Natura 2000-es területen fekszik.
Keresni kell valakit,akiben megbízol. Inkább valakiket.
Falugazdász, könyvelő, szaktanácsadó, stb.
Szerintem itt a fórum nem rossz.
Igaz minden rosszat elmondunk, de nem kell mindent szó szerint érteni.
Van egy olyan oldal, hogy www.pafi.hu
Ha nem tévedek pályázatfigyelő.
Abból érdemes kiindulni, és mindig azt csinálni, amire van pályázati pénz.
Ezért kapok majd hideget, meg meleget, de, ha rám hallgatsz, azt csinálsz amit akrsz és as nyulat utoljára, hagyd mert nem sikerül megfognod, csak kiugrsztod a bokorból.
Hagyd szegényt, hagy pihenjen.
aha értem köszönöm a választ,csak azért érdekel mert
bele szeretnék vágni egy kis állattenyésztésbe meg földművelésbe,és hogy mire számítsak.
Köszönöm.
A területalapú támogatás (TERA) összege, Euróban van meghatározva.
Az hogy mikori árfolyam az szintén le van írva. (nem tudom)
Mennyi az árfolyam azt te is le tudod kérdezni.
Az idén, akinek nincs visszaosztása és sara, az 58 000 Ft/ha támogatást kap.
Egyéb kérdést személyesen.
skype:radocz4060
Ha lehet a jövőre vonatkozóan nem szeretünk nyilatkozni, mert már többször megsütötte a kása szánkat.
Az a biztos, ami elmúlt, meg hogy Móriczka mamája ....
Nem tabu, de változó. Évenkénti számítási rendszer szerint változik az összeg, valamint ezért a pénzért bizonyos gazdálkodási előírásokat be kell tartani, amit ellenőriznek. És komoly szankciókkal is büntetnek. Ha figyeled a topikot tanulhatsz belőle, hogy ha mindent jól csinálsz akkor is érdekes dolgokba futhatsz bele.
Ezért nem okos válasz, hogy mikor és mennyi "szokott" lenni.
33554 hozzászólás
Ha 2012-ben fizetnék ki a SAPS-t, akkor vajon az melyik árfolyamon fizetik ki a 2012 január 1, vagy 2011 -es 292.55-ön.
Szerintem még bisztos hogy idén lessz támogatás.Az első részletet én reggel fél hétkor kaptam meg.
Válasz #1801. hozzászólásra
Nekem is...
Válasz #1796. hozzászólásra
nekem jó lesz fél 11-kor is
Válasz #1798. hozzászólásra
Bízunk, hogy fizetik idén, én az mvh ügyintézőnek mondtam, hogy a fórumon mik terjednek, s azt mondta a sajtó rendelkezéseknek higgyünk, ne a pletykának...
Válasz #1797. hozzászólásra
Legalább nem kell belőle azonnal adózni. Meg jövőre már úgysem lesz ojró, vajon akkor miben számolják majd el, ha egyáltalán lesz mit....
Válasz #1797. hozzászólásra
Akkor a hírek sajnos csak hírecskék...
de ezt találtam, az utolsó gondolatok...
http://mvh.eu-info.hu/cikk_ahol_id_-_19893
Válasz #1793. hozzászólásra
állítólag biztos hogy nem
99%, hogy nem lesz idén zsé
Válasz #1795. hozzászólásra
Bízunk, én különben azt az infót kaptam, hogy legalább a mezőgazdászok száját be akarják fogni.
Illetve azt mondták, hogy 10 előtt még sose tudtak utalni.
Ismerve kormányaint kommunikációját szerintem már rágen napi 3 szor bemondanák a hírekben , ha tervben lenne a kifizetés
Válasz #1790. hozzászólásra
Nem semmi, de hát ez itt Abszurdisztán nem de!?
Válasz #1792. hozzászólásra
Ez mennyire biztos, vagy csak valaki kitalálta és etetik itt a szegény gazdákat?
Évek óta mindig kifizették decemberben.
elvitte a pénzszállítós ugyhogy nem :DDDD
Válasz #1786. hozzászólásra
Fizetnek idén?
Válasz #1788. hozzászólásra
Az a baj hogy pl én évről évre később kaptam meg a lét mert velem egytáblában lévő kiskirályok össze vissza garázdálkodtak. Nálom soha semmi hiányosságot valótlanságot nem tártak fel mégis ki kellett várom míg a végére járnak a dolgoknak. Volt hogy májusban láttam a pénzemet... és akkor már nagyon késő volt műtrágyát venni. :( De volt olyan is hogy az MVH esküdött hogy elutalta számomra a pénz egy részét hozzám mégse érkezett meg.. több napos utánajárással kiderült hogy az apeh lefoglalta és pontosan nem tudom de ha jólemlékszem 60 napig minden indok nélkül rajta tarthatja a kezét. Megreklamáltam nekik hogy nagy szükség lenne a lére ne szivasaananak már... mondták hogy őket ez nem érdeklni, lefojtatnak elelnem egy átfogó vizsgálatot és ha minden ok akkor majd kifizetik. Aztán már vagy a huszadik illetékes elvtárssal beszélve az a legnagyobb csodálkozásomra azt mondta na jó ha annyira kell az a lé nekem akkor leutalják.... gondoltom ez most szívat hogy elejét vegye a vitának... legnagyobb csodálkozásomra pár napra rá rajta volt a lé a számlámon.
Én értem de amikor egy idióta 0.5 hektárt rárajzol az én ellenőrzött területemre 3 éven keresztül, és minden évben visszaküldtem hogy az enyém rendben volt és le is lett ellenőrizve, és sorozatosan ilyen marhaság miatt került utolsók közé a kérelem, szerintem az ilyen ügyek tisztázásának is meg kellene hogy történjen az első 6 hónapban.Mert ez nagyon korai feldolgozottsági szakaszban kiderül.
De ez is visszavezethető létszámproblémákra.
Alapvetően nekem ugy nincsen bajom az MVH val.1-2 dolgot tartok picit körülményesnek.
És csupán épitő jellegűen irtam amit irtam
Válasz #1787. hozzászólásra
Akinek rendben volt kérelme, mindig megkapta decemberben (évekre visszamenően a SAPS keret 90-95 %-a december végéig ki volt fizetve). Csak a legeslegproblémásabb kérelmek vannak júniusban kifizetve.
A létszám indoknak indok, az más kérdés, hogy mennyire méltányolható.
Nem mostani kifizetésről írtam hanem úgy általánosságban a évek során tapasztaltakról.
Az idén eddig tényleg eléggé egyszerre működött a dolog, de voltak évek hogy van aki december 20. án kapott, van aki június 20.-án, ezt nem tartom jónak.Ez pedig, te is tudod, nem indok hogy mennyien dolgoznak az MVH-nál.
Nem küldtem gazdálkodási naplót mert szántani kellett. Ez sem működik.
Én szerény véleményem szerint sehol nem alkalmaznám a beérkezési sorrendet. Ez korrupcióra csalásra ad okot. Ha 20. a határidő akkor 20. legyen minden beadott pályázat igénylés beérkezési ideje. Nyerjen az aki minőséget produkált , ne az aki gyors volt. (Netán előzetes információkkal rendelkezett, mert jó ismeretsége van.)Persze ez magánvélemény
Válasz #1784. hozzászólásra
ha üres a kassza hiába nyomnának entert
Válasz #1784. hozzászólásra
a gépen van kettő, meg az egéren egy.
Válasz #1783. hozzászólásra
és lesz idén enter vagy nem lesz?
Válasz #1780. hozzászólásra
A szlovák kifizető ügynökség létszám adatát nem ismerem (de most már engem is érdekel), míg az MVH-ban a megyei kirendeltségeken és a központban összesen 1700-1800 fő dolgozik. Az APEH-nál (a vámosok nélkül) 16 ezren ...
A SAPS kifizetések második részénél is működni fog, hogy 1 enterrel lesz elintézve. Nem tudom mire alapozod az összeesküvés elméletedet, mert még senki nem kapta meg a második részt, nincs ami reményre adhat okot.
Minden jogcímnél nem működhet az 1 enter megoldás, mert vannak jogcímek, ahol a kérelmeket a beérkezés sorrendjében kell elbírálni, vagy a kérelem beérkezésétől számított 30-60-90 nap az ügyintézési határidő.
Mi is de a fair úgy volna hogy az első is aznap kapja , és akkor nincs összeesküvés-elmélet... Ami nem is annyira biztos hogy az... :DDDD
Válasz #1780. hozzászólásra
Mi mindig az utolsó dátumra készülünk.
Úgy beszélünk a bankkal is.
Mondottam volt,az a biztos, ami elmúlt. Na meg a Móriczka ......
Válasz #1741. hozzászólásra
Sapsi: tudod hogy szerintem téged tartunk itt az egyik legmegbízhatóbb és legkorrektebb információ forrásnak de ebben nem tudok igazat adni.
Szlovákiában valószínűleg kisebb az apparátus is ehhez, és a finanszírozási források is a szóban forgó pénzügyek % os arányától függenek.Velünk foglalkozik valaki ha egy szakhatósági eljárás csúszik és ezért határidőben nem ér be egy pályázat? Netán ettől egy vállalkozás a csőd szélére került? Kérdezi egy bank hogy a december 15. -i törlesztő részlet miért nem érkezett meg? Nem.
HA A magyar állam junius 15. re készül el ezzel akkor legyen junius 15. az időpont . és 1 enter gombal legyen lerendezve az első és az utolsó támogatási összeg is. Ez korrektség lenne. A mai rendszer egy kupleráj, találgatásokra, összeesküvés-elméletekre stb hülyeségre ad reális alapot. Igen lehet junius ra készülni most is de ha valaki kap az ember környezetében akkor elkezd reménykedni alapozni rá, kérdezősködni zaklatni az MVH-t És vele kell foglalkoznia az MVH-nak az helyett hogy a tényleges elellenőrzéssel , eljárással foglalkozna. Mert ha nem foglalkoznak vele akkor megint az MVH-t szidjuk. Mert mi ilyenek vagyunk. De talán azért mert a kötelező határidők csak ránk vonatkoznak.APEH nál is működik a 30-45 nap. Itt is így kéne lennie.Ha az előlegnél szinte 90% osan működött is ez a rendszer akkor mért nem lehetne ezt bevezetni minden egyes támogatási jogcímnél? Kapja mindenki egyszerre, egy időpontban amikor minddel végzett a hivatal.
Köszi.
Válasz #1777. hozzászólásra
Egész pontosan 292,55, ha nem hiszed nézd meg EKB okt 1-ei nyitóárfolyamát .
Válasz #1776. hozzászólásra
de, asszem olyan 292,xx ft/eur-on van átszámolva az idei.
Nem tudja senki?
Válasz #1774. hozzászólásra
Az októberi kifizetést januárba téríti brüsszel,ezért fizetnek januárba.
Válasz #1773. hozzászólásra
vagyis ez a lényeg, h "üres a kassza".
Válasz #1768. hozzászólásra
Tegnap MVHban azt mondták nekem ha az összes előleg ki lesz fizetve. Akkor tudják a maradék lóvét visszaosztani és ez csak januárra lesz meg.... majd még hozzátették: "és különben is üres a kassza".
Válasz #1763. hozzászólásra
Na ezt hol kémlelted.A bázisév 2014 lesz és utánna lesz ugy ahogy te mondod.Most nem igy van.
Válasz #1770. hozzászólásra
99%-ban januárba fizetik.
Válasz #1769. hozzászólásra
Még optimista vagyok.
Válasz #1768. hozzászólásra
jah, csak azt nem mondták, hogy melyik év melyik hónapjának 15-e után
jövőre lesz...
Válasz #1762. hozzászólásra
Tegnap előtt a hírekben, másképp volt ..15.e után.
Válasz #1758. hozzászólásra
Milyen árfolyamon számítoták?
Válasz #1765. hozzászólásra
Köszönöm
Válasz #1764. hozzászólásra
nyugi! ha te vagy bejelentve földhasználónak, akkor neked jár a támogatás
Én azt hittem, h ha a földhivatalban én vagyok bejelentve használóként, és meg van az őstermelőim illetve regisztrélom magam és az igénylést is beadom akkor én kapom meg a támogatást....
2 ha van családi kézben fele részben apám fele részben nagynéném a tulaj, mindketten aláírták a bérleti szerződést, illetve 3 ha-t bérlek falubeli idős emberektől akik szintén aláírták a haszonbérleti szerződést, ami szerint 2013 ig én használom a földeket.
Miről kell lemondaniuk még ezen kívűl?
Válasz #1761. hozzászólásra
Keresni kell valakit,akiben megbízol. Inkább valakiket.
Falugazdász, könyvelő, szaktanácsadó, stb.
Elsőnek be kell jelenteni 30 naspon belül a földhivetel fel, hogy Te vagy a földhasználó.
Internetről letölthatő az adatlap.
Alá kell írni két személynek.
A régi földhsználó ki volt?
Ha nem akar lemondani, akkor hiába leszel tulaj nem Te kapod a támogatást.
Ma én is azt az infót kaptam hogy nem lesz idén második részlet. :(
Sziasztok!
Jövőre szeretnék először területalapú (SAPS) támogatást igényelni őstermelőként, de látom vannak buktatók, így pár dologban szeretnék útbaigazítást kérni. 5 ha-t fogok bérelni, ami részben családi föld részben idegen, ma függesztették ki az önkormányzatnál a haszonbérleti szerződéseket.Jelenleg derékig érő gaz van rajta, több éve nem művelt földek, melyek szántóként vannak bejegyezve. Kaszálással szeretném elkezdeni a művelésüket. Mire figyeljek oda, hogy ne legyen keserű a szőlő? Adózással kapcsolatos teendők vannak e? 3 ha Natura 2000-es területen fekszik.
Köszönöm a segítséget!
Válasz #1759. hozzászólásra
Keresni kell valakit,akiben megbízol. Inkább valakiket.
Falugazdász, könyvelő, szaktanácsadó, stb.
Szerintem itt a fórum nem rossz.
Igaz minden rosszat elmondunk, de nem kell mindent szó szerint érteni.
Van egy olyan oldal, hogy www.pafi.hu
Ha nem tévedek pályázatfigyelő.
Abból érdemes kiindulni, és mindig azt csinálni, amire van pályázati pénz.
Ezért kapok majd hideget, meg meleget, de, ha rám hallgatsz, azt csinálsz amit akrsz és as nyulat utoljára, hagyd mert nem sikerül megfognod, csak kiugrsztod a bokorból.
Hagyd szegényt, hagy pihenjen.
aha értem köszönöm a választ,csak azért érdekel mert
bele szeretnék vágni egy kis állattenyésztésbe meg földművelésbe,és hogy mire számítsak.
Köszönöm.
Válasz #1752. hozzászólásra
A területalapú támogatás (TERA) összege, Euróban van meghatározva.
Az hogy mikori árfolyam az szintén le van írva. (nem tudom)
Mennyi az árfolyam azt te is le tudod kérdezni.
Az idén, akinek nincs visszaosztása és sara, az 58 000 Ft/ha támogatást kap.
Egyéb kérdést személyesen.
skype:radocz4060
Ha lehet a jövőre vonatkozóan nem szeretünk nyilatkozni, mert már többször megsütötte a kása szánkat.
Az a biztos, ami elmúlt, meg hogy Móriczka mamája ....
értem és menyire lehet számítani?
Válasz #1753. hozzászólásra

figyu má
GIYF