Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak632 FtBenzin árak614 FtEUR414.08 FtUSD396.98 FtCHF444.25 FtGBP499 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz Vadmalac #2209. hozzászólásáraIgen, 2 előadót is meghallgattak, nekem is volt ott egy földmérő ismerősőm, de mellette dolgozik mezőgazdasági cégnek használati megosztások, kimérés stb. Szóval azt mondta, hogy az ott részt vevő földmérők 3/4-énél alapjaiban kellne kezdeni egy akg oktatást, mert arról halvány lila gőzük sincs. Alapvetően nem értették meg azt, hogy majd nem a gazda birtokát kell kijelölni, és megmutatni neki hogy hol van a sarka a földjének, hanem amit a gazda mutat, hogy ezt használja és viszi be a programba, azt kell lemérni. Mellesleg persze ha szeretné ezek mellett, ki is jelöltetheti a földmérővel, de ez már mellékes.
Válasz Akginform #2208. hozzászólásáraIgen ez megvan. Még jó, hogy 2 napja volt a főnökük Pesten valami okításon!
Úgy imádom, amikor ilyen szarságokkal ijesztgetik az embert!
Tudtok e olyanról, hogy a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület mérésekor van maximális területméret, ami fölött már azt is külön kell mérni? Hirtelen nem találok a jogszabályban erre vonatkozóan semmit, de értelmetlennek találom, viszont a földmérők szerint van ilyen. Eddig úgy tudtam, hogy csak a táblaméret van korlátozva, a "ket" mérete nem.
Válasz Radocz #2202. hozzászólásáraOké, köszi. Hétfőn amúgy is fel akartam keresni. A Fiatal Gazdára visszatérve, nem az a fajta pályázó vagyok, aki 0 tudással ugrott bele. A föld nincs is a vállalásaimban, csak hasznosítanám, ha már van. Amire pályáztam(méhészet), abban képben vagyok.
Válasz nagyko #2195. hozzászólásáraJavaslom olvasgasd sűrűn, hogy mit is kell betartanod a nyertes Fiatal Gazda pályázattal.
Igaz, hogy most könnyebb bármire költeni mint valaha, de azért Én óvatos lennék.
Az AKG_ban van 16 Tematikus előírás csoport.
Mielőtt választasz olvasd el, hogy miket kell betartani. Azt beszéld meg, azzal akivel műveltetni fogod a földet.
Mert ugye Te mint tulajdonos leszel a földhasználó, amit 30 napon belül be kell jelenteni a földhivatalnak.
Ez most nagyon sürgős, mert az AKG-nál plusz pontot jelent.
Van 139 oldal ami az AKG/BIO-ról szól.
eZT már módosították, de még nem kaptuk meg.
Úgy kezdődik, hogy keress olyan szaktanácsadót, aki 4 pontért aláírhatja, és azonnal keresni kell területmérőt, mert ott a szűk keresztmetszet.
A falugazdászod mindent tud, csak hallgasd végig, hogy mit javasol.!
Válasz Mézga #2199. hozzászólásáraAzért jó h vannak önkéntes igazságosztók, nem veszik észre h magukról állitanak ki bizonyitványt, 1 ilyen megnyilvánulást aki olvassa, nem felejti jószándékúságát .
Válasz Pilátus #2193. hozzászólásáraNem azt sugallom hogy be kell vállalni mert 5.év végén ha nem teljesült 3 éven keresztül.Teljes támogatási időszakra vonatkozó KET kizárás,jogosulatlan igénybevétel.(pénz vissza)
Válasz joc #2194. hozzászólásáraHatározatlan idejű, bármikor visszamondhatom és jeleztem is ezt az illetőnek már korábban. Meg fig-ként érdemes a nevemre íratni az emelt területalapú miatt is.
Válasz vereszs #2190. hozzászólásáraEzzel azt akarod súgalni hogy mi a francot foglalkozni vele és szépen be kell vállani mert aha véletlenúl is ellenőriznek akkor is csak 3 százalék a büntetés AZ meg kit érdekel annyiért csak futkossanak a mezőn a "földönfútó" MVH"sok"
Elég kezdő vagyok ebben az AKG-s dolgokban. Leírom konkrétan a helyzetem. Van egy 3 ha-os szántóm, ami ki van adva haszonbérbe. Most vissza akarom venni és be akarom vinni a területet AKG-ba. Termelni nem akarok rajta, ahogy kiveszem az EU-nak is pont ez a célja az AKG-val. Arra gondoltam, hogy lucernával betelepítem az egészet és kész. 3-4 évig nem is háborgatnám, esetleg egy helyi gazdának odaadnám kaszálni. Ez így ebbe a formába működne?
Válasz vereszs #2187. hozzászólására"szegély fentartása a bevitt terület legalább 25%-án legalább 3 évig, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.
5 ha legalább 25%-a =1,25 ha, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.Több méter lehet csak kevesebb nem."
Hallotta már mindnenki, hogy változni fog a kiírás.
Ez a rész is változás alatt van.
Az törésponotk helyett is kezdőpont fog szerepelni. Már a javítás megtörtént, csak még mi nem látjuk.
A Növényorvosi Kamara tájékoztatón is mondtak számunkra jó hírt, de még nincs leírva. És ugye addig amíg leírva nincs, az olyan bizonytalan mint a kutya vacsorája 21 óra után.
Szerdán csütörtökön két elérhetőséget is kaptunk, ahol válaszolnak a feltett kérdéseinkre.
Egyiket Papp Gergely adta meg az ott levő szaktanácsadóknak, másikat a NAK ügyfélszolgálatán kaptam.
Ha szerencsénk lesz figyelni fogják az itteni Fórumon elhangzott kérdéseket.
Ha mégsem, akkor a hozzám privátban lejuttatott kérdést továbbítani tudom a megkapott email címre. (csak telefonos megbeszélés után).
Válasz Pilátus #2188. hozzászólására11.számu melléklet szankciós táblázat szerint ellenőrzés KET-enként évente. 15.a)A szegély nagysága nem éri el a bevitt terület 25%-át első alkalom -3% töbszöri alkalom -10%,5.év végén 15.b)Nem teljesült 3 éven keresztül az előirás KET kizárás.
Nem az össz terület 25 százalékának kell lenni?Miért kellene táblánként tartani a 25 százalékot?Az annyi része amenyi a mértani alakzatból adódik és csak az a lényég hogy 6méter széllesség legyen ha az egész táblát akarod körbeszegni.Itt jó lenne ha a szegély és a beszegett tábla együttes nagyságát tekintenék 0,3 tized hektáros legkisebb parcella méret tekintetében és nem ketté bontanák ebben az egy esetben.Még mindig nem tiszta hogy az 5 hektáros darabok lehetnek e egymás mellett közvetlenül és ekkor egyik búza a másik meg árpa vaagy tönköly búza? Illetve ha egy növényt akarok mind két táblába akkor elég e közé húzni a 6m széles méhlegelőt?
Válasz Pilátus #2186. hozzászólásáraÉvelő szántóföldi kultúrák és vetett ugar kivételével a táblák maximális mérete 5 ha.
Növényvédőszer mentes tartós zöldugar/méhlegelő szegély fentartása a bevitt terület legalább 25%-án legalább 3 évig, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.
5 ha legalább 25%-a =1,25 ha, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.Több méter lehet csak kevesebb nem. Ha egy tábla 1000m x300m akkor azt miért kell keresztbe müvelni.
Tételezzük fel hogy igenis leszek olyan elvetemült hogy 1000 hektárt is fel darabolok 5 hektárokra(ukrán román nyomásra teljesen átveszik az olasz gabona piacot elöttünk és 3500 forintért nem termelünk sem búzát sem kukoricát vagyis oda jutunk hogy nincs profit!! így lehet hogy minden lucerna lesz ééés ot is fog rohadni a földön mert én fel nem szedem,nulla költség viszont akkor nem teljesítem az 5hektáros feladatot mert minden szomszéd táblába lucerna lesz?? viszont ez csak nem lehet gond ha hagyok1 méter na jóó 2 méter széles "nyíladékot amit szártépőzők vagy fozát??) és mondjuk ekkor van olyan tábla ami csak" 300 méter hosszú és 1000 méter széles amit ugye 6db 5hektár alatti táblára kell osztanom mondjuk egy 6méter széles "méhlegelőcskés" csíkokkal DEEE a 6mx300m csíkok csak 0,18 heki így erre nem is lehet táámogatást igényelni SEMMILYENT!! És ne jöjjön nekem azzal senki hogy akkor vessél 7méter széles csíkot amikor 6méter széles a Véder!!(vetőgép) és akíírásban is az van hogy vagy 3mét3r vagy 6 méter széles lehet a méhlegelő... Na csak ennek legyen vége akkor minden trakit gépet száműzők a tanyáról akár fillérekért ééés méhészkedni fogok DE csak tíz kaptárral!
ha van két táblám, s az egyik 5 ha a másik pedig 6 ha akkor ha az 5 ha nál kiválasztom az 1. csomag ba az max méret 5ha vállalást a 6ha ba pedig 2.csomag nem teszem bele, akkor az 5 ha ra jár a plusz pénz vagy pedig nem.
Ha a választható előirások közül ,kiválasztom a "támogtásba vont teljes területen, a táblák maximális mérete 5 ha" -akkor az gondolom csak az én akg területemre igaz?....tehát az ,hogy a szomszéd ugyanazt a kulturát vetette ,az nem befolyásolja az én 5 ha-os korlátomat?
Válasz Radocz #2178. hozzászólásáraNem a bonyolultsággal van a probléma, "választott előírások megnevezése" résznél elég ha a sorszámát oda írom a kötelezettségnek, vagy ki kell írni egyenként minden blokkra mit vállalt szövegesen? (munka szempontjából nem minden :)
Az azért nem annyira bonyolult. Igaz nem én tötöttem ki, csak átnéztem mást javasoltam és aláírtam, x forintért.
Szombaton próbáltuk felvinni az elsőt, de mondottam volt, hogy majd 10 után.
De fiatal agilis kollegám szabadidjében neki állt gyakorolni, majd a 35 éves évfolyam találkozónkon kérédeivel poróbált zaklatni.
Elismételtem, hogy majd 10 után az itt elolvasott okosságok után megoldjuk az első 5 000 felmérés feltöltését.
De a beadás az érdekes lesz, mert amíg nem lesz végső változat, addig egyet sem enged elküldeni.
Anno a VKSZ felületen egy szerződést feltöltöttünk 15-20 perc alatt.
Amikor lelassult a rendszer akkor 3-4 óra kellett egy ilyennek.
A NAV akkor még APEH idején ugyanez volt.
Most éppen miért lenne másképp?
Ott leszek szerdán is.
Az aláírásról Hajdúdorogon azt mondta a Főfalugazdász, hogy a névsorból nem lehet törölni a személyeket.
Azt meg nem írták oda, hogy csak annak az aláírása ér 4 pontot, aki személy igazolvány ellenében átvette az írát, hogy részt vett a képzésen, vagy a pótképzésen.
Ez is szándékos félre vezetésnek tűnik, mert a jelenlegi értelmezés szerint a névsorból bárki aláírhat.
Legfeljebb az elbíráláskor nem adnak plusz pontot arra, aki nem rendelkezik, vagy nem csatolja az igazolást arról, hogy részt vett az AKG/BIO képzésen.
Azt is mondták még, hogy meg lesz hosszabbítva, meg szeretnék elintézni, hogy ne kelljen elvégezni a területmérést.
Egyelőre ami megjelent a
https://www.palyazat.gov.hu/
www.szechenyi2020.hu oldalon azzal főzünk.
Ha a változtatásban megjelenik a töréspontok helyett egy töréspont, akkor lesz olyan aki perrel fenyeget engem területmérőt, mert többet kellett fizetni a területen töltött idő miatt.
És ebben igaza van, de kifizeti a "révészt"?
Válasz Radocz #2175. hozzászólásáraSzerdán lesz Pesten szaktanácsadóknak is, remélem mondanak valami értelmeset, szaktanácsadói igazolásról is. 3 ember négy félét mond, hogyan lehet kitöltetni meg ki írhatja alá..
Sziasztok, a kitöltő felületen 2 csomag állítható össze a vállalásokból, majd ezek a csomagok rendelhetőek az adott táblákhoz.
Ez most azt jelenti , hogy nem minden táblára kötelező ugyanazokat a vállalásokat teljesíteni?
Mert eddig az volt, hogy minden táblán ugyanazokat kell vállalni.
Válasz Vadmalac #2171. hozzászólásáraPontosan, csak te jobban megfogalmaztad!
A másodiknál nem vagyok teljesen tisztában én sem, ugyanis állat nem lévén, a lucerna részünkre nem létszükséglet, csak van ismerős kisgazda, aki így kalkulál. Ugyanakkor én nem értem, ha valaki mentesül egy előírás alól, akkor annak miért kellene kijelölnie bármit is.
Válasz otis #2163. hozzászólásáraÉn úgy értelmezem, hogy ha pl. vállalod AKG-ban, hogy 5 év alatt 1x zöldtrágyanövényt vetsz, aztán abban az évben ezt a területet jelölöd be EFA-ként is, akkor erre nem kapsz akg-s pénzt.
Vagy pl. ha a teljes akg-s területeten lucernát vetsz, de ennek mondjuk 50%-át bejelölöd EFA-területnek is, akkor arra a részre szintén nem kapsz AKG-s pénzt. Ez utóbbiban azért nem vagyok biztos.
Válasz berenyil2 #2168. hozzászólásáraA prj nem szükséges, csak a dbf, spp, shx.
Most próbáltam ki, a következőt is fel tudta tölteni:
"11 Kovács Sándorné Ödön Lőrinc 1,23 ha.zip"
A zip-en belül nem szabad semmiféle ékezetnek, vesszőnek, üres helynek lennie.
Én ezt használom: shape.shx, shape.dbf, shape.shp
Válasz Agrár-Titkár #2167. hozzászólásáraKipróbáltam ékezet nélkül, de sajnos nem ment úgy sem. Esetleg tapasztalatod azzal, hogy milyen programmal kellene tömöríteni?
Próbáltam a sima windows-ossal (jobb klikk a file-okon-küldés-tömörített mappa) és a Total Commanderr beépítettel. Ezekkel sem lett jobb.
Amúgy van a zipben 1-1 db a köv. file típusokból:dbf,prj,shp,shx
Ez így jó gondolom.
Válasz berenyil2 #2166. hozzászólásáraEbbe én is belefutottam.
A megoldás: nem lehetnek ékezetek, valamint nem mindegy, milyen programmal tömöríted.
Én ezért írhattam át a hétvégén a jegyzőkönyv készítő programomat.
Válasz silveragrokft #2165. hozzászólásáraIgen igen ez meg is történt, mivel addig a térképet se engedi megnyitni amíg ezek nincsenek meg. A zip is fel van töltve, de a térkép megnyitásakor azt írja nincs térkép.
Gyanús amúgy, mert kipróbáltam a területalapú felületen feltölteni (mintha változáskezelést indítottam volna)és ott sem rajzolja be.
Viszont pl letöltöttem a Digiterra Explorer próba verzióját és abba be tudtam tölteni az shp file-t.
Válasz sixx #2150. hozzászólásáraEz véleményem szerint így nem igaz. Ugyanazon hasznosítást, jelen esetben a másodvetést nem lehet elszámoltatni mindkét helyen. De abban az esetben, ha fővetésben gabona volt lejelentve, azt elszámolják az AKG-ban is és a sima területalapúban is, azonban ha másodvetéssel akar zöldíteni, az az AKG-t nem érinti, így nem hiszem, hogy emiatt nem kapna AKG-s támogatást.
Más:
Azokkal mi a helyzet, akik a teljes bevitt területen évelő szálas pillangóst, vagy azok füves keverékét termesztik az 5 év alatt? A zöldítési rendeletben a lucerna pl ideiglenes gyepként van definiálva, ami mentesíti a termelőt a zöldítési kötelezettség alól, ugyanakkor az AKG-ban is lehetőséget ad arra, hogy mind az 5 év alatt lucernát termesszen a teljes területén. Ezek alapján ott sem hiszem, hogy kizárná egymást a két dolog, mivel nem elfogadják zöldítésként, hanem menetesítik.
6512 hozzászólás
Ez a Pesti okítás már a második alkalom volt.
Én mindkettőn ott voltam, mert e nélkül a NAK Nonprofit KFT nem köt velem szerződést.
Új Fórumozónk árképzése csak kicsit magasabb, mint a mienk duplájára emelve.
Mondottam volt, mi is egyedi árral dolgozunk.
Az AKG/ÖKO szaktanácsadási plusz 4 pontot is tudom produkálni, mert benne vagyok a "szűkebb" névjegyzékbe is.
Radócz István
11123-08
Tel:70453-6883
Válasz Vadmalac #2209. hozzászólásáraIgen, 2 előadót is meghallgattak, nekem is volt ott egy földmérő ismerősőm, de mellette dolgozik mezőgazdasági cégnek használati megosztások, kimérés stb. Szóval azt mondta, hogy az ott részt vevő földmérők 3/4-énél alapjaiban kellne kezdeni egy akg oktatást, mert arról halvány lila gőzük sincs. Alapvetően nem értették meg azt, hogy majd nem a gazda birtokát kell kijelölni, és megmutatni neki hogy hol van a sarka a földjének, hanem amit a gazda mutat, hogy ezt használja és viszi be a programba, azt kell lemérni. Mellesleg persze ha szeretné ezek mellett, ki is jelöltetheti a földmérővel, de ez már mellékes.
Válasz Zoli 63 #2201. hozzászólásáraBaszottjószándékuvagyok, mert dobtakmárfelnekem a támogatásonfelül még 100000-es bérletetis!
Válasz Akginform #2208. hozzászólásáraIgen ez megvan. Még jó, hogy 2 napja volt a főnökük Pesten valami okításon!
Úgy imádom, amikor ilyen szarságokkal ijesztgetik az embert!
Válasz Vadmalac #2206. hozzászólásáraAz előírás csoportokat ha megnézed, csak a tábla méretet maximalizálja 40 ha-ban.
KET bármekkora lehet.
1-4 melléklet hol van? csak az 5-töl kezdődik.
Tudtok e olyanról, hogy a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület mérésekor van maximális területméret, ami fölött már azt is külön kell mérni? Hirtelen nem találok a jogszabályban erre vonatkozóan semmit, de értelmetlennek találom, viszont a földmérők szerint van ilyen. Eddig úgy tudtam, hogy csak a táblaméret van korlátozva, a "ket" mérete nem.
Sziasztok!
Van valakinek valami plusz infója az ökoról?
Kiírás módosult, határidő a régi https://www.palyazat.gov.hu/doc/4524
Válasz Radocz #2202. hozzászólásáraOké, köszi. Hétfőn amúgy is fel akartam keresni. A Fiatal Gazdára visszatérve, nem az a fajta pályázó vagyok, aki 0 tudással ugrott bele. A föld nincs is a vállalásaimban, csak hasznosítanám, ha már van. Amire pályáztam(méhészet), abban képben vagyok.
Válasz nagyko #2195. hozzászólásáraJavaslom olvasgasd sűrűn, hogy mit is kell betartanod a nyertes Fiatal Gazda pályázattal.
Igaz, hogy most könnyebb bármire költeni mint valaha, de azért Én óvatos lennék.
Az AKG_ban van 16 Tematikus előírás csoport.
Mielőtt választasz olvasd el, hogy miket kell betartani. Azt beszéld meg, azzal akivel műveltetni fogod a földet.
Mert ugye Te mint tulajdonos leszel a földhasználó, amit 30 napon belül be kell jelenteni a földhivatalnak.
Ez most nagyon sürgős, mert az AKG-nál plusz pontot jelent.
Van 139 oldal ami az AKG/BIO-ról szól.
eZT már módosították, de még nem kaptuk meg.
Úgy kezdődik, hogy keress olyan szaktanácsadót, aki 4 pontért aláírhatja, és azonnal keresni kell területmérőt, mert ott a szűk keresztmetszet.
A falugazdászod mindent tud, csak hallgasd végig, hogy mit javasol.!
Válasz Mézga #2199. hozzászólásáraAzért jó h vannak önkéntes igazságosztók, nem veszik észre h magukról állitanak ki bizonyitványt, 1 ilyen megnyilvánulást aki olvassa, nem felejti jószándékúságát .
Válasz Megmondó #2197. hozzászólására
Válasz Megmondó #2197. hozzászólásáranincs abban csalás ha odaadja a lucernát valakinek
Válasz Megmondó #2197. hozzászólásáraMegkérhetnélek, hogy magyarul írj? Nem értem!
Válasz nagyko #2192. hozzászólásáraIgen! Talán müködne!!! Ad 1!Ha tudnám neved reged! Talán elsőlennék aki feljelentene csalással!
Válasz Pilátus #2193. hozzászólásáraNem azt sugallom hogy be kell vállalni mert 5.év végén ha nem teljesült 3 éven keresztül.Teljes támogatási időszakra vonatkozó KET kizárás,jogosulatlan igénybevétel.(pénz vissza)
Válasz joc #2194. hozzászólásáraHatározatlan idejű, bármikor visszamondhatom és jeleztem is ezt az illetőnek már korábban. Meg fig-ként érdemes a nevemre íratni az emelt területalapú miatt is.
Válasz nagyko #2192. hozzászólásáraLejárt a bérleti szerződés?
Válasz vereszs #2190. hozzászólásáraEzzel azt akarod súgalni hogy mi a francot foglalkozni vele és szépen be kell vállani mert aha véletlenúl is ellenőriznek akkor is csak 3 százalék a büntetés AZ meg kit érdekel annyiért csak futkossanak a mezőn a "földönfútó" MVH"sok"
Elég kezdő vagyok ebben az AKG-s dolgokban. Leírom konkrétan a helyzetem. Van egy 3 ha-os szántóm, ami ki van adva haszonbérbe. Most vissza akarom venni és be akarom vinni a területet AKG-ba. Termelni nem akarok rajta, ahogy kiveszem az EU-nak is pont ez a célja az AKG-val. Arra gondoltam, hogy lucernával betelepítem az egészet és kész. 3-4 évig nem is háborgatnám, esetleg egy helyi gazdának odaadnám kaszálni. Ez így ebbe a formába működne?
Válasz vereszs #2187. hozzászólására"szegély fentartása a bevitt terület legalább 25%-án legalább 3 évig, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.
5 ha legalább 25%-a =1,25 ha, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.Több méter lehet csak kevesebb nem."
Hallotta már mindnenki, hogy változni fog a kiírás.
Ez a rész is változás alatt van.
Az törésponotk helyett is kezdőpont fog szerepelni. Már a javítás megtörtént, csak még mi nem látjuk.
A Növényorvosi Kamara tájékoztatón is mondtak számunkra jó hírt, de még nincs leírva. És ugye addig amíg leírva nincs, az olyan bizonytalan mint a kutya vacsorája 21 óra után.
Szerdán csütörtökön két elérhetőséget is kaptunk, ahol válaszolnak a feltett kérdéseinkre.
Egyiket Papp Gergely adta meg az ott levő szaktanácsadóknak, másikat a NAK ügyfélszolgálatán kaptam.
Ha szerencsénk lesz figyelni fogják az itteni Fórumon elhangzott kérdéseket.
Ha mégsem, akkor a hozzám privátban lejuttatott kérdést továbbítani tudom a megkapott email címre. (csak telefonos megbeszélés után).
Válasz Pilátus #2188. hozzászólására11.számu melléklet szankciós táblázat szerint ellenőrzés KET-enként évente. 15.a)A szegély nagysága nem éri el a bevitt terület 25%-át első alkalom -3% töbszöri alkalom -10%,5.év végén 15.b)Nem teljesült 3 éven keresztül az előirás KET kizárás.
Válasz Pilátus #2188. hozzászólásáraNem kell táblánként, lehet akár egy táblán is. Ha más-más növényt vetsz, akkor jó, amit írtál.
Nem az össz terület 25 százalékának kell lenni?Miért kellene táblánként tartani a 25 százalékot?Az annyi része amenyi a mértani alakzatból adódik és csak az a lényég hogy 6méter széllesség legyen ha az egész táblát akarod körbeszegni.Itt jó lenne ha a szegély és a beszegett tábla együttes nagyságát tekintenék 0,3 tized hektáros legkisebb parcella méret tekintetében és nem ketté bontanák ebben az egy esetben.Még mindig nem tiszta hogy az 5 hektáros darabok lehetnek e egymás mellett közvetlenül és ekkor egyik búza a másik meg árpa vaagy tönköly búza? Illetve ha egy növényt akarok mind két táblába akkor elég e közé húzni a 6m széles méhlegelőt?
Válasz Pilátus #2186. hozzászólásáraÉvelő szántóföldi kultúrák és vetett ugar kivételével a táblák maximális mérete 5 ha.
Növényvédőszer mentes tartós zöldugar/méhlegelő szegély fentartása a bevitt terület legalább 25%-án legalább 3 évig, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.
5 ha legalább 25%-a =1,25 ha, legalább 3 vagy 6 méter szélességben.Több méter lehet csak kevesebb nem. Ha egy tábla 1000m x300m akkor azt miért kell keresztbe müvelni.
Tételezzük fel hogy igenis leszek olyan elvetemült hogy 1000 hektárt is fel darabolok 5 hektárokra(ukrán román nyomásra teljesen átveszik az olasz gabona piacot elöttünk és 3500 forintért nem termelünk sem búzát sem kukoricát vagyis oda jutunk hogy nincs profit!! így lehet hogy minden lucerna lesz ééés ot is fog rohadni a földön mert én fel nem szedem,nulla költség viszont akkor nem teljesítem az 5hektáros feladatot mert minden szomszéd táblába lucerna lesz?? viszont ez csak nem lehet gond ha hagyok1 méter na jóó 2 méter széles "nyíladékot amit szártépőzők vagy fozát??) és mondjuk ekkor van olyan tábla ami csak" 300 méter hosszú és 1000 méter széles amit ugye 6db 5hektár alatti táblára kell osztanom mondjuk egy 6méter széles "méhlegelőcskés" csíkokkal DEEE a 6mx300m csíkok csak 0,18 heki így erre nem is lehet táámogatást igényelni SEMMILYENT!! És ne jöjjön nekem azzal senki hogy akkor vessél 7méter széles csíkot amikor 6méter széles a Véder!!(vetőgép) és akíírásban is az van hogy vagy 3mét3r vagy 6 méter széles lehet a méhlegelő... Na csak ennek legyen vége akkor minden trakit gépet száműzők a tanyáról akár fillérekért ééés méhészkedni fogok DE csak tíz kaptárral!
Ez a shape feltöltés valamiért nem működik, az elején felment gond nélkül most meg nem jelenik meg hiába töltöm fel.
Ha kézzel felviszem a koordinátákat ugy jo, a shape nem működik...
Tudja valaki hol lehet már beadni...én nem találom.
ha van két táblám, s az egyik 5 ha a másik pedig 6 ha akkor ha az 5 ha nál kiválasztom az 1. csomag ba az max méret 5ha vállalást a 6ha ba pedig 2.csomag nem teszem bele, akkor az 5 ha ra jár a plusz pénz vagy pedig nem.
Ha a választható előirások közül ,kiválasztom a "támogtásba vont teljes területen, a táblák maximális mérete 5 ha" -akkor az gondolom csak az én akg területemre igaz?....tehát az ,hogy a szomszéd ugyanazt a kulturát vetette ,az nem befolyásolja az én 5 ha-os korlátomat?
nekem igy logikus ,de valaki bezavart
van 3-4 területem amit hiába töltök fel nem jelenik meg a rajz 15 - 20 területet már felvittem de van 3-4 amit ez miatt nem tudok.
Valakinek van valami ötlete miért lehet ez?
Válasz Radocz #2178. hozzászólásáraNem a bonyolultsággal van a probléma, "választott előírások megnevezése" résznél elég ha a sorszámát oda írom a kötelezettségnek, vagy ki kell írni egyenként minden blokkra mit vállalt szövegesen? (munka szempontjából nem minden :)
Válasz zsemberi.larion #2177. hozzászólásáraa GPSdebrecen ebből él, hogy oktat ilyet.
Most csütörtökön Pesten is lesz.
Ha nem éred el őket, beviszlek magammal.
Mi 3-an jelentkeztünk.
Legfeljebb egy főt itthon hagyok hogy fejje meg a kis kecskémet.
Válasz silveragrokft #2176. hozzászólására" hogyan lehet kitöltetni meg ki írhatja alá."
Én már töltöttem ki.
Az azért nem annyira bonyolult. Igaz nem én tötöttem ki, csak átnéztem mást javasoltam és aláírtam, x forintért.
Szombaton próbáltuk felvinni az elsőt, de mondottam volt, hogy majd 10 után.
De fiatal agilis kollegám szabadidjében neki állt gyakorolni, majd a 35 éves évfolyam találkozónkon kérédeivel poróbált zaklatni.
Elismételtem, hogy majd 10 után az itt elolvasott okosságok után megoldjuk az első 5 000 felmérés feltöltését.
De a beadás az érdekes lesz, mert amíg nem lesz végső változat, addig egyet sem enged elküldeni.
Anno a VKSZ felületen egy szerződést feltöltöttünk 15-20 perc alatt.
Amikor lelassult a rendszer akkor 3-4 óra kellett egy ilyennek.
A NAV akkor még APEH idején ugyanez volt.
Most éppen miért lenne másképp?
Ott leszek szerdán is.
Az aláírásról Hajdúdorogon azt mondta a Főfalugazdász, hogy a névsorból nem lehet törölni a személyeket.
Azt meg nem írták oda, hogy csak annak az aláírása ér 4 pontot, aki személy igazolvány ellenében átvette az írát, hogy részt vett a képzésen, vagy a pótképzésen.
Ez is szándékos félre vezetésnek tűnik, mert a jelenlegi értelmezés szerint a névsorból bárki aláírhat.
Legfeljebb az elbíráláskor nem adnak plusz pontot arra, aki nem rendelkezik, vagy nem csatolja az igazolást arról, hogy részt vett az AKG/BIO képzésen.
Azt is mondták még, hogy meg lesz hosszabbítva, meg szeretnék elintézni, hogy ne kelljen elvégezni a területmérést.
Egyelőre ami megjelent a
https://www.palyazat.gov.hu/
www.szechenyi2020.hu oldalon azzal főzünk.
Ha a változtatásban megjelenik a töréspontok helyett egy töréspont, akkor lesz olyan aki perrel fenyeget engem területmérőt, mert többet kellett fizetni a területen töltött idő miatt.
És ebben igaza van, de kifizeti a "révészt"?
https://www.palyazat.gov.hu/
Sziasztok!
Több helyről hallani, hogy lesznek oktatások a mérésekkel kapcsolatban.
Tudnátok linkelni erre vonatkozó tájékoztatót, mert sehol sem találom.
Üdv: zsl
Válasz Radocz #2175. hozzászólásáraSzerdán lesz Pesten szaktanácsadóknak is, remélem mondanak valami értelmeset, szaktanácsadói igazolásról is. 3 ember négy félét mond, hogyan lehet kitöltetni meg ki írhatja alá..
Válasz silveragrokft #2174. hozzászólására"a kitöltő felületen 2 csomag állítható össze a vállalásokból, majd ezek a csomagok rendelhetőek az adott táblákhoz."
Csütörtökön egész napos oktatás lesz a Kamaránál, hogy is kell a méréseket, készíteni.
Következő nap elkezdjük feltölteni a lemért 5 000 hektárunkat.
Ha van trükk, nehézség a hangyahajdura elküldöm, a megoldási ötleteket.
Mi fel is töltjük a mérési eredményeket az MVH felületre.
Válasz Hogel #2173. hozzászólásáraEddig is az volt, hogy 2 csomag állítható össze és azokat lehet variálni a táblákon
Sziasztok, a kitöltő felületen 2 csomag állítható össze a vállalásokból, majd ezek a csomagok rendelhetőek az adott táblákhoz.
Ez most azt jelenti , hogy nem minden táblára kötelező ugyanazokat a vállalásokat teljesíteni?
Mert eddig az volt, hogy minden táblán ugyanazokat kell vállalni.
Válasz Vadmalac #2171. hozzászólásáraPontosan, csak te jobban megfogalmaztad!
A másodiknál nem vagyok teljesen tisztában én sem, ugyanis állat nem lévén, a lucerna részünkre nem létszükséglet, csak van ismerős kisgazda, aki így kalkulál. Ugyanakkor én nem értem, ha valaki mentesül egy előírás alól, akkor annak miért kellene kijelölnie bármit is.
Válasz otis #2163. hozzászólásáraÉn úgy értelmezem, hogy ha pl. vállalod AKG-ban, hogy 5 év alatt 1x zöldtrágyanövényt vetsz, aztán abban az évben ezt a területet jelölöd be EFA-ként is, akkor erre nem kapsz akg-s pénzt.
Vagy pl. ha a teljes akg-s területeten lucernát vetsz, de ennek mondjuk 50%-át bejelölöd EFA-területnek is, akkor arra a részre szintén nem kapsz AKG-s pénzt. Ez utóbbiban azért nem vagyok biztos.
Válasz Agrár-Titkár #2169. hozzászólásáraBocs elírtam: spp->shp
Válasz berenyil2 #2168. hozzászólásáraA prj nem szükséges, csak a dbf, spp, shx.
Most próbáltam ki, a következőt is fel tudta tölteni:
"11 Kovács Sándorné Ödön Lőrinc 1,23 ha.zip"
A zip-en belül nem szabad semmiféle ékezetnek, vesszőnek, üres helynek lennie.
Én ezt használom: shape.shx, shape.dbf, shape.shp
Válasz Agrár-Titkár #2167. hozzászólásáraKipróbáltam ékezet nélkül, de sajnos nem ment úgy sem. Esetleg tapasztalatod azzal, hogy milyen programmal kellene tömöríteni?
Próbáltam a sima windows-ossal (jobb klikk a file-okon-küldés-tömörített mappa) és a Total Commanderr beépítettel. Ezekkel sem lett jobb.
Amúgy van a zipben 1-1 db a köv. file típusokból:dbf,prj,shp,shx
Ez így jó gondolom.
Válasz berenyil2 #2166. hozzászólásáraEbbe én is belefutottam.
A megoldás: nem lehetnek ékezetek, valamint nem mindegy, milyen programmal tömöríted.
Én ezért írhattam át a hétvégén a jegyzőkönyv készítő programomat.
Válasz silveragrokft #2165. hozzászólásáraIgen igen ez meg is történt, mivel addig a térképet se engedi megnyitni amíg ezek nincsenek meg. A zip is fel van töltve, de a térkép megnyitásakor azt írja nincs térkép.
Gyanús amúgy, mert kipróbáltam a területalapú felületen feltölteni (mintha változáskezelést indítottam volna)és ott sem rajzolja be.
Viszont pl letöltöttem a Digiterra Explorer próba verzióját és abba be tudtam tölteni az shp file-t.
Válasz berenyil2 #2162. hozzászólásáraElőírás csomagot kell előbb össze állítani és a blokkokat felvinni utána lehet a területeket betölteni.
Válasz otis #2163. hozzászólásáraEbben az esetben javasolnám a pályázati kiírás alaposabb áttekintését.