Válasz #9051. hozzászólásra
Én megvagyok vele elégedve nekem tetszik a munkája igaz még csak kipróbáltam mert ahogy csináltam rá a símítót akkor próbáltam de lassan kell mennem vele szántani mert szétszednek annyi meló van már mert felénk homok van és mihelyt a madarak elkezdenek csivitelni, ja meg elkedi mondani,hogy NYITNIKÉK akkor a barázdát is nyitni kell majd csinálok videót és felrakom.
Majd egyszer az egészet elmesélem telón. Most csak egy részlet, amiért a rendőrültség előttem lejátszott egy életre. Szomszéd 7 hónapok óta éheztetett kutyáii megettek vagy 40 tyúkomat, pulykát, stb. Kihívtam a kollégákat, akik jöttek is. Többször jöttek, pl kitolásból hajnal fél ötkor, hogy na mutassam meg a tyúkólat. (aztán reggel helyretette őket a megyei kapitányság a telefonom után)
Na szóval jött a jegyzőtől figyelmeztetés részemre, amiért KUTYÁVAL VESZÉLYEZTETTEM A RENDŐRÖKET.
El kell képzelni, amint 4 darab idióta ül az új Opel rendőrautóban és a fél éves puli kölyök, meg az apró termetű szülei szaladgálnak ugatva a kocsi körül. Nem szégyellte a barom jegyző beleírni, hogy a kutyák harapdálták a rendőrautó gumijait. Na most képzeld el-mint év rendőre-, hogy ezek az idióták felfegyverkezve rettegnek négyen az új Opelben a 2-3 mini pulikutyától, akik kint szaladgálnak, ugatnak.
Itt van kelet-magyarország legnagyobb rendőrlaktanyája. Ez van a vasúti sínek egyik oldalán több száz rendőrrel. A másik oldalról meg elloptak egy rakat ezüstfenyőt tavalyelőtt karácsonykor. Nekem az jön le, hogy a rendőrség majdnem 100%-a hülye. Ja és az éheztetett kutyákat is én vitettem el állatvédőkkel, mert az idiopitecusok a jegyzővel együtt nem voltak ilyesmire képesek, holott szerintem hivatalból kellett volna állatkínzásért és pontosan a kutyával való veszélyeztetés miatt feljelentést tenni a szomszéd ellen.
Válasz #9034. hozzászólásra
Ha ez így megy, akkor meg arra kellene költeni, hogy minden járőrkocsiba legyen mobil internetes kapcsolat mint az amcsiknál. A rendszámok lecserélése megint csak egy lehúzás lesz.
Válasz #9032. hozzászólásra
A rendőrségnek olyan számítógépes nyilvántartása van, hogy csak beüti a rendszámot és már tudja is hogy ki a tulaj és hová valósi a jármű.
Hát ezt most szakmai szemmel próbálom elmondani.
Ha egy kis városban dolgozól mint rendőr és minden nap az utcákat járod azonnal fel fog tünni ha egy olyan járművet látsz az úton ami esetleg más megyéből jött, ha megyék szerint fognak rendszámokat adni. Ez a rendszer romániában nagyon jól müködik.
Én a 30. évfolyamot kezdem a vizek mellett. Tiszán és vízrendszerén, Balatoton és Nyugati övcsaton horgásztam, ja meg Győr környéke Duna, Hol-Marcal, Rába, meg a fene tudja merre. Debrecen környéki fancsika, látókép, Püspökladány, stb. Most a Hortobágy folyóra váltottam, már alig várom, hogy -munka helyett- pecázni menjek. 90 km-re van, de van egy horgásztó a kertem végében, de oda nem járok. Van a saját fórumomon egy horgászati topkik, de nem akarom itt a ,,balhét" csinálni ennek a reklámozásával...
Válasz #8997. hozzászólásra
Valami ilyesmit akarnak itt is bevezetni, de szerintem nem kell azt mindenkinek tudnia hogy honnan jöttem a rendszámom alapján. Mire jó az?
Arra gondoltam, hogy a TE személyi igazolványodon meg tudod nekem mutatni hol van az a 4 jegyű szám amit a születési dátum után van fejet hajtok előtted! Mivel ez nem nagyon nyílvános ezért kérik az édesanya nevét.
Válasz #9021. hozzászólásra
ha kereskedőtől vette a gépet akkor köteles adni a nélkül ki se lehetne vinni a telephelyről a háztól az kicsit macerásabb ha nincs semmi akkor reménytelen...
Jó estét!
Látom unatkozunk..itt esik napok óta nem lehet kimozdulni..még az UAZ-t se volt kedvem besározni
Lenz:szoktam horgászgatni néha.
Ami a papírozást illeti ami csak a földön kell és földúton arra b...ok fizetni hogy egy vagyonba legyen és legyen mit szétosszanak ott fenn a bunkók!
Apropó megcsináltam a földhaszn.bejelentést végre most ingyenes.
geresz
Üdv
Lenz én is járok pecázni egy közeli kis tóra és a Tisza ahová járok ha lehet.Te merre pecázgatsz,valami komolyabb halacskát fogtál már?
Látom pezseg a fórum.
Ha te most a születési dátumod után levvő 4 jegyű számra gondolsz akkor igazad van, de ha meg tudod mutatni nekem hogy a személyi igazolványodon hol van az én meghajulok!
Hát komolyan nem értrd!
Lehet millió Kovács István és mindegyiknek lehet az anyja neve is egyformán Szabó Margit, és születhettek is akár egy napon, de a születési (személyi) száma mindegyiknek más lesz! Nincs két egyforma!
Itt ez így van és nincs gubanc belőle. És az anyám vagy a lányaim anyja nevére senki sem kíváncsi. De MO-n igen, és számomra felfoghatatlan hogy minek. Hisz ott a személyi szám.
Válasz #9014. hozzászólásra
Akkor te úgy gondolod, hogy Kovács István csak 1 ember létezik aki példáúl 1970.02.14-én szűletett? Tehát más ezen a napon nem adhatott ilyen nevet?
Sose vennék meg műszaki, rendszám nélküli gépet, pótkocsit. Az első trakim volt Zetor K 25, amin nem volt rendszám, meg utána az MTZ 50-es. Azóta csak rendszámosat, vizsgásat vettem. Itt nem érdemes anélkül megvenni. Ha jól tudom, akkor ha vesz valaki műszaki nélküli pótot,akkor át sem írják addig, amíg le nem vizsgáztatják.
Válasz #8996. hozzászólásra
Hát igen a kuplung néha megadja magát a nagyobb baj az hogy nagy meló a széthúzása a gépnek.Viszont a közeljövőben valószínűleg nem lesz vele gondod.Talán jobb is hogy most ebbe a holtidőbe jött ki a baj nem?
Ez csak a japókra vonatkozik, a TZ-4K-ra meg azokra nem amik itt voltak eladva, mert azoknak van eredeti csehszlovák kis-törzskönyvük és a gép rendelkezik olyan rászegecselt adattáblácskával, és ezek itt jóvá voltak hagyva közúti forgalomra. De a japón se tábla, se kis-törzskönyv, és nem is voltak itt jóváhagyva közúti forgalomra. Szóval kell JAPÁNBÓL kis-törzskönyv, adattáblácska, meg kell a japán hivataltól olyan igazolás hogy ott Japánban használhatók voltak közúti forgalomban. Na hát erre varrjál gombot, szerintem ezt senki nem fogja elintézni.
Ha nagyon kellesz akkor forgalomba helyeztetem MO-n és magyar rendszámmal fogok közlrkrdni itt.
Szerintem minősége nulla lehet, mint ahogy látni lehet, hogy milyen színvonalú gépeket árul. Csak 60 évvel vannak lemaradva Ausztriától, meg tőlünk. Ázsia. Nem láttam még sehol ezeket a gépeket. Van újfajta lengyel maró, ami nem középhajtásos, hanem szélén hajt burkolatban. Van egy barátom, akinek régóta van lengyel 160-as a T 25-höz és elboldogul vele. Tavaly csináltatott rá új, nagyobb kapákat, mint a gyári.
35454 hozzászólás
Válasz #9051. hozzászólásra
Én megvagyok vele elégedve nekem tetszik a munkája igaz még csak kipróbáltam mert ahogy csináltam rá a símítót akkor próbáltam de lassan kell mennem vele szántani mert szétszednek annyi meló van már mert felénk homok van és mihelyt a madarak elkezdenek csivitelni, ja meg elkedi mondani,hogy NYITNIKÉK akkor a barázdát is nyitni kell majd csinálok videót és felrakom.
Válasz #9048. hozzászólásra

Bocsi benéztem a nevet, még egyszer ezer bocs és egy anya medve.
Válasz #9045. hozzászólásra
-, hogy ezek az idióták felfegyverkezve rettegnek négyen az új Opelben a 2-3 mini pulikutyától, akik kint szaladgálnak, ugatnak.
Majd egyszer az egészet elmesélem telón. Most csak egy részlet, amiért a rendőrültség előttem lejátszott egy életre. Szomszéd 7 hónapok óta éheztetett kutyáii megettek vagy 40 tyúkomat, pulykát, stb. Kihívtam a kollégákat, akik jöttek is. Többször jöttek, pl kitolásból hajnal fél ötkor, hogy na mutassam meg a tyúkólat. (aztán reggel helyretette őket a megyei kapitányság a telefonom után)
Na szóval jött a jegyzőtől figyelmeztetés részemre, amiért KUTYÁVAL VESZÉLYEZTETTEM A RENDŐRÖKET.
El kell képzelni, amint 4 darab idióta ül az új Opel rendőrautóban és a fél éves puli kölyök, meg az apró termetű szülei szaladgálnak ugatva a kocsi körül. Nem szégyellte a barom jegyző beleírni, hogy a kutyák harapdálták a rendőrautó gumijait. Na most képzeld el-mint év rendőre
Itt van kelet-magyarország legnagyobb rendőrlaktanyája. Ez van a vasúti sínek egyik oldalán több száz rendőrrel. A másik oldalról meg elloptak egy rakat ezüstfenyőt tavalyelőtt karácsonykor. Nekem az jön le, hogy a rendőrség majdnem 100%-a hülye. Ja és az éheztetett kutyákat is én vitettem el állatvédőkkel, mert az idiopitecusok a jegyzővel együtt nem voltak ilyesmire képesek, holott szerintem hivatalból kellett volna állatkínzásért és pontosan a kutyával való veszélyeztetés miatt feljelentést tenni a szomszéd ellen.
Válasz #9048. hozzászólásra

Köszi és ,hogy dolgozik?
Válasz #9047. hozzászólásra
Jövő héten letudom fényképezni és fel rakom.
Válasz #9045. hozzászólásra








Tényleg jó lenne a mobil internet nekik facebukon megbírnák osztani hogy hol fogyott ki a kocsiból az üzem anyag és hova kell vinni egy kannával.
Az új ekére csináltam símítót.
Csak még színt kell kevertetnem hozzá és utána le kell festeni.
Válasz #9044. hozzászólásra
Szia Kioti!
Kérni bármennyit lehet, kérdés az,hogy mennyit adnak érte! A másik ekéden tetszik a simító ha kérhetném kihajtott állapotban lefényképeznéd ? köszi.
Na további nyugodalmast, hív a haza!
Válasz #9043. hozzászólásra
Mert nem ismered a rendőrség technikai fejletségét csak az amcsikét.
Válasz #9040. hozzászólásra
Miből gondolod?
Szerintetek ezért az ekéért mennyit lehet el kérni.


Lovas eke fejek vannak rajta. És 80-nas u-vasból van.
Válasz #9004. hozzászólásra






Pecázni nem pecázok csak halászok azt is csak a zavarosba.
Válasz #9039. hozzászólásra
Milyen nemzetiségű lesz a gép?
Válasz #9036. hozzászólásra



Szerintem te túl sok amcsi filmet nézel.
Válasz #9036. hozzászólásra
Én autóstól együtt cserélem külföldire a rendszámot...
Válasz #8996. hozzászólásra

Szia Balu!
Kész lett a gép? Megvolt a próba kör?
Válasz #9034. hozzászólásra
Ha ez így megy, akkor meg arra kellene költeni, hogy minden járőrkocsiba legyen mobil internetes kapcsolat mint az amcsiknál. A rendszámok lecserélése megint csak egy lehúzás lesz.
Válasz #9034. hozzászólásra

NE RÖHÖGJ MÁR OLYAN HANGOSAN!
Válasz #9033. hozzászólásra
Szerinted mire meg jön a rádión a válasz ha menet közbeni ellenőrzés van addig egy fél várost be lehet furikázni.
Válasz #9032. hozzászólásra
A rendőrségnek olyan számítógépes nyilvántartása van, hogy csak beüti a rendszámot és már tudja is hogy ki a tulaj és hová valósi a jármű.
Válasz #9030. hozzászólásra
Hát ezt most szakmai szemmel próbálom elmondani.
Ha egy kis városban dolgozól mint rendőr és minden nap az utcákat járod azonnal fel fog tünni ha egy olyan járművet látsz az úton ami esetleg más megyéből jött, ha megyék szerint fognak rendszámokat adni. Ez a rendszer romániában nagyon jól müködik.
Én a 30. évfolyamot kezdem a vizek mellett. Tiszán és vízrendszerén, Balatoton és Nyugati övcsaton horgásztam, ja meg Győr környéke Duna, Hol-Marcal, Rába, meg a fene tudja merre. Debrecen környéki fancsika, látókép, Püspökladány, stb. Most a Hortobágy folyóra váltottam, már alig várom, hogy -munka helyett
- pecázni menjek. 90 km-re van, de van egy horgásztó a kertem végében, de oda nem járok. Van a saját fórumomon egy horgászati topkik, de nem akarom itt a ,,balhét" csinálni ennek a reklámozásával...
Válasz #8997. hozzászólásra
Valami ilyesmit akarnak itt is bevezetni, de szerintem nem kell azt mindenkinek tudnia hogy honnan jöttem a rendszámom alapján. Mire jó az?
Válasz #9028. hozzászólásra
személyi igazolvány szám nem egyenlő a személyi számmal
Válasz #9023. hozzászólásra
Arra gondoltam, hogy a TE személyi igazolványodon meg tudod nekem mutatni hol van az a 4 jegyű szám amit a születési dátum után van fejet hajtok előtted! Mivel ez nem nagyon nyílvános ezért kérik az édesanya nevét.
Válasz #9025. hozzászólásra

Egyetértek!!!
Válasz #9021. hozzászólásra
ha kereskedőtől vette a gépet akkor köteles adni a nélkül ki se lehetne vinni a telephelyről a háztól az kicsit macerásabb ha nincs semmi akkor reménytelen...
Jó estét!

Látom unatkozunk..itt esik napok óta nem lehet kimozdulni..még az UAZ-t se volt kedvem besározni
Lenz:szoktam horgászgatni néha.
Ami a papírozást illeti ami csak a földön kell és földúton arra b...ok fizetni hogy egy vagyonba legyen és legyen mit szétosszanak ott fenn a bunkók!
Apropó megcsináltam a földhaszn.bejelentést végre most ingyenes.
geresz
Válasz #9022. hozzászólásra

Rossz az idő nem lehette dolgozni csak ezért.
Válasz #9019. hozzászólásra
Nem értem az utolsó szót!
Válasz #9004. hozzászólásra

Üdv
Lenz én is járok pecázni egy közeli kis tóra és a Tisza ahová járok ha lehet.Te merre pecázgatsz,valami komolyabb halacskát fogtál már?
Látom pezseg a fórum.
Na meg még plusz azok is kellenek. Azokat lenne talán a legegyszerübb megkeríteni, de a többit?
Válasz #9003. hozzászólásra
Hát igen, tavaly 3 forgalmit szántottam be egyszerre, 16 rugóba fájt a művelet. Mert mind egyben volt.
Válasz #9017. hozzászólásra
Ha te most a születési dátumod után levvő 4 jegyű számra gondolsz akkor igazad van, de ha meg tudod mutatni nekem hogy a személyi igazolványodon hol van az én meghajulok!
Válasz #9011. hozzászólásra
Vámpapírokkal le lehet műszakiztatni persze ha van
Válasz #9016. hozzászólásra
Hát komolyan nem értrd!
Lehet millió Kovács István és mindegyiknek lehet az anyja neve is egyformán Szabó Margit, és születhettek is akár egy napon, de a születési (személyi) száma mindegyiknek más lesz! Nincs két egyforma!
Itt ez így van és nincs gubanc belőle. És az anyám vagy a lányaim anyja nevére senki sem kíváncsi. De MO-n igen, és számomra felfoghatatlan hogy minek. Hisz ott a személyi szám.
Válasz #9014. hozzászólásra
Akkor te úgy gondolod, hogy Kovács István csak 1 ember létezik aki példáúl 1970.02.14-én szűletett? Tehát más ezen a napon nem adhatott ilyen nevet?
Válasz #9004. hozzászólásra
Szia Lenz! Én szoktam horgászni.Van itt a faluban egy kis egyesület abban vagyok tag.Mert, talán Te is horgászol?
Válasz #9002. hozzászólásra
Úgy látom nem érted, és jónak látod azt a bürokráciát.
Lehet millió Kovács István, de két egyforma személyi (születési) szám NINCS !!!
Válasz #9011. hozzászólásra
Sose vennék meg műszaki, rendszám nélküli gépet, pótkocsit. Az első trakim volt Zetor K 25, amin nem volt rendszám, meg utána az MTZ 50-es. Azóta csak rendszámosat, vizsgásat vettem. Itt nem érdemes anélkül megvenni. Ha jól tudom, akkor ha vesz valaki műszaki nélküli pótot,akkor át sem írják addig, amíg le nem vizsgáztatják.
Válasz #8996. hozzászólásra
Hát igen a kuplung néha megadja magát a nagyobb baj az hogy nagy meló a széthúzása a gépnek.Viszont a közeljövőben valószínűleg nem lesz vele gondod.Talán jobb is hogy most ebbe a holtidőbe jött ki a baj nem?
Válasz #8998. hozzászólásra
Ez csak a japókra vonatkozik, a TZ-4K-ra meg azokra nem amik itt voltak eladva, mert azoknak van eredeti csehszlovák kis-törzskönyvük és a gép rendelkezik olyan rászegecselt adattáblácskával, és ezek itt jóvá voltak hagyva közúti forgalomra. De a japón se tábla, se kis-törzskönyv, és nem is voltak itt jóváhagyva közúti forgalomra. Szóval kell JAPÁNBÓL kis-törzskönyv, adattáblácska, meg kell a japán hivataltól olyan igazolás hogy ott Japánban használhatók voltak közúti forgalomban. Na hát erre varrjál gombot, szerintem ezt senki nem fogja elintézni.
Ha nagyon kellesz akkor forgalomba helyeztetem MO-n és magyar rendszámmal fogok közlrkrdni itt.
Válasz #9009. hozzászólásra
Szerintem minősége nulla lehet, mint ahogy látni lehet, hogy milyen színvonalú gépeket árul. Csak 60 évvel vannak lemaradva Ausztriától, meg tőlünk. Ázsia. Nem láttam még sehol ezeket a gépeket. Van újfajta lengyel maró, ami nem középhajtásos, hanem szélén hajt burkolatban. Van egy barátom, akinek régóta van lengyel 160-as a T 25-höz és elboldogul vele. Tavaly csináltatott rá új, nagyobb kapákat, mint a gyári.
Válasz #9001. hozzászólásra
Ezt lehet itthon kapni, meg milyen minőség? Idén mindenképp vennék egy 160-170-es talajmarót....
Válasz #9006. hozzászólásra

Á dehogy. Munka HELYETT. Minek annyit dolgozni? Pénzt kell keresni, nem dolgozni!
Válasz #9003. hozzászólásra
Az a baj, hogy minden okmány bizonyos dologra jó! PL: a zöld könyvvel nem tudsz külföldre menni.
Válasz #9004. hozzászólásra



Munka mellet?
Válasz #9003. hozzászólásra


HA VAN EGY SÁRGA CÉDULÁD, AKKOR MÁS IRAT NEM KELL.