Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak652 FtBenzin árak637 FtEUR408 FtUSD391.24 FtCHF431.97 FtGBP486.14 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Mindenki csak azt akarja elfogadni amit saját maga csinál.
Én már mondtam, nem fogok elköteleződni örökre egyvalami mellett.
Ahogy változnak a dolgok a röghöz kötöttek nem tudják elengedni amit megszoktak pedig valamikor az is újdonság volt és akkor elengedték azt amit előtte csináltak most meg nem.
Válasz termelo #30300. hozzászólásáraNekem egy a biztos eddig itt nálunk a nadrágszíj parcellákon, és a füves elhanyagolt földutak miatt, kötelező
6-10 méter szélesen körbe szántani. Ha a többin nem csinálunk semmit akkor is. Eddig pont fordítva csináltam csak gruberoztam vagy tárcsáztam a forgókat a haladás miatt.
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraNekem 10 km-en belül vannak a földeim, de ég és föld a kiszombori, vagy az Apátfalvi úti.
A zombori földszomszédom mondta, hogy a kákási földem a játszótér a kiszombori kötötthöz képest.
Nincsenek általános szabályok.
A helyi adottságokhoz és az aktuális időjáráshoz kell igazodni.
Válasz Csavarkulcs #30302. hozzászólásáraSzerintem a művelt földeket is ugyanúgy feltúrja a disznó, legalábbis itt amikor olyan sok volt mindegy volt annak, csinálhattál bármit is.
Most pár éve ez nem nagy gond, de jön fel megint az állomány
A világ nagyobbik felén lévő művelési módok, kiváltképp a notill azért is működik, mert GMO van.
Itthon Berend Feri ennek a tótumfaktuma, de hallgasd csak végig a hektár nagyágyúkat, vagy menj el hozzá rendezvényre, folyamatosan az ehhez köthető gondokat tolja előtérbe. Persze vannak kiragadott cikkek ahol is a 4tonnás direkt vetett napraforgó, meg a 10 tonnás kukorica van prezentálva, de ezek egy-egy táblás eredmények és nem folyamatosan jönnek ezek a számok.
Kártevők, vadak, csapadék hiány, gyomírtás.... mindig is probléma forrás.
de ez majd a notillesbe folytatódik.
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraAlapoból a rendelkezésre álo eszközökkel operálunk. Ezért tűnik annak hogy mindenki mást mond. Valójában egyről beszélünk. Csak más úton megyünk abba az irányba. Vadak és a vaddisznó miatt nálam a sima direkt vetünk és minden baba nem működik. Sajnos tavasszal mi direkt vetéssel indulna. A lapos részeken a disznó széttúrja.( Mint egy eke kb. ). Ezért ijenkor a lecke kicsit feladva. De fojamatos a tanulás.
Válasz Gandhy #30297. hozzászólásáraÉv végén mikor nekem még ideális...nem keni a vésőekét húzom. azt is már 3 évente de lesz ahol 4 éve ment utoljára. Közte gruber vagy rt.A napraforgó bejött a vetésforgóba. Megdolgozza az is a talajt. Nyáron mempiszkqlom a tárlót. Augusztus végén totál...majd novemberig nézegetem. Gondolatnak jött a gabona tarlóba pár kiló napraforgót direktbe beletolni gabonavetőgéppel. Had dolgozza.
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraTökéletesen igazad van csak ne feledd a világ nagyobb felén mindenféle földek, klíma stb. van de a legnagyobb felületeken csak 2-3 féle művelés terjedt el. Vannak trendek ezeket szélesebb körben lehet alkalmazni különböző viszonyokra. Az egyik ilyen felkapott pont a NoTill de mivel a földek területe globálisan akkora ütemben nem változik ezért törvényszerű hogy más művelési módokkal felhagynak pl gruber. Azért nem írtam szántás mert ezeken a helyeken azzal már korábban felhagytak.
Az a gond basszátok meg, hogy megint lehetne tanulni is itt, de elfogjátok ismét baszni. Mindenki erőlteti a saját igazát elég durván, csak nem veszitek figyelembe, minden okos itt más típusú földön garázdálkodik, és közel 4-500kilóméterre van is egymástól.
Válasz termelo #30296. hozzászólásáraA felső 10 centivel nincs gond, azt a gyökérzet szépen átmozgatta és tartja a morzsás szerkezetet és a nedvességet.
Válasz Csavarkulcs #30295. hozzászólásáraőszi búza volt benn tavaly, a takarónövény a szárazság miatt nehezen indult, a kétszikűek az enyhe idő miatt 2 hullámban keltek. 71 ezerrel vetettem általában, műveléstől független(kelés után ez sem lett több 67-nél). Lazítót, vagy vésőekét használsz? A nyáron egyenes késsel meglazítottam. Nekem is ez a második év, hogy fenn hagytam a takarónövényt tavaszig, előtte késő ősszel bedolgoztam.
Válasz Gandhy #30294. hozzászólásáraEgyenlőre nincs releváns tapasztalatom a takarónövényekről. Most is amit ősszel vetőgéppel vetettünk besült. Szerintem ezt másik országrészben lévő kollégától kellene megkérdezni.
A csírázáshoz-gyökérképződéshez a vízen felül levegő is kell. Ha a felső 5-10 cm levegőtlen, tömörödött akkor én belenyúlnék valamivel.
sekélyművelésű takarónövényes területre mennyivel csökkentenéd a a tőszámot(kukorica)? Felénk általában 76 ezerrel vetik a kukoricát hagyományos műveléssel és általában elbírja.
Milyen talajművelést végeznél vetés előtt(kifagyós takaró, egyelőre még zöld)?
Ha állandóan ugyanabban a mélységben használod az meg a kapcsolódó irodalomban van, ahhoz tartozik a kép is.
Mint mondtam nagyobb ismeretek kellenek azt így szoktuk csinálnin felül. Én is gruberoztam, 17 éve kezdtem tudom miről van szó.
Jó, hogy úgy hozunk fel egy példát a gruberozás mellett, hogy olyan állapottal kellene összehasonlítani amibe egy min/no-tilles bele se megy.
Eleve mélyen gyökerező növény után sekélyen gyökerezőt rakunk és fordítva(mg. alapismeretek könyv)
A növényi sorrend min művelésnél nem lehet össze vissza. Napraforgó után pl. kalászost kellett volna rakni és a kalászos után kukoricát ha nem tömör a talaj de ha valaki utánaolvas akkor az említett Vader szondás megoldás fals mérést ad ha pl. vizes a talaj. Erre vonatkozólag már régen fel lett rakva ide egy értekezés:
Válasz termelo #30286. hozzászólásáraAzt bizonygattad, hogy mindegy hogy milyen keskeny késsel nyúlsz bele a földbe az is letalpal, nem különb mint a szántás, erre sokan mondhatnák, hogy fordítva ülsz a kerékpáron. Ennek bizonyítására betetted pl ezt a képet:
Ezen meg pont az látszik, hogy úgy is meg tudod emelni a talajt, hogy fémmel hozzá sem érsz, talpat nem csinálsz, főleg nem egy 40-es kapával, mégis megemelted, meglazítottad az egész talajt. Én elhiszem, hogy a bolygatatlan talaj van a legjobb állapotban, akkor a legegészségesebb, ez nagy előny például egy nemzeti parkban, de ha te árukukoricàt termelsz, nem biztos, hogy ezt teszed a fontossági lista elejére.
Válasz Csavarkulcs #30281. hozzászólására24 tavaszán számtalan tavalyi tarlóból kellett magágyat csinálni. Voltak különböző fokozatok, de mondom a leg egzaktabb peldát.
18 hektáros tábla, 23-as napraforgó tarló. Ősszel sikerült a harmadát Fracondisc-el megjárni, majd kivert az eső. Télen újabb harmadát bírtam hozzá vakarni, csak sajnos már egész késő volt, de azért még kapott fagyot. A maradék táblarész tavaszi vékony sor művelés. Útról nézve nem is látszott nagyon a különbség, keresztbe járva vetés előtt a táblát viszont már tudtam...
Eredmény kukorica aratáskor: őszi Condisc 115q/ha, tél másfelei Condisc 8t/ha tavaszi jó minőségű,de sekély magágy 6t/ha...
Csak annyi volt a difi az első tablarészen egy oda vissza és púpos lett a tartály, a harmadik művelésen meg dupla kanyaron lett ez meg.
Mindenhol lement a Vader pálca, csak nem mindenhol süppedt a magágy.
20 liter+naftából lett 5-6t plussz ugyanazon a hektáron.
Az viszont biztos, hogy ha tavaszra maradsz valami oknál fogva, akkor már csak vékony sor magágykészítő mehet csak! Az erőszak olyankor már vissza köszön
Válasz hashtag #30285. hozzászólásáraBírkás Márta már nagyon régen leírta hogy sok esetben jobb állapotban van a talaj művelés előtt mint művelés után.
Ha megnézed amit Csavarkulcs írt akkor láthatod hogy más is van a szántáson, a lazításon és a grubberen túl. Ahhoz hogy azon a vonalon mozogj nagyobb tudásra van szükség mint e 3 esetében.
de
saját bőrömön tapasztalva már nem vagyok biztos benne, hogy érdemes erről beszélni.
Most őszintén minek azért megosztani a tapasztalatokat és az irodalmi forrást valamiről hogy cserébe lehülyézzenek, meghazudtoljanak és mindenféle jelzővel ellássanak olyanok akik nem rendelkeznek az adott információval és tapasztalattal
Válasz termelo #30284. hozzászólásáraAzt írta, hogy szántani lehet, de lazitozni vagy Gruberozni nem faxa,mert odabax a termèsnek,ismeretlen okokból.
Szerintem sem állja meg ez a helyét, egy nyersen kiforgatott szalonnás szántás nem lesz jobb semmivel, mint egy nyersen elvégzett grúberozás. Nem mondom hogy rosszabb lesz, -pedig mondhatnám-, de hogy jobb lesz, az szerintem nem igaz, vagy lehet hogy csak a mi talajainkon van ez, de az ilyen januári szàntásokban általàban nemnagyon van köszönet.
"Azt lehet,de lazitozni vagy Gruberozni nem faxa,mert odabax a termèsnek,ismeretlen okokból."
Te erre lehülyézted:
"Ez ugye tudod, hogy nettó baromság!"
Én erre írtam:
"Valós dolgot írsz, nedves altalaj esetében"
Mind a ketten leírtuk a tapasztalatunkat erre belénk álltál.
Megosztottam az idevonatkozó netes tartalmakat amit bárki megnézhet és mérlegelhet hogy esetében fontos-e illetve a Kiténél dolgozik még mindig aki részt vett az ominózus eseményen, meg lehet kérdezni annak a valóságtartalmáról amit írtam nem kamu
Ha értelmezed az írásom :
"Már régebben leírtam Kite demóba volt 6R+Topdown és az ő mérnökükkel együtt mértük ki a szárny nélküli szántóföldi kultivátor talpat a korábban lazítózott területen."
kiderül, hogy a tapasztalt esetben nem volt jelentősége, hogy mindig ugyanabban a mélységben húzták e az eszközt és mindegy, hogy változtatsz-e a művelési mélységen.
de
azért mert kevesebb információval rendelkezel mint más és nem tapasztaltad meg pl. az általunk mondottakat nem értem miért kell a másikat hülyének nézni meg alaptalanul negatív jelzőkkel ellátni.
Minden ember téved, te is én is és fogunk is. Sok dolgot benéztem már életemben de veszem a fáradtságot hogy tanuljak belőle. Én nem vagyok féltékeny az általam megismert dolgokra, aki akar utánanézhet amit tudok elérhetőséget megosztok.
Válasz termelo #30269. hozzászólásáraSzója tarló érintetlen. 50cm kőnnyen lemegy a szonda. Mivel a vadak megjárták. A direkt kimarad. Kap tavaszi elé egy kis rövidtárcsát. Nem kell ezt túlpörögni.
Válasz mihaszna #30249. hozzászólásáraMiért ne lehetne szántani? Lazítani is lehet, de akár gruberezni vagy tárcsázni is, innen senki nem látja rajtad kívül, hogy mennyire vizes. Egy nap mínusz 1-2 foktól még nem fagy ki az eke. Ahhoz több kell, és tartósan.
Válasz R Sándor #30268. hozzászólásáraFelétek jóindulatú omlósabb talajok vannak, biztosan működik, de itt a régi egyenes lapos Vogel noot Rövidtárcsa is csak akkor volt "jó " amikor nem volt más valasztásunk.
Alul itt agyagos, lágykemény, nyers. Megkeni az Rt, majd a hengere lenyomatát hagyja a talajfelszínen, ami kocsiból jól néz ki de aztán meg pattog rajta a vetőgép.
Erősebb mulcsművelésnél megkerülhetetlen egy ahhoz való magágykészítő! Kijártuk már ezt az iskolát, az a helyzet! A legjobb szándékkal mondom, és általában ezek a probalkozasok vezetnek azokhoz a tapasztalatokhoz, -amit itt hallani- hogy ez nem jó, nem működik ecetera.
Persze aki lezúzza a kukorica tarlót, letárcsázza és arra megy a forgatás nélküli vakaró, pláne ha jóindulatú talajokon van ez, ott más! De az már nem is erősebb mulcsművelés lesz!
Én abban a rendszerben mondom ezeket, hogy elment a kombájn a kukorica után is, azt húzzuk rá a Dr-t, Condiscet, cultust akármit. Nincsen semmilyen más meló! Tavasszal meg jön rá a Topline Super Xl. Ha fasza az idő/állapot, akkor meg is vagyunk, ha nem , akkor persze kap még egy sort vetés előtt, de ez már nem szisztematikus, hanem okszerű.
Válasz termelo #30269. hozzászólásáraFigyelj, arról volt szó itt a kollégával, hogy ilyenkor jobb szántani mint grúberezni(nála). Erre írod, hogy igen, mert a grúber letalpal a nyersben.
Nyilván minden vas ami a talajban fut, az adott érintkezési felületen ken és tömörít.
Az eke az teljes felületen, a grúber keskeny csúcsokkal meg csak apró csíkokban. Ez nem fog tábla szerűen letalpalni. Azt sem írta senki,.hogy mindig egy mélységben.
Nyilvánvalóan azért kell változtatni ezt és különböző irányokban elvégezni a műveleteket, hogy megelőzd a szóban forgó kérdést.
Mondhatsz bármit, látom mindenki felett érzed magadat és ezt is jobban fogod tudni, de amíg annó szántottunk a száraz nyarakon a lazító az eketalp tetején csúszott és pattogott, amikor meg alá kapott akkor lefogta a gépet. Amióta nem ekékkel dolgozunk, -bár ritkán lazitózunk- de érdekes 2022-ben nyáron is egyenletesen húzta magát bele a lazító a talajba. Teljesen ismeretlen ez a krónikus művelési talp történet!
És igen, 20centis osztású 420 Cultussal is, meg 30centis osztású más grúberrel is dolgozunk, és itt mi északon sokkal többet nyersben, mint nem.
Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy több összetevős dolog esetében 1 re akarjátok a probléma forrását leredukálni.
de
Azzal sem, hogy az általam leírtakat nem a tartalma alapján értékelitek. Ha valaki azt hiszi, hogy a mezőgazdaságban 1 problémát 1 dolog okoz az téved de az is tévedés, hogy bárki fel tudná sorolni az összes összetevőt.
Szerinted ha minden tényező ismert akkor pl. miért nyúzzák a Vaderstad gépeket a kőbányában?
Vagy ott vannak a Feco által ismertetett USA kísérletek stb.
Válasz szgyuri82 #30272. hozzászólásáraÉn csináltam, működik. Viszont a lehajtható szárnyak elejére érdemes csúszótalpat tenni, vagy kereket, mert hajlamos belekapni a szántott földbe.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraSzerintem más van ott ilyenkor. Én sem szántok fagyban, mert félbe hagyott táblán is észre lehet venni ahol fagyban volt szántva befejezve. Inkább februárban a kiengedettet.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraNem tudom. Lehet..pro ès kontra. Annyit tennèk hozzá,hogy fagyos talajon,mert még elbírja a traktort,elhúzza,azt a talaj nem èrtèkeli,megbosszulja. Szóval az eke után ilyen soha nem volt,sőt,várva várt dolog volt vagy 10 ève,hogy lefagy difizár azt góoo. Már sajnos nem így van.
Válasz R Sándor #30268. hozzászólásáraMagágykészítésre ha 5-6 cm mélyen húzod nem vágja ki a gazt mert teljes szélességében nem műveli a talajt. A 2 tárcsa vágása nem fed egymásra...
Válasz szanberg #30265. hozzászólásáraÉn nem tudok azzal mit kezdeni, hogy se tapasztalattal se semmilyen olvasott információval nem rendelkeznek azok az emberek akik vagdalóznak a szavakkal.
Az angolban plow pan-nek hívták régebben, ha neked érthetőbb, nevezzük művelőtalpnak hogy ne tudj belekötni. Igaz később az egyértelműség kedvéért átnevezték hard pan-re.
Gondolom ebben szerepe lehetett, hogy az angol az elnevezésben sem tesz nagy különbséget az eke és a gruber között (plow/chisel plow)
Azért írtam eketalpat, hogy akik kevésbé tájékozottak azok is tudják nagyjából miről van szó.
Nem megfelelő körülmények között illetve ugyanabban a mélységben végzett notorius használat művelő talp kialakulásához vezet.
Például tárcsa talp:
https://themadmansfarm.org/wp-content/uploads/2014/10/tilage.jpg
de én nem tudok azzal mit kezdeni hogy alap dolgokat nem tudnak emberek én nem is értem, hogy lehetett akkora szerencséje valakinek, hogy nem találkozott még ezekkel a problémákkal.
Már régebben leírtam Kite demóba volt 6R+Topdown és az ő mérnökükkel együtt mértük ki a szárny nélküli szántóföldi kultivátor talpat a korábban lazítózott területen.
Válasz szanberg #30267. hozzászólásáraEgy jól beállított rövid tárcsával lehet 5-6 cm mélyen tárcsázni , az nem jó? Azért kérdezem mert tavaly a területem 20 százalékát csak lazítottam olyan lazítóval amelyik kever is , /A többit szántottam hogy ne bukjat nagyot ha mégsem jön be/, ,és tavasszal rövidtárcsával tervezem csinálni a magágyat.
Válasz .Richard. #30252. hozzászólásáraAzért bax oda a termésnek, mert mulcsos lesz a talaj felszín és nincsen allrounder vagy hasonló kapás mulcs magágykészítő amivel éppen meglehet korrekt minőségben majd csinálni a magágyat, így tavasszal úgy lehet tárcsázva lesz, az meg nyilván nem jó. De egy fogassal sem megfelelő a mulcsos pálya elmunkálása, főleg ha az nem éppen optimális időben történt. A nem jó minőségű magágyban meg vontatott és egyenetlen kelésed lesz, ráadásul a korai fejlődése mindig kevésbé jó egy mulcsművelésbe vetett kultúrának, hát még ha az előbbi sztorik játszottak.
Aztán oda rakja csak vetőgéppel a sor mellé a műtrágyát az ember, de közben a pentozán hatás meg dolgozik. Teljes felületen kell neki nitró, vetés előtt időben, azt szépen bedolgozni!
Illetve, a vetőgép sem mindegy, én ebben pl láttam a saját hiányosságunkat, azért lett fejlesztve.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraTalán az eke nedves talajon nem csinál eketalpat, meg a barázdában járó kerék sem tapossa tovább a földet igaz? Eddig még a legrosszabb gruberezésem is jobb volt nedves körülmények között is, mint a szomszéd szántása.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraA grúber hogy tud eketalpat csinálni????
Sehogy. Egy keskeny késes grúber szárnyak nélkül nem talpal! Nyersben sem! Az eke pedig csak szárazban nem, vagy nem nagyon. Tarlón jaró egy cseppet előrrébb van ebben a kérdésben, de a vas akkor is elkeni teljes felületen az altalajt.
Sajnos elég sokszor csúsztunk ki az őszi munkákból, 23-ban kb teljesen, de korábban is... itt mire lemegy a kukorica általaban már kenődik a történet. Grúberezünk, vagy lazítós tárcsát húzunk, de volt C-késes olaszos fralazozás is sokszor. Meg a kis parcellákon eke. Szóval van mit össze mérni, nagyon régóta.
Elfogadom, hogy más mást tapasztalt, persze eleég tág fogalom, hogy grúber. Mert ha a két sorossal szárnyakkal mész neki, az persze, hogy baromság. De az méginkább, hogy a grúber letalpal, ezért rosszabb mint a szántás!!!!
Azért ezt olvassátok már el mégegyszer, az is aki írta.
Válasz .Richard. #30259. hozzászólásáraValós dolgot írsz, nedves altalaj esetében a grúber olyan eketalpat gyárt hogy el se hiszi az ember.
Az mondja hogy baromság aki a szerencsének köszönhetően nem találkozott ilyen problémával magyarul tapasztalatlan.
A lazító ugyanúgy összegyúrja a művelt réteget de azt könnyeben észreveszed mert nem emel.
30411 hozzászólás
Válasz mtz1221 #30309. hozzászólásáraCsak tippjeim vannak a miértjére, több is. Na hagyj kétségek között, miért szántod körbe?
Válasz mtz1221 #30309. hozzászólásáraLátod nekem pont ezért nem tetszik a "szigorú" agrotechnika.
Mindenki csak azt akarja elfogadni amit saját maga csinál.
Én már mondtam, nem fogok elköteleződni örökre egyvalami mellett.
Ahogy változnak a dolgok a röghöz kötöttek nem tudják elengedni amit megszoktak pedig valamikor az is újdonság volt és akkor elengedték azt amit előtte csináltak most meg nem.
Válasz termelo #30300. hozzászólásáraNekem egy a biztos eddig itt nálunk a nadrágszíj parcellákon, és a füves elhanyagolt földutak miatt, kötelező
6-10 méter szélesen körbe szántani. Ha a többin nem csinálunk semmit akkor is. Eddig pont fordítva csináltam csak gruberoztam vagy tárcsáztam a forgókat a haladás miatt.
Válasz Csavarkulcs #30304. hozzászólásáraAfrikai sertéspestis!
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraNekem 10 km-en belül vannak a földeim, de ég és föld a kiszombori, vagy az Apátfalvi úti.
A zombori földszomszédom mondta, hogy a kákási földem a játszótér a kiszombori kötötthöz képest.
Nincsenek általános szabályok.
A helyi adottságokhoz és az aktuális időjáráshoz kell igazodni.
Válasz Csavarkulcs #30302. hozzászólásáraSzerintem a művelt földeket is ugyanúgy feltúrja a disznó, legalábbis itt amikor olyan sok volt mindegy volt annak, csinálhattál bármit is.
Most pár éve ez nem nagy gond, de jön fel megint az állomány
A világ nagyobbik felén lévő művelési módok, kiváltképp a notill azért is működik, mert GMO van.
Itthon Berend Feri ennek a tótumfaktuma, de hallgasd csak végig a hektár nagyágyúkat, vagy menj el hozzá rendezvényre, folyamatosan az ehhez köthető gondokat tolja előtérbe. Persze vannak kiragadott cikkek ahol is a 4tonnás direkt vetett napraforgó, meg a 10 tonnás kukorica van prezentálva, de ezek egy-egy táblás eredmények és nem folyamatosan jönnek ezek a számok.
Kártevők, vadak, csapadék hiány, gyomírtás.... mindig is probléma forrás.
de ez majd a notillesbe folytatódik.
Válasz rtamas1976 #30303. hozzászólásáraMizét ?
Válasz Csavarkulcs #30302. hozzászólásáraVaddisznóra javasolnám az ASP ét!
Nálunk megoldotta a problémát.
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraAlapoból a rendelkezésre álo eszközökkel operálunk. Ezért tűnik annak hogy mindenki mást mond. Valójában egyről beszélünk. Csak más úton megyünk abba az irányba. Vadak és a vaddisznó miatt nálam a sima direkt vetünk és minden baba nem működik. Sajnos tavasszal mi direkt vetéssel indulna. A lapos részeken a disznó széttúrja.( Mint egy eke kb. ). Ezért ijenkor a lecke kicsit feladva. De fojamatos a tanulás.
Válasz Gandhy #30297. hozzászólásáraÉv végén mikor nekem még ideális...nem keni a vésőekét húzom. azt is már 3 évente de lesz ahol 4 éve ment utoljára. Közte gruber vagy rt.A napraforgó bejött a vetésforgóba. Megdolgozza az is a talajt. Nyáron mempiszkqlom a tárlót. Augusztus végén totál...majd novemberig nézegetem. Gondolatnak jött a gabona tarlóba pár kiló napraforgót direktbe beletolni gabonavetőgéppel. Had dolgozza.
Válasz mtz1221 #30299. hozzászólásáraTökéletesen igazad van csak ne feledd a világ nagyobb felén mindenféle földek, klíma stb. van de a legnagyobb felületeken csak 2-3 féle művelés terjedt el. Vannak trendek ezeket szélesebb körben lehet alkalmazni különböző viszonyokra. Az egyik ilyen felkapott pont a NoTill de mivel a földek területe globálisan akkora ütemben nem változik ezért törvényszerű hogy más művelési módokkal felhagynak pl gruber. Azért nem írtam szántás mert ezeken a helyeken azzal már korábban felhagytak.
Az a gond basszátok meg, hogy megint lehetne tanulni is itt, de elfogjátok ismét baszni. Mindenki erőlteti a saját igazát elég durván, csak nem veszitek figyelembe, minden okos itt más típusú földön garázdálkodik, és közel 4-500kilóméterre van is egymástól.
Válasz termelo #30296. hozzászólásáraA felső 10 centivel nincs gond, azt a gyökérzet szépen átmozgatta és tartja a morzsás szerkezetet és a nedvességet.
Válasz Csavarkulcs #30295. hozzászólásáraőszi búza volt benn tavaly, a takarónövény a szárazság miatt nehezen indult, a kétszikűek az enyhe idő miatt 2 hullámban keltek. 71 ezerrel vetettem általában, műveléstől független(kelés után ez sem lett több 67-nél). Lazítót, vagy vésőekét használsz? A nyáron egyenes késsel meglazítottam. Nekem is ez a második év, hogy fenn hagytam a takarónövényt tavaszig, előtte késő ősszel bedolgoztam.
Válasz Gandhy #30294. hozzászólásáraEgyenlőre nincs releváns tapasztalatom a takarónövényekről. Most is amit ősszel vetőgéppel vetettünk besült. Szerintem ezt másik országrészben lévő kollégától kellene megkérdezni.
A csírázáshoz-gyökérképződéshez a vízen felül levegő is kell. Ha a felső 5-10 cm levegőtlen, tömörödött akkor én belenyúlnék valamivel.
Válasz Gandhy #30294. hozzászólásáraÉn nem takarózok. Min till és lazítás. 67 ezerrel nulla nitrogénnel is jött a 10 tonna. Őszi borsó elòveteménnyel
Válasz termelo #30293. hozzászólásáraÉn kérdeznék:
sekélyművelésű takarónövényes területre mennyivel csökkentenéd a a tőszámot(kukorica)? Felénk általában 76 ezerrel vetik a kukoricát hagyományos műveléssel és általában elbírja.
Milyen talajművelést végeznél vetés előtt(kifagyós takaró, egyelőre még zöld)?
Válasz hashtag #30291. hozzászólásáraÉn úgy gondolom pontosan leírtam a véleményem de azzal nem tudok mit kezdeni hogy állandóan kiforgatjátok.
Ezt írtam:
"Valós dolgot írsz, nedves altalaj esetében"...
Ha állandóan ugyanabban a mélységben használod az meg a kapcsolódó irodalomban van, ahhoz tartozik a kép is.
Mint mondtam nagyobb ismeretek kellenek azt így szoktuk csinálnin felül. Én is gruberoztam, 17 éve kezdtem tudom miről van szó.
Jó, hogy úgy hozunk fel egy példát a gruberozás mellett, hogy olyan állapottal kellene összehasonlítani amibe egy min/no-tilles bele se megy.
Eleve mélyen gyökerező növény után sekélyen gyökerezőt rakunk és fordítva(mg. alapismeretek könyv)
A növényi sorrend min művelésnél nem lehet össze vissza. Napraforgó után pl. kalászost kellett volna rakni és a kalászos után kukoricát ha nem tömör a talaj de ha valaki utánaolvas akkor az említett Vader szondás megoldás fals mérést ad ha pl. vizes a talaj. Erre vonatkozólag már régen fel lett rakva ide egy értekezés:
https://static.agroinform.hu/data/forum/documents/agroinform_20151125183936_talajok_t_m_r_d_tts_gi_llapot_nak_jellemz_se_penetrom_teres_vizsg_latokkal.pdf
de
én eleve a szója utáni vetésre írtam hogy én is így csinálnám...
Ha megnézed a napraforgó utáni kukoricás példát végül 85 q / ha az ő átlaga mert nem tudta befejezni a munkát és ahogy írta ez korábban is előfordult.
de
Nem is állította senki hogy magyarországon a min/no-till többet teremne...
Az eddigi mérések szerint fenntarthatóbb és mint láthatod a legtöbb támogatás is erre van.
Válasz szanberg #30288. hozzászólásáraÍgy van tavasszal már nem lehet durvulni.
Válasz termelo #30286. hozzászólásáraAzt bizonygattad, hogy mindegy hogy milyen keskeny késsel nyúlsz bele a földbe az is letalpal, nem különb mint a szántás, erre sokan mondhatnák, hogy fordítva ülsz a kerékpáron. Ennek bizonyítására betetted pl ezt a képet:
Ezen meg pont az látszik, hogy úgy is meg tudod emelni a talajt, hogy fémmel hozzá sem érsz, talpat nem csinálsz, főleg nem egy 40-es kapával, mégis megemelted, meglazítottad az egész talajt. Én elhiszem, hogy a bolygatatlan talaj van a legjobb állapotban, akkor a legegészségesebb, ez nagy előny például egy nemzeti parkban, de ha te árukukoricàt termelsz, nem biztos, hogy ezt teszed a fontossági lista elejére.
Válasz termelo #30289. hozzászólásáraSzerintem hagyjuk.
Nem történt semmi
Válasz szanberg #30287. hozzászólásáraNem értem ezt a királyozást meg az ilyen dumád:
"Mondhatsz bármit, látom mindenki felett érzed magadat és ezt is jobban fogod tudni"
de qurvára kíváncsi lennék mi lenne erre az indítékom
Ugyanis nem akarok semmit eladni, nem politizálok, nem vagyok tagja semmilyen csoportnak, nincs drága autóm-telefonom stb. Nem vagyok Facebookon stb.
Nos?
Válasz Csavarkulcs #30281. hozzászólására24 tavaszán számtalan tavalyi tarlóból kellett magágyat csinálni. Voltak különböző fokozatok, de mondom a leg egzaktabb peldát.
18 hektáros tábla, 23-as napraforgó tarló. Ősszel sikerült a harmadát Fracondisc-el megjárni, majd kivert az eső. Télen újabb harmadát bírtam hozzá vakarni, csak sajnos már egész késő volt, de azért még kapott fagyot. A maradék táblarész tavaszi vékony sor művelés. Útról nézve nem is látszott nagyon a különbség, keresztbe járva vetés előtt a táblát viszont már tudtam...
Eredmény kukorica aratáskor: őszi Condisc 115q/ha, tél másfelei Condisc 8t/ha tavaszi jó minőségű,de sekély magágy 6t/ha...
Csak annyi volt a difi az első tablarészen egy oda vissza és púpos lett a tartály, a harmadik művelésen meg dupla kanyaron lett ez meg.
Mindenhol lement a Vader pálca, csak nem mindenhol süppedt a magágy.
20 liter+naftából lett 5-6t plussz ugyanazon a hektáron.
Az viszont biztos, hogy ha tavaszra maradsz valami oknál fogva, akkor már csak vékony sor magágykészítő mehet csak! Az erőszak olyankor már vissza köszön
Válasz termelo #30284. hozzászólásáraNa na!
Én nem hülyéztem, nem hazudtoltam meg senkit, ne ferdítsd a szót!!!
Te gondolod a másikat kevésbé tájékozott vagy tapasztalt embernek, és ennek több ízben helyet is adtál!!!! Nyugi, láttam vettem király vagy!
Válasz hashtag #30285. hozzászólásáraBírkás Márta már nagyon régen leírta hogy sok esetben jobb állapotban van a talaj művelés előtt mint művelés után.
Ha megnézed amit Csavarkulcs írt akkor láthatod hogy más is van a szántáson, a lazításon és a grubberen túl. Ahhoz hogy azon a vonalon mozogj nagyobb tudásra van szükség mint e 3 esetében.
de
saját bőrömön tapasztalva már nem vagyok biztos benne, hogy érdemes erről beszélni.
Most őszintén minek azért megosztani a tapasztalatokat és az irodalmi forrást valamiről hogy cserébe lehülyézzenek, meghazudtoljanak és mindenféle jelzővel ellássanak olyanok akik nem rendelkeznek az adott információval és tapasztalattal
Válasz termelo #30284. hozzászólásáraAzt írta, hogy szántani lehet, de lazitozni vagy Gruberozni nem faxa,mert odabax a termèsnek,ismeretlen okokból.
Szerintem sem állja meg ez a helyét, egy nyersen kiforgatott szalonnás szántás nem lesz jobb semmivel, mint egy nyersen elvégzett grúberozás. Nem mondom hogy rosszabb lesz, -pedig mondhatnám-, de hogy jobb lesz, az szerintem nem igaz, vagy lehet hogy csak a mi talajainkon van ez, de az ilyen januári szàntásokban általàban nemnagyon van köszönet.
Válasz szanberg #30278. hozzászólásáraNem, nem erről volt szó!
Richard írta, hogy óvatosan:
"Azt lehet,de lazitozni vagy Gruberozni nem faxa,mert odabax a termèsnek,ismeretlen okokból."
Te erre lehülyézted:
"Ez ugye tudod, hogy nettó baromság!"
Én erre írtam:
"Valós dolgot írsz, nedves altalaj esetében"
Mind a ketten leírtuk a tapasztalatunkat erre belénk álltál.
Megosztottam az idevonatkozó netes tartalmakat amit bárki megnézhet és mérlegelhet hogy esetében fontos-e illetve a Kiténél dolgozik még mindig aki részt vett az ominózus eseményen, meg lehet kérdezni annak a valóságtartalmáról amit írtam nem kamu
Ha értelmezed az írásom :
"Már régebben leírtam Kite demóba volt 6R+Topdown és az ő mérnökükkel együtt mértük ki a szárny nélküli szántóföldi kultivátor talpat a korábban lazítózott területen."
kiderül, hogy a tapasztalt esetben nem volt jelentősége, hogy mindig ugyanabban a mélységben húzták e az eszközt és mindegy, hogy változtatsz-e a művelési mélységen.
de
azért mert kevesebb információval rendelkezel mint más és nem tapasztaltad meg pl. az általunk mondottakat nem értem miért kell a másikat hülyének nézni meg alaptalanul negatív jelzőkkel ellátni.
Minden ember téved, te is én is és fogunk is. Sok dolgot benéztem már életemben de veszem a fáradtságot hogy tanuljak belőle. Én nem vagyok féltékeny az általam megismert dolgokra, aki akar utánanézhet amit tudok elérhetőséget megosztok.
Válasz Csavarkulcs #30281. hozzászólásáraSzerintem is ez a helyes megoldás, ugyanezt csinálom...
Válasz szanberg #30279. hozzászólásáraLátod-látod, vettél derékcsuklós trakit, meg hevederest is, erre itt a megoldás
Válasz termelo #30269. hozzászólásáraSzója tarló érintetlen. 50cm kőnnyen lemegy a szonda. Mivel a vadak megjárták. A direkt kimarad. Kap tavaszi elé egy kis rövidtárcsát. Nem kell ezt túlpörögni.
Válasz mihaszna #30249. hozzászólásáraMiért ne lehetne szántani? Lazítani is lehet, de akár gruberezni vagy tárcsázni is, innen senki nem látja rajtad kívül, hogy mennyire vizes. Egy nap mínusz 1-2 foktól még nem fagy ki az eke. Ahhoz több kell, és tartósan.
Válasz R Sándor #30268. hozzászólásáraFelétek jóindulatú omlósabb talajok vannak, biztosan működik, de itt a régi egyenes lapos Vogel noot Rövidtárcsa is csak akkor volt "jó " amikor nem volt más valasztásunk.
Alul itt agyagos, lágykemény, nyers. Megkeni az Rt, majd a hengere lenyomatát hagyja a talajfelszínen, ami kocsiból jól néz ki de aztán meg pattog rajta a vetőgép.
Erősebb mulcsművelésnél megkerülhetetlen egy ahhoz való magágykészítő! Kijártuk már ezt az iskolát, az a helyzet! A legjobb szándékkal mondom, és általában ezek a probalkozasok vezetnek azokhoz a tapasztalatokhoz, -amit itt hallani- hogy ez nem jó, nem működik ecetera.
Persze aki lezúzza a kukorica tarlót, letárcsázza és arra megy a forgatás nélküli vakaró, pláne ha jóindulatú talajokon van ez, ott más! De az már nem is erősebb mulcsművelés lesz!
Én abban a rendszerben mondom ezeket, hogy elment a kombájn a kukorica után is, azt húzzuk rá a Dr-t, Condiscet, cultust akármit. Nincsen semmilyen más meló! Tavasszal meg jön rá a Topline Super Xl. Ha fasza az idő/állapot, akkor meg is vagyunk, ha nem , akkor persze kap még egy sort vetés előtt, de ez már nem szisztematikus, hanem okszerű.
Válasz termelo #30269. hozzászólásáraFigyelj, arról volt szó itt a kollégával, hogy ilyenkor jobb szántani mint grúberezni(nála). Erre írod, hogy igen, mert a grúber letalpal a nyersben.
Nyilván minden vas ami a talajban fut, az adott érintkezési felületen ken és tömörít.
Az eke az teljes felületen, a grúber keskeny csúcsokkal meg csak apró csíkokban. Ez nem fog tábla szerűen letalpalni. Azt sem írta senki,.hogy mindig egy mélységben.
Nyilvánvalóan azért kell változtatni ezt és különböző irányokban elvégezni a műveleteket, hogy megelőzd a szóban forgó kérdést.
Mondhatsz bármit, látom mindenki felett érzed magadat és ezt is jobban fogod tudni, de amíg annó szántottunk a száraz nyarakon a lazító az eketalp tetején csúszott és pattogott, amikor meg alá kapott akkor lefogta a gépet. Amióta nem ekékkel dolgozunk, -bár ritkán lazitózunk- de érdekes 2022-ben nyáron is egyenletesen húzta magát bele a lazító a talajba. Teljesen ismeretlen ez a krónikus művelési talp történet!
És igen, 20centis osztású 420 Cultussal is, meg 30centis osztású más grúberrel is dolgozunk, és itt mi északon sokkal többet nyersben, mint nem.
Válasz .Richard. #30273. hozzászólásáraEzt írtam:
"Valós dolgot írsz, nedves altalaj esetében"
Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy több összetevős dolog esetében 1 re akarjátok a probléma forrását leredukálni.
de
Azzal sem, hogy az általam leírtakat nem a tartalma alapján értékelitek. Ha valaki azt hiszi, hogy a mezőgazdaságban 1 problémát 1 dolog okoz az téved de az is tévedés, hogy bárki fel tudná sorolni az összes összetevőt.
Szerinted ha minden tényező ismert akkor pl. miért nyúzzák a Vaderstad gépeket a kőbányában?
Vagy ott vannak a Feco által ismertetett USA kísérletek stb.
Válasz szgyuri82 #30272. hozzászólásáraÉn csináltam, működik. Viszont a lehajtható szárnyak elejére érdemes csúszótalpat tenni, vagy kereket, mert hajlamos belekapni a szántott földbe.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraSzerintem más van ott ilyenkor. Én sem szántok fagyban, mert félbe hagyott táblán is észre lehet venni ahol fagyban volt szántva befejezve. Inkább februárban a kiengedettet.
Válasz .Richard. #30273. hozzászólásáraNettó baromság.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraNem tudom. Lehet..pro ès kontra. Annyit tennèk hozzá,hogy fagyos talajon,mert még elbírja a traktort,elhúzza,azt a talaj nem èrtèkeli,megbosszulja. Szóval az eke után ilyen soha nem volt,sőt,várva várt dolog volt vagy 10 ève,hogy lefagy difizár azt góoo. Már sajnos nem így van.
Sziasztok!
Láncos rétboronával működhet a tavaszi szántás lezárás fogas borona helyett?
Válasz R Sándor #30268. hozzászólásáraMagágykészítésre ha 5-6 cm mélyen húzod nem vágja ki a gazt mert teljes szélességében nem műveli a talajt. A 2 tárcsa vágása nem fed egymásra...
Válasz Berkó_ #30266. hozzászólásáraHogy keveredünk ilyen kalandba, szó nem volt erről.
Válasz szanberg #30265. hozzászólásáraÉn nem tudok azzal mit kezdeni, hogy se tapasztalattal se semmilyen olvasott információval nem rendelkeznek azok az emberek akik vagdalóznak a szavakkal.
Az angolban plow pan-nek hívták régebben, ha neked érthetőbb, nevezzük művelőtalpnak hogy ne tudj belekötni. Igaz később az egyértelműség kedvéért átnevezték hard pan-re.
Gondolom ebben szerepe lehetett, hogy az angol az elnevezésben sem tesz nagy különbséget az eke és a gruber között (plow/chisel plow)
Azért írtam eketalpat, hogy akik kevésbé tájékozottak azok is tudják nagyjából miről van szó.
Nem megfelelő körülmények között illetve ugyanabban a mélységben végzett notorius használat művelő talp kialakulásához vezet.
Például tárcsa talp:
https://themadmansfarm.org/wp-content/uploads/2014/10/tilage.jpg
vagy bármilyen eszköz által okozott művelőtalp:
https://www.greatplainsag.com/en/article/354/seedbed-preparation
https://www.grainews.ca/columns/understanding-soil-compaction/
de én nem tudok azzal mit kezdeni hogy alap dolgokat nem tudnak emberek én nem is értem, hogy lehetett akkora szerencséje valakinek, hogy nem találkozott még ezekkel a problémákkal.
Már régebben leírtam Kite demóba volt 6R+Topdown és az ő mérnökükkel együtt mértük ki a szárny nélküli szántóföldi kultivátor talpat a korábban lazítózott területen.
Válasz szanberg #30267. hozzászólásáraEgy jól beállított rövid tárcsával lehet 5-6 cm mélyen tárcsázni , az nem jó? Azért kérdezem mert tavaly a területem 20 százalékát csak lazítottam olyan lazítóval amelyik kever is , /A többit szántottam hogy ne bukjat nagyot ha mégsem jön be/, ,és tavasszal rövidtárcsával tervezem csinálni a magágyat.
Válasz .Richard. #30252. hozzászólásáraAzért bax oda a termésnek, mert mulcsos lesz a talaj felszín és nincsen allrounder vagy hasonló kapás mulcs magágykészítő amivel éppen meglehet korrekt minőségben majd csinálni a magágyat, így tavasszal úgy lehet tárcsázva lesz, az meg nyilván nem jó. De egy fogassal sem megfelelő a mulcsos pálya elmunkálása, főleg ha az nem éppen optimális időben történt. A nem jó minőségű magágyban meg vontatott és egyenetlen kelésed lesz, ráadásul a korai fejlődése mindig kevésbé jó egy mulcsművelésbe vetett kultúrának, hát még ha az előbbi sztorik játszottak.
Aztán oda rakja csak vetőgéppel a sor mellé a műtrágyát az ember, de közben a pentozán hatás meg dolgozik. Teljes felületen kell neki nitró, vetés előtt időben, azt szépen bedolgozni!
Illetve, a vetőgép sem mindegy, én ebben pl láttam a saját hiányosságunkat, azért lett fejlesztve.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraTalán az eke nedves talajon nem csinál eketalpat, meg a barázdában járó kerék sem tapossa tovább a földet igaz? Eddig még a legrosszabb gruberezésem is jobb volt nedves körülmények között is, mint a szomszéd szántása.
Válasz termelo #30263. hozzászólásáraA grúber hogy tud eketalpat csinálni????
Sehogy. Egy keskeny késes grúber szárnyak nélkül nem talpal! Nyersben sem! Az eke pedig csak szárazban nem, vagy nem nagyon. Tarlón jaró egy cseppet előrrébb van ebben a kérdésben, de a vas akkor is elkeni teljes felületen az altalajt.
Sajnos elég sokszor csúsztunk ki az őszi munkákból, 23-ban kb teljesen, de korábban is... itt mire lemegy a kukorica általaban már kenődik a történet. Grúberezünk, vagy lazítós tárcsát húzunk, de volt C-késes olaszos fralazozás is sokszor. Meg a kis parcellákon eke. Szóval van mit össze mérni, nagyon régóta.
Elfogadom, hogy más mást tapasztalt, persze eleég tág fogalom, hogy grúber. Mert ha a két sorossal szárnyakkal mész neki, az persze, hogy baromság. De az méginkább, hogy a grúber letalpal, ezért rosszabb mint a szántás!!!!
Azért ezt olvassátok már el mégegyszer, az is aki írta.
Válasz _NB_ #30257. hozzászólásáraNa ugye, nem is olyan szar az Ih
Válasz .Richard. #30259. hozzászólásáraValós dolgot írsz, nedves altalaj esetében a grúber olyan eketalpat gyárt hogy el se hiszi az ember.
Az mondja hogy baromság aki a szerencsének köszönhetően nem találkozott ilyen problémával magyarul tapasztalatlan.
A lazító ugyanúgy összegyúrja a művelt réteget de azt könnyeben észreveszed mert nem emel.
Válasz rtamas1976 #30254. hozzászólásáraigen.
ha így marad az idő, akkor a napokban le is tárcsázzák