Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR415.28 FtUSD400.96 FtCHF441.5 FtGBP501 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Egyébként az az átkozott VP adagoló ami még azon van az elég bajos dolog volt mindegyik márkánál is anno, vagy az adagolós vagy a CR amikkel nagyjából gondmentesen nyugodtan elvagy hosszútávon.
VP agya szokott meghökkenni, egyébként valahogyan meglehet patkolni azt is, hívd fel Feribácsit Valtrán tudták ugyanezt meghekkelni valami módon, ha agya bajos.
Tankot fújd vissza mikor leállt rögtön fogod érezni hallani, hogy volt e dugó benne
Tegnap egyszer, ma már 3szor is leállt csak úgy magától a traktorom. Tudom, hogy vasárnap van és nem akar dolgozni, de mi lehet a baj? Volt, hogy kb alapjáraton táblavégi fordulónál, vagy 1900-as motorfordulaton dolgozva áll le. Vártam kicsit, azt ugyanúgy indul mint szokott. Ha nem kap elég üzemanyagot, így csinálja, vagy adagoló, vagy mi? Lehet beképzelem már, de mintha gázadásra feketébben is füstülne...
Válasz zoltan.horvath40 #22366. hozzászólásáraNem kell levenni a tankot. Szervizesekkel csináltattuk. Csak a fülkét kell megemelni elől talán a létrákná emelték hátul mán nem tudom egy pár óra az egész. Valami csavar mintha be let volna rohadva aszem jobb oldalon elől ami átmegy a közepén a baknak(aztán lehet be volt ragasztva).
Lehet a kerekeit is kivettük.
Válasz zoltan.horvath40 #22362. hozzászólásáraMink is valami negyven körül vettük.
Teljesen mások, mint ami fenn volt a régivel semmit nem lehetett billegtetni a fülkét a fém részei a bakoknak felfeküdtek.
Be kellett volna perelni őket, hogy olyan szart építettek be.
Sziasztok! Egy 5465 fergán kellene fülketartó gumibakot cserélni. A Massey kereskedésben 170.000 bruttót mondtak a 4db-ra...ez jó ár vagy egy kicsit sok? Nem tudok viszonyítani.
Válasz Sötét Paraszt #22358. hozzászólásáraitt külön be kell állítani előremeneteli meg a hátrameneteli áttételt és ha irányba rakod az irányváltót akkor abba a fokozatba kapcsol a váltó, ameddig meg üresbe van addig nem tudsz kapcsolni semmit se meg ha kinyomod a kuplungot oda fog vissza kapcsolni is.
Válasz Sötét Paraszt #22356. hozzászólásáraameddig nem választod ki az irányt addig nem tud mit kapcsolni meg eleve külön-külön fokozatot lehet beállítani előre is meg hátrafelé is.
Ha jól értelmeztem kérdésed akkor igen.
Válasz *** HM *** #22351. hozzászólására3a-b be húzta talán 8ca, de kapcsolhattam volna feljebb is.
Túl nedves a talaj lazítózni, mongyuk valahol nem akart alá kapni.
Válasz *** HM *** #22352. hozzászólásáraHa olyan munkaeszköz van utána amivel van lendülete neki vagyis 7-8-tól felfelé bírja húzni akkor "bármennyit" kibír.
csippelt 6497-99-esek is annyi lovasok és nagyonsok 15-20ezer óra közötti van belőlük alig hozzányúlva. Csoport tengely csapágyai szoktak tönkremenni azthiszem a 3 csoportnál, ezt hallottam a szervizesektől, hogy csináltak párat egyébként a dínók meg minden nagyon stabil bennük kb nem is kell hozzájuk nyúlni sosem.
Magyarul ha nem csak lazítózik akkor nagyon strapás a 26-os is
Válasz szanberg #22349. hozzászólásáraVan elsőhíd rugózása, egy szem zsírzógomb nincs rajt.
A fülkéje az mechanikus, elől két gumibak, hátul rugó csillapítóva.
Válasz Sötét Paraszt #22346. hozzászólásáraAz biztos, hogy a régiféle egyszerű billenőkapcsoló és mélység határolós potméter a legjobban kitalált dolog a világon, egyszerű, értelem szerű, gyors, kényelmes és nincs vele gond, kár az ilyen dolgokat túl bonyolítani.
Ültem, sőt dolgoztam ilyen újféle fergákkal többel is, megmondom őszintén azt gondolom tizenéve Fergusonozunk van tapasztalatom velük de hirtelen olyan ezekbe ülni mint az iskolapadba első nap hehe
Főleg a joystickos meg tényleg a puha gombok...… aztán megszokod oszt cső az a standard.
Válasz szanberg #22344. hozzászólásáraAz hogy a kis trakink az szenved, ez meg viszi, nem mint a rongyot, de elballag szépen.
Ja meg lehet, hogy túl igényes lettem, belső térre, kezelhetőségre stb.
Egy ucsó kép mielőtt elviszik.
Ja aki kitalálta, hogy a belső gomb emel a külső sülyeszt, meg azokat a gumi gombokat a kezeit letörni hehe. Ezek aktiválásáho mán nem is szólok semmit.
Véletlenül visszajön majd szokjuk a hülyeségeit hehe.
Válasz szanberg #22340. hozzászólására Akkor ott nagyon jó földutak kellenek hogy legyenek. Itt úgy el van szántva az út, meg a villanypásztor kirakva a traktornyom mellé, hogy a 4 méter is mecces néhol
Válasz bandigh #22339. hozzászólására900-asokkal hozzák ha szimpla kerék kell, az már elég jó, nagy az átmérő is, igaz Mezőcsáton még erre hozzá dupláztak biztos ami biztos
Válasz bandigh #22337. hozzászólásáraEttől az újabbak vannak már, kaptam árat 335-re, 48 miller körül van jó felszereltséggel.
380-405-ös törzscsuklósok pedig 58 körül ha jól rémlik.
Beszéltem egy valakivel ahol összemérték ottani 8345R-el de inkább alulmaradt. a JD.
Addig is míg a "szakik" kinyomtatják a "google translate"-es fordítást, hogy majd a piros szőnyegvégen átadjak, a könnyekkel küszködő új tulajnak, itt egy kistesó englis magyarázat https://youtu.be/3YtqH8872bc
Válasz szanberg #22331. hozzászólására Demogép 23ora volt benne, de valahol sokat állt.
generátor meg a 3.gázolajszűrő fehérek a rozsdától.
A fülkénél belül van hely bőven.
A listán lévő ár felébő engednek valamit, akkó meg lesz véve, még ilyen gumizással is hehe.
Ja meg ha esetleg kereskedő vagy bármelyik szervízes fejbő lerajzolja a műszerfal bal kis kijelzőjének menürendszerét, és elmondja mivel mit lehet állítani akkor listaáron is megveszem hehe.
Hallod az Xtrán is kb ennyi hely van a sárvédőnél ezzel nem lesz gondod, belül legyen hely a kabin meg a kerék között!!! kb 10 centi elég oda is, azzal már lehet dolgozni sárban is.
Válasz Sötét Paraszt #22325. hozzászólásáraHallod hehe?
Ezt átgumizták neked-jó lesz a parasztnak címmel....
Ez kb ezzel a széles papucsokkal pont annyi lőerős lesz mint a régi tragacsod!
Jó üzletet csináltál....
Válasz GREVEN #22324. hozzászólásáraAz semmi a bal lépcső alatt, van felfogatva két csukható kerékkitámasztó ék, földtől 25 centire hehe.
Végre fasza vastag felnik vannak rajt, vagy egy tonnák de szelepszárvédő az istenért nincs.
Válasz szanberg #22321. hozzászólásáraAhhoz semmi gépünk nem lenne.
Ez húzhatná a 3 méteres karat gruberünket, meg a kis 3 késes ecolaz lazítót se tépné talán szét, esetleg a gabonavetőt is vihetné, meg bálázhatna is, kapna esetleg valami négyméteres rövidtárcsát vagy valamit.
A belseje ennek nagyon gagyi, a régiek valahogy szebbek.
Válasz Sötét Paraszt #22320. hozzászólására7722-től felfelé vegyel melyekben a 7,4-es motor van.
Tök mindegy, hogy 18 vagy 22 méretileg csak épen a többi nem mindegy. Ja és kevesebbet is fogyasztanak mint a 200 alattiak bármilyen munkában is
24419 hozzászólás
Válasz Berkó_ #22368. hozzászólásáraTankban odaszív valami dugót és nem kap anyagot.
Egyébként az az átkozott VP adagoló ami még azon van az elég bajos dolog volt mindegyik márkánál is anno, vagy az adagolós vagy a CR amikkel nagyjából gondmentesen nyugodtan elvagy hosszútávon.
VP agya szokott meghökkenni, egyébként valahogyan meglehet patkolni azt is, hívd fel Feribácsit Valtrán tudták ugyanezt meghekkelni valami módon, ha agya bajos.
Tankot fújd vissza mikor leállt rögtön fogod érezni hallani, hogy volt e dugó benne
Válasz Berkó_ #22368. hozzászólásáraHa munka közben áll le, indítsd ujra egyből hagy hüljön
Tegnap egyszer, ma már 3szor is leállt csak úgy magától a traktorom. Tudom, hogy vasárnap van és nem akar dolgozni, de mi lehet a baj? Volt, hogy kb alapjáraton táblavégi fordulónál, vagy 1900-as motorfordulaton dolgozva áll le. Vártam kicsit, azt ugyanúgy indul mint szokott. Ha nem kap elég üzemanyagot, így csinálja, vagy adagoló, vagy mi? Lehet beképzelem már, de mintha gázadásra feketébben is füstülne...
Válasz zoltan.horvath40 #22366. hozzászólásáraNem kell levenni a tankot. Szervizesekkel csináltattuk. Csak a fülkét kell megemelni elől talán a létrákná emelték hátul mán nem tudom egy pár óra az egész. Valami csavar mintha be let volna rohadva aszem jobb oldalon elől ami átmegy a közepén a baknak(aztán lehet be volt ragasztva).
Lehet a kerekeit is kivettük.
Válasz Sötét Paraszt #22365. hozzászólásáraEgyébként mekkora meló kicserélni? A tankot le kell venni?
Válasz zoltan.horvath40 #22362. hozzászólásáraMink is valami negyven körül vettük.
Teljesen mások, mint ami fenn volt a régivel semmit nem lehetett billegtetni a fülkét a fém részei a bakoknak felfeküdtek.
Be kellett volna perelni őket, hogy olyan szart építettek be.
Válasz zoltan.horvath40 #22362. hozzászólásáraPrémium traki prémium alkatrészár
Válasz zoltan.horvath40 #22362. hozzászólására5455-re kb. 18-20 nettó volt darabja pár ève... Massey ker.ben
Sziasztok! Egy 5465 fergán kellene fülketartó gumibakot cserélni. A Massey kereskedésben 170.000 bruttót mondtak a 4db-ra...ez jó ár vagy egy kicsit sok? Nem tudok viszonyítani.
Válasz Sötét Paraszt #22360. hozzászólásáraigen lehet
Válasz balazoooo #22359. hozzászólásáraolyant lehet,hogy nem ugyanabba a csoportba van a hátramenet, mondjuk előre 3a hátra meg csak 2c
Válasz Sötét Paraszt #22358. hozzászólásáraitt külön be kell állítani előremeneteli meg a hátrameneteli áttételt és ha irányba rakod az irányváltót akkor abba a fokozatba kapcsol a váltó, ameddig meg üresbe van addig nem tudsz kapcsolni semmit se meg ha kinyomod a kuplungot oda fog vissza kapcsolni is.
Válasz balazoooo #22357. hozzászólására5465- be üres állású irányváltóná kuplung benyomása nékü oda kapcsótá ahova akartá
Válasz Sötét Paraszt #22356. hozzászólásáraameddig nem választod ki az irányt addig nem tud mit kapcsolni meg eleve külön-külön fokozatot lehet beállítani előre is meg hátrafelé is.
Ha jól értelmeztem kérdésed akkor igen.
Ezekbe a 76 77 esekbe csak benyomott kuplunga meg irányba tett irányváltóva lehet 1 2 3 4-et kapcsóni álló helyzetbe?
Válasz *** HM *** #22351. hozzászólására3a-b be húzta talán 8ca, de kapcsolhattam volna feljebb is.
Túl nedves a talaj lazítózni, mongyuk valahol nem akart alá kapni.
Válasz Sötét Paraszt #22347. hozzászólásáraja, de a hidrogot ki ne hagyd,
Válasz *** HM *** #22352. hozzászólásáraHa olyan munkaeszköz van utána amivel van lendülete neki vagyis 7-8-tól felfelé bírja húzni akkor "bármennyit" kibír.
csippelt 6497-99-esek is annyi lovasok és nagyonsok 15-20ezer óra közötti van belőlük alig hozzányúlva. Csoport tengely csapágyai szoktak tönkremenni azthiszem a 3 csoportnál, ezt hallottam a szervizesektől, hogy csináltak párat egyébként a dínók meg minden nagyon stabil bennük kb nem is kell hozzájuk nyúlni sosem.
Magyarul ha nem csak lazítózik akkor nagyon strapás a 26-os is
Válasz szanberg #22349. hozzászólására7726 ban meddig bírja a dyna6os?
Válasz Sötét Paraszt #22346. hozzászólásáraHány kmhnál hal be a 3 késsel?
Válasz szanberg #22349. hozzászólásáraVan elsőhíd rugózása, egy szem zsírzógomb nincs rajt.
A fülkéje az mechanikus, elől két gumibak, hátul rugó csillapítóva.
Válasz Sötét Paraszt #22347. hozzászólásáraRúgózás nélkül biztosan nem... azzal, meg a 22-es végződéssel szerintem simán.
Válasz Sötét Paraszt #22346. hozzászólásáraAz biztos, hogy a régiféle egyszerű billenőkapcsoló és mélység határolós potméter a legjobban kitalált dolog a világon, egyszerű, értelem szerű, gyors, kényelmes és nincs vele gond, kár az ilyen dolgokat túl bonyolítani.
Ültem, sőt dolgoztam ilyen újféle fergákkal többel is, megmondom őszintén azt gondolom tizenéve Fergusonozunk van tapasztalatom velük de hirtelen olyan ezekbe ülni mint az iskolapadba első nap hehe
Főleg a joystickos meg tényleg a puha gombok...… aztán megszokod oszt cső az a standard.
Válasz ermike #22345. hozzászólásáraMegvennéd mégegyszer, ha akkora gép jó lenne?
Válasz szanberg #22344. hozzászólásáraAz hogy a kis trakink az szenved, ez meg viszi, nem mint a rongyot, de elballag szépen.
Ja meg lehet, hogy túl igényes lettem, belső térre, kezelhetőségre stb.
Válasz Sötét Paraszt #22342. hozzászólásáraHát a vezérlése tényleg halál.... èn is utálom, a kis fergaba sokkal jobb.
Válasz Sötét Paraszt #22342. hozzászólásáraamúgy mik az érzéseid
Válasz szanberg #22336. hozzászólásáraIntézek 1100 hátsó meg 800-as első gumiva jó lesz ugye hehe.
Egy ucsó kép mielőtt elviszik.
Ja aki kitalálta, hogy a belső gomb emel a külső sülyeszt, meg azokat a gumi gombokat a kezeit letörni hehe. Ezek aktiválásáho mán nem is szólok semmit.
Véletlenül visszajön majd szokjuk a hülyeségeit hehe.
Válasz szanberg #22340. hozzászólására Akkor ott nagyon jó földutak kellenek hogy legyenek. Itt úgy el van szántva az út, meg a villanypásztor kirakva a traktornyom mellé, hogy a 4 méter is mecces néhol
Válasz bandigh #22339. hozzászólására900-asokkal hozzák ha szimpla kerék kell, az már elég jó, nagy az átmérő is, igaz Mezőcsáton még erre hozzá dupláztak biztos ami biztos
Válasz szanberg #22338. hozzászólásáraNa az a csuklós egy bucigumival
Válasz bandigh #22337. hozzászólásáraEttől az újabbak vannak már, kaptam árat 335-re, 48 miller körül van jó felszereltséggel.
380-405-ös törzscsuklósok pedig 58 körül ha jól rémlik.
Beszéltem egy valakivel ahol összemérték ottani 8345R-el de inkább alulmaradt. a JD.
Válasz szanberg #22336. hozzászólásáraÉs egy Ilyet mennyiért adnának?
Válasz Sötét Paraszt #22332. hozzászólásáraNincsen ilyen vétel 8732-től felfele lévő típusra?
Intézz valamit
Válasz _NB_ #22334. hozzászólására
már megvan a magyar kezelési 54mb pdf
5700 hoz is van ha kell valakinek
Válasz Sötét Paraszt #22332. hozzászólására
Addig is míg a "szakik" kinyomtatják a "google translate"-es fordítást, hogy majd a piros szőnyegvégen átadjak, a könnyekkel küszködő új tulajnak, itt egy kistesó englis magyarázat
https://youtu.be/3YtqH8872bc
+1
"Restore Factory Default Settings" vidió
https://youtu.be/EPg7ZO4oe8o
Válasz Sötét Paraszt #22332. hozzászólásáraHátakkor vedd meg főleg ha rugózott hidas, de ennél kötelező a 0,8bar!!!
ekkora papucsokon ez a kis traktor...
Válasz szanberg #22331. hozzászólására Demogép 23ora volt benne, de valahol sokat állt.
generátor meg a 3.gázolajszűrő fehérek a rozsdától.
A fülkénél belül van hely bőven.
A listán lévő ár felébő engednek valamit, akkó meg lesz véve, még ilyen gumizással is hehe.
Ja meg ha esetleg kereskedő vagy bármelyik szervízes fejbő lerajzolja a műszerfal bal kis kijelzőjének menürendszerét, és elmondja mivel mit lehet állítani akkor listaáron is megveszem hehe.
Válasz Sötét Paraszt #22330. hozzászólásáraMeg is vetted már? Agropark?
Hallod az Xtrán is kb ennyi hely van a sárvédőnél ezzel nem lesz gondod, belül legyen hely a kabin meg a kerék között!!! kb 10 centi elég oda is, azzal már lehet dolgozni sárban is.
Válasz GREVEN #22324. hozzászólására
Válasz *** HM *** #22326. hozzászólásáraA jégtáblák között hehe.
Válasz Sötét Paraszt #22325. hozzászólásáraHallod hehe?
Ezt átgumizták neked-jó lesz a parasztnak címmel....
Ez kb ezzel a széles papucsokkal pont annyi lőerős lesz mint a régi tragacsod!
Jó üzletet csináltál....
Válasz Sötét Paraszt #22320. hozzászólásáraCsak a legnagyobbal hoznák.
Plusz rá még 4 ikret.
Válasz Sötét Paraszt #22325. hozzászólásáraHol szaggatod a szelepeket?
Válasz GREVEN #22324. hozzászólásáraAz semmi a bal lépcső alatt, van felfogatva két csukható kerékkitámasztó ék, földtől 25 centire hehe.
Végre fasza vastag felnik vannak rajt, vagy egy tonnák de szelepszárvédő az istenért nincs.
Válasz Sötét Paraszt #22320. hozzászólásáraCsak nekem tünik úgy,hogy a hátsó kerék és a lépcső között szinte semmi hely sincs?
Válasz Sötét Paraszt #22322. hozzászólásáraTe tudod de azzal is lehetne ezekkel az eszközökkel dolgozni könnyen vinné őket sosem menne tönkre...