Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak652 FtBenzin árak637 FtEUR407.33 FtUSD390.32 FtCHF431.59 FtGBP485.67 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Úgy utálom ezt a jogi szakdumát a szerzett jogról meg amiket itt leírtál. Nem ezen múlik a dolog, hanem azon, hogy mindenféle konkrét indoklás nélkül leírta az MVH, hogy az elsőfokú határozat jogszabálysértő. Azzal az indoklással, hogy "tévedtünk" nem lehet egy hatósági határozatot indokolni, ugyanis a visszavonó határozatok sokkal többet nem tartalmaztak ennél. Az ítélet 3. oldalának alján erre hivatkozik a bíró!
Érdekes megközelítés egy támogatást szerzett jogként értelmezni. De ha annak is tekintjük, a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot illeti meg védelem. (A "gyakorolt" szót hangsúlyoznám.)
Ebben az esetben arra hivatkoztak, hogy a nyertes a támogatási határozat birtokában megkezdte a gazdaság létrehozását. De a határozat nem a gazdálkodás megkezdésének jogát tartalmazta! A jog "gyakorlását" a kifizetési kérelem benyújtása jelentette volna, de arra nem került sor.
"ezzel az utolsó megjegyzéseddel minden elszállt és "
Melyik utolsóra gondolsz?
Mi csak próbáljuk a törvény előírásait legjobb tudásunk szerint betartani és a termelők javára fordítani.
Bárki el tudja juttatni a véleményét, kérdését. Nekünk sok időbe és munkába került ez, mire idáig jutottunk.
Az hogy figyelembe veszik-e?
Nos az előző kormány ????
A jelenlegihez még most sikerült megtalálni az utat. vagy még most sem.
Ha most is a Pesti ügyvédek gyerekeinek szól a kiírás, akkor lesz érdekes a MAGOSZ érdekképőviselete.
Az Agrya már lépett.
Ami kérdéseket megfogalmaztak a Balmazújvárosi fórumra, el sem jutott a Miniszterhez. Legalábbis ezt mondta Miniszter úr.
Az általam eljuttatott kérdés sorból is egy kimaradt. Pont a szaktanácsadás, ami engem személy szerint érintett.
A kistermelői minősítés az előállított áru mennyiségére vonatkozik! A mezőgazdasági termelők mindegyikére vonatkoznak ezek a lehetőségek. Nincs kizárva senki sem, az már más kérdés, hogy egy néhány százas tehenészeti telepnek megéri-e ilyen a kapacitásaihoz képest kis mennyiségekkel tökölni.
Pont ez az: Ha a rendelet címében "kistermelők" helyett "mezőgazdasági termelők" lenne teljesen rendben lenne. Épp ezt mondtam, hogy a látszat megoldások ugyan annyi cirkusszal járnak, mint a valodiak, csak eredményeket nem hoz...
52/2010. FVM rendeletet javaslom tanulmányozásra. Szerintem ez nagyjából azt teszi lehetővé, amiről te beszélsz, de a korábbi állapotokhoz képest mindenképp jelentős előre lépés ez.
Nem, ez úriási tévedés. Ment a nagy szöveg, hogy majd mennyit könnyítenek, de ezidáig az egyetlen ilyen irányú lépés a túlméretes járművek közelkedésének könnyítései voltak. Ugyanezt kellene megcsinálni az összes többi területen is. Egy rövid időre hatályon kívűl helyezni majd' minden korlátozást, és megnézni, hogy mi van ilyenkor, ha a piacra bízzuk a szabályozást.
A valóságban tényleges intézkedések csak látszatintézkedések voltak. Az, hogy az iskolai menzára őstermelő viszi az almát, az egy jó dolgo, de vajmi kevés. Az hogy otthon főzhetsz magadnak pálinkát, jó dolog, de amíg nem adhatod el a környékbelieknek legálisan és papíron, addig ez majdnem semmi. Az, hogy a vágópontokon vágathatsz magadnak bocit szintén jó dolog, de amíg a saját kertedben nem jelölhetsz ki vágópontot, addig ez mind semmi.
Pont erre gondoltam azzal, hogy abba kellene hagyni a hobbigazdálkodás preferálását! A gazdaboltok például irgalmatlan marhaság a jelenlegi formájában. Jól kitehető az ablakba, de amíg a józsibácsi kolbászát a helyi Tesco nem teszi ki a hűtőpultba (mint pl. írországban), addig nem értek el semmit!
Ahhoz tudnám a mai helyzetett hasonlítani, mint amikor a szocializmus idején mindenkinek munkát kellett adni, és mindenki dolgozott. Ha nem volt mit csinálni, akkor pakolásztak, meg sepregettek. A végére mindenki elfáradt, mindenki felvette a fizetését, csak épp a gazdaság nem jutott előrrébb. ez is ilyen: A látszatintézkedéseket is ki kell dolgozni, le kell közig-egyeztetni, törvényt kell alkotni, meg kell szavazni, ki kell hirdetni, át kell vezetni a teljes infrastruktúrán, stb., pont úgy, mintha érdemi változások lennének. Csak éppen eredménye nem lesz....
1. Ez a tíz millió ÖNMAGÁBAN kevés! Kénytelen vagy gépet venni, amibe gázolaj lassan az arannyal vetekszik. Ha pedig bérmunkába akarod megcsináltatni az inged-gatyád rámegy! Az új egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás se "olcsította" a vállalkozás működését.
2. Szeretném jelezni, hogy nyitott kapukat döngetsz. Az elmúlt másfél évben rengeteget könnyítettek az általad felvázolt dolgokon. Ha valaki vállalkozásba akar kezdeni, akkor vhol erre felé kell keresgélni a járható utat.
3. Én nem mondtam, hogy ne kapjanak az újak pénzt. Én azt mondtam, hogy ne legyen már a kismilliomodik 20 ha-s életképtelen gazdaság létrehozva. Az újak szerintem úgy is kaphatnak pénzt, hogy átveszik az idős gazdáktól a gazdaságukat. Az eddigi gazdaság átadási támogatást akkor is igénybe lehetett venni, ha nem családtag volt az átvevő, hanem "csak" alkalmazott.
1, Igenis lehet 10 millióból gazdaságot indítani, a legtöbben sokkal kevesebből kezdték! És az nem érv, hogy egy MTZ 5 millió, mert én még nem láttam olyan vállalkozást (mérettől, ágazattól, tőkeellátottságtól függetlenül), aki úgy indult volna, hogy megvesz inden gépet, megvesz minden eszközt, felvesz egy csomó embert, és utánna nézeget, hogy mostmár termeljünk valamit!
2, Mezőgazdaság jövője:
Az első és legfontosabb, hogy engedjünk ide másokat is. Az, hogy csak az kapjon pénzt, aki évek óta ezt csinálja, mert az megérdemli, és más húzzon a pi...ba, nem visz előre semmit. Igenis kell a vérfrissítés mindenhova. Új szemlélet, új lendület, új hozzáállás, erre minden ágazatnak szüksége van magyaroroszágon.
Másodszor abba kellene hagyni a síránkozást, hogy régen milyen fasza volt, és most meg milyen szar. Most ilyen, ehhez kell alkalmazkodni. Most nincs állattartás, akkor vagy máshova kell tenni a növényeket, vagy vonzóvá kell tenni az állattartást. Mind a kettőre lenne lehetőség, pl. ha engednék, hogy a gazdák otthon kisajtolják az olajosnövényeket biodízelnek, vagy engednék a hús- és tejtermékek házi előállítását, és értékesítését.
Harmadjára (és ez szervesen kapcsolódik az előző gondolathoz) abba kellene hagyni a hobbigazdálkodás támogatását és preferálását. Tők jó, hogy otthon főhetek sört, de nem adhatom el. akkor mi értelme van? Miért nem adhatom el? Miért nem csinálhatok egy házi sörfőzdét, ahol a megtermelt sört eladom a helyi kocsmáknak? Ez nyugaton mindenhol megy! Itt miért nem?
Vagy miért nem adhatom el ugyanígy a házi kolbászt, vagy a megybefőttet? Abból nem lesz nagy GDP, hogy otthon tartsak egy disznót, de abból már lenne, hogy a falu szélén tartok 20-50 db-ot, és azt otthon lecsapjuk, és szétmérjük a faluban! Ez is megy mindenhol nyugaton!
Enyhíteni kellene a szabályokon is. Pl. egyszerűbb legyen eladni. Az elsődleges termékek áfamentessége jó, de ez kellene a feldolgozott termékekre is! És lenne mondjuk egy alacsonyabb (pl. 16%) adókulcs a bevétel-költségek után, és kész! Egy csapásra megszünne a számla nélküli kereskedelem, meg a susmusolás! Vagy: miért kell építési engedély külterületen? Vagy miért kell cirkuszolni a földkivonással? A faluba ne tartsak állatot, mert büdös, a falu szélén sem, mert túl jó a föld minőssége, és nem vonhatom ki, a falutól távolabb meg azért nem, mert nitrátérzékeny. Akkor hová tegyem? És csodálkozunk, hogy nem akarnak az emberek állatot tartani... Vagy: nyugaton simán árulják a piacon a nyers húst, a sajtot, a tejet, a kolbászt, stb. Itt miért nem lehet?
Megint más:
Közbiztonság: amíg a tanyán nem lehet magára hagyni a tehenet, mert holnapra nem lesz ott, vagy nem lehet őrzés nélkül hagyni a kukoricát, addig komolyabb termelésbe nem fog fogni senki. Ezt nagyon gyorsan meg kellene oldani, mert kezdenek áldatlan állapotok lenni! Ha pedig a tolvaj rálép a kertben széthagyott gereblyére, akkor téged büntetnek meg, mert veszélyezteted! Ez így nagyon nem jó!
Infrastruktúra: tök jó, hogy van autópálya, de mostmár ideje lenne kezdeni valamit a földutakkal is. Legalább a legforgalmasabbakat le kellene aszfaltozni, és a 2/3-át murvával leszórni, mert a földes földút használhatatlan a szélsőséges időjárás mellett. A por elviselhetetlen, a kátyuk lassítják a forgalmat, az pedig, hogy tavaly a gép azért nem tudott a földeken dolgozni, mert egyszerűen nem tudott oda menni, az kriminális! De ugyanígy kellene a többi is: csapadékvizelvezetés, a tanyákhoz ivóvíz, tűzivíz, áram. Legutóbb az E.On-nak 3,5 évbe telt, míg kiépített 270 m földkábelt. (a 8 milliós hozzájárulást már az elején kérte). Ezek az állapotok tarthatatlanok, és amíg nem lesz változás, nem lesz előrelépés a mezőgazdaságban sem!
És ez csak néhány olyan dolog, ami eszembe jutott gépelés közben, ha komolyan gondolkodnék simán lehetne összeállítani egy 100-200 oldalas javaslatcsomagot, mert amire néz az ember, ott van megoldani való probléma! És a legtöbb nem igazán pénz kérdése, inkább csak szándék!
A legfőbb baj azonban az, hogy nálunk a hivatali apparátus munkájának 50-60%-át teszi ki, hogy saját magának munkát adjon! Amíg ez a hozzáállás nem változik, addig a fenti dolgok sem fognak változni semmit...
A kérésedre egy viccet idéznék:
"A halász kifogja az aranyhalat. Az aranyhal elkezd jaj veszékelni:
- Halász engedjél el! Teljesítem egy kívánságodat!
A halász elgondolkozik, majd ezt mondja:
- Amerika kerüljön át Ázsia helyére, Ázsia Ausztrália helyére, az Antarktisz legyen Európa helyén, Afrika kerüljön Amerika helyére, Európa pedig legyen az Antarktisz helyén!
- Hát halász ez egy túl bonyolult! Lehetne valami egyszerűbbet?
- Hát otthon vár az asszony, mire hazaérek legyen neki esze!
- Rendben meg lesz!
Fél óra múlva jön az aranyhal:
- Halász, hogy is volt az a kontinensekkel?"
Szóval és tettel! Ezt a mezőgazdaságot nagyon nehéz lesz "kijavítani", és én is inkább a kontinensekkel foglalkoznék, de..
Az ágazat jövője szempontjából létszükséglet, hogy a kb. 50-300 ha-n gazdálkodók rétege megerősödjön. Kb. ezen a méreten lehet ugyanis a "legkönyebben" hatékony gazdálkodási gyakorlatot megvalósítani.
A kormány néhány tervezett intézkedése szerintem ebbe az irányba mutat (állami földek haszonbérlete). Az állattenyésztés jelentősége abban mutatkozik, hogy a növénytermesztők fizetőképes, állandó belső kereslet híján, jó néhányszor áron alul kénytelenek értékesíteni a termékeket. Míg az állattenyésztők azt irreális árakon kénytelenek megvenni. Egy infrastrukturálisan és anyagilag megerősített állattenyésztői réteg képes lenne a közvetítők alkalmazása nélkül egy magasabb jövedelemi szinthez jutattni a növénytermesztőket. Az alapvető élelmiszerek ÁFÁjának a csökkentése komoly segítség lenne az ágazatnak.
Konkrét javaslatom ehhez az intézkedéshez az hogy a tanyán élésre adható pontszámból 5-8 pontot csoportosítsanak át a hátrányos településeken lakókhoz. Továbbá egységesen mindkét szempontnál 2 év legyen a bizonyított ottlakás.
Én nem kérem senkitől hogy azonosuljon ezzel,és a témát én lezártam,a véleményem elmondtam.Azt hittem itt infókat lehet cserélni és tanácsokat kérni de látom ez nem az a dolog,mert csak belekötnek emberekbe és irigyek sokan a másik modernebb ötleteire.Köszönöm azoknak akik adtak pár jó tanácsot és mindenkinek aki pályázni fog annak sok sikert még ha ügyeskedéssel éri is el azt.
Igen Te ügyeskedésnek nevezed azt hogy kijátsszátok a szabályokat és minden féle kamu dologgal pénzt akartok kicsikarni az államtól,mert balról esett az eső és már kárpótlásért mentek(tisztelet a kivételnek)én ezt csalásnak hívnám és az ilyen emberek miatt tartunk itt ahol vagyunk mert mindig csak a kis kapukat keresik és ezáltal megfosztják a becsületesen gazdálkodókat a lehetőségektől mert ők nem kijátszanak hanem dolgoznak!!!
Nyugaton ez elő sem fordulhatna úgy mint itt.Nektek mindegy melyik kormány van hatalmon mert soha nem lesz jó és mindig is a szabályok kijátszására fogtok játszani.Tipikus Magyar mentalitás az irigység!!!
Neked is ha tényleg olyan közel tudsz menni a tűzhöz inkább azon kellene lenni hogy minél több ember részesülhessen a közösből és nem csak a Te szavaiddal élve az ügyeskedők!Eddig egy korrekt ember benyomását keltetted bennem de ezzel az utolsó megjegyzéseddel minden elszállt és kibujt a szög a zsákból attól féltek hogy több ember is hozzájuthat ügyeskedés nélkül állami pénzhez,ezáltal az ügyeskedők lecsúsznak :D Remélem egyszer lesz egy olyan kormány aki ezeket az ügyeskedőket,csalókat mind "falhoz" állítja.
Radocz:
Sok dologban igazad van,de akkor miért kell olyanokat írni itt embereknek,hogy nekünk indulóknak nem járhatna ez a támogatás hanem csak a tanyán élőknek.Mennyivel másabb és különbjebb egy tanyasi ember mint egy 2000 főt számláló falún élő?Meg hogy nem kap eleget egy gazdaságból élő ember?Egy lakatos műhellyel vállalkozó ember ha nincs munkája mit kap?Ellentétbe a gazdával aki minden címszó alatt pályázhat amiket már felsoroltam.Én boldog lennék ha el tudnám indítani amit akarok és már benne lennék,mert akkor ezerszer több lehetőségem lenne,mint most.Nektek akik már régóta műveltek ne mond hogy nincs esélyetek több pályázatra,hitelre stb mint nekünk indulóknak?Te is kértél már és kaptál 1000 % támogatást.Akkor nekünk nem jár?
Megyek is betüzelek a gázkazánba, és megcsókolom a kedvenc üvegem.
„és csak valamilyen jogszabály kijátszásával érheti el!!!”
Igazad van. De én ügyeskedésnek nevezném a részünkről.
Mivel a pályázatot a Pesti ügyvédek gyerekeinek címezték mit kellene tennünk, hogy hozzá tudjunk jutni?
„úgy se leszel shoha se igazi GAZDA!” Én nem is akarok. „Paraszt meg terem, mint a csicsóka” mondotta volt kollegám, akit a jó Isten idő előtt magához hívott szolgálatra.
Nézd meg a Gazda szó és a paraszt szó jelentését sőt mi több az állam szót. Az új magyar lexikonban.
A fiatalabbak kedvéért ezt kb. 1980 táján adhatták ki. Egész pontosan1962 Akadémiai Kiadó Budapest. Az enyémet akkor vettem és már a nyolcadik változatlan lenyomat.
"a tisztességes munkánkért tisztességes bért akarunk, meg a családot eltartani. "
Mi is.
Ezért ellenezzük a támogatás minden formáját, mert a korrupció melegágya.
De ez avan a világban és nem látjuk a megoldást.
Talán akinek kifejlődött a harmadik szeme, tudna okosat mondani.
Úgy látom végére értem, már csak a közbeni jegyzeteimet kell bemásolni.
Ha valki segíteni ajavaslastokból egy csokrot összeállítani, azt meg köszönném.
Leginkább a másik hozzászólását tetszettek kritizálni.
A kérdésem az volt hogy a mezőgazdagság jobbá tételére a javaslatom:
-
-
stb.
"aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel "
Ezt nem is gondoltam.
Ez akkor pont olyan, mint a SAPS utáni SPS lett volna.
A "csókosok" kihasználják az információt.
Én úgy tudtam, hogy majd lehet vásárolni tanyát az állami pénzből.
Mivel a mi környékünk nem szorul rá erre, így nincs miről beszélni.
Hortobágy nem tanyavilág.
"Nektek rengetek lehetőségetek állami pénzhez jutni /agrár Széchényi kártya-ilyen olyan támogatás,fagykár,esőkár, szárazság kár-földalapú támogatás és még az Isten tudja milyen támogatások amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,"
Ez nem így van. Akinek valóban kell a pénz, az nem jut hozzá. Tehát csak a városi ember parasztvakítása, és az ellentétek szítása.
Hogy miért?
Azért amiért a Földművelés zót eltörölték a Minisztériumunk nevéből. És nem a Kommunisták, henem a "mi kurmányunk törölte el.
Vagy tévednék? Torgyánék legalább bővítették.
"mert minden egyes embertől hallani hogy nincs jövedelem a mezőgazdaságban akkor gondolom adót sem fizetnek sokan/de nekünk indulóknak csak ez maradt sajnos"
Aki panaszkodik, attól el kell venni. Aki dicsekszik annak adni kell.
Engem még nem hallottak panaszkodni. Igaz adni is kevesen adtak, de ami késik az jön.
"Még jőni kell, még jőni fog ...."
most már hagyd a faxságodat. abszolút nincsigazad.
cowboy!
ha ilyen TX-em lenne, nem itt sírnék, hanem aratnék 1000rel és keresném a lóvét.
mi itt nem a tejfölt akarjuk lehúzni, hanem a tisztességes munkánkért tisztességes bért akarunk, meg a családot eltartani.
Szerintem ez a mondat arra céloz, hogy ha kicsiny hazánk költségvetésében volna erre szabad 30 Mrd, akkor nagy eséllyel a többség még mindig azon elmélkedne, hogy hanyadik plazma tévéjét vegye hitelre. Mivel azonban "válság" van, így sajnos ölre menő "viták" alakulnak ki "a városlakók által finanszírozott" támogatásokért.
Vagy ha egy kicsit szigorúbban akarok fogalmazni, akkor ki kellene mondani végre, hogy "azok a régi szép idők" jó időre elmúltak!
"Ha lenne 30 milliárd a keret akkor jutna annak is aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is!"
miért értesz egyet minden szavával. most már én is beleszólok. ne annak jusson, aki tudta, hogy most ezért a pályázatért be kell jelentkezni kulákpapa tanyájára, hanem a "szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is". ezt szajkózzák a többiek is itt. ez lenne a lényeg,hogy ne az ilyen pályázatleső apukák vigyék el a kisfiuknak és vegyenek egy százhuszonsokadik john deert. és akkor én sem a tanyán élők ellen szólok.
De feleslege vitatkoznunk csináld Te is amit csinálsz és én is azt fogom amit én akarok.Aki meg mint Ti is csak magatokat nézitek és a vidék-város ellentéteket növelitek nem azt hogy mindenkinek adjanak esélyt megtalálni a számítását azok beszélgessenek magukkal.Sok ember volt itt aki hasonlóan látja a dolgot mint én és én inkább velük kommunikálnák ezekről a dolgokról:)
Sory
a kapa nem az én hátamból áll ki szerintem:D
miért fáj az igazság?
lehet előbb dolgoztam földön mint te,csak én kicsit még képeztem magam,és elmentem világot látni,ahol megmutatták,hogy nem minden az mtz,és lehet földet is ésszel müvelni:D
Szóval a tájékozottságod az egyszerűen lenyűgöző!
" amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,"
Ilyen hozzáállással szerintem ne akarj a mezőgazdaságból megélni, mert a legfontosabb hiányzik belőled az ALÁZAT!! Alázat a földhöz, a géphez, a jószághoz, a növényhez e nélkül fölösleges bármit is csinálod, mert úgy se leszel shoha se igazi GAZDA! Legfeljebb csak olyan leszel, akinek szájából kilóg a kapa.
Ebcsont:
igazad van hogy a lényeg az a megtérülés,de az induló gazda is csinálhat nyereséges gazdaságot ami még több embernek adhat munkát ezáltal több adó kerül az államhoz és kevesebb segélyest kellene fizetni szerintem.Igenis mindenki anno elkezdte valahol,kivéve akit apuci segített valamihez:) és a kezdetek is nehezek nem csak a talpon maradás.De egy vállalkozásnak el kell tudnia magát tartani és a fejlesztésekre és bővítésekre viszont már rengeteg lehetőség van,de az induló gazdával egy bank sem áll szóba,a agrár kártyát nem igényelhet stb.Csak is ez maradt sajnos amit igy is el akarnak venni tőlünk olyanok akik nem biztos hogy induló gazdák,csak a családban még neki nincs ez meg és csak valamilyen jogszabály kijátszásával érheti el!!!
Még annyit hogy ezek szerint Te is indulni akarsz ezen a pályázaton,de az írásodból az derül ki hogy már régóta mezőgazdasággal foglalkozol,akkor Te nem is vagy induló gazda és valamilyen kijátszással tudsz csak indulni nem?
Cowboy:
Nem értek veled egyet abban hogy aki eddig nem indult el az ne is induljon!!!
Tipikus gondolkozás hogy sok föld meg sok mtz kell ahhoz hogy vki elinduljon.Más mezőgazdasági tevékenység is létezik mint traktorral a földekre menni hidd el.Sok olyan ágazat van amiben ezzel a 10 millióval ütőképes és jövedelmező dolgot lehet csinálni.Sok ember van -bele értve engem is aki el szeretne indulni valahogy és ez nekünk induló gazdáknak lett kitalálva és nem azoknak akik már régóta gazdálkodnak.Nektek rengetek lehetőségetek állami pénzhez jutni /agrár Széchényi kártya-ilyen olyan támogatás,fagykár,esőkár, szárazság kár-földalapú támogatás és még az Isten tudja milyen támogatások amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,mert minden egyes embertől hallani hogy nincs jövedelem a mezőgazdaságban akkor gondolom adót sem fizetnek sokan/de nekünk indulóknak csak ez maradt sajnos!És igenis legyen egyenlőbb elbírálás és ne diszkriminatív pontozással jusson olyan támogatáshoz aki nem is ezt csinálja életvitelszerűen és már az egész család felvette egyszer az indulót!!Mindenki aki vállalkozást akar indítani őrülne ha lenne 10 milliója elindulni és nem csak sokkal kevesebb.Miért gondolod hogy ne induljon el senki aki most akar belevágni vmibe és miért csak Ti már gazdálkodok kapjatok pénzt?????????????????????????????????????????????????
Mi meg dögöljünk meg mert nincs pénzünk elindulni???
Neked nem segített senki mikor elindultál,Te még nem kaptál vmilyen címszó alatt semmi állami pénzt amit az én és sok nem tanyán élőnek a zsebéből kaptad?
Hát igen ez a tanyán élés tényleg húzós! Sok embernek van tanyája mert az állatokat gépeket tanyán, telephelyen tartják de aludni bemennek faluba városba és oda is vannak bejelentve! De amúgy a tanyán dolgoznak (élnek). A 6 hónap is nagyon gyanús, miért nem legalább 2 év akkor, vagy 1 mint a hátrányos helyzetű település! Ez a nulláról kezdés meg szerintem őrültség aki eddig nem foglalkozott mezőgazdival az ne is kezdjen bele, vagy legalábbis ne ebből 10 millából mert ez elindulni nagyon kevés, mikor 1 hektár föld 1 milla az MTZ meg 5 milla, az állattartást meg nem is említem milyen költségekkel jár. Ezt a pénzt olyanoknak kell adni akik már valamennyi ideje túrják a földet. A legnagyobb baj meg a 4 milliárddal van mert legutóbb is 6 ezren adtuk be szerintem most is leszünk ennyien és ebből 400 fog nyerni! Ha lenne 30 milliárd a keret akkor jutna annak is aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is!
én tudom nekem mi lenne a jó, gondolom hogy te is, hogy neked mi.
ők meg azért vannak ott, hogy minket képviseljenek.
Eddig engem, meg a környezetemben lévő pár száz gazdát, akit ismerek, soha senki nem kérdezet meg, hogy mit szeretnénk, hogy látnánk jónak.
mennek mindig párt irányba, eu-irányba, mikor merre, meg mikor milyen irodakukac, aki tehénszart még csak fényképen sem látott, mit talál ki.
Mi meg megkapjuk, hogy buta parasztok vagyunk, nem értünk a politikához, ne pofázzunk bele, majd ők tudják.
Nem várja el senki szerintem, hogy minden hibátlanul működjön, mert nem könnyű pálya ez sem, de azért ennyire balféknek, meg eu-seggnyalónak sem kéne lenni.
Ez egy nagyon jól hangzó fél igazság.
Amit előtte írtál és amire az AGRYA is hivatkozik, azzal csak annyi a probléma, hogy a hivatkozott célprogramok mögött(a kertészetet kivéve) nem EU-s pénzek vannak. Így aztán csak jelképes összegek állnak a rendelkezésre. Ez a tervezet végre elkerüli azt az óriási hibát, hogy mindenkinek akar adni.
Az állattenyésztésre visszatérve. Az állattenyésztés jövedelmezőségének a romlásához a növénytermesztés "túl sztárolása" IS jelentősen hozzájárult.
Egyébként szerintem indokolatlan volt ennyi féle célprogramot az EMVA-ba bele sűríteni. ( "Aki sokat fog, keveset markol.")
Errefelé van egy közmondás: "Aki sokat fog, keveset markol."
tanyás célprogram, állathoz, kertészethez - speciális programok, gazdaság átadáshoz is létezik támogatás, fiatal gazdához - célprogram
Mindenki pályázzon arra, ami neki való, ezek meglévő dolgok lennének, lesznek, aki több mindenben érdekelt, az kaphat akár többet is. Olvasd el az AGRYA hozzászólását, NEM ARRA VAN KITALÁLVA a pályázat, arra a vidékfejlesztési pályázatok vannak.
urambocsá még a falusi turizmust is hozzácsaphatnánk, az akkor miért nincs benne a fiatal gazdában?!
"Legyen igazságos és úgy ahogy az AGRYA is változtatna."
Miért kell ennek a pályázatnak igazságosnak lennie? Nem fontosabb lenne az, hogy amire pénzt adnak az megtérüljön? Egyébként is az igazságosság gazdaságilag nehezen értelmezhető kategória!
13479 hozzászólás
Válasz #1428. hozzászólásra
Úgy utálom ezt a jogi szakdumát a szerzett jogról meg amiket itt leírtál. Nem ezen múlik a dolog, hanem azon, hogy mindenféle konkrét indoklás nélkül leírta az MVH, hogy az elsőfokú határozat jogszabálysértő. Azzal az indoklással, hogy "tévedtünk" nem lehet egy hatósági határozatot indokolni, ugyanis a visszavonó határozatok sokkal többet nem tartalmaztak ennél. Az ítélet 3. oldalának alján erre hivatkozik a bíró!
Válasz #1424. hozzászólásra
Érdekes megközelítés egy támogatást szerzett jogként értelmezni. De ha annak is tekintjük, a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot illeti meg védelem. (A "gyakorolt" szót hangsúlyoznám.)
Ebben az esetben arra hivatkoztak, hogy a nyertes a támogatási határozat birtokában megkezdte a gazdaság létrehozását. De a határozat nem a gazdálkodás megkezdésének jogát tartalmazta! A jog "gyakorlását" a kifizetési kérelem benyújtása jelentette volna, de arra nem került sor.
Aranykalászos gazda képzés távoktatásban!
Vizsga 2011. november 25.
Még jelentkezhetsz! 70/424-2330
lukacsitunde@matrixoktatas.hu
Válasz #1424. hozzászólásra
Roppant "vidám" olvasmány egy ilyen szürke vasárnapon.
Válasz #1424. hozzászólásra
EZ a szerencsésebbik ítélet, amiben új eljárásra is kötelezték az mvh-t ott ugyanúgy visszapontozták a pályázatot.
Itt egy bírósági végzés:
http://www.agromonitor.hu/html/2011/ujrapontozas_itelet_2.pdf
Válasz #1411. hozzászólásra
"ezzel az utolsó megjegyzéseddel minden elszállt és "
Melyik utolsóra gondolsz?
Mi csak próbáljuk a törvény előírásait legjobb tudásunk szerint betartani és a termelők javára fordítani.
Bárki el tudja juttatni a véleményét, kérdését. Nekünk sok időbe és munkába került ez, mire idáig jutottunk.
Az hogy figyelembe veszik-e?
Nos az előző kormány ????
A jelenlegihez még most sikerült megtalálni az utat. vagy még most sem.
Ha most is a Pesti ügyvédek gyerekeinek szól a kiírás, akkor lesz érdekes a MAGOSZ érdekképőviselete.
Az Agrya már lépett.
Ami kérdéseket megfogalmaztak a Balmazújvárosi fórumra, el sem jutott a Miniszterhez. Legalábbis ezt mondta Miniszter úr.
Az általam eljuttatott kérdés sorból is egy kimaradt. Pont a szaktanácsadás, ami engem személy szerint érintett.
Válasz #1412. hozzászólásra
Kedves Feco!
Elfelejtettem idézőjelbe tenni a hozzászólásom.
Én is úgy gondolom, gondoltam, mint te, de felhomályosítottak, hogy miért is gondolja így.
Ezt majd leírom és a linkjét IDE teszem, ha kész lesz.
Esetleg szerdán.
A tanyán élésért a 25 pont nagyon sok, ez így nagy bunda! Ki van ez rendesen találva! Röhej az egész :D
Válasz #1419. hozzászólásra
A kistermelői minősítés az előállított áru mennyiségére vonatkozik! A mezőgazdasági termelők mindegyikére vonatkoznak ezek a lehetőségek. Nincs kizárva senki sem, az már más kérdés, hogy egy néhány százas tehenészeti telepnek megéri-e ilyen a kapacitásaihoz képest kis mennyiségekkel tökölni.
Válasz #1418. hozzászólásra
Pont ez az: Ha a rendelet címében "kistermelők" helyett "mezőgazdasági termelők" lenne teljesen rendben lenne. Épp ezt mondtam, hogy a látszat megoldások ugyan annyi cirkusszal járnak, mint a valodiak, csak eredményeket nem hoz...
Válasz #1417. hozzászólásra
52/2010. FVM rendeletet javaslom tanulmányozásra. Szerintem ez nagyjából azt teszi lehetővé, amiről te beszélsz, de a korábbi állapotokhoz képest mindenképp jelentős előre lépés ez.
Válasz #1416. hozzászólásra
RE: 2,
Nem, ez úriási tévedés. Ment a nagy szöveg, hogy majd mennyit könnyítenek, de ezidáig az egyetlen ilyen irányú lépés a túlméretes járművek közelkedésének könnyítései voltak. Ugyanezt kellene megcsinálni az összes többi területen is. Egy rövid időre hatályon kívűl helyezni majd' minden korlátozást, és megnézni, hogy mi van ilyenkor, ha a piacra bízzuk a szabályozást.
A valóságban tényleges intézkedések csak látszatintézkedések voltak. Az, hogy az iskolai menzára őstermelő viszi az almát, az egy jó dolgo, de vajmi kevés. Az hogy otthon főzhetsz magadnak pálinkát, jó dolog, de amíg nem adhatod el a környékbelieknek legálisan és papíron, addig ez majdnem semmi. Az, hogy a vágópontokon vágathatsz magadnak bocit szintén jó dolog, de amíg a saját kertedben nem jelölhetsz ki vágópontot, addig ez mind semmi.
Pont erre gondoltam azzal, hogy abba kellene hagyni a hobbigazdálkodás preferálását! A gazdaboltok például irgalmatlan marhaság a jelenlegi formájában. Jól kitehető az ablakba, de amíg a józsibácsi kolbászát a helyi Tesco nem teszi ki a hűtőpultba (mint pl. írországban), addig nem értek el semmit!
Ahhoz tudnám a mai helyzetett hasonlítani, mint amikor a szocializmus idején mindenkinek munkát kellett adni, és mindenki dolgozott. Ha nem volt mit csinálni, akkor pakolásztak, meg sepregettek. A végére mindenki elfáradt, mindenki felvette a fizetését, csak épp a gazdaság nem jutott előrrébb. ez is ilyen: A látszatintézkedéseket is ki kell dolgozni, le kell közig-egyeztetni, törvényt kell alkotni, meg kell szavazni, ki kell hirdetni, át kell vezetni a teljes infrastruktúrán, stb., pont úgy, mintha érdemi változások lennének. Csak éppen eredménye nem lesz....
Válasz #1415. hozzászólásra
1. Ez a tíz millió ÖNMAGÁBAN kevés! Kénytelen vagy gépet venni, amibe gázolaj lassan az arannyal vetekszik. Ha pedig bérmunkába akarod megcsináltatni az inged-gatyád rámegy! Az új egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás se "olcsította" a vállalkozás működését.
2. Szeretném jelezni, hogy nyitott kapukat döngetsz. Az elmúlt másfél évben rengeteget könnyítettek az általad felvázolt dolgokon. Ha valaki vállalkozásba akar kezdeni, akkor vhol erre felé kell keresgélni a járható utat.
3. Én nem mondtam, hogy ne kapjanak az újak pénzt. Én azt mondtam, hogy ne legyen már a kismilliomodik 20 ha-s életképtelen gazdaság létrehozva. Az újak szerintem úgy is kaphatnak pénzt, hogy átveszik az idős gazdáktól a gazdaságukat. Az eddigi gazdaság átadási támogatást akkor is igénybe lehetett venni, ha nem családtag volt az átvevő, hanem "csak" alkalmazott.
Visszaolvasgatva hosszan:
1, Igenis lehet 10 millióból gazdaságot indítani, a legtöbben sokkal kevesebből kezdték! És az nem érv, hogy egy MTZ 5 millió, mert én még nem láttam olyan vállalkozást (mérettől, ágazattól, tőkeellátottságtól függetlenül), aki úgy indult volna, hogy megvesz inden gépet, megvesz minden eszközt, felvesz egy csomó embert, és utánna nézeget, hogy mostmár termeljünk valamit!
2, Mezőgazdaság jövője:
Az első és legfontosabb, hogy engedjünk ide másokat is. Az, hogy csak az kapjon pénzt, aki évek óta ezt csinálja, mert az megérdemli, és más húzzon a pi...ba, nem visz előre semmit. Igenis kell a vérfrissítés mindenhova. Új szemlélet, új lendület, új hozzáállás, erre minden ágazatnak szüksége van magyaroroszágon.
Másodszor abba kellene hagyni a síránkozást, hogy régen milyen fasza volt, és most meg milyen szar. Most ilyen, ehhez kell alkalmazkodni. Most nincs állattartás, akkor vagy máshova kell tenni a növényeket, vagy vonzóvá kell tenni az állattartást. Mind a kettőre lenne lehetőség, pl. ha engednék, hogy a gazdák otthon kisajtolják az olajosnövényeket biodízelnek, vagy engednék a hús- és tejtermékek házi előállítását, és értékesítését.
Harmadjára (és ez szervesen kapcsolódik az előző gondolathoz) abba kellene hagyni a hobbigazdálkodás támogatását és preferálását. Tők jó, hogy otthon főhetek sört, de nem adhatom el. akkor mi értelme van? Miért nem adhatom el? Miért nem csinálhatok egy házi sörfőzdét, ahol a megtermelt sört eladom a helyi kocsmáknak? Ez nyugaton mindenhol megy! Itt miért nem?
Vagy miért nem adhatom el ugyanígy a házi kolbászt, vagy a megybefőttet? Abból nem lesz nagy GDP, hogy otthon tartsak egy disznót, de abból már lenne, hogy a falu szélén tartok 20-50 db-ot, és azt otthon lecsapjuk, és szétmérjük a faluban! Ez is megy mindenhol nyugaton!
Enyhíteni kellene a szabályokon is. Pl. egyszerűbb legyen eladni. Az elsődleges termékek áfamentessége jó, de ez kellene a feldolgozott termékekre is! És lenne mondjuk egy alacsonyabb (pl. 16%) adókulcs a bevétel-költségek után, és kész! Egy csapásra megszünne a számla nélküli kereskedelem, meg a susmusolás! Vagy: miért kell építési engedély külterületen? Vagy miért kell cirkuszolni a földkivonással? A faluba ne tartsak állatot, mert büdös, a falu szélén sem, mert túl jó a föld minőssége, és nem vonhatom ki, a falutól távolabb meg azért nem, mert nitrátérzékeny. Akkor hová tegyem? És csodálkozunk, hogy nem akarnak az emberek állatot tartani... Vagy: nyugaton simán árulják a piacon a nyers húst, a sajtot, a tejet, a kolbászt, stb. Itt miért nem lehet?
Megint más:
Közbiztonság: amíg a tanyán nem lehet magára hagyni a tehenet, mert holnapra nem lesz ott, vagy nem lehet őrzés nélkül hagyni a kukoricát, addig komolyabb termelésbe nem fog fogni senki. Ezt nagyon gyorsan meg kellene oldani, mert kezdenek áldatlan állapotok lenni! Ha pedig a tolvaj rálép a kertben széthagyott gereblyére, akkor téged büntetnek meg, mert veszélyezteted! Ez így nagyon nem jó!
Infrastruktúra: tök jó, hogy van autópálya, de mostmár ideje lenne kezdeni valamit a földutakkal is. Legalább a legforgalmasabbakat le kellene aszfaltozni, és a 2/3-át murvával leszórni, mert a földes földút használhatatlan a szélsőséges időjárás mellett. A por elviselhetetlen, a kátyuk lassítják a forgalmat, az pedig, hogy tavaly a gép azért nem tudott a földeken dolgozni, mert egyszerűen nem tudott oda menni, az kriminális! De ugyanígy kellene a többi is: csapadékvizelvezetés, a tanyákhoz ivóvíz, tűzivíz, áram. Legutóbb az E.On-nak 3,5 évbe telt, míg kiépített 270 m földkábelt. (a 8 milliós hozzájárulást már az elején kérte). Ezek az állapotok tarthatatlanok, és amíg nem lesz változás, nem lesz előrelépés a mezőgazdaságban sem!
És ez csak néhány olyan dolog, ami eszembe jutott gépelés közben, ha komolyan gondolkodnék simán lehetne összeállítani egy 100-200 oldalas javaslatcsomagot, mert amire néz az ember, ott van megoldani való probléma! És a legtöbb nem igazán pénz kérdése, inkább csak szándék!
A legfőbb baj azonban az, hogy nálunk a hivatali apparátus munkájának 50-60%-át teszi ki, hogy saját magának munkát adjon! Amíg ez a hozzáállás nem változik, addig a fenti dolgok sem fognak változni semmit...
Válasz #1407. hozzászólásra
A kérésedre egy viccet idéznék:
"A halász kifogja az aranyhalat. Az aranyhal elkezd jaj veszékelni:
- Halász engedjél el! Teljesítem egy kívánságodat!
A halász elgondolkozik, majd ezt mondja:
- Amerika kerüljön át Ázsia helyére, Ázsia Ausztrália helyére, az Antarktisz legyen Európa helyén, Afrika kerüljön Amerika helyére, Európa pedig legyen az Antarktisz helyén!
- Hát halász ez egy túl bonyolult! Lehetne valami egyszerűbbet?
- Hát otthon vár az asszony, mire hazaérek legyen neki esze!
- Rendben meg lesz!
Fél óra múlva jön az aranyhal:
- Halász, hogy is volt az a kontinensekkel?"
Szóval és tettel! Ezt a mezőgazdaságot nagyon nehéz lesz "kijavítani", és én is inkább a kontinensekkel foglalkoznék, de..
Az ágazat jövője szempontjából létszükséglet, hogy a kb. 50-300 ha-n gazdálkodók rétege megerősödjön. Kb. ezen a méreten lehet ugyanis a "legkönyebben" hatékony gazdálkodási gyakorlatot megvalósítani.
A kormány néhány tervezett intézkedése szerintem ebbe az irányba mutat (állami földek haszonbérlete). Az állattenyésztés jelentősége abban mutatkozik, hogy a növénytermesztők fizetőképes, állandó belső kereslet híján, jó néhányszor áron alul kénytelenek értékesíteni a termékeket. Míg az állattenyésztők azt irreális árakon kénytelenek megvenni. Egy infrastrukturálisan és anyagilag megerősített állattenyésztői réteg képes lenne a közvetítők alkalmazása nélkül egy magasabb jövedelemi szinthez jutattni a növénytermesztőket. Az alapvető élelmiszerek ÁFÁjának a csökkentése komoly segítség lenne az ágazatnak.
Konkrét javaslatom ehhez az intézkedéshez az hogy a tanyán élésre adható pontszámból 5-8 pontot csoportosítsanak át a hátrányos településeken lakókhoz. Továbbá egységesen mindkét szempontnál 2 év legyen a bizonyított ottlakás.
Én nem kérem senkitől hogy azonosuljon ezzel,és a témát én lezártam,a véleményem elmondtam.Azt hittem itt infókat lehet cserélni és tanácsokat kérni de látom ez nem az a dolog,mert csak belekötnek emberekbe és irigyek sokan a másik modernebb ötleteire.Köszönöm azoknak akik adtak pár jó tanácsot és mindenkinek aki pályázni fog annak sok sikert még ha ügyeskedéssel éri is el azt.
Válasz #1410. hozzászólásra
modjuk ennek a HSZ-nek egyetlen szavával sem tudok sem egyet érteni, sem azonosulni.....
Igen Te ügyeskedésnek nevezed azt hogy kijátsszátok a szabályokat és minden féle kamu dologgal pénzt akartok kicsikarni az államtól,mert balról esett az eső és már kárpótlásért mentek(tisztelet a kivételnek)én ezt csalásnak hívnám és az ilyen emberek miatt tartunk itt ahol vagyunk mert mindig csak a kis kapukat keresik és ezáltal megfosztják a becsületesen gazdálkodókat a lehetőségektől mert ők nem kijátszanak hanem dolgoznak!!!
Nyugaton ez elő sem fordulhatna úgy mint itt.Nektek mindegy melyik kormány van hatalmon mert soha nem lesz jó és mindig is a szabályok kijátszására fogtok játszani.Tipikus Magyar mentalitás az irigység!!!
Neked is ha tényleg olyan közel tudsz menni a tűzhöz inkább azon kellene lenni hogy minél több ember részesülhessen a közösből és nem csak a Te szavaiddal élve az ügyeskedők!Eddig egy korrekt ember benyomását keltetted bennem de ezzel az utolsó megjegyzéseddel minden elszállt és kibujt a szög a zsákból attól féltek hogy több ember is hozzájuthat ügyeskedés nélkül állami pénzhez,ezáltal az ügyeskedők lecsúsznak :D Remélem egyszer lesz egy olyan kormány aki ezeket az ügyeskedőket,csalókat mind "falhoz" állítja.
Válasz #1409. hozzászólásra
Kértem nyertünk, de nem kérünk többet.
Ezzel nagyon sokan vannak így.
Lásd az előző AKG program, stb.
Egyszerűbb sokkal egy banki hitel.
Sajnos.
Radocz:
Sok dologban igazad van,de akkor miért kell olyanokat írni itt embereknek,hogy nekünk indulóknak nem járhatna ez a támogatás hanem csak a tanyán élőknek.Mennyivel másabb és különbjebb egy tanyasi ember mint egy 2000 főt számláló falún élő?Meg hogy nem kap eleget egy gazdaságból élő ember?Egy lakatos műhellyel vállalkozó ember ha nincs munkája mit kap?Ellentétbe a gazdával aki minden címszó alatt pályázhat amiket már felsoroltam.Én boldog lennék ha el tudnám indítani amit akarok és már benne lennék,mert akkor ezerszer több lehetőségem lenne,mint most.Nektek akik már régóta műveltek ne mond hogy nincs esélyetek több pályázatra,hitelre stb mint nekünk indulóknak?Te is kértél már és kaptál 1000 % támogatást.Akkor nekünk nem jár?
Pont egy órája fagyoskodik a pizsamában.
Megyek is betüzelek a gázkazánba, és megcsókolom a kedvenc üvegem.
„és csak valamilyen jogszabály kijátszásával érheti el!!!”
Igazad van. De én ügyeskedésnek nevezném a részünkről.
Mivel a pályázatot a Pesti ügyvédek gyerekeinek címezték mit kellene tennünk, hogy hozzá tudjunk jutni?
„úgy se leszel shoha se igazi GAZDA!” Én nem is akarok. „Paraszt meg terem, mint a csicsóka” mondotta volt kollegám, akit a jó Isten idő előtt magához hívott szolgálatra.
Nézd meg a Gazda szó és a paraszt szó jelentését sőt mi több az állam szót. Az új magyar lexikonban.
A fiatalabbak kedvéért ezt kb. 1980 táján adhatták ki. Egész pontosan1962 Akadémiai Kiadó Budapest. Az enyémet akkor vettem és már a nyolcadik változatlan lenyomat.
Válasz #1397. hozzászólásra
"a tisztességes munkánkért tisztességes bért akarunk, meg a családot eltartani. "
Mi is.
Ezért ellenezzük a támogatás minden formáját, mert a korrupció melegágya.
De ez avan a világban és nem látjuk a megoldást.
Talán akinek kifejlődött a harmadik szeme, tudna okosat mondani.
Úgy látom végére értem, már csak a közbeni jegyzeteimet kell bemásolni.
Ha valki segíteni ajavaslastokból egy csokrot összeállítani, azt meg köszönném.
Leginkább a másik hozzászólását tetszettek kritizálni.
A kérdésem az volt hogy a mezőgazdagság jobbá tételére a javaslatom:
-
-
stb.
Válasz #1396. hozzászólásra
"városlakók által finanszírozott" támogatásokért"
Az átkosban a mezőgazdaság netto befizető volt.
Most nem tom.
Válasz #1395. hozzászólásra
"aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel "
Ezt nem is gondoltam.
Ez akkor pont olyan, mint a SAPS utáni SPS lett volna.
A "csókosok" kihasználják az információt.
Én úgy tudtam, hogy majd lehet vásárolni tanyát az állami pénzből.
Mivel a mi környékünk nem szorul rá erre, így nincs miről beszélni.
Hortobágy nem tanyavilág.
Vajon miért mondta azt Édesapám oly sokat, hogy
"szegény ember ne gazdálkodjon?"
Válasz #1389. hozzászólásra
"Nektek rengetek lehetőségetek állami pénzhez jutni /agrár Széchényi kártya-ilyen olyan támogatás,fagykár,esőkár, szárazság kár-földalapú támogatás és még az Isten tudja milyen támogatások amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,"
Ez nem így van. Akinek valóban kell a pénz, az nem jut hozzá. Tehát csak a városi ember parasztvakítása, és az ellentétek szítása.
Hogy miért?
Azért amiért a Földművelés zót eltörölték a Minisztériumunk nevéből. És nem a Kommunisták, henem a "mi kurmányunk törölte el.
Vagy tévednék? Torgyánék legalább bővítették.
"mert minden egyes embertől hallani hogy nincs jövedelem a mezőgazdaságban akkor gondolom adót sem fizetnek sokan/de nekünk indulóknak csak ez maradt sajnos"
Aki panaszkodik, attól el kell venni. Aki dicsekszik annak adni kell.
Engem még nem hallottak panaszkodni. Igaz adni is kevesen adtak, de ami késik az jön.
"Még jőni kell, még jőni fog ...."
Válasz #1387. hozzászólásra
Mivel nincs pénz, ez azért van, hogy a médiában legyen miről beszélni.
Egyetértek, abban. hogy duma. duma, duma.
Javaslatot is mondj, amit pénz nélkül is műkszik.
X haktáronlént, minden földhasználó foglelkoztasson egy személyt.
Válasz #1386. hozzászólásra
"Eddig engem, meg a környezetemben lévő pár száz gazdát, akit ismerek, soha senki nem kérdezet meg, hogy mit szeretnénk, hogy látnánk jónak."
Ezt kiemelve fogom eljuttatni, ahova kell.
Minket sem kérdeztek meg, de a Hangya szevezetet, Kamarát, stb, azt igen.
Mi meg mundjuk magonktól. Sagíts magadon ......
Válasz #1385. hozzászólásra
"indokolatlan volt ennyi féle célprogramot az EMVA-ba bele sűríteni. ( "Aki sokat fog, keveset markol.")"
Így biztos nem marad bent pénz.
Válasz #1382. hozzászólásra
A fiaim által szerzett lányaim tudnak pályázni. illetve a korábbi szerint.
Jeleztuk a Gráf űrnak.
Válasz #1377. hozzászólásra
"Mi lenne a jó??Hát a ki főtevékenységként,élethivatásszerűen gazdálkodik.Mellékállást,és mellékkeresetet nem engednék meg!!"
Fő állásta gondoltál.
Eddig a főtevékenység volt, amit mellékállásban is lehetett végezni.
Válasz #1392. hozzászólásra
most már hagyd a faxságodat. abszolút nincsigazad.
cowboy!
ha ilyen TX-em lenne, nem itt sírnék, hanem aratnék 1000rel és keresném a lóvét.
mi itt nem a tejfölt akarjuk lehúzni, hanem a tisztességes munkánkért tisztességes bért akarunk, meg a családot eltartani.
Válasz #1395. hozzászólásra
Szerintem ez a mondat arra céloz, hogy ha kicsiny hazánk költségvetésében volna erre szabad 30 Mrd, akkor nagy eséllyel a többség még mindig azon elmélkedne, hogy hanyadik plazma tévéjét vegye hitelre. Mivel azonban "válság" van, így sajnos ölre menő "viták" alakulnak ki "a városlakók által finanszírozott" támogatásokért.
Vagy ha egy kicsit szigorúbban akarok fogalmazni, akkor ki kellene mondani végre, hogy "azok a régi szép idők" jó időre elmúltak!
Válasz #1388. hozzászólásra
"Ha lenne 30 milliárd a keret akkor jutna annak is aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is!"
miért értesz egyet minden szavával. most már én is beleszólok. ne annak jusson, aki tudta, hogy most ezért a pályázatért be kell jelentkezni kulákpapa tanyájára, hanem a "szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is". ezt szajkózzák a többiek is itt. ez lenne a lényeg,hogy ne az ilyen pályázatleső apukák vigyék el a kisfiuknak és vegyenek egy százhuszonsokadik john deert. és akkor én sem a tanyán élők ellen szólok.
De feleslege vitatkoznunk csináld Te is amit csinálsz és én is azt fogom amit én akarok.Aki meg mint Ti is csak magatokat nézitek és a vidék-város ellentéteket növelitek nem azt hogy mindenkinek adjanak esélyt megtalálni a számítását azok beszélgessenek magukkal.Sok ember volt itt aki hasonlóan látja a dolgot mint én és én inkább velük kommunikálnák ezekről a dolgokról:)
Sory
a kapa nem az én hátamból áll ki szerintem:D
miért fáj az igazság?
lehet előbb dolgoztam földön mint te,csak én kicsit még képeztem magam,és elmentem világot látni,ahol megmutatták,hogy nem minden az mtz,és lehet földet is ésszel müvelni:D
Válasz #1391. hozzászólásra
Szóval a tájékozottságod az egyszerűen lenyűgöző!
" amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,"
Ilyen hozzáállással szerintem ne akarj a mezőgazdaságból megélni, mert a legfontosabb hiányzik belőled az ALÁZAT!! Alázat a földhöz, a géphez, a jószághoz, a növényhez e nélkül fölösleges bármit is csinálod, mert úgy se leszel shoha se igazi GAZDA! Legfeljebb csak olyan leszel, akinek szájából kilóg a kapa.
Ebcsont:
igazad van hogy a lényeg az a megtérülés,de az induló gazda is csinálhat nyereséges gazdaságot ami még több embernek adhat munkát ezáltal több adó kerül az államhoz és kevesebb segélyest kellene fizetni szerintem.Igenis mindenki anno elkezdte valahol,kivéve akit apuci segített valamihez:) és a kezdetek is nehezek nem csak a talpon maradás.De egy vállalkozásnak el kell tudnia magát tartani és a fejlesztésekre és bővítésekre viszont már rengeteg lehetőség van,de az induló gazdával egy bank sem áll szóba,a agrár kártyát nem igényelhet stb.Csak is ez maradt sajnos amit igy is el akarnak venni tőlünk olyanok akik nem biztos hogy induló gazdák,csak a családban még neki nincs ez meg és csak valamilyen jogszabály kijátszásával érheti el!!!
Még annyit hogy ezek szerint Te is indulni akarsz ezen a pályázaton,de az írásodból az derül ki hogy már régóta mezőgazdasággal foglalkozol,akkor Te nem is vagy induló gazda és valamilyen kijátszással tudsz csak indulni nem?
Cowboy:
Nem értek veled egyet abban hogy aki eddig nem indult el az ne is induljon!!!
Tipikus gondolkozás hogy sok föld meg sok mtz kell ahhoz hogy vki elinduljon.Más mezőgazdasági tevékenység is létezik mint traktorral a földekre menni hidd el.Sok olyan ágazat van amiben ezzel a 10 millióval ütőképes és jövedelmező dolgot lehet csinálni.Sok ember van -bele értve engem is aki el szeretne indulni valahogy és ez nekünk induló gazdáknak lett kitalálva és nem azoknak akik már régóta gazdálkodnak.Nektek rengetek lehetőségetek állami pénzhez jutni /agrár Széchényi kártya-ilyen olyan támogatás,fagykár,esőkár, szárazság kár-földalapú támogatás és még az Isten tudja milyen támogatások amiket ugyan úgy a városban élő emberek pénzéből kapjátok,mert minden egyes embertől hallani hogy nincs jövedelem a mezőgazdaságban akkor gondolom adót sem fizetnek sokan/de nekünk indulóknak csak ez maradt sajnos!És igenis legyen egyenlőbb elbírálás és ne diszkriminatív pontozással jusson olyan támogatáshoz aki nem is ezt csinálja életvitelszerűen és már az egész család felvette egyszer az indulót!!Mindenki aki vállalkozást akar indítani őrülne ha lenne 10 milliója elindulni és nem csak sokkal kevesebb.Miért gondolod hogy ne induljon el senki aki most akar belevágni vmibe és miért csak Ti már gazdálkodok kapjatok pénzt?????????????????????????????????????????????????
Mi meg dögöljünk meg mert nincs pénzünk elindulni???
Neked nem segített senki mikor elindultál,Te még nem kaptál vmilyen címszó alatt semmi állami pénzt amit az én és sok nem tanyán élőnek a zsebéből kaptad?
Válasz #1387. hozzászólásra
Jó ilyen józan, objektív véleményt olvasni ebben az ügyben! Maximálisan egyetértek minden szavával!
Hát igen ez a tanyán élés tényleg húzós! Sok embernek van tanyája mert az állatokat gépeket tanyán, telephelyen tartják de aludni bemennek faluba városba és oda is vannak bejelentve! De amúgy a tanyán dolgoznak (élnek). A 6 hónap is nagyon gyanús, miért nem legalább 2 év akkor, vagy 1 mint a hátrányos helyzetű település! Ez a nulláról kezdés meg szerintem őrültség aki eddig nem foglalkozott mezőgazdival az ne is kezdjen bele, vagy legalábbis ne ebből 10 millából mert ez elindulni nagyon kevés, mikor 1 hektár föld 1 milla az MTZ meg 5 milla, az állattartást meg nem is említem milyen költségekkel jár. Ezt a pénzt olyanoknak kell adni akik már valamennyi ideje túrják a földet. A legnagyobb baj meg a 4 milliárddal van mert legutóbb is 6 ezren adtuk be szerintem most is leszünk ennyien és ebből 400 fog nyerni! Ha lenne 30 milliárd a keret akkor jutna annak is aki tudta 6 hónapja hogy be kell jelentkezni tanyára, meg jutna egy pár szívvel lélekkel dolgozó mezőgazdinak is!
Válasz #1376. hozzászólásra
én tudom nekem mi lenne a jó, gondolom hogy te is, hogy neked mi.
ők meg azért vannak ott, hogy minket képviseljenek.
Eddig engem, meg a környezetemben lévő pár száz gazdát, akit ismerek, soha senki nem kérdezet meg, hogy mit szeretnénk, hogy látnánk jónak.
mennek mindig párt irányba, eu-irányba, mikor merre, meg mikor milyen irodakukac, aki tehénszart még csak fényképen sem látott, mit talál ki.
Mi meg megkapjuk, hogy buta parasztok vagyunk, nem értünk a politikához, ne pofázzunk bele, majd ők tudják.
Nem várja el senki szerintem, hogy minden hibátlanul működjön, mert nem könnyű pálya ez sem, de azért ennyire balféknek, meg eu-seggnyalónak sem kéne lenni.
Válasz #1384. hozzászólásra
Ez egy nagyon jól hangzó fél igazság.
Amit előtte írtál és amire az AGRYA is hivatkozik, azzal csak annyi a probléma, hogy a hivatkozott célprogramok mögött(a kertészetet kivéve) nem EU-s pénzek vannak. Így aztán csak jelképes összegek állnak a rendelkezésre. Ez a tervezet végre elkerüli azt az óriási hibát, hogy mindenkinek akar adni.
Az állattenyésztésre visszatérve. Az állattenyésztés jövedelmezőségének a romlásához a növénytermesztés "túl sztárolása" IS jelentősen hozzájárult.
Egyébként szerintem indokolatlan volt ennyi féle célprogramot az EMVA-ba bele sűríteni. ( "Aki sokat fog, keveset markol.")
ha a megtérülésre menne a pályázat nem nyomnák az állattenyésztést
Válasz #1380. hozzászólásra
Errefelé van egy közmondás: "Aki sokat fog, keveset markol."
tanyás célprogram, állathoz, kertészethez - speciális programok, gazdaság átadáshoz is létezik támogatás, fiatal gazdához - célprogram
Mindenki pályázzon arra, ami neki való, ezek meglévő dolgok lennének, lesznek, aki több mindenben érdekelt, az kaphat akár többet is. Olvasd el az AGRYA hozzászólását, NEM ARRA VAN KITALÁLVA a pályázat, arra a vidékfejlesztési pályázatok vannak.
urambocsá még a falusi turizmust is hozzácsaphatnánk, az akkor miért nincs benne a fiatal gazdában?!
Van itt olyan egyáltalán aki pályázhatna?
Mert szerintem itt mindenki már több éve gazdálkodik, kapja a földalapút stb. Ez is kizáró ok. Vagy nem?
Válasz #1379. hozzászólásra
"Legyen igazságos és úgy ahogy az AGRYA is változtatna."
Miért kell ennek a pályázatnak igazságosnak lennie? Nem fontosabb lenne az, hogy amire pénzt adnak az megtérüljön? Egyébként is az igazságosság gazdaságilag nehezen értelmezhető kategória!
Válasz #1378. hozzászólásra
Miért lesz belőle oltári marhaság?