Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
nem szántás közben!!!!
tavasszal elől lenne egy tolós fogas, simábban járna a gép, nem rázna annyira, meg mögé is biztosan akasztana valamit!?!?!?
én is gondolkodtam ilyenen, csak ha nyers egy kicsit is akkor a második sor dagasztana mivel rögtön megy utána a hátsó eszköz.
Nomeg az elmunkálás és magágykészítés közé szoktuk szórni a műtrágyát, ami így bedolgozódik.
Nem bírsz a vetéssel ha mindent sor mellé raksz, nagyon sok farosmunkát igényel, nem haladsz rendesen. idén legalábbis ez halott dolog volt ahol sokat kellett vetni egy 6soros géppel
Szántáskor akarsz é földet elöl gereblyézni
ezt akarja -egyébként magyarul- tudtodra adni
vigyázz mert Ő olyan madár aki északi csóka
őket majd én fordítom
Szeni ezt a kislányt (avatar) is szívesen látnánk a fórumtalálkozón!
Ma végre volt pár szabad percem és sikerült egyet kettőt telefonálni fronthidraulika ügyében! Meglehetősen széles a választék! Egyre jobban szeretném! De csak akkor van értelme ha az elejére megcsinálom a szántás elmunkálót! Igazából akkor van kihasználva! Arra is költeni kéne pár százezret és így már milliós tétel felett lenne! Az asszony viszont nagyon sok pízt szeretne kivenni a gazdálkodásból, mert építkezni szeretne, szeretnénk!
Van valaki aki használ fronthidraulikán szántás elmunkálót!?
mennyi az a nagy???
ez 217 lóerős 10tonnás kb, és fügesztett 4tonnás tárcsát vesz a hátára, szerintem nagy a terhelés. de az XM108 is jól bírja különben a strapát, nem reped ki nem gyenge az oldala sem, lelehet futtatni mielőtt sérülne a gumi másoldalról
Kimondott nagy teljesítményű gépekre erős oldalfallal barázdába a MACHXBIB,illetve ebbe a kategóriába bele lóg még a vegyes használatra szánt nagy teljesítményű traktorra az XM-27 és XM-28
Nem felejtettem el,megtaláltam.Ha jól emlékszek,az XM-108-ast mondtad.Elsősorban tarlón járó szántáshoz,és talaj előkészítéshez ajánlja,csökkentett nyomás,nagy felfekvés,az új konkurens termékekhez mért slip 18-22 %-al kisebb újonnan, 50%-os kopott állapotban 45-50%-al jobb. Belső nyomás 0,5-től 1,8-ig terheléstől függően
Ezek meg jó traktorok.
Próbálj ki mindenesetre egyet hogy mit tud, nem akarlak semmire sem rábeszélni, hiszen ebből a lóerőkategóriából van 6000-7000.es traki is. Azok már nagyobbak nehezebbek, okosabbak...de egy lóerősek.
Szerintem ha javarészt vegyszerezni kaszálni bálázni kell akko nemkellenek azok a nagyobbak!
Erre az 5480-ra még egy jó ekét is vennikell, meglátod főleg ha nehezek a körülmények miyen jól megy!!!
Érdemes befogni mindenre ha esetleg veszel ilyet vagy hsonló gépet
van egy nagy sárkány szántani, tárcsázni, van egy mtz permetezni, kaszálni, telepen... ezt kéne lecserélni, de azért valami használható gépre, szóval nem valami 78 le-sre... tudjunk kaszálni, bálázni, ide futni, oda futni, ha mögé kell akasztani egy rövid tárcsát, akkor menjen, permetezni, műtrágyázni, stb.
azért tetszett meg ez a motor, mer nem sokkal fogyaszthat többet, mint egy 120 lovas 4,4-es, viszont ezt mr talán télleg lehet használni. ezért fájna a fejem a 6,6-os 6 hengeresektől, szépek, jók, de otthonra nem kéne, ahogy szoktuk mondani. persze feltéve, hogy ez a sárkány jó...
Rohadt hideg van!
Még a kuta is be akart közlekedni a műhelybe
Elvileg nem dolgoztunk az ünnepek között, de titokban kicsit...
Utálok már havat takarítani!
24437 hozzászólás
Válasz #9386. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
na erre gondoltam!!!!!!
Ilyenem lesz!
Válasz #9370. hozzászólásra
Igaz nem minden körülmény közt de egy lehetőség ez is
Válasz #9383. hozzászólásra
Legyél rá BÜSZKE!
"Mit Miskolc Adhatott"
A géphez jön egy póttank és remélem ez a front téma is meglesz párszáz Eur val kicsit drágább mint gondoltam!
de csak jó volna!
Válasz #9380. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)

Ha még tudnám h. mit jelentenek ezek az idegen szavak...
Hámost mit csináljak ha miskolcon született baszki...
Válasz #9378. hozzászólásra
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Martam is egyből...
Válasz #9380. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Ez csak "tennap" derült ki????
Válasz #9374. hozzászólásra
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Tennap ADOREX felfedezte hogy szelektív olvasás zavarod van, ma meg kiderül hogy ez társul identitászavarral is
Válasz #9377. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
nónó
az Kovács
háhá dobtam 1 kis koncot
Válasz #9374. hozzászólásra
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Fogadni mernék a vezeték neve.
Válasz #9364. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Ha nagy gépem volna, biztos egy menetben több munka folyamatot végeznék. több szempontból is előnyös!
Válasz #9369. hozzászólásra
nem szántás közben!!!!
tavasszal elől lenne egy tolós fogas, simábban járna a gép, nem rázna annyira, meg mögé is biztosan akasztana valamit!?!?!?
én is gondolkodtam ilyenen, csak ha nyers egy kicsit is akkor a második sor dagasztana mivel rögtön megy utána a hátsó eszköz.
Nomeg az elmunkálás és magágykészítés közé szoktuk szórni a műtrágyát, ami így bedolgozódik.
Nem bírsz a vetéssel ha mindent sor mellé raksz, nagyon sok farosmunkát igényel, nem haladsz rendesen. idén legalábbis ez halott dolog volt ahol sokat kellett vetni egy 6soros géppel
Válasz #9371. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
csitte
nagyanyám miskolCZi
háhá csak lesel mi háhá
a többiekről meg nem is beszélve háhá
Válasz #9370. hozzászólásra
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
kamón informéjsönt a fhidrókról apám!!
Válasz #9370. hozzászólásra
aztán külön menetben menne az MTZ a vetőgéppel!!!
Válasz #9368. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Nemcsak az ősöd északi csóka te is az vagy
Válasz #9368. hozzászólásra
nem szántáskor nem! Tavasszal! Arra gondoltam hogy előre raknék egy pár vasúti sínt hátul maradna a fogas és talán egy menetből kész a magágy! ????
csak ősszel szántott talajokra gondolok!
MEg amit most a napokban kifordítunk még!
Válasz #9367. hozzászólásra
Szántással egymenetbe vagy szántás után pl.vetéssel egymenetbe?
Válasz #9367. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile aikido](/oldforum/images/smiles/aikido.gif)
![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Szántáskor akarsz é földet elöl gereblyézni
ezt akarja -egyébként magyarul- tudtodra adni
vigyázz mert Ő olyan madár aki északi csóka
őket majd én fordítom
Válasz #9365. hozzászólásra
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
ezt nem értem
Válasz #9362. hozzászólásra
Na miket tudtál meg?
Válasz #9362. hozzászólásra
A szántáselmunkálást a barázdából gondolod?
Válasz #9363. hozzászólásra
te használnád a fergádon, ha lenne? Vagy van?
Válasz #9362. hozzászólásra
Csak láttam a németeknél, de azt a tipust láttam az ekén is.
Helló!
Szeni ezt a kislányt (avatar) is szívesen látnánk a fórumtalálkozón!
Ma végre volt pár szabad percem és sikerült egyet kettőt telefonálni fronthidraulika ügyében! Meglehetősen széles a választék! Egyre jobban szeretném! De csak akkor van értelme ha az elejére megcsinálom a szántás elmunkálót! Igazából akkor van kihasználva! Arra is költeni kéne pár százezret és így már milliós tétel felett lenne! Az asszony viszont nagyon sok pízt szeretne kivenni a gazdálkodásból, mert építkezni szeretne, szeretnénk!
Van valaki aki használ fronthidraulikán szántás elmunkálót!?
http://www.dlg.org/dlgtestreports.html
Válasz #9359. hozzászólásra
mennyi az a nagy???
ez 217 lóerős 10tonnás kb, és fügesztett 4tonnás tárcsát vesz a hátára, szerintem nagy a terhelés. de az XM108 is jól bírja különben a strapát, nem reped ki nem gyenge az oldala sem, lelehet futtatni mielőtt sérülne a gumi másoldalról
Válasz #9358. hozzászólásra
Kimondott nagy teljesítményű gépekre erős oldalfallal barázdába a MACHXBIB,illetve ebbe a kategóriába bele lóg még a vegyes használatra szánt nagy teljesítményű traktorra az XM-27 és XM-28
Válasz #9357. hozzászólásra
köszi!
És kötött talajokra, barázdában szántásra, de elég sok tarlósmunkára is kellene, mit ajánl a michelin???
Nem felejtettem el,megtaláltam.Ha jól emlékszek,az XM-108-ast mondtad.Elsősorban tarlón járó szántáshoz,és talaj előkészítéshez ajánlja,csökkentett nyomás,nagy felfekvés,az új konkurens termékekhez mért slip 18-22 %-al kisebb újonnan, 50%-os kopott állapotban 45-50%-al jobb. Belső nyomás 0,5-től 1,8-ig terheléstől függően
én se 1 hónap szabin voltam! 22-én még voltam melozni kukit száritotunk!
Válasz #9354. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
nekem épp jólesik ez a kis nyugalom
viszont én nem voltam egy hónap szabin
Miújság arra felé? erre nagy csend meg unalom! jó lessz már ha hétfő lessz!
Válasz #9352. hozzászólásra
Neked is Zolika!
Meg mindenkinek!!!!!!!
B.U.É.K MFpsta!
jókis krumplitenyésztős gumicskák hehehehe![smile drool](/oldforum/images/smiles/drool.gif)
Válasz #9349. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
kössz
meglesz
neked is b.u.é.k!!!
Válasz #9347. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
Köszi!
Hát akkor BUÉK, és jó sertepertét
köszönöm viszont neked is!!! de nem ilyedek meg ám mert kb 1 hétig szállitanak utána megint pihi amig jó idő nem lessz!
Válasz #9345. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Jah... télleg.....nálatok valami kis magtár is
Hát akkor még egy pár nap jó pihenést kivánok neked!
szállitanak a magtárbol! meg tudod ezeket a régi lim lom gépeket ősszekel tákolni a szezonra!![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Válasz #9341. hozzászólásra
hát igen, ez a másik elképzelés, hogy közép távon megszabadulni mindentől, és teljes komplett felszerelést venni egy ekkora gép mögé...
Válasz #9342. hozzászólásra
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)

Mind most !
...semmit.....
(gondolom)
Válasz #9340. hozzászólásra
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Ok!
Majd küldök pár kamion havat szánkózni!
Itt van bőven(nekem legalábbis sok!)
3.-ától mi a lótúrót csináltok?
Válasz #9339. hozzászólásra
Milyen nagygéped van?
Ezek meg jó traktorok.
Próbálj ki mindenesetre egyet hogy mit tud, nem akarlak semmire sem rábeszélni, hiszen ebből a lóerőkategóriából van 6000-7000.es traki is. Azok már nagyobbak nehezebbek, okosabbak...de egy lóerősek.
Szerintem ha javarészt vegyszerezni kaszálni bálázni kell akko nemkellenek azok a nagyobbak!
Erre az 5480-ra még egy jó ekét is vennikell, meglátod főleg ha nehezek a körülmények miyen jól megy!!!
Érdemes befogni mindenre ha esetleg veszel ilyet vagy hsonló gépet
nálun semmi hó nem esett fekete minden! mi se melozunk már 20-a óta majd 3-án kezdűnk ha minden igaz!
Válasz #9331. hozzászólásra
van egy nagy sárkány szántani, tárcsázni, van egy mtz permetezni, kaszálni, telepen... ezt kéne lecserélni, de azért valami használható gépre, szóval nem valami 78 le-sre... tudjunk kaszálni, bálázni, ide futni, oda futni, ha mögé kell akasztani egy rövid tárcsát, akkor menjen, permetezni, műtrágyázni, stb.
azért tetszett meg ez a motor, mer nem sokkal fogyaszthat többet, mint egy 120 lovas 4,4-es, viszont ezt mr talán télleg lehet használni. ezért fájna a fejem a 6,6-os 6 hengeresektől, szépek, jók, de otthonra nem kéne, ahogy szoktuk mondani. persze feltéve, hogy ez a sárkány jó...
Válasz #9337. hozzászólásra
![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)