Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.74 FtUSD401.77 FtCHF440.14 FtGBP494.56 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Látszik a pályázatokon ,hogy nem a kicsik fogják megkapni a földet,nincsenek megosztva 40-90 ha-s földeket láttam idáig,és 2 kektáronként 1 nagyállat egységet (vagy minek nevezik)kell vállalni,itt a következő átqrás
Persze az már elkelt, vagy valami komáé volt és visszafújták. itt Kecskeméten is úgy ment a legutóbbi vásárlásra kiírt területek pályázat beadása, hogy az orrod előtt bontották fel az amúgy titkos pályázati csomagot a határidő lejárta előtt mondván valami azonosító számot ki kell írni az egyik adatlapról, persze pont arról a lapról ahol az ajánlati összeg is szerepel, hiába takargattam hogy ne lássák addig húzogatta a papír míg meglátta, aztán az egész pályázatot törölték az eredmény hirdetés előtt 1 héttel gondolom valakinek nem tetszett az eredmény... nekem jó lett volna...
Múltkor volt benne árpádhalmi, mikor még a békés-megyeit meg lehetett nyitni. Aztán lezárták a dolgot. Most árpádhalmi már nincs a listában, kivették belőle és a békés-megyeit még nem lehet megnyitni... Ki érti ezt?
A 2014-2020. közötti közös agrárpolitikáról alkotott rendelettervezet szerinti legfontosabb változások itt.
Az én kiemelésem:
- a területalapú támogatást a termeléstől függetléenítik;
- a támogatást az újonnan kreált jogosultságok "aktíválásával" lehet lehívni;
- az új jogosultságok alapja a 2014. május 15-ig bejelentett, támogatásra jogosult hektárok száma;
- támogatási jogosultságot kaphat minden gazdálkodó, aki 2011-ben az egyszerűsített kifizetési rendszerben (SAPS) terület alapú támogatást igényelt.
Válasz #1655. hozzászólásra
A szoci elvtársak maradtak volna még 4-re, már IMF emelné az adókat nemis lenne kormány csak olyanok kik mindenre igent mondanak.
ajánlom figyelmedbe a 4. pontnak azt a mondatát, ami arra világít rá, hogy az államadósság GDP-hez mért arányának növekedése nem csak az adósság növekedése miatt tud nőni, hanem ha a GDP esik, akkor is nő (ugye ha a számláló nem változik, a nevező csökken, akkor a hányados értéke nő).
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése az államadósság 1989-2010 közötti alakulásának szakaszairól. Az adat az államháztartás (a központi kormányzat és az önkormányzatok egymás között konszolidált) bruttó adósságát mutatja. Ennek az adósságnak a GDP-hez viszonyított értékét tekintik az egyik kulcsfontosságú egyensúlyi mutatónak az EU intézményei és a piaci elemzők egyaránt. (Az euró csatlakozás egyik feltétele is erre a mutatóra vonatkozik, miszerint az államadósságnak a GDP 60 százaléka alatt kell lennie, illetve a kisegítő szabály alapján magasabb érték esetén folyamatos csökkenést kell bizonyítani.) A teljes elemzés elolvasható a GKI honlapján.
1. Az államháztartás adóssága a rendszerváltáskor a GDP 73 százalékát tette ki, ami eleve igen magas szintet jelentett. Az ezt követő első szakaszban 1989 végétől 1994 végéig emelkedő tendencia érvényesült: az adósság 90 százalékra emelkedett. A gazdasági visszaesés és a költségvetési alkalmazkodás késlekedése, továbbá a bankkonszolidáció és a forint leértékelődése az adósságot kritikus szintre tornászta fel.
2. Az államadósság csökkentése szempontjából az „aranykor” a második szakaszt végig meghatározó Bokros csomaggal kezdődő 1995-2001-es időszak volt. 2001 végére 52 százalékra esett az adósság mértéke, de 1997 végén is már csak 62 százalék volt. A magas infláció dinamikus gazdasági növekedéssel párosult és ehhez viszonyítva kézben tartott maradt az államháztartás hiánya. A privatizációs bevételek felhasználása is segítette az adósságcsökkentést.
3. A harmadik szakaszban 2001 vége és 2007 vége között folyamatos adósságemelkedés történt, 2007 végén 66 százalékra. (Ez azonban erőteljesebben két hullámban, 2002-ben és 2005-2006-ban következett be.) Ilyen módon a korábbi államadósság-csökkenés több mint az egyharmadának a „visszanövése” történt meg. Az államháztartási hiány ebben az időszakban volt a legmagasabb, ami a mérsékelt infláció miatt a korábbiaknál sokkal lassabb folyó áras GDP emelkedéssel párosult.
Az államháztartási hiánynak a 2000. évihez viszonyított, 2002–2007. évi átlagos GDP arányának növekedésében statisztikailag a kiadások emelkedése játszotta a fő szerepet (+ 3,2 százalékpont) és ehhez képest az adócentralizáció csökkenése (–1 százalékpont) csak másodlagos volt.
Az államháztartási egyensúly romlását nagyrészt az eladósodás növekedése finanszírozta. A többlet-eladósodással bevont, az államháztartáson keresztül beáramló források útja különösen a társadalmi juttatásokban részesülő háztartásokhoz (mindenekelőtt a nyugdíjasokhoz), a közszférában foglalkoztatottakhoz, az úthálózat építéséhez, a gázár- és lakástámogatások kedvezményezettjeihez, valamint adócsökkentések formájában az adófizetők széles köréhez vezetett, de az önkormányzatoknál is érzékelhető mértékű kölcsön felhasználás történt.
4. A negyedik szakaszban 2007 végétől 2010 végéig az adósságráta 80 százalékra emelkedett. Ez alapvetően a világgazdasági válság következménye: a GDP emiatt bekövetkezett visszaesése, a lehívott, de fel nem használt IMF–EU-hitelekből képzett finanszírozási tartalékok növekedése és az árfolyamveszteség. Ebben az időszakban is folytatódott az önkormányzatok erősödő eladósodása.
5. A négy adósságalakulási szakasz legfontosabb számszerű jellemzőit összefoglalóan az alábbi táblázat tartalmazza:
Az adósságnövekedés szakaszainak fő jellemzői, 1989-2010
Átlagos államház-tartási hiány/GDP (%)
Átlagos éves adósságráta-változás (százalékpont)
Infláció GDP deflátor (%)
GDP index reál (%)
Államadósság-ráta, (%)
1989
73
1990-1994
5,3
3,4
300
85
1994
90
1995-2001
5,6
-5,3
211
126
2001
52
2002-2007
7,5
2,3
136
122
2007
66
2008-2010
4,1
4,7
112
95
2010
80
6. Az államadósság fontosságára nézve is meghatározó, hogy a nálunk képződő hazai megtakarítási szint hagyományosan alacsony, messze nem elégséges a hazai pénzügyi rendszer forrásigényének kielégítésére. Ezért az államadósság finanszírozásához, továbbá a lakossági és a vállalati hitelezéshez is jelentős arányban külföldi megtakarítások bevonására volt és van szükség. Kifejezetten az államadósságot nézve jelenleg annak mintegy 43 százaléka áll fent devizában, de a külföldi befektetők forintban is vásároltak állampapírokat. Így végső soron a magyar államadóság 57 százalékát jelenleg a külföld finanszírozza, ami korlátozza a gazdaságpolitika mozgásterét.
Ember a bokros tette az országot rendbe???? Hát menjél az orvoshoz hétfőn vizsgálatra nyakon felülire!!!!Mit tett az a majom rendbe??? Az időmet is kár pocsékolniaz agymosottakra!!!!! Hova lett az a rengeteg privatizációs pénz, mind ellopta a maszop meg a szadesz!!! Biztos az első Orbán kormány ideje alatt még pelenkás voltál azért nem emlékszer a dolgokra már akkor csökkentették az államadósságot 2 ezer milliárdal 10-ről 8-ra!!!! Mit dumálsz itt nekem!!!
aki az eddig eltelt 20 évben hatalmon volt egyformán hibás,dunába az összessel,nem csak az elmult 8 évvel volt a gond,az első Széchenyi terv volt a nagyban lenyúlás kezdete,szidják bokrost de akkor kicsit rendbetette az országot bele is buktak,Én megjósoltam ezt is ami történik,fogjuk rá a nyuszira,de Gyurcsányt becsukják remélem az 1 milliárdért 5 évre,akkor a főmuftit a 300milliárdos Mol buktáért mennyire is kellene,de ti csak tapsoltok neki,mert ő csinálta,meg a többi balfaszságot,merta gazdasághoz nem ért,a forint is azért gyenge mert a hiteleket engedi 180-anon fizetni,ugy-hogy ti is elgondolkodhatnátok,mert engem nem qrt át hanem titeket
Tudod én meg azokkal fizettetném vissza azt a 12 ezer miálliárd plusz államadósságot akik a maszop+ liberális (kampós) kormányt megszavazta 2002 és 2006-ban!!!! Ezért szopunk most mert ezt vissza kell fizetni!!!!!! Most meg az én verejtékes melómból segítik azt aki rengenteg hitelt vett fel egy csomó faszságra!!!! Ez is gusztustalan!!! Szegénak utcára kerülnek de ha mi szívunk ki segítene, az irigyek csak rúgnának rajtunk!!!Erről mi a véleményed??????
Szerintem Te is jól értesült vagy.
Az Újvárosi fórum után, egyeztettem a falugazdászunkkal.
Nem jó, hanem szuper falugazdász. Azt mondta, hogy mindenhol másképp beszélnek.
Pl. Én úgy értettem a feltett kérdésünkre a választ, hogy igen lesz előleg, Ő úgy értette, a Miniszter Úr válaszát, hogy nem lesz előleg.
Erről ennyit.
Miért nem lehet egy paraszti kérdésre egyértelműen válaszolni?
Az agromonitoron megjelent cikk is arról szó, hogy decemberben történik meg a kifizetés.
Folyik a parasztvakítás. Nem kicsit, nagyon.
Ismerősöm szintén küldött írásban egy oldal kérdést, ami nem érkezett meg.
A kérelmekkel együtt több ezer változásvezetési kérelem is beérkezik. Azokat kivizsgálni, ellenőrizni kell, és indokolt esetben módosítani a MePar térképeket. Ez 2-3 hónapot is igénybe vehet.
A túligényléseket csak a módosított térképekhez viszonyítva lehet megállapítani. A számítógépek kapacitását is túlbecsülöd, ha azt gondolod, hogy ez egy öt perces művelet.
én olyasmire is emlékszem, hogy akkoriba valami felelős fószer többet járt chilebe, mint a minisztériumba...
de nem ez a lényeg, teljesen jogosan ment a hiszt 2005-be, és ugyan ezen az alapon, teljesen jogosan megy a hiszti hétfőtől. mert okt 15-től lehet fizetni. tavaly fizettek. akkor idén is fizessenek!!! ez a dolguk. éppen lesz_rom, hogy ki van ott, milyen színű, neki az a dolga, hogy itt legyen a zsé. ez a minimum, mondom, ez nem szívesség a részéről, nem akkor végzi kitűnően a munkáját, ha itt van, ezért nem jár külön vállonveregetés, ez az alap, ez a minimum, ha ezt nem tudja megugrani, akkor nincs ott helye.
nekem aztán tök mindegy, egyik ugyan olyan mocskos csürhe, mint a másik. ebben biztos igaza volt a Böszmének, hogy amilyen trógerok ők maguk, ugyan olyan tróger a többi is.
ebben igaza volt...
MERT??????? Szerintem az összes beérkezést követően a progrem 5 percen belül egy enter nyomással kiadja hogy hol van gond az az túligénylés, rosszul gondolom??????????????????????
Először a térképen kellet rajzolni, szerintem az tök egyszerű volt, most viszont a számitógépes megoldás már nehezebb sok gazdának,de ha van segítség akkor is nehéz még sok emberkének az is!!
Nem jó a hasonlat. A jogosítvány megszerzése előtt elméleti (KRESZ) vizsgát és megfelelő gyakorlás után gyakorlati vizsgát teszel. A hivatalban az elmélet (hazai és közösségi jogszabályok) megtanulására volt lehetőség, de a gyakorlat már rögtön "élesben" ment.
ABBAN IS BIZTOS VAGYOK HOGY HA AKARJÁK AKKOR MINDENT LEHET IDŐBEN CSINÁLNI ÉS UTALNI, DE LEHET AZ IDŐT IS HÚZNI!!!!! VAGY ROSSZUL LÁTOM SZERINTED??????????????
A kérelmeket a falugazdászok töltötték ki szinte mindenhol, mért mondasz szamárságot hogy "elvétve volt jó kitöltés"!!! Továbbá ha nekem fris jogsim van akkor ha eltaposom a gyalogost akkor elitélnek!!!! Nem értek veled eggyet hogy a hivatalnak is tanuló év volt a 2004-es év!!! Volt a kormánynak akkor rá 2 évük hogy felkészüljenek, ha akarták volna tuti meg lehet volna csinálni!!! A gazdák között is volt sumák én is ismerek nem is egyet akik a családban nind 2 igényelték a pénzt, és csak több év után bukott ki a dolog!!!
Nem túl fair a 2004-es kérelmi évre hivatkozni. Az tanuló év volt a gazdáknak is (elvétve volt tisztességesen kitöltött kérelem) és a hivatalnak is (ők is először találkoztak ezzel a feladattal). Én inkább azt kérdezném, hogy akik tüntetni hívták a gazdákat miért nem készítették fel őket a csatlakozás miatti átmenetre, arra, hogy lesz egy év, amikor a nemzeti támogatás már nem, az EU-s pedig még nem adható? Ezt évekkel korábban tudni lehetett!
2005 óta minden évben már decemberben megkapta a gazdák 90-95 %-a a pénzt, 2009 óta pedig - amióta lehetővé vált - már októberben előleget is fizettek. És ez legkevésbé a kormányon lévő párt színétől függ.
Hát lehetne az időt húzni is mint a maszop tette, emlékszer a 2005-ös tüntetésre??????? Részt vettél benne???? Ha ott voltál vagy lettél volna, láthattad hogy sok gazdának mennyire kellet a pénz hogy tudja fizetni a tartozásait mert akkor is keservas év volt ám mint most!!!
helló, ez nem szívesség, hanem kötelesség!!!!!!
ennyit a stílusról
a tartalomról: ha itt lesz, akkor megmondom, hogy mikor jött. egyébként nekem okt. végét mondtak, de a miniszter napokba dec 1-et mondott, márpedig ebbe ő gondolom azér elég jól informált lehet...
3572 hozzászólás
Válasz #1670. hozzászólásra

Válasz #1669. hozzászólásra
Múltkor volt benne árpádhalmi, mikor még a békés-megyeit meg lehetett nyitni. Aztán lezárták a dolgot. Most árpádhalmi már nincs a listában, kivették belőle és a békés-megyeit még nem lehet megnyitni... Ki érti ezt?
A csongrádi Nfa-st meglehet nyitni
A 2014-2020. közötti közös agrárpolitikáról alkotott rendelettervezet szerinti legfontosabb változások itt.
Az én kiemelésem:
- a területalapú támogatást a termeléstől függetléenítik;
- a támogatást az újonnan kreált jogosultságok "aktíválásával" lehet lehívni;
- az új jogosultságok alapja a 2014. május 15-ig bejelentett, támogatásra jogosult hektárok száma;
- támogatási jogosultságot kaphat minden gazdálkodó, aki 2011-ben az egyszerűsített kifizetési rendszerben (SAPS) terület alapú támogatást igényelt.
Válasz #1664. hozzászólásra
"Akkor mit kellene nekik csinálni hogy ne legyenek b...ok szerinted??????????????????"
Újra tárgyalni az államadósságot.
Inkább másik topikba is teszem a választ.
A földpályázatokrol hallottam ,csak növénytermesztők ne is induljanak,mindenképpen az állatosok lesznek előnyben ,helyben lakó 30km-ig él itt is
Válasz #1664. hozzászólásra
nem engedni a chf-eket 180-al kifizetni,azóta zakkant meg a forint,pár száz emberért az egészország szopik
Válasz #1661. hozzászólásra
Akkor mit kellene nekik csinálni hogy ne legyenek b...ok szerinted??????????????????
Válasz #1662. hozzászólásra
Ha emlékszel 2009-ben is 320 volt a juró és akkor sem volt államcsőd!!!
én olyat hallottam ha eléri a 320-at akkor magyar államcsőd az IMF hitel azt hiszem euróba van és ez az a hátár árfolyam
Válasz #1660. hozzászólásra
mert b@lfasz a kormány azért 300,és most közeledünk a görögökhöz,nézzetek ki a narancsgőz mögül
Válasz #1659. hozzászólásra
Ez így igaz!!! Azért 300 a juró mert nem aszisztáluk a kampósoknak!!!
Válasz #1655. hozzászólásra
A szoci elvtársak maradtak volna még 4-re, már IMF emelné az adókat nemis lenne kormány csak olyanok kik mindenre igent mondanak.
Egyébként most lesz enter gomb holnap vagy nem?
Tud valaki vmi hivatalos infót?
Válasz #1649. hozzászólásra
ajánlom figyelmedbe a 4. pontnak azt a mondatát, ami arra világít rá, hogy az államadósság GDP-hez mért arányának növekedése nem csak az adósság növekedése miatt tud nőni, hanem ha a GDP esik, akkor is nő (ugye ha a számláló nem változik, a nevező csökken, akkor a hányados értéke nő).
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése az államadósság 1989-2010 közötti alakulásának szakaszairól. Az adat az államháztartás (a központi kormányzat és az önkormányzatok egymás között konszolidált) bruttó adósságát mutatja. Ennek az adósságnak a GDP-hez viszonyított értékét tekintik az egyik kulcsfontosságú egyensúlyi mutatónak az EU intézményei és a piaci elemzők egyaránt. (Az euró csatlakozás egyik feltétele is erre a mutatóra vonatkozik, miszerint az államadósságnak a GDP 60 százaléka alatt kell lennie, illetve a kisegítő szabály alapján magasabb érték esetén folyamatos csökkenést kell bizonyítani.) A teljes elemzés elolvasható a GKI honlapján.
1. Az államháztartás adóssága a rendszerváltáskor a GDP 73 százalékát tette ki, ami eleve igen magas szintet jelentett. Az ezt követő első szakaszban 1989 végétől 1994 végéig emelkedő tendencia érvényesült: az adósság 90 százalékra emelkedett. A gazdasági visszaesés és a költségvetési alkalmazkodás késlekedése, továbbá a bankkonszolidáció és a forint leértékelődése az adósságot kritikus szintre tornászta fel.
2. Az államadósság csökkentése szempontjából az „aranykor” a második szakaszt végig meghatározó Bokros csomaggal kezdődő 1995-2001-es időszak volt. 2001 végére 52 százalékra esett az adósság mértéke, de 1997 végén is már csak 62 százalék volt. A magas infláció dinamikus gazdasági növekedéssel párosult és ehhez viszonyítva kézben tartott maradt az államháztartás hiánya. A privatizációs bevételek felhasználása is segítette az adósságcsökkentést.
3. A harmadik szakaszban 2001 vége és 2007 vége között folyamatos adósságemelkedés történt, 2007 végén 66 százalékra. (Ez azonban erőteljesebben két hullámban, 2002-ben és 2005-2006-ban következett be.) Ilyen módon a korábbi államadósság-csökkenés több mint az egyharmadának a „visszanövése” történt meg. Az államháztartási hiány ebben az időszakban volt a legmagasabb, ami a mérsékelt infláció miatt a korábbiaknál sokkal lassabb folyó áras GDP emelkedéssel párosult.
Az államháztartási hiánynak a 2000. évihez viszonyított, 2002–2007. évi átlagos GDP arányának növekedésében statisztikailag a kiadások emelkedése játszotta a fő szerepet (+ 3,2 százalékpont) és ehhez képest az adócentralizáció csökkenése (–1 százalékpont) csak másodlagos volt.
Az államháztartási egyensúly romlását nagyrészt az eladósodás növekedése finanszírozta. A többlet-eladósodással bevont, az államháztartáson keresztül beáramló források útja különösen a társadalmi juttatásokban részesülő háztartásokhoz (mindenekelőtt a nyugdíjasokhoz), a közszférában foglalkoztatottakhoz, az úthálózat építéséhez, a gázár- és lakástámogatások kedvezményezettjeihez, valamint adócsökkentések formájában az adófizetők széles köréhez vezetett, de az önkormányzatoknál is érzékelhető mértékű kölcsön felhasználás történt.
4. A negyedik szakaszban 2007 végétől 2010 végéig az adósságráta 80 százalékra emelkedett. Ez alapvetően a világgazdasági válság következménye: a GDP emiatt bekövetkezett visszaesése, a lehívott, de fel nem használt IMF–EU-hitelekből képzett finanszírozási tartalékok növekedése és az árfolyamveszteség. Ebben az időszakban is folytatódott az önkormányzatok erősödő eladósodása.
5. A négy adósságalakulási szakasz legfontosabb számszerű jellemzőit összefoglalóan az alábbi táblázat tartalmazza:
Az adósságnövekedés szakaszainak fő jellemzői, 1989-2010
Átlagos államház-tartási hiány/GDP (%)
Átlagos éves adósságráta-változás (százalékpont)
Infláció GDP deflátor (%)
GDP index reál (%)
Államadósság-ráta, (%)
1989
73
1990-1994
5,3
3,4
300
85
1994
90
1995-2001
5,6
-5,3
211
126
2001
52
2002-2007
7,5
2,3
136
122
2007
66
2008-2010
4,1
4,7
112
95
2010
80
6. Az államadósság fontosságára nézve is meghatározó, hogy a nálunk képződő hazai megtakarítási szint hagyományosan alacsony, messze nem elégséges a hazai pénzügyi rendszer forrásigényének kielégítésére. Ezért az államadósság finanszírozásához, továbbá a lakossági és a vállalati hitelezéshez is jelentős arányban külföldi megtakarítások bevonására volt és van szükség. Kifejezetten az államadósságot nézve jelenleg annak mintegy 43 százaléka áll fent devizában, de a külföldi befektetők forintban is vásároltak állampapírokat. Így végső soron a magyar államadóság 57 százalékát jelenleg a külföld finanszírozza, ami korlátozza a gazdaságpolitika mozgásterét.
Válasz #1647. hozzászólásra
Válasz #1652. hozzászólásra
Már ki még 4 évre, írd le bővebben mire gondolsz???
Válasz #1652. hozzászólásra
ha-haépp
Válasz #1651. hozzászólásra
tökegyformák
Válasz #1649. hozzászólásra
Az ilyenek nemveszik észre, hogy épphogy elkerültük Görögország sorsát. (mért nem birtak még 4évret maradni)
Válasz #1650. hozzászólásra
Inkább ők mint a büdös komcsik!!!!
Válasz #1649. hozzászólásra
menj inkább tapsolj a jövedéki
emeléshezkilopják a szemedet is nem veszed észre
Válasz #1648. hozzászólásra
Ember a bokros tette az országot rendbe???? Hát menjél az orvoshoz hétfőn vizsgálatra nyakon felülire!!!!Mit tett az a majom rendbe??? Az időmet is kár pocsékolniaz agymosottakra!!!!! Hova lett az a rengeteg privatizációs pénz, mind ellopta a maszop meg a szadesz!!! Biztos az első Orbán kormány ideje alatt még pelenkás voltál azért nem emlékszer a dolgokra már akkor csökkentették az államadósságot 2 ezer milliárdal 10-ről 8-ra!!!! Mit dumálsz itt nekem!!!
Válasz #1647. hozzászólásra
aki az eddig eltelt 20 évben hatalmon volt egyformán hibás,dunába az összessel,nem csak az elmult 8 évvel volt a gond,az első Széchenyi terv volt a nagyban lenyúlás kezdete,szidják bokrost de akkor kicsit rendbetette az országot bele is buktak,Én megjósoltam ezt is ami történik,fogjuk rá a nyuszira,de Gyurcsányt becsukják remélem az 1 milliárdért 5 évre,akkor a főmuftit a 300milliárdos Mol buktáért mennyire is kellene,de ti csak tapsoltok neki,mert ő csinálta,meg a többi balfaszságot,merta gazdasághoz nem ért,a forint is azért gyenge mert a hiteleket engedi 180-anon fizetni,ugy-hogy ti is elgondolkodhatnátok,mert engem nem qrt át hanem titeket
Válasz #1646. hozzászólásra
Tudod én meg azokkal fizettetném vissza azt a 12 ezer miálliárd plusz államadósságot akik a maszop+ liberális (kampós) kormányt megszavazta 2002 és 2006-ban!!!! Ezért szopunk most mert ezt vissza kell fizetni!!!!!! Most meg az én verejtékes melómból segítik azt aki rengenteg hitelt vett fel egy csomó faszságra!!!! Ez is gusztustalan!!! Szegénak utcára kerülnek de ha mi szívunk ki segítene, az irigyek csak rúgnának rajtunk!!!Erről mi a véleményed??????
Válasz #1635. hozzászólásra
HA neked jó akkor fizessétek csak ti(aki rájuk x-elt) a plusz jövedékit a gázolajra, aminek semmi indoka csak a zsebek tömése
Válasz #1642. hozzászólásra
Szerintem Te is jól értesült vagy.
Az Újvárosi fórum után, egyeztettem a falugazdászunkkal.
Nem jó, hanem szuper falugazdász. Azt mondta, hogy mindenhol másképp beszélnek.
Pl. Én úgy értettem a feltett kérdésünkre a választ, hogy igen lesz előleg, Ő úgy értette, a Miniszter Úr válaszát, hogy nem lesz előleg.
Erről ennyit.
Miért nem lehet egy paraszti kérdésre egyértelműen válaszolni?
Az agromonitoron megjelent cikk is arról szó, hogy decemberben történik meg a kifizetés.
Folyik a parasztvakítás. Nem kicsit, nagyon.
Ismerősöm szintén küldött írásban egy oldal kérdést, ami nem érkezett meg.
Leginkább a pályázatokról, támogatásokról szólt.
SAPSI AKG ról mit hallani lesz év vége felé vagy majd csak tavaszra , és az milyen árfolyamon számolják?
Válasz #1640. hozzászólásra
Igen, rosszul gondolod.
A kérelmekkel együtt több ezer változásvezetési kérelem is beérkezik. Azokat kivizsgálni, ellenőrizni kell, és indokolt esetben módosítani a MePar térképeket. Ez 2-3 hónapot is igénybe vehet.
A túligényléseket csak a módosított térképekhez viszonyítva lehet megállapítani. A számítógépek kapacitását is túlbecsülöd, ha azt gondolod, hogy ez egy öt perces művelet.
A Magyar Nemzet mint mindig, valószínűleg most is jól értesült.
Válasz #1631. hozzászólásra
én olyasmire is emlékszem, hogy akkoriba valami felelős fószer többet járt chilebe, mint a minisztériumba...
de nem ez a lényeg, teljesen jogosan ment a hiszt 2005-be, és ugyan ezen az alapon, teljesen jogosan megy a hiszti hétfőtől. mert okt 15-től lehet fizetni. tavaly fizettek. akkor idén is fizessenek!!! ez a dolguk. éppen lesz_rom, hogy ki van ott, milyen színű, neki az a dolga, hogy itt legyen a zsé. ez a minimum, mondom, ez nem szívesség a részéről, nem akkor végzi kitűnően a munkáját, ha itt van, ezért nem jár külön vállonveregetés, ez az alap, ez a minimum, ha ezt nem tudja megugrani, akkor nincs ott helye.
nekem aztán tök mindegy, egyik ugyan olyan mocskos csürhe, mint a másik. ebben biztos igaza volt a Böszmének, hogy amilyen trógerok ők maguk, ugyan olyan tróger a többi is.
ebben igaza volt...
Válasz #1638. hozzászólásra
MERT??????? Szerintem az összes beérkezést követően a progrem 5 percen belül egy enter nyomással kiadja hogy hol van gond az az túligénylés, rosszul gondolom??????????????????????
Válasz #1637. hozzászólásra
Először a térképen kellet rajzolni, szerintem az tök egyszerű volt, most viszont a számitógépes megoldás már nehezebb sok gazdának,de ha van segítség akkor is nehéz még sok emberkének az is!!
Válasz #1636. hozzászólásra
Ó, milyen jó is volna, ha mindent csak akarni kellene!
Válasz #1634. hozzászólásra
A falugazdászoknak is tanuló év volt.
Nem jó a hasonlat. A jogosítvány megszerzése előtt elméleti (KRESZ) vizsgát és megfelelő gyakorlás után gyakorlati vizsgát teszel. A hivatalban az elmélet (hazai és közösségi jogszabályok) megtanulására volt lehetőség, de a gyakorlat már rögtön "élesben" ment.
Válasz #1632. hozzászólásra
ABBAN IS BIZTOS VAGYOK HOGY HA AKARJÁK AKKOR MINDENT LEHET IDŐBEN CSINÁLNI ÉS UTALNI, DE LEHET AZ IDŐT IS HÚZNI!!!!! VAGY ROSSZUL LÁTOM SZERINTED??????????????
Válasz #1633. hozzászólásra
ÍGY JÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!
Válasz #1632. hozzászólásra
A kérelmeket a falugazdászok töltötték ki szinte mindenhol, mért mondasz szamárságot hogy "elvétve volt jó kitöltés"!!! Továbbá ha nekem fris jogsim van akkor ha eltaposom a gyalogost akkor elitélnek!!!! Nem értek veled eggyet hogy a hivatalnak is tanuló év volt a 2004-es év!!! Volt a kormánynak akkor rá 2 évük hogy felkészüljenek, ha akarták volna tuti meg lehet volna csinálni!!! A gazdák között is volt sumák én is ismerek nem is egyet akik a családban nind 2 igényelték a pénzt, és csak több év után bukott ki a dolog!!!
Válasz #1631. hozzászólásra
menj ki és tapsolj a 27%-os áfához,a kötelező biztositás emeléséhez,meg soroljam még a qurva életbe
Válasz #1631. hozzászólásra
Nem túl fair a 2004-es kérelmi évre hivatkozni. Az tanuló év volt a gazdáknak is (elvétve volt tisztességesen kitöltött kérelem) és a hivatalnak is (ők is először találkoztak ezzel a feladattal). Én inkább azt kérdezném, hogy akik tüntetni hívták a gazdákat miért nem készítették fel őket a csatlakozás miatti átmenetre, arra, hogy lesz egy év, amikor a nemzeti támogatás már nem, az EU-s pedig még nem adható? Ezt évekkel korábban tudni lehetett!
2005 óta minden évben már decemberben megkapta a gazdák 90-95 %-a a pénzt, 2009 óta pedig - amióta lehetővé vált - már októberben előleget is fizettek. És ez legkevésbé a kormányon lévő párt színétől függ.
Válasz #1629. hozzászólásra
Hát lehetne az időt húzni is mint a maszop tette, emlékszer a 2005-ös tüntetésre??????? Részt vettél benne???? Ha ott voltál vagy lettél volna, láthattad hogy sok gazdának mennyire kellet a pénz hogy tudja fizetni a tartozásait mert akkor is keservas év volt ám mint most!!!
Válasz #1629. hozzászólásra
hallgasd meg hétfőn mit mond
Válasz #1628. hozzászólásra
helló, ez nem szívesség, hanem kötelesség!!!!!!
ennyit a stílusról
a tartalomról: ha itt lesz, akkor megmondom, hogy mikor jött. egyébként nekem okt. végét mondtak, de a miniszter napokba dec 1-et mondott, márpedig ebbe ő gondolom azér elég jól informált lehet...
Na mégiscsak lesz lé az idén????? Kételkedők felháborodottak most mi van?????!!!!!!
Légyszives segítsetek!
Hol lehet megtalálni a haszonbérleti pályázatot magát a rendeletet?
Válasz #1624. hozzászólásra
Máris JÓ napom van!!!!!!!!!:-)))))))
Válasz #1624. hozzászólásra
Szia Barny!
Az jó lesz, már tegnapra kellett volna utalniuk.
Hello mindenkinek!
Október 17-től utalják a területalapú támogatás,első részletét!:)
Juuppy
Most jött a levél az MVH-tól. Túligénylés van az egyik blokkban. Jaj de szeretem az ilyet