Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak644 FtBenzin árak625 FtEUR416.32 FtUSD400.8 FtCHF443.07 FtGBP501.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
hát 4 fejes heger ekét húz olyan 8 km/h-s sebességgel! annyit még nem szántottunk vele hogy ekével megnézzük a fogyasztást,de pótkocsival meg tárcsával kevesebbet eszik mint az ifa motor és sokkal hatékonyabb!!
814-es merci teherautóból származik a motor 140 le-s! az akkumulátorok az első képen látszik át kerültek bal oldalra egymás mellé! a tank jobb oldalt van az utolsó képen látszik azt csináltattuk 200 L fér bele a levegőszűrő pedig az új motor levegő beömlője miatt került hátra! ezen kívül még a levegő szűrő mellett látható az a kis olaj tartály az a kormány végett került oda mert a teherautóba a szivattyú fölött van a hidraulika olaj itt meg a gép alatt és nem bírta felszívni így külön rendszerre kötöttük azóta megy! a féken alakitottunk még tettünk rá egy ifa rásegitőt az is látszik a képeken! kuplung mechanikus nincs köze a levegőhöz! asszem ennyi!
Kicsit bővebben lehetne?
Tehát: Miből származik a motor? Hány Le-s? Tank? Akku hová került? A légszűrőház miért került hátra? Egyéb átalakítás mi van rajta még? Köszi a választ!
Válasz #2028. hozzászólásra
Én ezt használtam: http://www.mol.hu/hu/vallalati_ugyfeleknek/termekek/kenoanyag_es_autoapolas/kozlekedesi_kenoanyagok/mezogazdasagi_kenoanyagok/mol_farm_jd_traktor_hidraulika-_es_hajtomuolaj/
Tisztelt Fórumtársak!
Vettem egy zt 323A-t
Akasztanék fel vontatott nyitható tárcsát és nem bírja megemelni a mankókerekekre. Próba képen egy mtz80 simán megemelte. Tudja-e valaki hol lehet állítani a kihelyezett hidraulika nyomásán? A válaszokat előre is köszönöm! Tisztelettel Gáfrik András
Üdv Mindenkinek!
Kis segítséget kérnék! Tudnátok olyan szerelőt ajánlani,aki vállal 323-as váltó javítást!
Heves-vagy környező megyékből(ha lehet)!
Előre is köszönöm!
ÜDV.Kösz az infót,és melyik részén kell pontosan állitani,az a baj hogy a pedálnál nem lehet állitani mert nem a sajátja van rajta hanem egy buszé. És sajna azon nincs állitási lehetőség.
ÜDV.Mi lehet az oka hogy ha kinyomom a kuplungot nem áll meg a tlt kihajtás,meg ha kivan kapcsolva kézzel tudom forgatni,nincs ebbe valami fék féle mint az mtz-be.
igen többet eszik 2000 köbcentivel nagyobb a motorja 2 tonnával nehezebb de a megfelelő munkagépekkel a fajlagos fogyasztása nem több és nem rázza ki a lelkedetmert kényelmesebb
Üdv.Igen a 303-ra gondoltam,és köszönöm az infót.Még a fogyasztásárol érdeklődnék azt mondják hogy sokat eszik.Többet eszik mint egy mtz 80-as? Választ előre is köszi
A kinyomócsapágyban egy radiális csapágy van(nem nyomcsapágy)... ennek köszönhetően éppen arra alkalmatlan, amire kitalálták volna ((a tengely irányú terhelés felvételére kellene, hogy alkalmas legyen)ezért megy tönkre gyorsan, ha gyakran és tartósan használják a lassú "béka" fokozatot és ez az oka annak is, hogy nem használható tartósan.
ha a 303-asra gondolsz akkor annál az a nyomatéknövelő előválasztó kar ha bekapcsolod és félig kinyomod a kuplungpedált akkor csökkenti a sebességet hasonlóan mint az mtz hosszú-rövid vagy cristaloknál a nyúl-teknős béka fokozatok de tartósan nem lehet benyomva a kuplung mert hamar tönkre megy a nyomcsapágy
Helló. Én most tettem rendbe az enyémen. Ha tudod fejtsd ki bővebben. Nekem egy alkatrész katalógusom van csak,de akarok venni javítási meg karbantartási könyvet.
Válasz #1994. hozzászólásra
Szívesen!
Nekem is csak katalógusom van meg kezelési utasításom,nem tudom szerelésit hol lehet szerezni hozzá,nekem nem volt rá szükségem,több db-ot újítottam fel,igazán a fejemben volt minden,de már évek óta nem foglalkozok velük,lehet hogy van ami be sem ugrana,csak ha ott van elöttem.
Egyébként a katalógus is sokmindent elárul a robbantott ábrákkal.
Szevasztok azt kérdezem tőletek hogy szerintetek lehet -e tartósan dolgozni a géppel ha bekapcsolom a ZT-ben a kardán kapcsoló alatti kart "felezőt vagy nem tudom a nevét " és a kuplunggal úgye variálok , mert tárcsázok és a 3/1 lassú a 3/2 pedig sok nem tudom birja -e a váltó .Köszi előre .
Helló. Olvass vissza néhány oldalt, Mancsnak is írtam. Azt a traktort akkoriban néztem amikor kerestem megfelelőt magamnak. azóta is tartom a kapcsolatot a tulajjal. A motor meg két hónappal ezelőtt még eladó volt. Azóta változhatott az eladási szándék.
Üdv!
Ki kell venni a motort,utána a kuplungot,aztán a harangot annyira le kell húzni hogy az említett tengely kijöjjön a kiszedni kívánt részekből.
Ezután ha minden le van bontva felülről,akkor ki fog jönni a felső sor,ami három részből áll.
Üdv mindenkinek.Egy kis segitséget kérnék. Tudna valaki tippet adni hogy lehet zt-nek a váltójábol a felső fogas kerék sort kivenni, mindent kiszedtem felőle. Úgy vettem észre mintha lenne egy tengely benne, esetleg az nem engedné, vagy netán szét kell huzni a traktort.
Előre is köszönöm
Aki beépített 4 hengeres ZT-be más típusú motort vagy turbósította, legyen szíves írja már meg a tapasztalatait, mert ahogy egyre jobban beleásom magam, egyre bizonyosabbá válik, hogy jól működő átalakítás (turbósítás)lényegesen többe kerül, mint egy másik típusú(MAM, Perkins)motor beapplikálása...
4185 hozzászólás

Válasz #2033. hozzászólásra
Köszi a választ! Menetteljesítményről(pl ekével), fogyasztásról mit tapasztaltatok?
Not bad Viktor...:D Jó féle gépezet...:D
814-es merci teherautóból származik a motor 140 le-s! az akkumulátorok az első képen látszik át kerültek bal oldalra egymás mellé! a tank jobb oldalt van az utolsó képen látszik azt csináltattuk 200 L fér bele a levegőszűrő pedig az új motor levegő beömlője miatt került hátra! ezen kívül még a levegő szűrő mellett látható az a kis olaj tartály az a kormány végett került oda mert a teherautóba a szivattyú fölött van a hidraulika olaj itt meg a gép alatt és nem bírta felszívni így külön rendszerre kötöttük azóta megy! a féken alakitottunk még tettünk rá egy ifa rásegitőt az is látszik a képeken! kuplung mechanikus nincs köze a levegőhöz! asszem ennyi!
Válasz #2031. hozzászólásra
Kicsit bővebben lehetne?
Tehát: Miből származik a motor? Hány Le-s? Tank? Akku hová került? A légszűrőház miért került hátra? Egyéb átalakítás mi van rajta még? Köszi a választ!
Merci motoros zt323!
Merci motoros zt323!
Válasz #2028. hozzászólásra
Én ezt használtam: http://www.mol.hu/hu/vallalati_ugyfeleknek/termekek/kenoanyag_es_autoapolas/kozlekedesi_kenoanyagok/mezogazdasagi_kenoanyagok/mol_farm_jd_traktor_hidraulika-_es_hajtomuolaj/
Üdv!
Segítséget szeretnék kérni hogy a ZT 323- traktorba milyen típusú váltóolajat használjak!
A választ előre is köszönöm !
Válasz #2025. hozzászólásra
Üdv! Javasolnám, hogy először a kivezérelt nyomást kellene megmérni, és azt követően lehet esetleg a nyomást állítgatni...
Válasz #2024. hozzászólásra
Üdv,
SZ-T-Agro javít zt-ket, meg Szécsényben van ZT bontó.
Tisztelt Fórumtársak!
Vettem egy zt 323A-t
Akasztanék fel vontatott nyitható tárcsát és nem bírja megemelni a mankókerekekre. Próba képen egy mtz80 simán megemelte. Tudja-e valaki hol lehet állítani a kihelyezett hidraulika nyomásán? A válaszokat előre is köszönöm! Tisztelettel Gáfrik András
Sziasztok!
323-as traktort akar a haver javíttatni,van-e vki aki ezeket felújítja,esetleg van felújítva és beszámít rosszabb állapotút, stb!
Válasz #2022. hozzászólásra
Szívesen...a kisdobos ahol tud ott segít
Válasz #2021. hozzászólásra
Köszi! Már beszéltünk is róla nagyvonalakban!
Válasz #2020. hozzászólásra
Hivatkozz rám....
Válasz #2019. hozzászólásra
zazrivecz61@freemail.hu
Köszi a segítséget!
Válasz #2018. hozzászólásra
adj elérhetőséget és adok egy tel számot...
Válasz #2014. hozzászólásra
Eger az közel van,kb.30 km! Van valaki ismerős?
Válasz #2016. hozzászólásra
én meg nem...oszt akkor mi van?
Válasz #2015. hozzászólásra
van vazzeg én tegnap is fórumtársnál votam javítani vazzeg....
Válasz #2014. hozzászólásra
méééér...nincs műhelykocsid?
méééér nincs?
Válasz #2013. hozzászólásra
Eger az messze lenne ha a szerelő ott lakna?????
Üdv Mindenkinek!
Kis segítséget kérnék! Tudnátok olyan szerelőt ajánlani,aki vállal 323-as váltó javítást!
Heves-vagy környező megyékből(ha lehet)!
Előre is köszönöm!
ÜDV.Kösz az infót,és melyik részén kell pontosan állitani,az a baj hogy a pedálnál nem lehet állitani mert nem a sajátja van rajta hanem egy buszé. És sajna azon nincs állitási lehetőség.
Nincs rajta tlt fék, Azért nem áll meg mert a kettősműködésü kuplung nincs jól beállítva
Most nagy szervíz van nálam,mégcsak most ismerkedem a géppel.Ezért ez a sok kérdés.
ÜDV.Mi lehet az oka hogy ha kinyomom a kuplungot nem áll meg a tlt kihajtás,meg ha kivan kapcsolva kézzel tudom forgatni,nincs ebbe valami fék féle mint az mtz-be.
Válasz #2007. hozzászólásra Hosszú traktor,ezért nem ráz úgy ! 4-s ekét viszi ,mint a rongyot,az mtz80-as meg megszakad a 3 ekével4 Ennyi a különbség!
igen többet eszik 2000 köbcentivel nagyobb a motorja 2 tonnával nehezebb de a megfelelő munkagépekkel a fajlagos fogyasztása nem több és nem rázza ki a lelkedetmert kényelmesebb
Üdv.Igen a 303-ra gondoltam,és köszönöm az infót.Még a fogyasztásárol érdeklődnék azt mondják hogy sokat eszik.Többet eszik mint egy mtz 80-as? Választ előre is köszi
Válasz #2004. hozzászólásra
Üdv!
A kinyomócsapágyban egy radiális csapágy van(nem nyomcsapágy)... ennek köszönhetően éppen arra alkalmatlan, amire kitalálták volna ((a tengely irányú terhelés felvételére kellene, hogy alkalmas legyen)ezért megy tönkre gyorsan, ha gyakran és tartósan használják a lassú "béka" fokozatot és ez az oka annak is, hogy nem használható tartósan.
ha a 303-asra gondolsz akkor annál az a nyomatéknövelő előválasztó kar ha bekapcsolod és félig kinyomod a kuplungpedált akkor csökkenti a sebességet hasonlóan mint az mtz hosszú-rövid vagy cristaloknál a nyúl-teknős béka fokozatok de tartósan nem lehet benyomva a kuplung mert hamar tönkre megy a nyomcsapágy
Üdv.Meg tudná nekem irni valaki,hogy a tlt kar alatt van egy másik kar és hogy mit kapcsolok vele pontosan.A választ előre is köszönöm.
helló Kása a váltó elvileg bírja de a nyomcsapágy nem folyamatosan nem lehet benyomva a kuplung!
Válasz #2000. hozzászólásra
Helló. Én most tettem rendbe az enyémen. Ha tudod fejtsd ki bővebben. Nekem egy alkatrész katalógusom van csak,de akarok venni javítási meg karbantartási könyvet.
Válasz #1998. hozzászólásra
Ez egy jól elb@szott része a ZT-nek
Válasz #1994. hozzászólásra
Szívesen!
Nekem is csak katalógusom van meg kezelési utasításom,nem tudom szerelésit hol lehet szerezni hozzá,nekem nem volt rá szükségem,több db-ot újítottam fel,igazán a fejemben volt minden,de már évek óta nem foglalkozok velük,lehet hogy van ami be sem ugrana,csak ha ott van elöttem.
Egyébként a katalógus is sokmindent elárul a robbantott ábrákkal.
Válasz #1997. hozzászólásra
Szevasztok azt kérdezem tőletek hogy szerintetek lehet -e tartósan dolgozni a géppel ha bekapcsolom a ZT-ben a kardán kapcsoló alatti kart "felezőt vagy nem tudom a nevét " és a kuplunggal úgye variálok , mert tárcsázok és a 3/1 lassú a 3/2 pedig sok nem tudom birja -e a váltó .Köszi előre .
Válasz #1990. hozzászólásra
Helló. Olvass vissza néhány oldalt, Mancsnak is írtam. Azt a traktort akkoriban néztem amikor kerestem megfelelőt magamnak. azóta is tartom a kapcsolatot a tulajjal. A motor meg két hónappal ezelőtt még eladó volt. Azóta változhatott az eladási szándék.
Válasz #1994. hozzászólásra Lásd a1993-t!
Válasz #1978. hozzászólásra Itt lehet venni!
Akkor lehet szerelni. Köszönöm a segitséget,tudja esetleg hol lehet szerelési cd-t rendelni hozzá.
Válasz #1992. hozzászólásra
Üdv!
Ki kell venni a motort,utána a kuplungot,aztán a harangot annyira le kell húzni hogy az említett tengely kijöjjön a kiszedni kívánt részekből.
Ezután ha minden le van bontva felülről,akkor ki fog jönni a felső sor,ami három részből áll.
Üdv mindenkinek.Egy kis segitséget kérnék. Tudna valaki tippet adni hogy lehet zt-nek a váltójábol a felső fogas kerék sort kivenni, mindent kiszedtem felőle. Úgy vettem észre mintha lenne egy tengely benne, esetleg az nem engedné, vagy netán szét kell huzni a traktort.
Előre is köszönöm
Üdv Urak!
Aki beépített 4 hengeres ZT-be más típusú motort vagy turbósította, legyen szíves írja már meg a tapasztalatait, mert ahogy egyre jobban beleásom magam, egyre bizonyosabbá válik, hogy jól működő átalakítás (turbósítás)lényegesen többe kerül, mint egy másik típusú(MAM, Perkins)motor beapplikálása...
Vélemény?
Válasz #1988. hozzászólásra
Üdv!
Mire alapozod, hogy eladó a 6 hengeres ZT és a motor???
Válasz #1988. hozzászólásra
Köszönöm az infót!!!
Válasz #1987. hozzászólásra
Helló bébé0. A traktor nagyrákoson van. tel száma:06306185993. A motor keménfán 06302375611.
Válasz #1986. hozzászólásra
Üdv musits!
Helyileg hol lehetne megnézni a traktort és a motort?