Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak640 FtBenzin árak632 FtEUR401.93 FtUSD385.06 FtCHF426.08 FtGBP482.86 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Én meg azt mondom jobb félni, mint megijedni, 120 ezres napraforgóárnál meg még inkább. A 2000-es évek környékén komoly diaporthe járványok voltak, csak lassan kezd feledésbe merülni, mert az utóbbi időben nem volt rá példa.
Ha erre jársz akkor Gyulán hol láttátok a csiga levelet? Mert faterék most jöttek onnan, de nem volt. Mondjuk lehet hogy elfogyott közben...
Hát igazából csodálkoztam eddig is, hogy inkább MTZ-t vettetek még egyet. Azokat a Fergákat mi is nézegetjük. Jónak néz ki ez az akció. Orosfarm-ékét láttam én is. Ezek az elsők a környéken, aztán majd kiderül hogy teljesítenek. Mi mondjuk MTZ helyett leskelődünk valamerre inkább. Egy ilyen akció valami 100 ló körül jól jönne.
Azért vitatkoznék veled, napraforgót megvédeni csak szinte állandó permetezéssel lehet bizonyos körülmények között. Nálunk pl, nincs benne gomba kártétel évek óta még a 2 évvel ez előtti csapadékos évben is 1% alatti volt a gomba kártétel, így nem igazán van értelme kezelni. Persze felétek biztos más a helyzet...
Traktor téma is rázos kérdés.Hát kellene erösseb 150-200 kategoria.Nemtom FERGUSON milyen lehet??Az Agrom és Orosfarm is begyüjtött egy párat belölük.Most jo feltételekkel lehetne uj gépet venni.Unios áfa körös válalkozo áfa nélkül megveheti 4 részletbe kamat nélkül.Jo ajánlat.Hogy milyen áruak lehetnek nem érdeklöttem sehol.
A 33o-nál nagyobb a magtartály, erősebb a motor, minden más ugyan az!!! Az a 30 paci és a 7200-as magtartály viszont nagyon sokat számít!! Gondolj bele van a föld végéin aratáskor kb 200 méter ée nincs hely a tartályban a magnak!! Engem szétvágna a méreg, hogy mehetek ki a föld végére üríteni, aztán meg ballagás vissza!! a 330 nem sokkal több mint a 310-es!! Na meg a a 220 paci sem semmi, nem erölködik a motor, szinte "vissza kell húzni" a lindét mert menne magától csak előre, meg előre!!!!
Kell nekünk akkora? 310-es az olyan 190 Le körül van, nekünk jó lenne, bár a 2056, 2256 meg 210 lovas, azzal meg a 330 van egálban kb tényleg... Hát ezen még ráérünk fejet törni eléggé Az mindenesetre biztos, hogy a medion a kedvenceim közé tartozik.
Nah az frankó, akkor csak Gyuláig kell menni roszabb esetben. Csabáról hordjuk az alkatrészeket általában. JÖvőhéten lesz beszerző körút. Épp forgás érzékelőt tervezek bicikli sebességmérőből a fontosabb szíjtárcsákhoz Tavaly megjártuk a kukoricában megálltak a ládák, mert egy csutától ledobta a szíjat.
Mi is nézegetjük a vasakat, de még egy-két évet ki kell húznia Honeckernek és elég is egyelőre. 2056,2256 JD-t vagy 204-es megákat. Bár a szívemcsücske a 310-es Medion. Elég borsos áron vannak még, de egyszer hátha lesz szerencsénk hozzá. Valami 5 méteres asztal meg hatos kuki asztal jó lenne.
Traktorokat nem nézegeted, iván helyett valami nagyobbat?
Tóth-Samuék is 514-est akarnak venni... Ma beszélt velük apám.
Bócsán vettük 25ropi volt.De csak kompletten van tengelyestöl.Nekünk a csapágyhely szar volt igy cseréltük az egészet.Gyulán lett volna csak csiga levél is.Most "klimát" szerelek nyithato ablakot a jobb oldalra.Meg nézem a vasakat a neten .Értelmes választék nem nagyon van csak 10mft felett meg az áfa borzaszto.106-ost kinálgatnak kuki asztallal 3-6 millákér nem tom.Egészjo 514-esek vannak szecskázoval zuzos asztallal 2-3millioér.Komolyabb gép kéne,204-208 as mega v tx65-66 v 2256-66john deere v tc 56.Az idei szezon végvisszük de jövöre ha futja kell egy komolyabb masina zuzos kukival meg napra asztallal.
Eléggé benne vagyunk. De párnap és kész. Ha jól láttam Ti cseréltetek a csigán levelet is. Azt is Bócsáról hoztátok? Mert a megfelhordójén nekünk is cserélni kell majd.
egyébként péntekig készre akarjuk csinálni, utána csak pótkocsi simogatás.
Jah hogy Bócsa, arra már jártam, nem tudtam hogy ott is árulnak alkatrészt hozzá, csak megzavart a rövid O.
A mienk csak egyszerűen Honecker, van az első tábla minden évben, amikor először is összhangba kell hogy kerüljek vele, utána általában tartja a tempót, bár én nem is diktálok neki olyan nagyot.
Bócsa 54-es föut mellet van Bács megye.Bugyi pusztaszóllósröl vette.Gyulán érdeklöttem énis.Ennek a gépnek lelke és neve is van zénó muter nevezte el.Minden nap ha megyek vele megdicséri és meg mondja neki nehogy elromoljál idáig bejött elég jol.
Abban biztos vagyok hogy 120%-on pörög... ha egyszer eladó lesz a gép meg kell venni és átbújni, hogy hogy a jó életben tud az úgy dolgozni... Komolyan nem értjük már egy ideje, hogy hogyan képes az a gép így menni ahogy hajtod.
Bocsáról hoztatok alkatrészt? Nem Bucsa véletlen? Mi a csabaiaktól hozzuk általában, most gyuláról lettek hozzá alkatrészek.
Kis Bugyit hallottam, nagybátyáméktól vagy tőlünk akarta mindenáron megvenni az 514-est, de nem bírta kivárni míg eladó lesz. Egyébként mi is gondolkodtunk valami modernebb technikában, de tényleg elég borsos áron vannak a mi pénztárcánkhoz képest. Z kombájnokat meg 204-eseket szemezgettünk, de ilyen méretekhez elég félős jószág mind a kettő. Az én favoritom a Medion, az meg főleg.
30433 hozzászólás
Válasz #11431. hozzászólásra
Én meg azt mondom jobb félni, mint megijedni, 120 ezres napraforgóárnál meg még inkább. A 2000-es évek környékén komoly diaporthe járványok voltak, csak lassan kezd feledésbe merülni, mert az utóbbi időben nem volt rá példa.
Válasz #11429. hozzászólásra
Ha erre jársz akkor Gyulán hol láttátok a csiga levelet? Mert faterék most jöttek onnan, de nem volt. Mondjuk lehet hogy elfogyott közben...
Hát igazából csodálkoztam eddig is, hogy inkább MTZ-t vettetek még egyet. Azokat a Fergákat mi is nézegetjük. Jónak néz ki ez az akció. Orosfarm-ékét láttam én is. Ezek az elsők a környéken, aztán majd kiderül hogy teljesítenek. Mi mondjuk MTZ helyett leskelődünk valamerre inkább. Egy ilyen akció valami 100 ló körül jól jönne.
Válasz #11430. hozzászólásra
Azért vitatkoznék veled, napraforgót megvédeni csak szinte állandó permetezéssel lehet bizonyos körülmények között. Nálunk pl, nincs benne gomba kártétel évek óta még a 2 évvel ez előtti csapadékos évben is 1% alatti volt a gomba kártétel, így nem igazán van értelme kezelni. Persze felétek biztos más a helyzet...
Válasz #11425. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Az a növényvédős mehet vissza az iskolapadba.
Válasz #11422. hozzászólásra
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Traktor téma is rázos kérdés.Hát kellene erösseb 150-200 kategoria.Nemtom FERGUSON milyen lehet??Az Agrom és Orosfarm is begyüjtött egy párat belölük.Most jo feltételekkel lehetne uj gépet venni.Unios áfa körös válalkozo áfa nélkül megveheti 4 részletbe kamat nélkül.Jo ajánlat.Hogy milyen áruak lehetnek nem érdeklöttem sehol.
Válasz #11426. hozzászólásra
![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
Láttál már MEDIONT burkolat alatt is vagy csak JD?????? Mert ha nem keressél egyet!!
Válasz #11424. hozzászólásra
![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
A 33o-nál nagyobb a magtartály, erősebb a motor, minden más ugyan az!!! Az a 30 paci és a 7200-as magtartály viszont nagyon sokat számít!! Gondolj bele van a föld végéin aratáskor kb 200 méter ée nincs hely a tartályban a magnak!! Engem szétvágna a méreg, hogy mehetek ki a föld végére üríteni, aztán meg ballagás vissza!! a 330 nem sokkal több mint a 310-es!! Na meg a a 220 paci sem semmi, nem erölködik a motor, szinte "vissza kell húzni" a lindét mert menne magától csak előre, meg előre!!!!
Csak is John Deere-t. Alkatrész árban kb egyforma, viszont ami nem mindegy hogy a johnit pofon egyszerű szerelni!!![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz #11409. hozzászólásra
már most gombászod?
pont ma beszéltem a növényvédőssel és szerinte virágzás előtt kidobot pénz ha csak nincsenek tünetek.
és milyen szerrel fújtad?
Válasz #11423. hozzászólásra
Az mindenesetre biztos, hogy a medion a kedvenceim közé tartozik. ![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Kell nekünk akkora? 310-es az olyan 190 Le körül van, nekünk jó lenne, bár a 2056, 2256 meg 210 lovas, azzal meg a 330 van egálban kb tényleg... Hát ezen még ráérünk fejet törni eléggé
Válasz #11422. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
A 330-MEDIONT NÉZEGESSÉL INKÁBB!!
Válasz #11421. hozzászólásra
Tavaly megjártuk a kukoricában megálltak a ládák, mert egy csutától ledobta a szíjat.
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Nah az frankó, akkor csak Gyuláig kell menni roszabb esetben. Csabáról hordjuk az alkatrészeket általában. JÖvőhéten lesz beszerző körút. Épp forgás érzékelőt tervezek bicikli sebességmérőből a fontosabb szíjtárcsákhoz
Mi is nézegetjük a vasakat, de még egy-két évet ki kell húznia Honeckernek és elég is egyelőre. 2056,2256 JD-t vagy 204-es megákat. Bár a szívemcsücske a 310-es Medion. Elég borsos áron vannak még, de egyszer hátha lesz szerencsénk hozzá. Valami 5 méteres asztal meg hatos kuki asztal jó lenne.
Traktorokat nem nézegeted, iván helyett valami nagyobbat?
Tóth-Samuék is 514-est akarnak venni... Ma beszélt velük apám.
Válasz #11411. hozzászólásra
Az idei szezon végvisszük de jövöre ha futja kell egy komolyabb masina zuzos kukival meg napra asztallal.![smile helpsmilie](/oldforum/images/smiles/helpsmilie.gif)
Bócsán vettük 25ropi volt.De csak kompletten van tengelyestöl.Nekünk a csapágyhely szar volt igy cseréltük az egészet.Gyulán lett volna csak csiga levél is.Most "klimát" szerelek nyithato ablakot a jobb oldalra.Meg nézem a vasakat a neten .Értelmes választék nem nagyon van csak 10mft felett meg az áfa borzaszto.106-ost kinálgatnak kuki asztallal 3-6 millákér nem tom.Egészjo 514-esek vannak szecskázoval zuzos asztallal 2-3millioér.Komolyabb gép kéne,204-208 as mega v tx65-66 v 2256-66john deere v tc 56.
Válasz #11419. hozzászólásra
muszáj volt mert a régit kinőttük...
Válasz #11418. hozzászólásra
Nem kis beruházás!
A héten az új tisztító is a helyere kerül...
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120609160956_2012-05-31_10.55.12.jpg)
Több mint fél éves papírmunka és engedélyezés után hétfőn végre elkezdődött az alapozás.
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120609155957_Kep_003.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120609160019_Kep_006.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120609160906_Kep_007.jpg)
Válasz #11415. hozzászólásra
köszönöm :) akkor a bodzába ma nem jut :)
Válasz #11414. hozzászólásra
Passz,teszel bele egy keveset pl 20 dkg,ha nem hat akkor teszel még többet.
Válasz #11413. hozzászólásra
kb milyen mennyiségben.. ha jól tudom, 200literes a hordó
Válasz #11412. hozzászólásra
Citromsav,az természetes és öntözhetsz is vele nyugodtan.
sziasztok![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
, akkor ![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
Nem tudom, melyik topikban kérdezzem.. ezért ha
Szóval az esővízgyűjtő hordómban igen mocorognak a szúnyoglárvák.. tudtok ellenszert? persze vegyszermentest, mert ebből (is) öntözök.
Köszönöm
Válasz #11410. hozzászólásra
Eléggé benne vagyunk. De párnap és kész. Ha jól láttam Ti cseréltetek a csigán levelet is. Azt is Bócsáról hoztátok? Mert a megfelhordójén nekünk is cserélni kell majd.
egyébként péntekig készre akarjuk csinálni, utána csak pótkocsi simogatás.
Válasz #11408. hozzászólásra
Jol benne vagytok a javitásba.A mienken már csak az utolso simitások vannak.
Napraforgó gombázás![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120608191042_20120608168.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120608191054_20120608169.jpg)
Mai kombájn szerelős játék... Még egy pár nap és kész, elméletileg.
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120608182137_SAM_2309.JPG)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120608182408_SAM_2311.JPG)
Kukorica lombtrágyázás. Alakulgat :)![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120607201502_20120607684.jpg)
Válasz #11405. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
én aztán bontogatókat nemlátok
öregheccen kivül
Válasz #11403. hozzászólásra
A Te környékeden már megbontotta valaki a bakhátat?
Válasz #11403. hozzászólásra
![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)
Ki kell tolatni ebből is
Válasz #11402. hozzászólásra
hát az nemsokminden
Válasz #11401. hozzászólásra
![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)
a haverok kezdtek áskálódni Nyitra környékén, 33-35 centet kaptak
Válasz #11400. hozzászólásra
Mikor lesz krumpliinditás tanya környékin?
Ára mennyi ottan?
Válasz #11399. hozzászólásra
![smile blush](/oldforum/images/smiles/blush.gif)
De az csak max 5,5 kiló N , kevéstellem
Válasz #11398. hozzászólásra
Dózisa 6-12 kg/ha
Válasz #11395. hozzászólásra
Az egy kicsit kevés.........Van egyáltalán értelme?
Válasz #11396. hozzászólásra
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
Jamonak szántam,csak félrenyomtam
Az utolsó képet ha meglátja a KMSZ baj lesz belőle.![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Egy pár kép a mi kis "sikvidékünkről"
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120606164114_2012-06-02_11.16.08.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120606164136_2012-06-02_11.15.48.jpg)
Válasz #11392. hozzászólásra
nem,hogy küldenétek nekik minden év elején egy ismertetőt az előző évről
Minap volt egy kis meló. Erre telepre minden évben megyünk valamiért.![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120605130024_Fenykep1160.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120605130141_Fenykep1162.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20120605130256_Fenykep1166.jpg)
Válasz #11390. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz #11389. hozzászólásra
..na ezek után..![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Még jó hogy volános voltam,
Válasz #11388. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Találékonyak a srácok!
Válasz #11387. hozzászólásra
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
De jó ez a három betűs szó, szinonimája....
(Csak zárójelben jegyzem meg, nem saját kép,a középső fiam egyik haverja készítette.
Válasz #11385. hozzászólásra
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Jah hogy Bócsa, arra már jártam, nem tudtam hogy ott is árulnak alkatrészt hozzá, csak megzavart a rövid O.
A mienk csak egyszerűen Honecker, van az első tábla minden évben, amikor először is összhangba kell hogy kerüljek vele, utána általában tartja a tempót, bár én nem is diktálok neki olyan nagyot.
Bócsa 54-es föut mellet van Bács megye.Bugyi pusztaszóllósröl vette.Gyulán érdeklöttem énis.Ennek a gépnek lelke és neve is van zénó muter nevezte el.Minden nap ha megyek vele megdicséri és meg mondja neki nehogy elromoljál idáig bejött elég jol.![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Válasz #11377. hozzászólásra
Komolyan nem értjük már egy ideje, hogy hogyan képes az a gép így menni ahogy hajtod. ![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Egyébként mi is gondolkodtunk valami modernebb technikában, de tényleg elég borsos áron vannak a mi pénztárcánkhoz képest. Z kombájnokat meg 204-eseket szemezgettünk, de ilyen méretekhez elég félős jószág mind a kettő. Az én favoritom a Medion, az meg főleg. ![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Abban biztos vagyok hogy 120%-on pörög... ha egyszer eladó lesz a gép meg kell venni és átbújni, hogy hogy a jó életben tud az úgy dolgozni...
Bocsáról hoztatok alkatrészt? Nem Bucsa véletlen? Mi a csabaiaktól hozzuk általában, most gyuláról lettek hozzá alkatrészek.
Kis Bugyit hallottam, nagybátyáméktól vagy tőlünk akarta mindenáron megvenni az 514-est, de nem bírta kivárni míg eladó lesz.