Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR408 FtUSD393.08 FtCHF431.78 FtGBP487.8 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
"Ki ért egyet Pilátussal? Lehetséges hogy ennyien rosszul értelmezzük a kiírást?"
Tedd ide hozzá a kiírás szövegét, oldalszámát, és megpróbálom értelmezni én is. (vagy továbbítani).
"Aki volt már AKG -ban annak tudnia kell!"
Ez pont olyan, mint amikor emlékezetből vezetsz az úton.
Hogy mi volt, és hogy értelmeztük azt jobb nem tudni, mert most most van.
Az eső egyik csapatunkat benti munkára küldött, nem területmérésre. A másiknál nem esik az eső, csak kicsit.
Készítem a 4 pontot érő szaktanácsadási szerződést. Valahol olvastam, hogy kötelező-e. Nem kötelező.
Semmi sem kötelező.
Viszont hogy a ponthatár hol lesz meghúzva az egyes tematikus csoportoknál az egyedül tőlünk pályázóktól függ. Illetve a pályázatba bevitt terület nagyságától.
Válasz Mihály-963 #2278. hozzászólásáraNem, 100ha felett minden évben meg kell lennie a 15-5% aránynak, 100 ha alatt meg az öt év alatt kell teljesíteni 15-5% arányt.
Tévedés!!! Mindenkire vonatkozik az ÉVENKÉNTI arány KÖTELEZETSÉG ! Csak a száz alattiak dönthetnek úúúúgy hogy ezt az öt év alatt melyik évben akarják ezt teljesíteni és megoszthatják más évekre is(viszont ha az első évben nincs luci ugar attól még az első évre jutó KÖTELEZŐ 20 százalék tolodik a következő évre)! Tízezer hektár akg területből(amit sok-sok ember visz be) tízezer hektár lucerna (ugarral) lesz elvetve az öt év alatt.Mondtam hogy felületesen olvastátok és olvasák SOKAN!
Válasz Pilátus #2277. hozzászólásáraOké, hogy kötelező a 15% pillangós és 5% zöldugar, ez ugye 20% évente. 100 ha alatti terület esetén az 5 év alatt kell meglenne ennek a 20%-nak. az hogy ki mikor teljesíti, mindenki maga dönti el sztem.
Válasz kikoki #2273. hozzászólásáranem jól számolsz 100 ha-ig 5 évben egyszer 15-5% 100 ha felett minden évben s ha valamelyik kimarad következőben dupla terület
Mindenkire kötelező a lucerna" és a zöldugar.Vagyis ha van pl 99,9 hektárja akkor is 99,9 hektárt KKEELL!! vetni a fentiekből.Ez tulajdonképpen azt is jelenti hogy amennyi területen gazdálkodsz azt 100 százalékban ki KELL! vonni az szokásos termelésből egy évre és ugar vagy lucerna" lesz benne.
Kiss Dávid na pont ez ami tönkre is teszi mindenkinek a kedvét akinek sima szántója van.Mielött mindeki arra gondolna hogy á nekem csak száz heki alatt van és így ez nálam nem olyan gond az jobb ha tudja hogy halmozidik a kötelezetség évente ha az első évben nem is csinálod meg
Válasz Kiss Dávid_50877 #2271. hozzászólására100 ha alatt az öt év alatt kell teljesíteni 15-5 %-ot. Vagyis a te esetedben 30 ha esetén az 5 év alatt kell 22,5ha pillangós és 7,5ha zöldugar.
Helló mindenki,
tudnátok egy kis segítséget adni...
horiz. szántó...választhatók között van olyan, h (A vetésszerkezetben évente legalább 15 % szálas pillangós takarmánynövény, valamint legalább 5 % zöldugar tartása.
Az előírást 100 ha alatti tematikus előíráscsoportba vont terület esetén 5 év alatt, 100 ha felett pedig évente kell teljesíteni.) ezt ki hogyan értelmezi, mert nálunk mindenki máshogy....ha van 30 ha-os terület összesen akkor 5 év alatt kell teljesíteni a 25-5%-ot, vagy így is évente kell a 25-5%-ot??????
Igaz ha nincs trágyatároló( kötelező állatlétszám hoz 30 db szarvasmarha extenzív tartás. ) akkor biztos elutasítják a pályázatot? Tud erről valaki valami biztosat ?
Szántóban senki nem fog nyerni akinek nincs állata.Aki szántóban akar az legjobb ha ökoban indul és ott már jóval kevesebben lesznek.Érdekes hogy a falugaszdászok azt monjdák hogy elég csekély az érdeklődés olyanok részéről akinek nincs állata.Máshol is kevesen mernek ebbe az akb-ba belevágni?
ASZF 7.3 Általános kötelezettségeknek való meg nem felelés jogkövetkezményei
a) Ha az adott évi ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a kedvezményezett adott táblán valamely referenciaelemet (HMKÁ, JFGK, 10/2015. (III.13.) FM rendelet minimumkövetelményei, HMGY, az integrált növényvédelem általános elvei) nem tartotta be, akkor az érintett tábla elutasításra kerül. Amennyiben a gazdaság nem rendelkezik a HMGY szerinti trágyatárolóval, akkor a teljes kérelem elutasításra kerül.
Én most először akarok belépni az AKG-ba és egy tapasztalt emberkétől azt kérdezem,hogyha nem jelölöm be a szaktanácsadót a vállaláskor,van-e esélyem bekerülni?
Válasz varioxx #2258. hozzászólásáraEz rendben van. De elvileg nem enged pályázni sem ezek nélkül. Ami eleve hülyeség, mert a földhivatal sem kér vázrajzot és a használati megállapodás sem kell teljes bizonyító erejű magánokiratban.
Osztatlan közös tulajdonban álló területtel lehet-e pályázni?
VÁLASZ:
Az Általános Szerződési Feltételek alapján ha a pályázó nem tölti fel a közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást és az ahhoz tartozó használati megosztásra vonatkozó vázrajzot, akkor osztatlan közös tulajdonban álló területtel nem pályázhat."
Válasz colizoli #2251. hozzászólásáraNitrár Érzékeny Terület. GN-t nem kell beküldeni - ha jól tudom -, csak vezetni és ha ellenőríznek, akkor át kell tudni adni. (Vezethető elektronikusan is, de ha kérik, papíralapon kérik.)
Majd az AKG-nál lesz megint a webGN, ha jól hallottam.
Egy hülye kérdés.
A régi AKG-ban benne voltunk és kellett Gazdálkodási Napló, de a 2014/15-s évre már nincs AKG így nem kell GN amit fel kéne tölteni.
Jól gondolom vagy hülye vagyok?
"• Pontosításra kerültek a 10/2015. (III.13.) FM rendelet szerinti ökológiai jelentőségű területek, és az AKG előírások együttes teljesítésének támogathatóságával kapcsolatos feltételek;
Amennyiben az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés keretében vállalt előírást a támogatást igénylő az adott évben az adott táblára vonatkozóan a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet szerinti ökológiai jelentőségű terület előírásaként is el kívánja számolni, abban az esetben az adott évben ugyanazon terület vonatkozásában az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés keretében a releváns agrotechnikai művelet bejelentést nem teheti meg és a jelen támogatás keretében vállalt előírás teljesítéséként nem fogadható el. (tehát csak az EFA másodvetés illetve AKG zöldtrágyázás esetében van ütközés)"
A földmérőmnek az a véleménye, hogy a földhivatali határokat adjuk be és legfeljebb kitűzés után hozzászántjuk, amit nem használunk. Ez több táblámnál biztosan nem működik.
A következő módszert találtam ki:
Google Earth-ön megnézem a táblám szélét, ahol van a tényleges határ. Odaviszem a kurzort és leolvasom a GPS koordinátákat a programban.
Egy konvertáló honlapon átviszem EOV-be, majd ezt töltöm fel. A feltöltött részen látszani fog, hogy hova esik, ha kell korrigálom.
Szerintetek működhet? Lehet nem cm pontos, de ingyen van...
6686 hozzászólás
Válasz jaskoerdvajd #2284. hozzászólásáraMi is a kérdés?

Válasz bendix #2283. hozzászólásáraJól mondja higgy neki.
Válasz bendix #2283. hozzászólásáraPilátusnak igaza van!
Aki volt már AKG -ban annak tudnia kell!
Ki ért egyet Pilátussal? Lehetséges hogy ennyien rosszul értelmezzük a kiírást?
Válasz Mihály-963 #2278. hozzászólásáraNem, 100ha felett minden évben meg kell lennie a 15-5% aránynak, 100 ha alatt meg az öt év alatt kell teljesíteni 15-5% arányt.
Válasz Pilátus #2280. hozzászólásáraSzia!
Küldd el légyszi a számod, vagy hívj fel ha észrevetted az üzit!
Milyen az idő? Elindulok, a város szélén találkozunk.
Tévedés!!! Mindenkire vonatkozik az ÉVENKÉNTI arány KÖTELEZETSÉG ! Csak a száz alattiak dönthetnek úúúúgy hogy ezt az öt év alatt melyik évben akarják ezt teljesíteni és megoszthatják más évekre is(viszont ha az első évben nincs luci ugar attól még az első évre jutó KÖTELEZŐ 20 százalék tolodik a következő évre)! Tízezer hektár akg területből(amit sok-sok ember visz be) tízezer hektár lucerna (ugarral) lesz elvetve az öt év alatt.Mondtam hogy felületesen olvastátok és olvasák SOKAN!
Válasz Pilátus #2277. hozzászólásáraOké, hogy kötelező a 15% pillangós és 5% zöldugar, ez ugye 20% évente. 100 ha alatti terület esetén az 5 év alatt kell meglenne ennek a 20%-nak. az hogy ki mikor teljesíti, mindenki maga dönti el sztem.
Válasz kikoki #2273. hozzászólásáranem jól számolsz 100 ha-ig 5 évben egyszer 15-5% 100 ha felett minden évben s ha valamelyik kimarad következőben dupla terület
Mindenkire kötelező a lucerna" és a zöldugar.Vagyis ha van pl 99,9 hektárja akkor is 99,9 hektárt KKEELL!! vetni a fentiekből.Ez tulajdonképpen azt is jelenti hogy amennyi területen gazdálkodsz azt 100 százalékban ki KELL! vonni az szokásos termelésből egy évre és ugar vagy lucerna" lesz benne.
Válasz Pilátus #2275. hozzászólásáraEzt mire Írtad?
Vagyis ezt nem ússza meg senki.(gondolom sokan futtában olvassák és szinte átsiklanak ez felett de ezen áll vagy bukik a dolog.)
Kiss Dávid na pont ez ami tönkre is teszi mindenkinek a kedvét akinek sima szántója van.Mielött mindeki arra gondolna hogy á nekem csak száz heki alatt van és így ez nálam nem olyan gond az jobb ha tudja hogy halmozidik a kötelezetség évente ha az első évben nem is csinálod meg
Válasz Kiss Dávid_50877 #2271. hozzászólására100 ha alatt az öt év alatt kell teljesíteni 15-5 %-ot. Vagyis a te esetedben 30 ha esetén az 5 év alatt kell 22,5ha pillangós és 7,5ha zöldugar.
Igen "sima"(hogy mindenki értse) szántóra gondoltam.A másik pl túzok meg társai az pedig meg teljesen más és a tömeget a sima szántó esete érdekli.
Helló mindenki,
tudnátok egy kis segítséget adni...
horiz. szántó...választhatók között van olyan, h (A vetésszerkezetben évente legalább 15 % szálas pillangós takarmánynövény, valamint legalább 5 % zöldugar tartása.
Az előírást 100 ha alatti tematikus előíráscsoportba vont terület esetén 5 év alatt, 100 ha felett pedig évente kell teljesíteni.) ezt ki hogyan értelmezi, mert nálunk mindenki máshogy....ha van 30 ha-os terület összesen akkor 5 év alatt kell teljesíteni a 25-5%-ot, vagy így is évente kell a 25-5%-ot??????
Válasz Pilátus #2267. hozzászólásáraHorizontális szántóra gondoltál, ugye? Zonális programokban azért más a helyzet...
Igaz ha nincs trágyatároló( kötelező állatlétszám hoz 30 db szarvasmarha extenzív tartás. ) akkor biztos elutasítják a pályázatot? Tud erről valaki valami biztosat ?
Megvan hogy mennyi állattól kell és az is hogy milyen
Szántóban senki nem fog nyerni akinek nincs állata.Aki szántóban akar az legjobb ha ökoban indul és ott már jóval kevesebben lesznek.Érdekes hogy a falugaszdászok azt monjdák hogy elég csekély az érdeklődés olyanok részéről akinek nincs állata.Máshol is kevesen mernek ebbe az akb-ba belevágni?
Állattartók ezt lestétek már?
ASZF 7.3 Általános kötelezettségeknek való meg nem felelés jogkövetkezményei
a) Ha az adott évi ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a kedvezményezett adott táblán valamely referenciaelemet (HMKÁ, JFGK, 10/2015. (III.13.) FM rendelet minimumkövetelményei, HMGY, az integrált növényvédelem általános elvei) nem tartotta be, akkor az érintett tábla elutasításra kerül. Amennyiben a gazdaság nem rendelkezik a HMGY szerinti trágyatárolóval, akkor a teljes kérelem elutasításra kerül.
Ezt, hogy értelmezitek? A trágyatárolós részét.
Válasz kissrozi1117 #2264. hozzászólására
Üdv.!
Én most először akarok belépni az AKG-ba és egy tapasztalt emberkétől azt kérdezem,hogyha nem jelölöm be a szaktanácsadót a vállaláskor,van-e esélyem bekerülni?
Tisztelt Tamás !
Én már harmadik alkalommal leszel AKG-s,nyugodtan vállalhatodcsak olvasd át a követelményeket,meglátod,menni fog.Sok sikert!Üdv:Rozi
Válasz silveragrokft #2262 hozzászól
Ja, most olvastam! Jó ez nekünk vagy sem? Mikor kapjuk meg a határozatot? Szilveszter éjjelén elbírálják?
Új beadási határidő December 31.!
Válasz varioxx #2258. hozzászólásáraEz rendben van. De elvileg nem enged pályázni sem ezek nélkül. Ami eleve hülyeség, mert a földhivatal sem kér vázrajzot és a használati megállapodás sem kell teljes bizonyító erejű magánokiratban.
Válasz bobo77 #2246. hozzászólásáraHívj fel:06303524004
Válasz varioxx #2258. hozzászólásáraÖkóban
Válasz Manfanatics #2255. hozzászólásáraTerületen való fejlesztésnél van igen ilyen, a fenntartási kötelezettség ideje alatt.
Válasz varioxx #2256. hozzászólásárahttp://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=1784%3Agazdalkodok-kerdeztek-az-oeko-tamogatassal-kapcsolatban&catid=466%3Ahirek-az-oekologiai-gazdalkodas-tamogatasarol&Itemid=169&lang=hu
Válasz Manfanatics #2255. hozzászólásáraHol olvastad ez a baromságot, mert az ÁSZF-ben ugyan nincs ilyen.
De jó lenne tudni ha mégis így van.
"KÉRDÉS:
Osztatlan közös tulajdonban álló területtel lehet-e pályázni?
VÁLASZ:
Az Általános Szerződési Feltételek alapján ha a pályázó nem tölti fel a közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást és az ahhoz tartozó használati megosztásra vonatkozó vázrajzot, akkor osztatlan közös tulajdonban álló területtel nem pályázhat."
Ezt mégis, hogy gondolják?
Válasz varioxx #2249. hozzászólásáraKöszönöm. Ok írok
Válasz colizoli #2251. hozzászólásáraNitrár Érzékeny Terület. GN-t nem kell beküldeni - ha jól tudom -, csak vezetni és ha ellenőríznek, akkor át kell tudni adni. (Vezethető elektronikusan is, de ha kérik, papíralapon kérik.)
Majd az AKG-nál lesz megint a webGN, ha jól hallottam.
Válasz Radocz #2250. hozzászólásáraMost màr tudom, de azt hogyan adom be a webGN-n, mert az mindig az AKG-hiànyolja?
Válasz Radocz #2250. hozzászólásáraMi az a NÉT?
Válasz colizoli #2247. hozzászólásáraJól gondolod. Viszont a NÉT terülekre a GN maradt!
Válasz bobo77 #2246. hozzászólásáraSzia, de. Irjal emlékeztetők emailre
Sziasztok!
Figyeltétek már, hogy öko-ban mennyi pénzt levonnak az embertől ellenőrzési díjként?
Egy hülye kérdés.
A régi AKG-ban benne voltunk és kellett Gazdálkodási Napló, de a 2014/15-s évre már nincs AKG így nem kell GN amit fel kéne tölteni.
Jól gondolom vagy hülye vagyok?
Sziasztok!Valaki nem vállal AKG hez sarokpont mérést Somogy megyében?
Na végre tisztázódott:
"• Pontosításra kerültek a 10/2015. (III.13.) FM rendelet szerinti ökológiai jelentőségű területek, és az AKG előírások együttes teljesítésének támogathatóságával kapcsolatos feltételek;
Amennyiben az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés keretében vállalt előírást a támogatást igénylő az adott évben az adott táblára vonatkozóan a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet szerinti ökológiai jelentőségű terület előírásaként is el kívánja számolni, abban az esetben az adott évben ugyanazon terület vonatkozásában az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés keretében a releváns agrotechnikai művelet bejelentést nem teheti meg és a jelen támogatás keretében vállalt előírás teljesítéséként nem fogadható el. (tehát csak az EFA másodvetés illetve AKG zöldtrágyázás esetében van ütközés)"
Válasz avm #2243. hozzászólásáraSarokpont elég, nem? Hivatalosan pár száz ft./db. De ha kedves vagy a hivatalba ingyen is adnak.
Válasz Sergio Oliva #2242. hozzászólásáraFelénk nem adják ki csak földmérőnek.
A tulajnak csak egy pontot.
Válasz Scipio #2238. hozzászólásáraKérd el akoordinátáidat a fődhivatalba waze. Az al tuti, nem gugli.
Válasz Scipio #2238. hozzászólásáraMerre felé vagy? Lemérlek, a meghatározó díjak a kamara honlapján.
Válasz Scipio #2238. hozzászólásáraHát ezen elbukni szerintem nem érné meg.
Válasz Scipio #2238. hozzászólásáraGoogle-s koordináta távol van a 3 méteres pontosságtól, keress másik földmérőt.
Földméréshez:
A földmérőmnek az a véleménye, hogy a földhivatali határokat adjuk be és legfeljebb kitűzés után hozzászántjuk, amit nem használunk. Ez több táblámnál biztosan nem működik.
A következő módszert találtam ki:
Google Earth-ön megnézem a táblám szélét, ahol van a tényleges határ. Odaviszem a kurzort és leolvasom a GPS koordinátákat a programban.
Egy konvertáló honlapon átviszem EOV-be, majd ezt töltöm fel. A feltöltött részen látszani fog, hogy hova esik, ha kell korrigálom.
Szerintetek működhet? Lehet nem cm pontos, de ingyen van...
Válasz vereszs #2236. hozzászólásáraSzántóba..köszi a segítséget.